SZABÓ SÁNDORNÉ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! Rendszerváltó évtizedet élünk, s ennek egyik alapvetõ, a gazdasági folyamatokon kívüli, de azzal is kapcsolatban lévõ törvénytervezetének tartom e tárgyalt javaslatot a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlõségük biztosításáról. Nem azért, mert már '91-ben néhány szakember kidolgozott egy tervezetet, majd '93-ban be is terjesztették a parlamentbe, tehát több mint fél évtizedes parlamenti története van már ennek a témának; nem azért, mert mintegy félmillió embert érint, illetve családtagjaikkal együtt közel másfél milliót; nem azért, mert óriási a várakozás e törvénnyel kapcsolatban - hanem azért, mert egy új, alapvetõen demokratikus magatartásmódot jelenít meg, egy új szemléletet juttat kifejezésre. Nevezetesen azt, hogy a fogyatékossággal élõ és egyenjogú állampolgárnak bizonyos területeken hátrányai vannak, azok leküzdését pozitív diszkriminációval kell segíteni.
Mindannyian - és errõl nagyon meg vagyok gyõzõdve - akarjuk e törvény megszületését. Azonban újabb és újabb elemek befogadása a normaszövegbe - értem ez alatt például az egészségkárosodottak hatalmas és pontosan nem definiálható táborát, halmazát - nehezíti e törvény megszületését, illetve e konszenzus létrejöttét a parlamenti patkó tagjai közt. Például ha a cukorbetegek százforintos kiegészítését is e törvény keretei között akarjuk megoldani, mint ahogy azt a kormány által elõterjesztett koncepcióban olvashattuk, túl sokat markolunk, s nemhogy keveset, de semmit sem fogunk.
A patkó mindkét oldalán akarjuk e törvényt, akarja a kormány is, akarják az érintettek is. Akkor hol itt a gond? Fedezetlen csekket jelentene-e ez a törvény, amiért nem szabad elfogadni? Csak a következõ kormány, illetve parlament vállalhat majd általa teljesítendõ terheket? Úgy gondolom, nem. Miért nem? Mert - az elõbb már említettem - egy új szemléletet ad ez a törvény, s nem az anyagiakat jelenti elsõsorban. Ad tehát, és bár tudjuk, kétszer ad, ki gyorsan ad, itt gyorsaságról már szó sincs, de adásról még mindig igen. Ha a törvény teljesítési határidõit nézzük a különbözõ ellátási formák, szolgáltatások bevezetésére, testületeik megalakítására, akkor e határidõket szerintem ki lehet tolni egy évvel vagy a konszenzus eléréséig.
Az üzenete számomra mindennél fontosabb e törvénynek. Az üzenete szerintem sokkal nemesebb, fontosabb, minthogy a politikai kampány részévé degradálódjon.
Képviselõtársaim az elmúlt héten éjszakába nyúlóan néhány vitapontot fogalmaztak meg. Az egyik ilyen vitapont az, hogy kirõl szóljon ez a törvény. Nagyon határozottan az a véleményem, és a munkacsoportunk tagjainak is, hogy csak akkor kezelhetõ ez a törvény, ha az egészségkárosodottak körére nem terjed ki, csak a fogyatékosok négy, jól körülhatárolható csoportjára.
A másik ilyen vitapont: reálisak vagy telefonkönyvszerûek a határidõk? Itt e témában az érintett polgárok érdekvédelmi szervezetei által többször kifejezésre juttatott elnyújtott határidõk is megfelelõk.
A harmadik ilyen vitapont, hogy a fogyatékossági támogatás mértéke mekkora legyen. A félmilliós érintetti körrel és az öregségi nyugdíjminimum 60 százalékával számolva ez körülbelül 4,2 milliárd forint, 80 százalékkal számolva pedig 5,5 milliárd forint körül van.
(16.30)
A gazdaság növekvõ teljesítményében bízva továbbra is, valamint a rehabilitáció és a habilitáció eredményeként a gazdaságba bevont fogyatékkal élõk a Gazdaságkutató által készített költség-haszon vizsgálat alapján másfélszer-kétszer annyi hasznot hoznának, mint amekkora kiadást jelentenek. Úgy gondolom, ez mások számára is meggyõzõ érv a törvényjavaslat elfogadása és elfogadhatósága mellett.
A negyedik felvetõdött kérdéskör: a törvénytervezet önálló fogyatékosságügyi tanácsot, illetve fogyatékosságügyi központokat hozna létre. Néhány felszólaló képviselõtársam párhuzamosságot vélt felfedezni, különösen a foglalkoztatási rehabilitáció területén a munkaügyi központokkal. Úgy gondolom, szoros kapcsolatban a munkaügyi szervezetrendszerrel, de attól függetlenül, pontosan az érintettek speciális gondjai miatt van erre szükség. Hogy milyen formában? Közalapítványként vagy más formában? Azt hiszem, ez ismét részletkérdés. Bár tudom, hogy az ördög a részletekben rejlik, ezen nem múlhat a törvény, próbáljuk ki ebben a formában! De ha ez a töréspontot jelenti, akkor el is lehet tõle tekinteni, miután nem ez a törvény központi kérdése.
Zárójelben megjegyzem: a rendszerváltó törvénykezésünknek nem ez lenne az egyedüli olyan törvénye, amihez elfogadása után egy- két évvel ismételten hozzá kell majd nyúlni.
Az ötödik ilyen téma: még nem zajlott le a társadalmi vita az érintettek körében, és csak azután lenne elegáns a törvényt elfogadni. Azt hiszem, az egészségkárosodottak körében nem is lehetne ezt a vitát záros határidõn belül lefolytatni.
Tisztelt Képviselõtársaim! A törvényjavaslat fontos, jelentõs, elsõsorban azért, mert egy új gondolkodásmódot, felfogást jelenít meg a normaszövegben, azonban mindig is voltak és vannak olyan települések, politikusok, akik a saját területükön mindent elkövettek már korábban is a fogyatékosokért.
Engedjenek meg egy példát, hadd idézzek egy jegyzõkönyvbõl. A helyszín Gyõr, 1991. november 22. Dr. Bakó Ferenc, egy szociálisan érzékeny szocialista, gyõri önkormányzati képviselõ a következõ interpellációt nyújtotta be, nem idézem a felvezetõ szöveget: "A lehetõségekhez képest sürgõsen oldjuk meg a következõket:
a) A mozgáskorlátozottak gyõri közlekedésének lehetõségeivel kapcsolatban nagy segítséget jelentene az, ha a mentõállomás vezetésével konzultálva egy állandó hívószámon a mozgássérültek kérhetnének városi közlekedésükhöz esetenkénti gépkocsit.
b) A mozgássérültek régi vágya, hogy a városban a legforgalmasabb helyeken olyan telefonfülkéket állíttasson fel az önkormányzat a normál méretûvel párban, melybe tolókocsival be lehetne állni.
c) Gyõr korábban kapott Európa-díjához méltó lenne az is, ha a közintézmények környékén, forgalmasabb útkeresztezõdésekben a járda-úttest szegélyezést nagyon gyorsan, még a nagyobb fagyok beállta elõtt úgy látnák el szegélyezéssel, hogy a mozgáskorlátozottak önállóan tudnának közlekedni."
Ezt a példát azért mondtam el, hogy a törvényre szükség van, de a benne foglaltak megoldása nemcsak pénz, nemcsak jóakarat, hanem szemléletváltás kérdése is, és hogy korábban is történtek - a törvény nélkül is - lépések.
Személyemben eddig is és ezután is mindent el fogok követni az új szemlélet támogatásában és e törvény megszülésében, illetve megszülettetésében. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)