KELLER LÁSZLÓ népjóléti minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szigeti képviselõ úr úgy hivatkozott a fogyatékossági támogatás megjelölt mértékére, mintha ezt már egyszer a népjóléti tárca elfogadta volna. Még egyszer rögzíteni kell azt, hogy a kormány ilyen fajta kodifikált szöveget nem fogadott el, sem mértéket, sem konstrukciót. Egy koncepciót dolgozott ki a kormány, amit vitatunk.
Szeretném fölhívni a figyelmet arra, hogy a 71. és a 69. ajánlási számok egymással összefüggenek. A múlt héten a fogyatékosok érintett szervezeteinek képviselõivel egyeztetést folytattam. Az õ megítélésük is az volt, és elfogadó nyilatkozatuk arról szólt, hogy amennyiben a fogyatékossági támogatás intézménye megjelenik a törvényben, és majd egy külön törvény fog szólni a részletekrõl, akkor õk ezt elfogadhatónak tartják. Éppen ezért támogatja a kormány Kertész képviselõ úr 69. és 71. módosító indítványát. Megítélésünk szerint olyan következményekkel jár adott esetben a képviselõ úr indítványa, illetve annak elfogadása, amelyet jól át kell gondolni más egyéb, már elfogadott kötelezettségvállalásokkal együttesen. Úgy gondolom, hogy itt egy olyan kompromisszumos javaslat kerekedett ki a Kertész képviselõ úr által benyújtott módosító javaslatokkal, amely, ha az érintett szervezetek támogatását bírja, akkor, azt gondolom, az elõterjesztõk által is támogatható kellene hogy legyen.
Köszönöm szépen.