RÓZSA EDIT (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyûlés! Engedjék meg, még mielõtt rátérnék mondandómra, néhány személyes élménnyel kezdjem. Mint egyszerû állampolgár, sajnos magam is átéltem kisebb- nagyobb támadást: feltörték a gépkocsimat, feltörték a lakásomat és megpróbálták a kezembõl kicsavarni a táskámat.
Tudom, az lenne az ideális állapot, ha ilyen dolgok nem történnének meg, de ehhez az az elképzelhetõ, tehát elképzelni elképzelhetõ, de sajnos meg nem valósuló állapot kellene, hogy a bûnözõk ne bûnözzenek. Ugyanakkor azt is tudom, hogy mindent el kell követnünk, hogy a mozgásterületüket és lehetõségeiket a lehetõ legkisebbre szûkítsük. Ezért külön örültem, hogy sor került erre a mai politikai vitanapra, és azt gondolom, ennek kezdeményezõje, Sepsey Tamás úr is arra számított, és azt várjuk mindannyian, hogy ennek a vitanapnak az apropóján arról beszélnénk, kinek milyen teendõi lehetnek, kinek milyen feladata lehet a közbiztonság javítása érdekében. S talán nem sokkolni kellene a lakosságot azzal, hogy Magda Marinko bármikor kiszabadulhat. Célszerû lenne nem tovább sokkolni és pánikhangulatot kelteni, hanem reálisan számba venni, hogy kinek milyen feladata lehet ezen a téren. Én ezt várom ettõl a mai vitanaptól, és ehhez szeretnék hozzászólásommal hozzájárulni.
Merthogy azzal kellene foglalkoznunk, hogy mit tehet a kormány, a parlament, az országgyûlési képviselõ, az önkormányzat, a bíróság, az ügyészség, a rendõrség, a határõrség, a tûzoltóság, a polgári védelem, a társadalom, a család, a polgár, a civil szervezetek és a média, hogy csak a legfontosabb szereplõket említsem meg, amelyeknek befolyása lehet arra, hogy mi, állampolgárok mennyire érezzük magunkat biztonságban.
Azt gondolom, a közbiztonság, mint nevébõl is következik, nem egy olyan objektív fogalom, amelyet jól meghatározható paraméterekkel le lehetne írni. Nagyon szeretném, hogy e mai vitanap apropóján - és magam is erre szeretnék példákat említeni - arról beszélnénk, mit tehet az országgyûlési képviselõ és mit tehet az állampolgár ennek javítása érdekében.
Könnyû a polgárok közbiztonságérzetének csökkenésére hivatkozva fejeket követelni, rendõrért kiáltani vagy szidni a rendõröket, halálbüntetést ígérni, miközben ennek eredményességét nem sikerül bizonyítani, s ezt be kell látnunk.
Az említett összetevõk közül, amelyeket az elõbb említettem, természetesen persze elsõ a rendõrség, s ennek hatékonysága, az általa elvégzett munka eredményessége jelentõs meghatározója annak, hogy mi magunk mennyire érezzük magunkat biztonságban. Sokszor mondjuk azt, hogy több rendõr kell az utcára. Itt hadd tegyek egy rövid kitérõt és egy adatot hadd említsek: Budapesten például 1996-ban 2 millió 245 ezer órás jelenléttel szemben '97- ben 3 millió 306 ezer óra szolgálatot teljesítettek a közterületeken a rendõrök. Azt gondolom, ez a szám - egy év alatt 1 millió órával több lett! - önmagáért beszél. De azért azt is megemlítem, hogy vajon így gondolkodunk-e - mármint hogy több rendõrt az utcára -, amikor ugyanazon a napon például háromszor kell megállnunk közúti ellenõrzésre.
(17.20)
Határozott rendõröket akarunk - de így gondolkodunk-e akkor is, amikor ezt velünk szemben alkalmazzák? A rendõrség hatékonysága ugyanakkor nem függetleníthetõ anyagi állapotától. Nehéz jó munkát végezni olyan körülmények között, melyekben mi magunk megtagadnánk azt, hogy dolgozzunk. Ezért nem lehet ezt a kérdést csupán intézkedésekre korlátozni, igenis szükség van a rendõrség költségvetési forrásainak bõvítésére.
A másik összetevõje a közbiztonságérzetnek az egyes állampolgár és ezen túlmenõen az egész társadalom viszonyulása saját biztonságához. Valószínû, hogy a kocsimat nem törték volna fel, ha nem hagyom jól látható, vagy kevésbé jól látható helyen a táskámat; mint ahogy elõrelátással és határozottsággal sikerült megakadályozni, hogy az utcán kiraboljanak. Tudomásul kell vennünk, hogy mi magunk sem lehetünk passzívak. Nem kínálhatjuk tálcán a bûnözõknek a lehetõséget, hogy végrehajtsák cselekedeteiket, majd utána és csak kizárólag a rendõröket hibáztassuk azért, hogy mindez megtörtént.
Ennek apropóján hadd említsem meg, hogy nagy figyelemmel hallgattam a Fidesz két hozzászólójának véleményét. Mindenesetre furcsa volt, hogy míg Áder képviselõ úr a rendõrséget hibáztatja, addig hál' istennek Isépy képviselõ úr (Dr. Isépy Tamás közbeszól. - Dr. Áder János: Figyelni kellett volna!) dicsérõ, támogató szavakat is megengedett magának a rendõrök munkáját illetõen. (Dr. Áder János: Én a kormányt hibáztattam, nem a rendõrséget!)
A harmadik elem - ennek kiemelt fontosságot tulajdonítok, ezért említem külön - a média. A média viszonyulása ehhez a kérdéshez döntõen befolyásolja az adott információkat fogyasztók lelkiállapotát. Tisztában vagyok azzal, hogy a lapok legolvasottabb cikkei, az elektronikus média legnézettebb és leghallgatottabb mûsorai közé tartoznak ezek a hírek. Ebbõl következõen ez a sajátos öngerjesztõ folyamat végül ahhoz vezet, hogy a médiaversenyben az egyre szaftosabb, brutális részletességekkel tálalt hírek vezetnek, melyek a valóságosnál rosszabb képet festenek a valóságról.
A közlekedési balesetek hírei, néhány tömegszerencsétlenségtõl eltekintve, senkit sem sokkolnak, vagy legalábbis keveseket. Ezzel szemben a gyilkosságokat napokig a figyelem középpontjában tartjuk. Holott évente több százszor többen halnak meg közlekedési balesetben ártatlanul, mások hibájából, mint gyilkosságok következtében. Ki tudná megítélni, hogy értelmetlenebbül halt meg valaki golyó vagy egy részeg ámokfutó által? Itt szeretném kiemelni a civil szervezetek - közel 70 civil szervezet - kezdeményezését az erõszakmentes képernyõért, amelynek, azt gondolom, jelentõs közvélemény-formáló hatása lehet. Remélem és bízom benne, hogy a média számára is figyelemre méltó javaslatokat tartalmazva a média megszívleli ezt.
Az eddig elmondottakhoz képest - mint szegedi képviselõ - Szegedrõl szeretnék pár szót ejteni, nem véletlenül, nem csupán mint lokálpatrióta, hanem Szeged sajátos helyzetébõl fakadóan. Tudniillik az országban az egyetlen egy olyan város, amely 53 kilométerre fekszik a jugoszláv határtól és 73 kilométerre a román határtól. Ezzel az adattal, azt gondolom, sok mindent elmondtam. A Balkán két fõút-találkozóhelyén van Szeged; a makói E68-as út apropóján, azt hiszem, a kábítószer tranzitútvonalának egyik fõ állomása. Szegedet külön sújtotta a '89-es román válság, ami magas bevándorlást eredményezett, a jugoszláv válság. Ennek következtében Szegednek 4000 új lakosa van, a tartós munkavállalók száma 2000, és 400 menedékes van a városban. Az összes nagyvároshoz képest Szegeden van egynél több börtön. Nem indokolnám ennek a jelentõségét, azt gondolom, hogy önmagáért beszél ez az adat.
Ennek ellenére, ezzel együtt azt tudom mondani, hogy Szegeden - amely az ország többi városához képest sokkal veszélyesebb övezetnek tartható az elõbb elmondott mutatók miatt - mégsem érzik magukat kevésbé biztonságban a szegedi állampolgárok. És ha arra utalok, hogy ezek az adatok mennyire sokkolják a lakosságot, és ez mennyire befolyásolja a lakosság hangulatát, akkor hadd fordítsam meg: ezen adatokkal szemben, vagy ezek ellenére Szegeden az emberek nem érzik magukat kevésbé biztonságban, mint az ország bármelyik településén. Én azt gondolom, hogy éppen az együttmûködési formák jellemzik egyébként Szeged önkormányzatának különbözõ pártjait is, hiszen ezen a területen semmilyen ideológiai, politikai vita nem történt, nem zajlott. Éppen az együttmûködés és ennek a munkának a támogatása az, ami jellemzi a város közbiztonságát, amiért, azt gondolom, minden szereplõ elismerésére sort kell keríteni.
Éppen azért, hogy ezt a munkát megkönnyítsük - hiszen az e munkához meglévõ feltételek arányaikban nem olyan mértékban javultak, mint ahogy az elvárható lenne -, e helyrõl is szeretném kérni, felvetni azt, hogy a mélységi határõrizet megszûntével a rendõrség számára adódó többletmunkához szükséges anyagi, illetve személyi feltételeket biztosítani kellene. Erre azért térek ki, mert sok esetben ilyen szubjektív szempontok figyelembevételére is szükség van ahhoz, hogy egyes területeken a problémákat orvosolni lehessen; illetve hadd vessem fel, hiszen Szeged környékén nagy olajmezõ van: hasonlóan a paksi erõmûhöz, szeretném, ha az atomerõmû környékén mûködõ védelmet egy ilyen olajvédelmi rendõrség kiépítésével is biztosítani lehetne, ez szolgálhatná az ilyen típusú bûncselekmények megelõzését.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)