DÖGEI IMRE (FKGP): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Az Országgyûlés egyik fontos adóssága az egészségkárosodott emberek esélyegyenlõségérõl szóló törvény megalkotása. Mint tudjuk, az egészségkárosodott emberek már körülbelül tíz éve várják, hogy helyzetükkel a parlament foglalkozzon.
Többéves elõkészítõ munka után a kormány ígéretet tett arra, hogy a törvényjavaslatot, amely a törvényalkotási programban is szerepel, ez év januárjában a parlament elé terjeszti. A január eljött, de a kormány adós maradt a törvényjavaslat elõterjesztésével. Nem csoda tehát, hogy két kiváló képviselõtársunk, Béki Gabriella és dr. Szigeti György már nem gyõzte tovább cérnával, és képviselõi önálló indítvány formájában elõterjesztették törvényjavaslatukat, amelyet az Országgyûlés napirendre tûzött, és T/5374. szám alatt tárgyal.
(17.30)
A törvényjavaslatnak az elmúlt napokban megkezdett általános vitája során a felszólalók többsége dicsérettel szólt a magánindítvány elõterjesztõirõl, és az az óhaj is megfogalmazást nyert, hogy e fontos törvényt még lehetõleg az ülésszak befejezéséig, tehát legkésõbb március 16-ig el kell fogadni. Az Országgyûlés programjának ismeretében azonban nem vagyok róla meggyõzõdve, hogy ez így is lesz, attól félek, hogy a törvényjavaslat továbbra is függõben marad, és a kérdés megoldása a választásokat követõen, az annak eredményeként összeülõ új parlamentre marad.
Tisztelt Országgyûlés! Az egészségkárosodott személyekrõl szóló törvény megalkotása sokkal fontosabb annál, hogy tovább hallgatni lehessen. Annál is inkább fontos e törvény tárgyalása, valamint szentesítése, mivel most, a mai napon és az elmúlt héten is az utolsó napirendi pontként tárgyaljuk. Ma kivétel természetesen, mert a törvény alkotói valahogy meggyorsultak a napirendi pontok fontossága miatt. Az esélyegyenlõség alapján a legfontosabb mûsoridõben kellene tárgyalni az egész ország színe elõtt, hogy lássa a közvélemény, mennyire fontos törvénytervezetrõl tárgyalunk, amikor is a magyar parlament helyzetbe akarja hozni a mozgássérülteket, az egészségkárosultakat, jogot biztosítani azoknak az embereknek, és helyrehozni önbizalmukat és tekintélyüket esélyegyenlõség formájában.
Hogy mennyire lényeges, amit én itt elmondtam: hisz szóltam az elmúlt idõkben olyan magyar állampolgárok sorsáról, akikre már sajnos csak emlékezni kell vagy kellene hivatalosan, és nyíltan elismerni valamikori hõsiességüket, helytállásukat az egész magyar nép érdekében. Vagy a másik csoportra, akik még itt vannak közöttünk, a nyugdíjasokra emlékezve: mennyire hátrányos helyzetbe szorítjuk õket! Pedig õk is itt vannak közöttünk, a mai problémákkal küszködnek nap mint nap. Elgondolkodtató ez a tény, hogy most, amikor az egészségkárosultakról, mozgássérültekrõl ily rendkívüli horderejû és fontosságú törvénytervezet van elõttünk, mindenekelõtt, azonnal, szinte rögtön kellene ezt az óriási mulasztást helyére tenni, és az erre vonatkozó törvényjavaslatot a legrövidebb idõn belül elfogadni.
Úgy érzem és remélem, hogy nem lesz olyan képviselõ itt a parlamentben, aki ezen törvénytervezetet, amelyet két képviselõtársunk nyújtott be, nem szavazná meg. Mert ha így történne, akkor az emberi jogokat sértenénk meg, és az "emberi" szót, mint ilyet teljesen figyelmen kívül hagynánk. Van azonban a Népjóléti Minisztériumnak egy olyan cselekvési lehetõsége, amely a mozgáskorlátozott emberek sorsán sokat segítene, és a jelenleg tárgyalás alatt álló törvényjavaslat elfogadásától függetlenül foganatosítható lenne. Arra gondolok itt, hogy a mozgáskorlátozott emberek, akik tolókocsival közlekednek, szinte képtelenek ügyes- bajos dolgaikat önállóan intézni, illetve a tömegközlekedési eszközöket igénybe venni, mert nincsenek kiépítve olyan utak, és nincs lehetõségük, hogy a közhivatalokat vagy számukra más fontos helyeket tolókocsival megközelíthessék, illetõleg utazhassanak. Véleményem szerint ha lesz is törvény, a tárcának a törvénytõl függetlenül is megoldást kellene találni a mozgássérültek mozgását megkönnyítõ rámpák megépítésére. Ehhez nem szükséges külön törvényi szabályozás, mert ez az emberi humánumból is következne.
Mélyen Tisztelt Országgyûlés! A Kisgazdapártnak van egy olyan elképzelése, hogy a kétkamarás parlament bevezetése ezt a lehetetlen problémát is meg tudná oldani. Én nem azt mondom, hogy erre várjunk, mélyen tisztelt Országgyûlés, mint amint jóelõbb az egyik felszólaló említette. Nem! Ez egy késõbbi feladat, ez is egy megoldásra váró probléma, illetve mozzanat. De most ezt mindenképpen elfogadásra ajánlom.
Turistaként járva az európai országokat, példaképpen említeném Hollandiát. Nem egy nagyváros, Kappen térségében utazva az ember megáll, és szinte földbe gyökerezik a lába, hogy ennyire emberségesek tudnak lenni az emberek egymással; szinte önkéntelenül eszébe jut, hogy: szeresd felebarátodat, mint tenmagadat. Odajön a mozgássérült, a látáscsökkent az útkeresztezõdésbe, és zöldet mutat neki a lámpa, átmegy - és az ember megdöbbenve és tisztelettel hajol meg az emberi tudás, az emberi szeretet és az ember akarata elõtt. Valami ilyesformát képzelnék én Magyarországon is. Az "agyonlebecsült" Nyugaton, amit eddig hallottunk 40 éven keresztül itt Magyarországon, a magyar vendégszeretetnek pont az ellenkezõjét hirdették. Akkor most itt az alkalom, mélyen tisztelt képviselõtársaim, hogy ezt a rendkívüli törvényt iktassuk be abba az elképzelésünkbe, amely mindenképpen figyelmet és akaratot, az emberek tiszteletét váltaná ki a magyar közvéleményben.
Éppen ezért ismételten felkérem a mélyen tisztelt Országgyûlés valamennyi tagját, hogy ezt a törvénytervezetet nem elkapkodva, de mindenképpen vegye fontolóra, hogy az egész magyar társadalom tiszteletét fejezze ki a magyar Országgyûlésnek.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzék padsoraiból.)