DR. KATONA BÉLA (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Amikor sor került ennek a vitának a kiírására, akkor nagyon örültem, mert úgy gondoltam, egy olyan társadalomban, ahol az állampolgárok el vannak bizonytalanodva, ahol az állandóságot és a biztonságot keresik minden téren - a nyugdíjban, a munkahely vonatkozásában, a gyermeknevelésben -, nagyon fontos, hogy egy speciális és mindenkit érintõ ügyrõl, a közbiztonságról is tudjunk számukra valamennyien úgy beszélni itt a parlamentben, hogy tiszta képet fessünk eléjük, és azt is megmondjuk, hol látjuk közösen a megoldást.
Sajnos a közbiztonság tényei az elmúlt 10 évben valóban sokat romlottak. Miniszter úr elmondta beszámolójában, és többen utaltak is rá: 10 év alatt több mint két és félszeresre nõttek a bûnesetek Magyarországon, s ez önmagában riasztó tény. De az igazság az, hogy a tények változásánál is jobban változott az emberek közbiztonsági érzete, hiszen a robbanásszerû növekedés a magyar társadalom többségét teljesen váratlanul érte. És hozzá kellett szokniuk a magyar boltosoknak ahhoz, hogy ki lehet õket rabolni fegyvernek tûnõ tárggyal. Újra hozzá kellett szokniuk a szülõknek és a nagymamáknak, hogy el kell menni az iskolába a gyerekért, mert ha egyedül jön haza, akkor nem biztos, hogy baj nélkül hazaér. És ez a sokkhatás a mai napig él a magyar társadalomban, és az a célom, és az kell legyen közösen a célunk, hogy próbáljuk a tényeket és a társadalom érzetét egy szintre hozni; és ez elég nehéz feladat.
Ezért úgy gondoltam, két dolgot biztos nem szabad itt ma csinálni. Egyrészt nem szabad különbözõ nemzetközi összehasonlításokat mondogatni egymásnak, hiszen ez nem érdekli a magyar állampolgárokat. Másrészt nem szabad riogatni az embereket statisztikai adatokkal, mert ezeket a statisztikai adatokat, valamennyien tudjuk, akik ezzel az üggyel egy kicsit foglalkoztunk, sokféle módon lehet fölhasználni, és az állampolgárokat sokkal inkább a tényhelyzettel kellene megismertetni.
Úgy gondolom, itt nagyon õszintén kellene beszélni arról, hogy a bûnözés növekedése szempontjából, a bûnözés növekedésének megállítása szempontjából a hosszú távú megoldáshoz sok minden szükséges. Szükséges az, hogy az országban egy stabil és folyamatos gazdasági növekedés legyen. Szükséges az, hogy a szociális helyzet sokkal jobb legyen, mint amilyen ma. Szükséges az, hogy a bûnözés elleni védekezés valóban beépüljön az oktatási rendszerünkbe, és az állampolgárok fölkészüljenek arra, hogy igenis találkozhatnak bûnözéssel, tudják, hogyan kell ellene védekezni, és azt is tudják, hogy vehetnek részt a megelõzésben. És természetesen be kell fejezni mindazokat a még hátralevõ törvényhozási folyamatokat, amelyekrõl az igazságügy-miniszter úr beszélt, és akkor valóban hosszabb távon a magyar bûnözés helyzete stabilizálódik.
De nehogy azt higgye valaki - és ezt is nagyon õszintén meg kell mondani -, hogy visszaállhat a hatvanas, hetvenes évek szintje Magyarországon, hiszen ez lehetetlen! És ha az embereknek bárki ilyen képet fest föl, akkor nagyon rossz szolgálatot tesz az országnak, nagyon rossz szolgálatot tesz az állampolgároknak, hiszen egy zárt országban természetesen a bûnözés is sokkal kisebb volt, mint egy nyitott országban, ahol azóta ráadásul a gazdasági lehetõségek is rendkívüli módon megnõttek.
(17.40)
Úgy gondolom, hogy a távlati megoldás helyett, amihez e sok tényezõ egybeesése szükséges, nekünk arról kellene ma itt beszélnünk, hogy jelenleg mit tehetünk. Úgy gondolom, hogy a jelenlegi helyzeten akkor tudunk javítani, hogyha valóban létrejön az összefogás a kormány, az önkormányzatok, a rendõrség, az állampolgárok és az állampolgárok civil szervezetei között.
Az együttmûködés kapcsán Budapest példájára szeretnék utalni, hiszen Budapest több szempontból is érdekes a mai napirend kapcsán. Egyrészt azért, mert közismert, hogy itt jelentõs mértékben koncentrálódik az országból a bûnözés, hiszen 30 százalék körül volt az elmúlt években - kivéve '97-et, amikor 30 százalék alá sikerült menni - az országos bûnözésbõl való részesedés, és ha hozzávesszük még Pest megyét, akkor ez megközelíti a 40 százalékot az ország területének mindössze 8 százalékán - tehát speciális helyzetben van a fõváros.
Speciális helyzetben van azért is, mert az elmúlt évben a fõvárosban csökkent a bûnözés, 7,8 százalékkal csökkent, ennek ellenére a budapesti polgároknak ez a bizonyos közbiztonságérzete messze nem javult ebben az arányban, ahogy a tények ezt mutatták. Nem javult, pedig, mondjuk, egy olyan kiemelt bûntényt, mint a gépkocsilopás - amely irritálta a lakosságot -, 18 százalékkal sikerült Budapesten csökkenteni, de az volt a baj, hogy miközben gépkocsilopás jóval kevesebb volt, addig a rablások a kereskedelmi és vendéglátóhelyeken sajnos, 38 százalékkal növekedtek, addig a közterületi rablások 14 százalékkal növekedtek, addig még mindig 6 ezer embert zsebeltek ki Budapesten, és a kábítószerrel kapcsolatos bûnesetek is több mint duplájára nõttek.
Azt hiszem, ha ezeket az adatokat nézzük, akkor - bár összességében csökkent a bûnözés - tudnunk kell, hogy ezek azok a speciális bûntények, amelyek érzékelhetõek a lakosság számára, amelyek a családot is érintik, amelyek a nagymamát vagy a gyereket érintik, ezért sokkal jobban érzik ennek a növekedését, mint esetleg más, gazdaságilag, bûnügyileg fontosabb bûnesetek csökkenését.
Azt gondolom, hogy Budapest olyan szempontból is különleges helyzetben van, hogy az új típusú bûnözés azért itt koncentráltan jelenik meg: a kábítószerrel kapcsolatos bûnözés, a szervezett bûnözés különbözõ formái, a védelmi pénzek szedése, a területek felosztása és a területek újrafelosztásáért való leszámolások jobban érzékelhetõk ebben a városban, mint bárhol másutt az országban. Sajnos, a bûntényeknek az az erõszakos megjelenése, ami az utóbbi idõben jellemzõ, Budapestet sem kerüli el.
Mindehhez a Budapesti Rendõr-fõkapitányság rendelkezik körülbelül 9 ezer emberrel, 800 fõ a hiánya, és további 800 fõ körül van az, aki a rendõr-szakközépiskolából lett átvezényelve idõ elõtt a létszám feltöltésére. Ebbõl a 9 ezer rendõrbõl 2400 nem Budapesten lakik, igazából nem kötõdik a városhoz, vagy vidékrõl vezényelték ide, és olyan szállásokon laknak sok esetben, mint amit itt Torgyán József képviselõ úr nagyon szépen próbált ecsetelni.
Azt hiszem, hogy innen, a Parlament szószékérõl is köszönetet kell mondanunk a budapesti rendõröknek, hogy ilyen szinten helytálltak az elmúlt idõszakban, köszönetet kell mondani azoknak a rendõröknek, akiket a fõvárosba vezényeltek, és mindent megtettek annak érdekében, hogy a bûntényeket a normális korlátok közé szorítsák.
Ha arról gondolkodunk, hogy mit lehetne tenni a fõváros közbiztonságának növelése érdekében, akkor azt hiszem, nagyon gyakorlati ügyekkel kellene foglalkoznunk. Nagyon gyakorlati ügy például az, hogy a rendõrség egzisztenciális és morális helyzetét javítani kell; már miniszter úr is beszélt róla, hogy a '97-es évben, a '98- as évben a rendõrök számára végre egy emelkedõ fizetést lehet nyújtani. Meg kell teremteni annak a feltételét, hogy a még hiányzó létszámot képzett rendõrökkel töltsük fel, és ami nagyon fontos és amit nem lehet csak a kormány nyakába varrni, hanem ebben nyilvánvalóan a budapesti önkormányzatnak is részt kell vennie: meg kell teremteni a budapesti rendõrök számára a letelepedés lehetõségét Budapesten. Úgy gondolom, ha a következõ négy évben nem tudunk legalább 1500 lakást építeni Budapesten a rendõrök számára, akkor nem fog létrejönni az a stabil rendõri állomány a városban, ami képes arra, hogy tisztességesen, hosszú távon a közbiztonságot fenntartsa.
Persze ehhez az is hozzátartozik, hogy a rendõrség belsõ fegyelmi, morális helyzetét meg kell szilárdítani, hiszen ha az utcán zsebretett kézzel, fütyürészve, esetleg cigarettázva sétáló rendõrt látunk, akkor meg kell tanítani, hogy hogyan kell egy rendõrnek viselkednie az utcán, és adni kell neki egy fegyelmit. Ha azt tapasztaljuk, hogy a rendõrök védelmi pénzeket hajtanak be, vagy azt tapasztaljuk, hogy esetleg a kábítószer ellen dolgozó rendõrök a kábítószeres bárókkal ülnek egy kocsiba vagy szórakoznak együtt, akkor ezekkel nemcsak szolgálati úton kell elbánni, nemcsak ki kell tenni õket a rendõrségtõl, hanem mindazt a büntetõjogi felelõsséget is viselniük kell, mint amit bármelyik másik magyar állampolgár visel.
Tenni kell ezt azért, mert a rendõrség döntõ többsége tisztességes, a munkáját tenni akaró, becsületes emberbõl áll, és ezek az emberek tönkreteszik a rendõrségnek azt a tekintélyét, amire minden normálisan mûködõ rendõrségnek szüksége van az állampolgárok között.
Úgy gondolom, hogy javítanunk kell az úgynevezett lakosságbarát rendõrséget. Folytatni kell a rendõrõrsök települését, folytatni kell a körzetimegbízott-hálózat kiépítését, mert ezek nélkül igazán érdemi kapcsolat nem jöhet létre a lakosság és a rendõrök között. Nem lehet a rendõrrel véletlenszerûen találkozni, az a jó, ha azt érzik a lakosok, hogy nekik van rendõrük, akihez elmehetnek, tudják, hogy hol találják meg, elmondhatják a gondjaikat, és ahol a rendõr is ismeri, hogy az adott térségnek mik a legfontosabb közbiztonsági veszélyforrásai.
Még egy nagyon fontos szerepe lehet a rendõrõrsöknek és a körzeti megbízottaknak: erre lehetne ráépíteni igazából és mûködõképesen, hatékonyan a polgárõrség hálózatát. Azt hiszem, az elmúlt évek próbálkozásai után mostanra talán megért a lehetõsége annak, hogy a jó és rossz tapasztalatokat értékelve, valahol a kormányzat állítsa fel a polgárõrség mûködésének a kereteit, és az önkormányzatok, ezen belül a budapesti önkormányzat is, a Budapesti Rendõr-fõkapitánysággal együtt alakítsa ki a hatékony együttmûködés napi gyakorlatát, hiszen nyilvánvaló, hogy nem lehet a polgárõrséget a rendõrség egy osztályának, egy részlegének felfogni, más a szerepe és más a feladata. Ezért nagyon fontos, hogy a rendõrség olyan kapcsolatban legyen a polgárõrséggel, hogy az intézkedéseket õ végezze, a polgárõrség pedig végezze azokat a feladatokat, amelyeket egy civil szervezetnek egy adott országon belül a lakosság érdekében el lehet végezni.
Rendkívül fontos - és tudom, hogy Budapesten a rendõrség vezetõi és az ORFK vezetõi is gondot fordítanak erre -, hogy a rendõrségnek az utcán való megjelenése demonstratív és hatékony legyen. Nagyon fontos, de azért kell errõl külön szólni, mert pillanatnyilag csak kampányjelleggel, rengeteg túlórával, más területekrõl, akár a városon belülrõl, akár a városon kívülrõl átvezényelt emberekkel lehet megoldani azt, ami egyébként feltétlenül szükséges lenne ahhoz, hogy a közbiztonság javítása érdekében az utcán is elrettentõ módon jelenjenek meg a rendõrök, és olyan rendõrök jelenjenek meg, akik egyébként fel vannak készülve arra, hogy hogyan kell intézkedni adott esetben akár a bûnözõkkel szemben, és arra is fel vannak készülve, hogy hogyan kell kapcsolatot teremteni a normál lakossággal szemben, amikor egy egyszerû ellenõrzés folyik, és a kettõt meg tudják egymástól különböztetni.
Azt hiszem, rendkívül fontos, hogy Budapesten a szervezett bûnözéssel való harcba megfelelõ felszereltséggel küldjük a rendõreinket, hiszen azt tudni kell, hogy itt szakmailag jól felkészült rendõrökre, technikailag jól felkészült rendõrökre van szükség, és ha valahol a rendõrség keretén belül, akkor itt kell használni azokat a korábban törvényben engedélyezett titkosszolgálati eszközöket és módszereket, amelyeknek az alkalmazására a rendõrségnek megvan a lehetõsége.
Úgy gondolom, hogy talán a lakosságot kevésbé érintõ ügyben, a szervezett bûnözés ügyében hosszabb távon viszont rendkívül fontos, hogy eredményesen dolgozzunk, és megakadályozzuk olyan szervezett bûnözési rendszer kialakulását, ami a késõbbiekben sok mindent veszélyeztet.
(17.50)
Ezen belül külön szeretnék egy mondatot mondani a kábítószerrel kapcsolatos bûnözésrõl, nemcsak azért, mert rendkívül veszélyes formája a bûnözésnek, hanem azért is, mert a kábítószer-fogyasztók potenciálisan könnyebben válhatnak bûnözõkké, mint bárki más - ismerjük ennek a folyamatát -, és rendkívül fontos az, hogy a terjesztõi hálózat akadályozásával, adott esetben legalább egy-egy részének a felszámolásával, a másik oldalon pedig a kellõ felkészítéssel, a drogellenes kampányokkal megakadályozzuk azt, hogy akár ebben a városban, Budapesten, akár bárhol az országban kialakuljon egy tartós fogyasztói réteg, fõleg a fiatalok között.
Tisztelt Ház! Úgy gondolom, beszélni kell itt az önkormányzatok szerepérõl általában és - Budapest példájánál maradva - Budapest kapcsán is. Nem csak ez a lakásügy van, amit közösen kellene megoldani - elsõsorban önkormányzati segítséggel - a rendõrök számára, de azt hiszem, jó lenne tudni, hogy már a városfejlesztési elképzelések kidolgozásánál is figyelembe lehet venni a közbiztonság különbözõ elemeit. Hiszen egy jól elkészített közvilágítás, egy jól kialakított és õrzött parkolórendszer nagyon sokat segíthet a rendõrség munkájának javításában és a közbiztonságérzet javításában. Ha a közterület-felügyelõk munkáját pontosan határozzuk meg, akkor jelentõs feladatot vehetnek le az egyébként más célra is kiképzett és használható rendõrök nyakából. És azt hiszem, talán az egyik legfontosabb közös feladat, amibõl az önkormányzatok semmiképpen nem maradhatnak ki, az az állampolgárok felkészítése - ahogy az elején mondtam - a bûnnel való találkozásra, a bûn elleni védekezésre és a bûnmegelõzésben való aktív részvételre.
Tisztelt Képviselõtársaim! Én nem vagyok naiv, és pontosan tudtam, hogy amikor ez a napirend itt sorra kerül, ezt természetesen mindenki megpróbálja kihasználni a kampány egy részeként is. De azt gondoltam, az lehetne egy közös célunk, hogy innen azt sugározzuk valamennyien: teljesen mindegy, milyen kormány lesz ebben az országban a választások után, akárki kerül is kormányra, itt a bûnözõk biztonságérzete romlani, az állampolgárok biztonságérzete pedig javulni fog. Nagyon szerettem volna, ha azok a felszólalók, akik különbözõ statisztikai, pénzügyi adatokkal, az újságcikkek egymással való összehasonlításával eleget tettek a kampányfeladataiknak, azt az egy mondatot mindig elmondták volna a hozzászólásuk végén, hogy egyébként, ha a fene fenét eszik is, itt, ebben az országban akkor is a bûnözõknek lesz rosszabb.
Köszönöm a figyelmet. (Taps.)