DR. VASTAGH PÁL igazságügy-miniszter: Köszönöm, elnök úr. Remélem, tisztelt Ház, eleget tudok tenni ennek a felfokozott várakozásnak. Ígérem, hogy nem fogom hosszasan igénybe venni a türelmüket.
A Ház ezzel a ma esti döntéssel törvényhozói munkájának egyik legnagyobb feladatához érkezett el, hiszen a büntetõeljárás új kódexe tárgyában, terjedelmében, hatásaiban joggal említhetõ jelentõségét tekintve az alkotmány mögött vagy az alkotmány mellett.
A vita tapasztalatait értékelve, tisztelt Ház, örömmel mondhatom, hogy a vita általános és részletes szakaszában is elsõsorban a szakmai vélemények domináltak, a szakmai vélemények határozták meg a vita karakterét; elvétve tapasztalhattunk olyan megnyilvánulásokat, amelyek elsõsorban a politika síkjára tartoznak. Ez egyben azt is jelentette, hogy a vitában elhangzottak és a késõbb benyújtásra kerülõ módosító indítványok fõ szándéka, tendenciája a törvényjavaslat jobbá tétele, gyakorlati alkalmazhatóságának elõsegítése.
Nem volt olyan vélemény, tisztelt Ház, vagy legalábbis nem tekinthetõ általánosnak az a vélemény, amely koncepcionálisan tagadta volna a törvényjavaslat logikáját, felfogását, alapvetõen eltérõ viszonyokra kívánta volna helyezni a törvényjavaslat egészét.
A 604 szakaszhoz, tisztelt képviselõtársaim, 273 módosító indítvány érkezett, ebbõl többet visszavontak, és a megmaradt 264 módosító indítványból közel 180-at támogatott a kormány. Ez azt is jelenti, hogy egy nagyon példaadó együttmûködés alakult ki a kormány, a parlamenti bizottság és a képviselõk között. Ez alkalommal is szeretném megköszönni képviselõtársaim és a parlamenti bizottság együttmûködési készségét. Ennek eredményei beépültek a törvényjavaslatba. Természetesen szólnom kell, elismerõen kell szólnom, a törvényjavaslatot elõkészítõ kodifikációs bizottság munkájáról, az ügyészségek, a bíróságok képviselõinek hozzájárulásáról, a rendõrök észrevételeirõl, és természetesen szólnom kell a civil szervezetek állásfoglalásáról is, hiszen ezek is nagymértékben orientálták a törvényalkotó munkát.
A módosító indítványok csoportosításában talán természetes, hogy a módosító indítványok legnagyobb része a törvényjavaslatban szereplõ kényszerintézkedésekhez kötõdik. A kényszerintézkedésekrõl és ezek körében az elõzetes letartóztatásról, a házkutatásról, a lefoglalásról, az óvadék intézményérõl folyt a legrészletesebb vita, és ehhez kapcsolódtak a módosító indítványok is nagyobb tömegükben. Azt hiszem, hogy ez teljesen természetes, hiszen ezeket a kényszerítõ intézkedéseket - amelyek önmagukban is súlyos hátrányt jelentenek - megfelelõ garanciákkal kell körülbástyázni, de ugyanakkor alkalmazhatóvá és alkalmassá kell tenni õket arra, hogy a hatékony bûnüldözés és a büntetõ igazságszolgáltatás menetében is alkalmazhatók legyenek.
Nagyon sok vita kapcsolódott az elõzetes letartóztatás szabályozásához. Külön szeretném kiemelni, hogy a módosító indítványok elfogadása utáni szabályozás, mármint a javaslatbeli szabályozás, szemben a hatályos szabályozással, nem enyhébb gyakorlatot kíván meghonosítani. Ezt azért kívánom kiemelni, mert erre vonatkozóan a legutóbbi hetekben a napirend elõtti viták során volt olyan észrevétel, Szabó Iván képviselõ úr interpretálta úgy a törvényjavaslat e vonatkozású rendelkezéseit, mintha ez egy enyhébb gyakorlatot kívánna meghonosítani. Nem enyhébb gyakorlatot, hanem egy precízebb, pontosabb, egzaktabb szabályozást kíván kialakítani a törvényjavaslat, amely szûkíti a jogalkalmazó e téren megnyilvánuló mérlegelési lehetõségét.
Elfogadtunk több olyan kiegészítést, amely a gyakorlati alkalmazás szempontjából jelentõséggel bír. Azt többek között - Kutrucz Katalin képviselõ asszony javaslatára -, hogy ha a terhelt ellen szabadságvesztéssel büntetendõ szándékos bûncselekmény miatt újabb eljárás indul, elrendelhetõ az elõzetes letartóztatás; valamint azt is, hogy a terhelt szabadlábon hagyása esetén nemcsak a bizonyítás meghiúsítása, hanem annak megnehezítése vagy veszélyeztetése esetén is elrendelhetõ az elõzetes letartóztatás.
(18.00)
Nagyon sok vitát váltott ki az óvadék intézménye, amelyet gyakran nagyon szélsõségesen ítéltek meg a vitában. Elhangzott az a feltételezés is, hogy az óvadék tulajdonképpen arra lesz alkalmas, hogy a tehetõsek kivonják magukat az elõzetes letartóztatás alól, és ezen az úton bizonyos elõnyöket szerezzenek azokkal szemben, akik nem rendelkeznek megfelelõ anyagi eszközökkel. Ehhez az a megállapítás is hozzátartozik, hogy a közhiedelemmel ellentétben az elõzetes letartóztatás nem tekinthetõ elõrehozott büntetésnek, csak a törvényben meghatározott feltételek esetében alkalmazható.
Az óvadék intézményével kapcsolatban sikerült olyan megoldást találni, amely megtartja az intézmény lényegét, csökkenti a vele szemben táplált elõítéleteket vagy fenntartásokat. Fontosnak tartjuk azokat a szabályokat, amelyek szerint nincs lehetõség óvadék melletti szabadlábra helyezésre, illetõleg az elõzetes letartóztatás óvadékkal történõ felváltására a nyolc évi szabadságvesztésnél súlyosabban büntetendõ bûncselekmények esetében; továbbá akkor sincs helye az óvadék alkalmazásának, ha büntetési tételtõl függetlenül a bûncselekményt bûnszövetségben, üzletszerûen, bûnszervezet tagjaként, fegyveresen, illetõleg kiskorú gyermek sérelmére követték el. Meggyõzõdésem, hogy ezek fontos korlátozások, és ezek valóban hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyakorlatban az óvadék megfelelõ garanciákkal hatékonyan alkalmazható intézménnyé váljon.
Sok vitát váltott ki a házkutatás elrendelésére vonatkozó szabályozás. Ezek körében is sikerült megfelelõ kompromisszumokat találni. A nyomozó hatósági vagy az ügyész általi engedélyezés mellett a törvényjavaslat tartalmazza, hogy ez nem vonatkozik a közjegyzõi, ügyvédi irodában tartott házkutatás elrendelésére, ez bírói hatáskörbe kerül, és kibõvült ez a sor a bizottsági vita során az egészségügyi intézménnyel is.
A tárgyalásról való lemondás szintén a neuralgikus vitapontok közé tartozott. Az ez esetben alkalmazható büntetési mértékek kérdése szintén nagy vitát váltott ki. Úgy hiszem, itt is megnyugtató megoldás született, és így ez a hatékony intézmény - amely a beismerõ vallomás, az ügyészi indítvány és nyolc évi büntetésnél súlyosabb kiszabható büntetések esetén nem jöhet szóba - hatékony és gyors eljárás lehetõségét teremti meg.
A törvényjavaslat vitája során sok olyan új szempont vetõdött fel, amely a bûnüldözési érdek hatékonyabb érvényesítése következtében új megoldásokat tartalmazott, és amelyek a vita során beépültek a törvényjavaslatba. Ilyen megoldásnak tekintettük, illetõleg ilyen megoldás az, hogy az ügydöntõ határozat kihirdetése után az ügyész indítványára kötelezõ legyen az elõzetes letartóztatás fenntartása, illetõleg elrendelése akkor, ha a vádlott szándékos bûncselekmény miatt legalább három évi végrehajtandó szabadságvesztés ítéletet kapott. Ez meggátolhatja azokat az eseteket, amelyeknek a közelmúltban tanúi lehettünk.
Ugyancsak a bûnüldözés hatékonyságát segíti elõ az a módosítás, mely szerint, ha az egyéb feltételek is fennállnak, a tettenérés esetén a terheltet kötelezõen bíróság elé lehet állítani. Ez is a gyors ügyintézés, illetõleg az ügyek gyors elbírálását teszi lehetõvé.
A bizottsági vita keretében vetõdött fel az úgynevezett fedett nyomozó igénybevétele lehetõségének szabályozása, amely elsõsorban a titkos adatszerzés fogalomkörébe tartozó intézmény. E probléma megoldása során a rendõrségi törvény módosítását kezdeményezzük a büntetõeljárási kódexben, és remélhetõleg ez egy használható, jó megoldást teremt majd.
Tisztelt Képviselõtársaim! A viták között, ezek sorában szólnom kell a hatálybalépéssel kapcsolatos polémiákról. A kormány eredeti javaslata több szakaszban tartalmazta a hatályba léptetést: 1999. szeptember 1-jére és 2001-re tervezte a törvényjavaslat hatálybalépését. Egységes álláspont és vélemény rajzolódott ki abban, hogy egységesen kerüljön sor a hatályba léptetésre, mégpedig 2000. január 1-jétõl.
Utólag jelent meg az az igény, amelyet szintén az alkotmányügyi bizottság támogatása nyomán a kormány akceptált, hogy a tanú- és sértettvédelemre vonatkozó rendelkezések, valamint a fedett nyomozásra vonatkozó rendelkezések a lehetõségekhez képest korábban lépjenek hatályba, és errõl külön törvényben kell intézkedni.
Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõtársaim! Végezetül el kell mondanom önöknek, amit az expozéban is kiemeltem, hogy a büntetõeljárás és a büntetõ igazságszolgáltatás hatékonyabb kialakítása, hatékonyabb mûködése nem képzelhetõ el a hagyományos fogalmi keretek között, az általunk korábban megszokott eljárási rendben. Mindenképpen - a bûnözés fokozódó volumene szempontjából is - egy differenciált eljárási rendet kellett kialakítani, amely modellváltást eredményezett a büntetõeljárásban. Ez új eljárási filozófiát követel meg, a jogalkalmazóktól is alapvetõen új gondolkodásmódot és új megközelítést. Olyan ügyekre szabott, differenciált, a felesleges alakiságoktól mentes eljárási rendet teremt meg az új kódex, amely megadja a lehetõséget a kisebb súlyú ügyek elterelésének, az egyszerû felelõsségrevonásnak, és a felszabaduló lehetõségek pedig a bûnüldözõ szervek hatékonyabb munkájának esélyét teremtik meg a bonyolultabb, komplikáltabb ügyek esetében.
Tisztelt Ház! Kérem, hogy a törvényjavaslatot a kormány által elfogadott módosító indítványokkal együtt szíveskedjenek támogatni, és ha ez így történik, akkor minden esély megvan arra, hogy száz évvel az után, hogy 1900. január 1-jével a büntetõ perrendtartás hatályba lépett, úgy 2000. január 1-jével egy korszerû, az állampolgári jogokra, garanciákra is tekintettel lévõ új büntetõ törvénykönyv lépjen hatályba Magyarországon. (Taps.)