KUNCZE GÁBOR belügyminiszter: Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! Fontosnak tartom ezt a mai vitanapot, mert egy olyan kérdésrõl vitatkozunk, ami a közvéleményt nagyon foglalkoztatja, és természetesen a politika érdeklõdésének is a középpontjában áll, sõt a politika érdeklõdése az utóbbi idõben jelentõsen felerõsödött a téma iránt.
Ugyanakkor bízom benne, hogy elemzõ módon és higgadtan tudjuk ezt a vitát lefolytatni, józan érveket közölve egymással annak érdekében, hogy érdemi módon tudjunk az elkövetkezendõ idõszakban cselekedni a közbiztonság javítása érdekében. Meggyõzõdésem, hogy csak a higgadt és felkészült érvelés és az ezt követõ higgadt, meggondolt, megalapozott cselekvés az, amely elõrevisz ezen a területen.
Tisztelt Képviselõtársaim! Bízom abban is, hogy ez a vita egyúttal cselekvésre buzdító párbeszéd is lesz a társadalommal, hiszen tudatosítanunk kell, hogy a problémákat csak mindenki, a társadalom együttes közremûködésével, az önkormányzatok, a civil szféra és akár az egyes polgárok segítségével, bevonásával vagyunk képesek kezelni.
(13.30)
Tisztelt Képviselõtársaim! Nemrégiben egy európai uniós országban járva, és ott a közbiztonságról beszélgetve a rendõrséget felügyelõ miniszterrel, elmondta, hogy náluk a közbiztonság nagyon jó. Késõbb megkértem tõle az adatokat, mert akkor nem tudta megmondani. Ebben az országban, amelynek 8,5 millió lakosa van, több mint egymillió bûncselekmény vált ismertté 1997-ben, nálunk 514 ezer; 650 körüli emberölést követtek el, nálunk 1997-ben 281-et; és 45 ezer gépkocsit loptak el, nálunk 1997-ben 14 480-at. Abban az országban azt mondják a polgárok, hogy jó a közbiztonság, nálunk mi azt mondjuk, hogy elviselhetetlen, rossz az emberek közérzete emiatt, sõt, a külföld véleménye is rossz a magyar közbiztonságról.
Tisztelt Képviselõtársaim! Nyilván beszélnünk kell arról, hogy ennek milyen okai voltak. Itt sokan el szokták mondani - és ebben van is igazság -, hogy részben a rendszerváltás következménye a kialakult helyzet. Azt gondolom, hogy ez igaz, de hadd mondjam el önöknek, persze, hogy igaz, hiszen sokkal eredményesebb az a rendõrség, amelynek nem kell betartania a törvényeket, sokkal eredményesebb az a rendõrség, amelyik a hatalom kézi vezérlése alatt áll, ha nem ellenõrzi a civil szféra, ha a bíróság az erõszakszervezet része, nem pedig egy önálló hatalmi ág. Kevesebb a bûnalkalom ott, ahol kevesebb a polgárok java, ahol kevesebb a féltenivaló érték.
Ugyanakkor, tisztelt képviselõtársaim, mégsem szerencsés a rendszerváltásra fogni mindazt, ami Magyarországon történt, hiszen azt gondolom, hogy akartuk ezt a rendszerváltást, helyes, hogy akartuk, helyes, hogy tettünk annak érdekében, hogy mindez bekövetkezzen. Nem kell sajnálnunk, sõt, büszkének kell lennünk mindazon intézményes garanciákra, amelyek a demokrácia intézményrendszerét jelentik ma Magyarországon. Mindezek figyelembevételével kell szembenézni azzal a helyzettel, ami a közbiztonság területén kialakult, és csak az elõbb említett kereteken belül kell és lehet a megfelelõ megoldásokat keresnünk, illetve megtalálnunk.
Tisztelt Képviselõtársaim! A közbiztonság és a bûnügyi helyzet nem mindenben egyezõ fogalmak. Ami a közös jellemzõjük: a bûnözés mértéke, szerkezete és a hatásai elleni fellépés eredményessége. Ugyanakkor azonban a közbiztonság fogalmába beletartozik a személy- és vagyonbiztonság állapota, a bûnüldözés eredményessége, a polgárok elvárása, hogy a bûnt mindig kövesse a megtorlás, minél hamarabb a megfelelõ büntetés kiszabásával, lehetõség szerint olyannal, ami elrettent a bûn ismétlésétõl. Ha ez nincs így, a polgárokban az a vélemény alakul ki, hogy a bûnözésnek nincs kockázata. Hogy ez ne így legyen, és az állam büntetõjogi normái érvényesüljenek, az ügyészségnek és a büntetõ igazságszolgáltatásnak legalább annyira kötelessége, mint amennyire a rendõrségnek a kötelessége.
Beletartozik a közbiztonság fogalmába az is, hogy a gazdasági élet szabályozottan mûködjön, átlátható legyen a tõkeképzõdés, a gazdaság szereplõi tartsák tiszteletben a törvényi korlátokat, alakuljon ki megfelelõ színvonalú üzleti kultúra. Ennek érvényesítése az állami felügyeleti szervek feladata. Beletartozik a közbiztonság fogalmába az is, tisztelt képviselõtársaim, hogy a közrend, köztisztaság normái hogyan érvényesülnek, milyen a közterületek állapota, hogy alakul az utcai prostitúció, mit tudunk tenni annak megfékezésére. Beletartozik az alkoholizmus, beletartozik a közrendi morál, a falfirkák, az extremista politikai erõk megjelenése, tevékenysége, beletartozik a lakótelepi kutyatartás is.
Tisztelt Képviselõtársaim! A közbiztonság fogalmába beletartozik a technikai biztonság is; nem a gépekre gondolok, hanem a gépeket kezelõ ember felelõsségére, felkészültségére. Gondoljunk csak az Ó utcai házomlásra, vagy legutóbb a Lövõház utcai daru összeomlásával kapcsolatos tragédiákra. A közbiztonság fogalmába természetesen beletartozik a szükséghelyzet elhárítására biztosított védelem rendszere, felkészültsége, a tûzoltóság, a polgári védelem felkészültsége, hiszen nekik valóban kritikus körülmények között kell eredményesen cselekedniük. Nem mindegy tehát, hogy milyen a felkészültségük, milyen az eszközellátottságuk.
Tisztelt Képviselõtársaim! Nem vitatható ugyanakkor, és ennek következményeként nem véletlen az sem, hogy az emberek úgy vélekednek a közbiztonságról, ahogy, hogy általában olyan az õ biztonságérzetük, amilyen. Hiszen 1988-ban 185 ezer bûncselekmény vált ismertté, 1997-ben viszont már 514 ezer. Hozzá kell tennem rögtön, hogy a nagy változás 1989 és 1991 között következett be, hiszen az említett 185 ezerrõl '91-re 440 ezerre emelkedett az ismertté vált bûncselekmények száma, vagyis három év alatt megduplázódott. Ez európai országokban 15 év alatt lejátszódó folyamat. Ezt a jelentõs változást azóta sem volt képes feldolgozni a társadalom, amelynek szereplõit, az egyes embert, a rendõrséget, az államot is felkészületlenül érte ez a hirtelen változás.
Ugyanakkor a statisztikával kapcsolatos problémára is fel kell hívnom képviselõtársaim figyelmét, nevezetesen arra a problémára, hogy egy bûncselekmény akkor kerül bele abba a statisztikába, amelyrõl általában beszélni szoktunk, ha a rendõrség a maga tevékenységét lezárta, ekkor válik ismertté a bûncselekmény. Ez azt jelenti, hogy az adott évben, például az 1997-ben ismertté vált 514 ezer bûncselekménynek valójában csak egy részét, jelenlegi ismereteink szerint 53 százalékát követték el 1997-ben, a többit a korábbi években.
Van ugyanakkor egy másik statisztika is természetesen, amely az elkövetés idõpontja szerint rögzíti a bûncselekmények számát. Ez a statisztika természetesen változik, szemben a másikkal, ami állandó, hiszen elõfordulhat, hogy 1998-ban derül ki egy ügy kapcsán, hogy azt 1995-ben követték el. Ha az elkövetés éve szerint vizsgáljuk a statisztikákat - és ezzel kapcsolatban a háttéranyag 12. oldalán találnak képviselõtársaim táblázatot -, akkor azt találjuk, hogy 1991-ben 487 ezer, '92-ben 462 ezer, '93-ban 430 ezer, '94-ben 450 ezer, '95- ben 450 ezer, '96-ban - jelenlegi ismereteink szerint - 425 ezer bûncselekményt követtek el. A '97-es számadatot nem hozom, hiszen feltehetõ, hogy az ott elkövetett bûncselekmények száma a késõbb megszerzett ismeretek alapján növekedni fog.
Tisztelt Képviselõtársaim! Ez a statisztika viszont azt mutatja, hogy nem váltak kiterjedtté, elképesztõ méretûvé vagy akár robbanásszerûvé a bûncselekmények Magyarországon. Ez az adatsor azt mutatja, hogy a '89-91- es jelentõs emelkedés óta az ismertté vált bûncselekmények száma lényegében stagnál.
Ezt azért kell elmondanom, mert nem jó az a számháború, amit e tekintetben folyamatosan folytatni szoktunk. Nem jó, mert félrevezetõ, nem jó azért, mert ennek a következményeként jutnak sokak eszébe helytelen válaszok és rossz megoldások ennek a problémának a kezelésére. Nem jó azért sem, mert ezek a statisztikák valójában nem adnak igazi választ mindazon problémákra, amelyek az embereket foglalkoztatják, és amelyekkel az embereknek szembe kell nézniük. Megint azt kell mondanom, hogy e helyett a számháború helyett, ami adott esetben félelmet ébreszthet az emberekben, csak megfontoltan, a probléma megoldására koncentrálva szabad és érdemes közelíteni a közbiztonság problémáihoz.
(13.40)
Melyek a jellemzõi annak a bûnügyi helyzetnek, amellyel szembe kell néznünk? Elõször is jellemzõje a vagyon elleni bûncselekmények elsõ években történõ drasztikus növekedése, a késõbbiek során stagnálása. Általában a lopás, betöréses lopás, csalás bûncselekmények az összes bûnözés 68 százalékát teszik ki. Ha ehhez hozzátesszük a rongálás, okirat-hamisítás, ittas vezetés, testi sértés bûncselekményeket, akkor az összes ismertté vált bûncselekménynek átlagosan 86 százalékához jutunk. Ezek azok a bûncselekményfajták, amelyekkel az állampolgár a közvetlen környezetében nap mint nap találkozik, valójában ezek azok, amelyek miatt annyira rossz a biztonságérzete, mint amilyen rossz; itt nyugodtan hagyatkozhatunk az ezzel kapcsolatos közvélemény-kutatásokra.
Ugyanakkor azonban 1990 után új tendenciák is megjelentek a bûnözésben, amelyek 1993-1994 után felerõsödtek. Itt elsõsorban a nagyon nagy port felvert, drasztikus, különös kegyetlenséggel és általában a nyilvánosság elõtt elkövetett bûncselekményekre gondolok, mint a leszámolásokra, a robbantásokra, kivégzésre a nyílt utcán. Ezek azok a bûncselekmények, amelyek azért keltenek félelmet a polgárokban, mert azt gondolja, hogy ha ezt közterületen, fényes nappal el lehet követni, akkor véletlenszerûen akár áldozata is lehet ezeknek, miközben egyébként ezek természetesen - lévén leszámolás jellegûek - a becsületes állampolgár ellen közvetlenül nem irányulnak.
Itt egy kis kitérõt engedjenek meg, képviselõtársaim: 1990 elõtt egy meglehetõsen kontrollált sajtóténykedés mellett és egy nagyon szigorúan kontrollált belügyi tevékenység mellett az állampolgárok nem értesültek a bûncselekmények jelentõs részérõl; nem értesültek egyszerûen azért, mert ellenérdekelt volt a társadalom abban, hogy ezek nyilvánosságra kerüljenek. Ehhez képest jelentõs változás - és hozzáteszem, kedvezõ változás -, hogy a sajtót ilyen módon senki nem képes korlátozni. Ennek viszont az lett a következménye, hogy a bûncselekményszám növekedésénél lényegesen nagyobb mértékben és arányban találkozik ezekkel a bûncselekményekkel, azok részletes leírásával, adott esetben a televízióban, filmtudósításokban nézheti meg egy- egy bûncselekmény elkövetési helyszínét. Természetesen ezek felerõsítik azt az érzést, amelyet egyébként a kétségkívül megnövekedett bûnözés keltett benne.
Ez akkor is így van, ha egyébként az évente elkövetett gyilkosságokat, befejezett emberölések számát tekintem; megint azt kell mondanom, hogy például az 1991-92. évhez képest - amikor a befejezett emberölések száma 300 felett volt - az azt követõ években mindig 300 alatt maradt. 1997- ben például 281 volt a befejezett emberölések száma, vagyis itt is azt lehet mondani, hogy nincsen drasztikus, jelentõs változás az elkövetett bûncselekményekben, miközben az elõbb említett néhány kirívó bûncselekmény miatt az emberek ennek az ellenkezõjét érzik.
Ugyanez a helyzet a gépkocsilopások tekintetében is, tisztelt képviselõtársaim, hiszen 1991-ben és 1992-ben az ellopott gépkocsik száma meghaladta a 16 ezret, aztán ez megismétlõdött 1996-ban is, míg 1997-ben - ahogy már említettem - 14 480 gépkocsit tulajdonítottak el vagy loptak el. Ez is azt mutatja tehát, minden ellenkezõ beállítással szemben, hogy nem nõtt drasztikusan a gépkocsilopások száma, de ha valakinek ellopják a gépkocsiját, természetesen ezek a statisztikák nem érdeklik. Éppen azért, mert nem érdeklik az embereket, mondom el minden alkalommal, és mondom el most is, hogy én nem a statisztikákból fogok olyan következtetést levonni, hogy Magyarországon javult vagy romlott a közbiztonság, hanem mindig az állampolgárok véleményére támaszkodom, õk mondják azt, hogy rossz Magyarországon a közbiztonság. Amíg õk így vélekednek, éppen ennek a véleménynek és a közbiztonság javításának érdekében kell a kormányzatnak mindent elkövetnie, kell a kormányzatnak cselekednie.
Tisztelt Képviselõtársaim! A kormány 1994 óta több alkalommal - lehet mondani, szinte havonta - foglalkozott a közbiztonság kérdéseivel, és tett különbözõ intézkedéseket. Tett, amikor a feketegazdaság ellen lépett fel határozottabban - hadd utaljak például a gázolaj és fûtõolaj árkülönbözetébõl adódó problémákra, illetve ezen problémák megszüntetésére; a feketegazdaság által keltett problémák kezelésére hozta létre a koordinációs bizottságot, amely folyamatosan értékelte a folyamatokat, tett javaslatot különbözõ jogszabályok módosítására, amelyek aztán folyamatosan meg is történtek. Akár itt a parlament elõtt találkozhattak ezekkel képviselõtársaim, akár kormányrendeletekkel, különbözõ miniszteri rendeletek kiadásával is találkozhattak. Költségvetési többleteket biztosított a kormány több alkalommal a feketegazdaság keltette problémák kezelésére, a vám- és pénzügyõrség, a rendõrség és a határõrség részére egyaránt.
Különbözõ törvényalkotási folyamatok voltak épp a problémahalmaz kezelése érdekében a közbiztonság javításáért vagy azért, hogy azokat a szervezeteket, amelyek a közbiztonság javítása érdekében tenni tudnak, megfelelõ törvényi környezetbe helyezzük, illetve sok esetben azt a hiányosságot, hogy a rendszerváltás után különbözõ területeken a megfelelõ szabályozásra nem került sor, ezt a hiányt is megszüntessük. Így kiadásra kerültek a rendõrségi törvény végrehajtási szabályai, a rendõrségi törvényben elõírt jogszabályok, kormányrendeletek, miniszteri rendeletek. Elkészült, és elfogadta a parlament a szolgálati törvényt, a határõrizetrõl szóló törvényt, a tûzvédelemrõl szóló törvényt, a polgári védelemrõl, a polgári védelem szervezetérõl és mûködésérõl szóló törvényt. Nem sorolom fel mindazokat a törvényeket, amelyeket az ellenõrzés erõsítése, a büntetõ törvénykönyv módosítása vagy a büntetõeljárási törvény módosítása, illetve késõbb az átdolgozása érdekében a kormány tett, hiszen ezekkel, tisztelt képviselõtársaim, folyamatosan találkozhattak.
A kormány 1997-ben középtávú fejlesztési koncepciót fogadott el, éppen a rendõrség megfelelõ feltételekkel, eszközrendszerrel történõ ellátása és ezen keresztül a közbiztonság javítása érdekében. Ez a program összesen 36 milliárd forint felhasználását irányozza elõ; kiemelt feladatként kezeli a szervezett, kábítószer-, gazdasági bûnözés, polgárok életét súlyosan veszélyeztetõ, illetve sértõ bûnözés, valamint a gépjármûlopások elleni fellépést. Gépjármûlopások ellen egyébként számos intézkedés született 1997-ben, amelyek a jelek szerint eredményre vezettek, illetve 1998-ban a lopások további csökkenésével számolunk az azóta meghozott és 1998-ban bevezetendõ intézkedésekkel.
A hiányzó létszám feltöltésén túl a rendõrség állományának további, mintegy 4 ezer fõvel történõ növelését irányozza elõ, 2002-ig 92 újabb rendõrõrs létrehozását írja elõ a hároméves fejlesztési program. Elõirányozza a körzeti megbízottak, illetve a szakszolgálatok létszámának emelését, a közlekedésrendészet jelenlegi létszámának növelésével a szervezet tevékenységének erõsítését; intézkedik az autópályák ellenõrzésével foglalkozó speciális szolgálat, illetve a vasúti rendõrség felállításáról; rögzíti, hogy mindezen fejlesztésekre úgy kell hogy sor kerüljön, hogy a forrásigény épüljön be az éves költségvetésbe, a létszámfejlesztést pedig az elõirányzat reálértékének megtartása mellett kell végrehajtani. A program megteremti az anyagi feltételeket a bûnüldözõ munkában részt vevõ hatóságok közötti informatikai kapcsolatok létesítéséhez is.
(13.50)
Azt lehet mondani, tisztelt képviselõtársaim, hogy a hároméves fejlesztési program végrehajtásaként a rendõrség valóban rendelkezhet mindazon eszközökkel és mindazon feltételrendszerrel, amelyek segítségével képes lehet megfelelni a polgárok által támasztott magas színvonalú elvárásoknak. Ugyanakkor azonban, tisztelt képviselõtársaim, helyes, hogy az elmúlt egy-másfél évben megerõsödött az a felismerés, hogy igazán sikeresek a közbiztonság javítása terén csak akkor lehetünk, ha sokkal többet foglalkozunk a bûnmegelõzés kérdéseivel.
A kormány 1995-ben hozta létre az Országos Bûnmegelõzési Tanácsot. Ez kidolgozta az országos bûnmegelõzési programot, amely mind szervezetileg, mind ágazatonként megfogalmazza a legfontosabb bûnmegelõzési teendõket. A kormány ezt elfogadta, a bûnmegelõzési programot minden önkormányzat részére rendelkezésre bocsátottuk.
A kormány százmillió forint alaptõkével Országos Bûnmegelõzési Közalapítványt hozott létre azért, hogy ezen keresztül támogassa a bûnmegelõzésben tevékenykedõ civil szervezeteket, állampolgári szervezõdéseket.
A fegyveres biztonsági õrségek, a természetvédelmi és mezei õrszolgálatok helyzetét törvénnyel rendeztük. Ugyancsak törvény született a vállalkozás keretében végzett vagyonvédelmi tevékenységrõl. E szervezetek szakszerû mûködése erõsíti a vagyonbiztonságot.
Tisztelt Képviselõtársaim! Ahogy említettem, a bûnmegelõzés területén számítunk az önkormányzatok, a civil szféra és az egyes állampolgárok együttmûködésére is. Elvárás az önkormányzatokkal szemben, hogy azon túlmenõen, hogy évente egyszer beszámoltatják, és az esetek döntõ többségében elfogadják a helyi rendõri vezetõt, és ezen keresztül elfogadják a helyi rendõrség munkájáról szóló beszámolót is, foglalkozzanak többet a közbiztonság kérdésével az adott településen, hiszen a rendõrség számára is fontos a polgárok véleményének megismerése, az, hogy mit tartanak fontosnak. Fontos az, hogy a rendõrség és az önkormányzat szoros együttmûködésével alakítsák ki közösen ott helyben azokat a programokat, amelyek mindazon kérdésekre, amelyeket a polgárok felvetnek, kellõ válaszokat adnak, és ezen az együttmûködésen keresztül nagyon fontos az, hogy a helyi civil szervezeteket a helyi közbiztonság problémáinak kezelésére bevonják, az õ támogatásukat, cselekvõ részvételüket megnyerjék a maguk számára, megnyerjék annak érdekében, hogy ott helyben többet legyenek képesek tenni a közbiztonság javítása érdekében.
Tisztelt Képviselõtársaim! Külön ki kell emelni a legveszélyeztetettebb társadalmi csoport védelmének fontosságát, a gyermekekét és a fiatalkorúakét. Bûnözõvé válásuk megakadályozása érdekében erõsíteni kell az iskoláknak a bûnözéssel szembeni felvilágosító szerepét is. Ezen belül külön hangsúlyt kell fektetni arra, hogy a jövõ generációiban tudatosuljon a drog- és alkoholfogyasztás veszélye. Ezt a célt szolgálja a drog, alkohol, dohányzás és AIDS elleni úgynevezett DADA- program, amely tanárok és rendõrök közremûködésével megvalósuló ismeretátadás, szituációs és szerepjátékok keretei között segíti elõ az általános iskolai bûnmegelõzést.
A DADA-program az elmúlt években országszerte népszerûvé vált, míg az 1992-93-as tanévben öt iskolában 1075 tanuló vett részt benne, a jelenlegi tanévben már 374 iskola közel 31 ezer diákjának szolgál segítségül.
Tisztelt Képviselõtársaim! Az itthon megtett különbözõ intézkedésekkel és a bûnmegelõzési programok kiteljesedésével és sokszereplõssé tételével együtt is - tekintettel arra, hogy itt egy nagyon fenyegetõ veszéllyel, a nemzetközi szervezett bûnözéssel is szembe kell néznünk - nyilván magunkban nem lehetünk eredményesek; ma már a szervezett bûnözés ellen a nemzeti stratégiák nem, csak a nemzetközi összefogás lehet igazán eredményes. Éppen ezt felismerve veszünk részt fokozottan azon nemzetközi szervezetek munkájában, amelyek munkájába való bekapcsolódás jelenleg számunkra megadatott, illetve éppen ennek erõsítése érdekében kötöttük meg mintegy 30 országgal a szervezett bûnözés különbözõ formái elleni szoros együttmûködésrõl szóló kormányegyezményeket, és ezek következményeként nagyon jó kapcsolat alakult ki ezen országok rendõrségei és a Magyar Köztársaság rendõrsége között.
Ennek érdekében kötöttük meg számos európai országgal a toloncegyezmények rendszerét, hogy az illegális migrációból adódó problémákat megfelelõen legyünk képesek kezelni, és éppen ennek érdekében teszünk meg mindent mindazon helyeken, ahol az együttmûködés számunkra lehetõvé válik, hogy bekapcsolódhassunk a nemzetközi bûnüldözõ munkába, akár úgy, hogy megfelelõ információkat biztosítunk ehhez, akár úgy, hogy hozzájuthatunk ezen nemzetközi szervezetek által birtokolt információrendszerekhez.
Tisztelt Képviselõtársaim! Akkor, amikor a kérdésrõl beszélünk, a közbiztonság ügye van napirenden, nyilván nem kerülhetjük meg a rendõrség anyagi helyzetének kérdéskörét sem. Itt szintén vita szokott kibontakozni arról, hogy ki mennyiben felelõs a rendõrség anyagi helyzetéért, ezért hadd tekintsem át önökkel együtt most 1991-tõl a folyamatokat.
1991 és 1994 között a rendõrség támogatásának nominális Brtéke lényegében reálértéktartó volt, ugyanakkor ha arra gondolunk, hogy ugyanezen idõszak alatt több ezer fõs létszámfejlesztésre került sor, hogy olyan szervezeteket vontak össze a rendõrséggel, amelyek költségvetése korábban a rendõrség költségvetésében nem volt benne, ha arra gondolunk, hogy különbözõ rendõrõrsök jöttek létre - egyébként nagyon helyesen - abban az idõszakban, és a jogszabályalkotó munka következményeként milyen többletfeladatokat kellett ellátnia rendõrségnek, valamint éppen ezen idõszak elején nõtt meg ugrásszerûen a bûnözés, további többletfeladatokat adva, akkor beláthatjuk, tisztelt képviselõtársaim, hogy ez a nominálértéken reálértéktartó támogatás valójában jelentõs feszültségeket hozott a rendõrség gazdálkodásába. Nem véletlen az, hogy 1994-ben a rendõrség adósságállománya már majdnem elérte a 2 milliárd forintot.
Nem tagadható az sem, tisztelt képviselõtársaim, hogy 1995 és 1998 között, a '98-as évet is figyelembe véve, összességében a rendõrség költségvetési támogatásának reálértéke 14 százalékkal csökkent. Ennek a következményeként pedig az a feszültség, ami a rendõrség költségvetésében végig megvolt, tovább erõsödött. Lényegében ez vezetett az 1997. évben a rendõrség adósságállományának ugrásszerû megnövekedéséhez. Ezzel az a probléma, tisztelt képviselõtársaim, ha az alapproblémát nem kezeljük, akkor hiába kezeljük a rendõrség adósságállományát, az csak ahhoz elegendõ, hogy megszûnjön, ugyanakkor mindig, újra és újra fennáll az adósság képzõdésének a veszélye, mert az alapprobléma ettõl önmagában nem oldódik meg.
1997-ben volt elõször értéktartó a rendõrség költségvetési támogatása, és ennek volt is olyan eredménye, hogy az elvándorolás lényegében megszûnt, a fluktuáció azonos szinten maradt, körülbelül annyian távoztak el a rendõrségtõl, mint ahányan újonnan beléptek. Ez stabilizálni tudta a rendõrség létszámhelyzetét.
1997-ben fejlesztéseken keresztül bizonyos területeken már elõrelépés is történt a korábbi állapothoz képest. Ez ahhoz volt elegendõ, hogy a romlást ezeken a területeken képes legyen megállítani.
1998-ban a rendõrség költségvetési támogatása már reálérték-növekedést eredményez, de ezzel együtt sem tudta pótolni természetesen a korábbi évek veszteségeit.
Tisztelt Képviselõtársaim! Melyek lehetnek azok a tennivalók, amelyeket az elkövetkezendõ idõszakban a helyzet javítása érdekében tennünk kell? Itt most nem mondom el mindazon intézkedéseket, amelyeket tettünk, illetve tett a rendõrség annak érdekében, hogy azt a helyzetet, ami itt Budapesten az elmúlt egy-másfél hónapban történt bûncselekmények kapcsán kialakult, kezelni tudja.
(14.00)
Hiszen ezekrõl egyrészt folyamatosan tájékoztattuk a közvéleményt, képviselõtársaimat is tájékoztattam, és az intézkedések hatásaival mindenki, aki a budapesti utcákat járja, találkozhat.
Elengedhetetlen azonban a hároméves fejlesztési koncepció végrehajtása; ehhez a megfelelõ támogatásokat az adott éves költségvetésekben biztosítani kell. Arról természetesen folyik vita, hogy ennek mely elemeit lehet elõrehozni akár az 1998-as évre, milyen intézkedéseket kell tenni, illetve milyen intézkedések megtételére van lehetõségünk 1998-ban.
Itt tájékoztatom önöket, hogy a kormány a legutóbbi ülésén is foglalkozott ezzel a kérdéssel - a következõ ülésén fog majd döntést hozni a támogatások kérdésében -, amelynek egyik eleme a rendõrség gazdálkodásának, szervezetének átvilágítása június 30-ig; és utána szándékozik a kormány újra visszatérni ennek a problémának a kezelésére. Nem vitatható ugyanis, hogy a rendõrség költségvetési feszültségeit kezelni kell, annak érdekében, hogy olyan állapotban legyen, hogy valóban képes legyen megfelelni a vele szemben támasztott elvárásoknak.
Erõsítenie kell, tovább kell fokoznia a bûnmegelõzéssel való foglalkozást mindenkinek, akinek fontos Magyarországon a közbiztonság, érdemes és kell tennie a bûnözõvé válás, a bûnelkövetési alkalmak vagy az áldozattá válás megelõzése érdekében.
Tisztelt Képviselõtársaim! A beszédem elején említettem, hogy a közbiztonság sokkal tágabb fogalom annál, mint hogy állandóan a rendõrség kérdésérõl beszéljünk, és ezért itt most megismétlem, hogy mindazon szervezeteket, mindazon rendszereket kell megfelelõ állapotban tartani, amelyek a közbiztonságért felelõsek lehetnek - ebbe beletartozik természetesen a határõrség. A határõrség különösen fontos, hiszen egyrészt az ország megfelelõ védelme, a biztonságunk megfelelõ garantálása szempontjából is foglalkoznunk kell a határõrség megfelelõ karbantartásával, és azzal, hogy eszközrendszerével képes legyen ellátni a feladatait és megfelelni a vele szemben támasztott elvárásoknak. De fontos a határõrség azért is, mert az európai uniós csatlakozásunkkor a határõrségünk már az Európai Unió külsõ határának a védelméért lesz felelõs, mindazon követelményeknek meg kell tehát felelnie, amelyek a schengeni egyezménybõl fakadnak a számára. Ezeket pedig nem akkor kell majd megtennünk, hanem mostantól kezdve egy program végrehajtásával - amellyel egyébként rendelkezünk - kell a határõrséget folyamatosan felkészítenünk az eme kettõs elvárásnak történõ megfelelésre.
De ugyanezt kell mondanom a tûzoltóságról, a polgári védelemrõl, a nemzetbiztonsági szolgálatokról akár, de az igazságszolgáltatás egész rendszerérõl, hiszen abban az esetben, ha a bûncselekmények felderítésében és az ügyek lezárásában például a rendõrség munkája felgyorsulna, akkor viszont már az igazságszolgáltatás egyéb rendszerei kerülnek olyan helyzetbe, amikor nekik kell megfelelõ idõ alatt a megfelelõ döntéseket meghozniuk.
Említettem azt is, mennyire fontos, hogy a polgárok találkozzanak azzal az érzéssel, hogy aki bûnt követ el, az rövid idõn belül bûnhõdik is, és ráadásul az õ igazságérzetüknek megfelelõ ítélet születik. Ehhez viszont az ügyészségeknek és a bíróságoknak is a megfelelõ feltételrendszerrel rendelkezniük kell ahhoz, hogy a munkájukat õk is megfelelõen és a köz megelégedésére legyenek képesek elvégezni.
Ebbõl nyilván az következik, tisztelt képviselõtársaim, hogy a közbiztonság ügyét nem kampányszerûen, nem a választások elõtt felerõsítve, hanem folyamatosan napirenden kell tartania a mindenkori kormányzatnak, és természetesen napirenden kell tartania a parlamentnek is, mert csak a megfontolt, jól átgondolt, folyamatosan végzett munka, és ezen a területen az a cselekvés, ami valóban közelebb visz minket a polgárok által annyira áhított közbiztonság javításához, hozhat igazi és valódi eredményeket.
Tisztelt Képviselõtársaim! Kérem önöket, hogy a háttéranyagban foglalt adatok, táblázatok figyelembevételével, valamint a háttéranyaghoz adott szöveges magyarázatunk segítségével - és természetesen azért, mert önök is ismerik a kialakult helyzetet -, valóban érdemi vitát folytatva tegyék meg azon javaslataikat, amelyek közelebb visznek minket a magyarországi közbiztonság javításához; közelebb visznek minket ahhoz, hogy a polgárok számára az annyira áhított biztonságot garantálni legyünk képesek.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)