BAUER TAMÁS (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Váení slovenskí hostia! Tisztelt szlovák Vendégeink! Elõször egy bevezetõ megjegyzéssel kezdeném, majd mindenekelõtt a kérdés közgazdasági, pénzügyi vonatkozásairól szeretnék beszélni, végül pedig, ami itt ma már szóba került, a Szabad Demokraták Szövetsége szerepérõl.
Tisztelt Képviselõtársaim! A külügyminiszter úr expozéjában szakszerûtlen, valóságtól elrugaszkodott döntésekre emlékeztetett bennünket. Anélkül, hogy a korábbi döntéseket minõsítenénk, meg kell állapítanunk: vitathatatlan, hogy részünkrõl, a magyar politikusok, a magyar érdeklõdõk részérõl születtek téves állásfoglalások, téves döntések téves elképzelések alapján. És kétségtelen tény, ebben az országban sokan voltunk, akik tévesen ítéltük meg, hogy mi várható Hágában, akik tévesen ítéltük meg, hogy mit tehet Magyarország, amikor Magyarország fölbontotta a szerzõdést. Ez igaz.
Csakhogy nem ez volt az elsõ téves döntés. Nem ez volt az elsõ, a valóságtól elrugaszkodott döntés ebben a történetben. Azt gondolom, legalább ennyire a valóságtól elrugaszkodott döntés volt az 1977-es megállapodás az akkori Csehszlovákiával. A valóságtól elrugaszkodott volt, mert nem vette számításba, hogy a gazdasági ésszerûség és a környezeti szempontok alapján mit szabad és mit kell csinálni a Dunán, hogyan szabad és hogyan értelmes energiát termelni. De hadd tegyem hozzá, ennél sokkal inkább téves, sokkal inkább a valóságtól elrugaszkodott döntés volt tíz évvel késõbb a gyorsításra vonatkozó döntés. Az a döntés, amely annak ellenére, hogy a magyar közvéleményben és a Magyar Tudományos Akadémiánál már határozottan és világosan megfogalmazódott, hogy ezt a vízlépcsõrendszert nem helyes megépíteni, nem érdeke sem Magyarországnak, sem Szlovákiának, se senkinek, ennek ellenére a Grósz-kormány megalakulásakor - emlékezzünk csak Grósz Károlynak itt elmondott több mint tíz évvel ezelõtti programbeszédére! - az építkezés meggyorsítása mellett döntött.
Kétségtelen, ebben az országban sokan vagyunk, akiket felelõsség terhel a fél évvel ezelõtti tévedésekért, de nem kevesebben vannak, bár azt hiszem, kevesebben vannak, de vannak, akiket a húsz évvel és a tíz évvel ezelõtti döntésért terhel felelõsség (Balsay István: Úgy van.), nem árt errõl a felelõsségrõl is beszélnünk.
Nem azért idéztem ezt fel, mert az egész vitát egy múltba nézõ vitának szeretném tekinteni, hanem csak azért, mert a húsz évvel és különösen a tíz évvel ezelõtti tévedésnek megvannak a tanulságai. Hiszen a húsz évvel és tíz évvel ezelõtti tévedések kényszerpályára helyezték Szlovákiát is és Magyarországot is, s ma már csak a rossz megoldások közül lehet választani. Azt gondolom, hogy mi, valamennyien ma egyetlen dologért vagyunk felelõsek: hasonló döntést ne hozzunk, ami a következõ évekre, évtizedekre Magyarországot is kényszerpályára helyezné. Ez a mi felelõsségünk, és ezért érdemes erre emlékezni.
Szeretném hangsúlyozni, hogy mi, szabaddemokraták és különösen szabaddemokrata közgazdászok nem érzelmi kérdésnek tekintjük ezt, nem a szimbolikus politizálás kérdésének. Nem azért ellenezzük egy újabb vízlépcsõ építését, mert elleneztük tíz évvel ezelõtt. Hanem azért ellenezzük, amiért akkor is elleneztük, holott akkor még nem tudtuk, hogy ez a rendszerváltás szimbóluma lesz - mert azt sem tudtuk, hogy lesz rendszerváltás, de ennek ellenére a '80-as évek közepén is elleneztük, én magam is és sokan mások -, mert azt gondoltuk, hogy közgazdaságilag ésszerûtlen és értelmetlen. Ezért elleneztük akkor, és ezért ellenezzük most is.
Ebbõl a szempontból szeretnék én a dolog pénzügyi, közgazdasági vonatkozásairól beszélni. Sokan emlegették már, de hadd idézzem fel én is, hogy itt a legkülönbözõbb számokról esik szó. Emlékezetes, január közepén Taba Lajos úrnak, a bizottság titkárának a sajtóértekezlete, amelyen azt mondta, hogy 200-250 milliárd forintos költség - írja a Népszabadság -, de a kapcsolódó létesítményekkel együtt ez már 300 milliárd is lehet. A Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára a környezetvédelmi bizottság ülésén Nagymaros esetében 199, Pilismarót esetében 231 milliárd forintos összegrõl beszélt. Február elején az akadémikusokból és szakértõkbõl álló, a miniszterelnök által felkért tanácsadó testület Nagymarosnál 125, Pilismarótnál 200 milliárdról beszélt. Nemcsók államtitkár úr a február 10-i nagymarosi sajtóértekezletén Nagymaros esetében 125, Pilismarót esetében 270 milliárd forintról beszélt.
De nem is csak errõl van szó, hogy hány száz milliárd. Arról is szó van, alaposan körül kell nézni, meg kell vizsgálni az egyszeri és a folyó ráfordításokat - és tegyük hozzá, nemcsak az úgynevezett hagyományos megoldásnál vannak folyó ráfordítások, hanem jelentõsen folyó ráfordítások vannak egy esetleges vízlépcsõ- rendszer megépítésénél is, hiszen azt összhangba kell hozni az egyéb folyóvizekkel. S ha egyszer gazdaságilag mérlegelünk valamit, akkor nemcsak arról kell beszélni, hogy hány milliárd, hány száz milliárd, hanem arról is, hogy mikor. Mert hiszen mindenki, aki valaha bármit kalkulált, tudja, hogy a mai 100 milliárd és az öt vagy tíz évvel késõbbi 100 milliárd az nem ugyanaz. És nemcsak azért nem ugyanaz, mert diszkontálni szokás a kiadásokat, hanem azért sem ugyanaz, mert kockázati tényezõt is számításba kell venni. Bizonytalanság veszi körül ezt az egész létesítményt. Ez persze, azt hiszem, mindannyiunknak világos, hogy itt százmilliárdokról van szó, és nagyon alapos számításokra lenne szükség. A megdöbbentõ csak az, hogy ezek a számítások nem állnak rendelkezésünkre, mert nem készültek el.
Számomra az volt a megdöbbentõ, és õszintén szólva az én egész hozzáállásomat az döntötte el, amikor a téli szünetben a környezetvédelmi bizottság ülésén a Pénzügyminisztérium képviselõjétõl megtudtuk azt, hogy a kormány illetékese - és ez az illetékes a Pénzügyminisztérium - valójában a különbözõ változatokat magyar szempontból meg sem vizsgálta. Tehát nem vizsgálta meg azt, ha nem lenne Szlovákia, ha nem lenne szlovák álláspont, hanem csak azt kellene tisztáznunk, hogy Magyarország mit képviseljen ezeken a tárgyalásokon. S akkor itt több változat van. Négy-öt változat volt, azután az Akadémia elnöke által vezetett bizottság végül is kettõ mellett kötött ki. Nem vizsgálta meg, hogy ennek a két változatnak mik a költségei, mi a hozama. Ezt a költség-hozam számítást a kormány illetékesei - legalábbis januárban - nem végezték el. Nem ismerünk ilyen számításokat.
Azt gondolom, ilyen helyzetben bármiféle kötelezettséget Magyarország nem vállalhat. A hajózásról nem akarok beszélni, de arról a kérdésrõl, hogy mibe kerül valamiféle hajózás biztosítása - mert a hajózás nem egy kétértékû változat, hogy vagy hajózható, vagy nem, hanem milyen mélységig, az év hány napján stb. -, mit hoz ez Magyarországnak és másoknak, és mibe kerül, erre számításokat nem ismerünk, mi. Nemcsak a közvélemény, hanem mi sem, akik a környezetvédelmi bizottság ülésén részt vehettünk.
Tisztelt Országgyûlés! Azt gondolom, az, hogy 100 milliárd, vagy 200 milliárd, vagy 300, erre vonatkozóan sokféle szám van.
(12.00)
Tehát azt, hogy egy Bokros-csomag, két Bokros-csomag vagy három Bokros-csomag, nem tudjuk, de hogy a nagyságrend olyan nagyságrend, mint amilyen megtakarításért az egész '95-ös stabilizációs csomagot vállaltuk, az vitathatatlan.
Lehet-e ilyen ráfordításról dönteni megalapozott, körültekintõ számítások nélkül? Én azt hiszem, tisztelt Országgyûlés - és ebben egységes volt minden eddig hallott szabaddemokrata képviselõ álláspontja -, hogy nem vagyunk, nincs senki ebben az országban döntési helyzetben.
Nekem nagyon nehéz ezt mondani, tisztelt szocialista képviselõtársaim, és önök tudják azt, hogy ebben az Országgyûlésben az elmúlt négy évben nem volt olyan gazdaságpolitikai kérdés, amiben ne szólaltam volna föl a kormány álláspontja mellett. Négy év alatt hat költségvetési vitában, a privatizációs törvények vitájában, a stabilizációs törvények vitájában szólaltam fel a mindenkori pénzügyminiszter mellett, mert meg voltam róla gyõzõdve, hogy bármilyen népszerûtlen is bizonyos idõszakokban az a gazdaságpolitika, amit közösen kialakítottunk, ezt a gazdaságpolitikát jó lelkiismerettel vállalhatom és vállalhatjuk mi, szabaddemokraták.
És most vitatkozom a Pénzügyminisztériummal, sõt bírálom a Pénzügyminisztériumot, amikor úgy vélem, hogy az, ahogy a pénzügyminiszter a kormányülésen támogat egy ilyen döntést, nem folytatása nemcsak ennek a négyéves munkának, hanem annak a 30 éves gazdaságpolitikai tradíciónak sem, amirõl néhány héttel ezelõtt napirend elõtt beszéltem az Országgyûlésben, hanem ellentétes ezzel a 30 éves gazdaságpolitikai tradícióval és azzal a négy évvel is, amit együtt dolgoztunk végig szocialista képviselõtársaimmal az Országgyûlésben. Hiszen itt arról van szó - szemben ezzel a 30 évvel is meg a négy évvel is -, hogy elõbb döntünk, utána számolunk. Mi 30 éve is, meg ebben a négy évben is arra törekedtünk, hogy elõbb számoljunk és csak utána döntsünk. Most nehéz szívvel, de kénytelen vagyok vitatkozni, kénytelen vagyok bírálni azt, amit a Pénzügyminisztérium és a kormány szocialista miniszterei ebben a kérdésben az utóbbi idõben mondanak és döntenének.
Most eljutok ehhez, hogy "döntenének". A mai ülésünkön két fideszes képviselõtársunk - Pokorni Zoltán is és Áder János is - az SZDSZ felelõsségérõl beszélt. Tisztelt Országgyûlés! Mi, szabaddemokraták nem tagnap óta mondjuk azt, amit mondunk, hanem mint szabaddemokraták több mint tíz éve, mint szabaddemokrata képviselõk ebben az egész négyéves ciklusban, meg az elõzõben is. Mi nem olvastuk a kormány ügyrendjét, hanem szocialista társainkkal együtt írtuk ezt az ügyrendet, és pontosan tudjuk, mindig is tudtuk, hogy mi van benne. Éppen ezért történt az, hogy a kormány február 5-i ülésén a szabaddemokrata miniszterek nemmel szavaztak egy elõterjesztésre.
Nos, a félreértések elkerülése végett: minket nem kell fölszólítani arra, hogy éljünk a vétójoggal, ugyanis ezt megtettük. Arról van szó, hogy a koalíciós megállapodás szerint a vétójog azt jelenti, hogy a koalíciós miniszterelnök-helyettes, miután nemmel szavaz a kormány ülésén, kéri a KET összehívását - ez megtörtént. Az a bizonyos ügyrend ugyebár azt mondja, hogy a nemzetközi szerzõdésekre vonatkozó döntések csak koalíciós egyetértéssel születhetnek meg. Miután ilyen koalíciós egyetértés nem volt, döntés a február 5-i ülésen nem született, senkinek nincs felhatalmazása olyan keretmegállapodás megkötésére, amilyenrõl beszéltek. (Közbeszólás a Fidesz soraiból.) Kiss Elemér államtitkár úr azt mondta a kormányszóvivõi tájékoztatón, hogy ez a kérdés nem tartozik bele - tévedett, ez elõfordul még az államtitkár úrral is.
Mi, szeretném megismételni, tudatában vagyunk a felelõsségünknek. Ezen felelõsség tudatában jártunk el akkor is, amikor négy éven keresztül támogattuk a kormány gazdaságpolitikáját - mert meggyõzõdésünk volt, és ma is meggyõzõdésünk, hogy ez egy helyes gazdaságpolitika -, támogattuk a kormány külpolitikáját és nagyon sok kérdésben támogattuk a kormányt. Ugyanennek a felelõsségnek a tudatában jártunk el február 5-én is, és mindaddig, amíg ez a kormánykoalíció fennáll, a hátralévõ hónapokban is - és szemben ellenzéki képviselõtársaink reményével reményeink szerint a következõ négy évben is - ennek a felelõsségnek a tudatában fogunk eljárni.
Ez a felelõsség késztetett bennünket arra, hogy egy országgyûlési határozatot nyújtsunk be tegnapelõtt az Országgyûlésnek. Ennek az országgyûlési határozatnak az a lényege, hogy az Országgyûlés adjon egyértelmû és világos útmutatást a kormánynak, hogy mit tegyen, mit kövessen a szlovák féllel folytatott tárgyalásokon. Ez az országgyûlési határozati javaslat tudomásul veszi a hágai ítéletet megerõsíti azt, hogy Magyarország tudomásul veszi ezt az ítéletet tartalmazza azt, hogy a kormány a tárgyalások során támaszkodjon arra, hogy a Hágai Nemzetközi Bíróság ítéletében nem kötelezte Magyarországot az alsó vízlépcsõ megépítésére tartalmazza azt, hogy a magyar érdekek képviselete során a magyar tárgyaló fél jóhiszemûen törekedjék megegyezésre, különösképpen figyelmet fordítva az erõmûrendszer által érintett térség, kiváltképp a Szigetköz ökológiai természeti értékeinek és ivóvízkészleteinek megõrzésére és tartalmazza azt, hogy a magyar tárgyaló fél mindvégig a legtakarékosabb megoldásra törekedjék.
Az én meggyõzõdésem, hogy képviselõtársaim a Ház mindkét oldalán támogathatják ezt a határozati javaslatunkat, bízom benne, hogy egyetértenek ezzel, és azt gondolom, hogy a magyar kormánynak és a magyar tárgyalódelegációnak szüksége van arra, hogy egy ilyen országgyûlési meghatalmazással, iránymutatással a tarsolyában a jelenleginél sokkal erõsebb pozícióból tárgyalhasson Szlovákiával.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az SZDSZ és a Fidesz soraiban.)