DR. HOMOKI JÁNOS (FKGP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyûlés! Tisztelt jelen lévõ Rendõrtábornokok és Vezetõk! Az ország lakossága egyre nagyobb aggodalommal figyeli a közbiztonság helyzetét, a kormány, a belügyi vezetés tehetetlenségét, melynek következtében az ágazat teljes válságba került. Nem ezt ígérték!
Az MSZP négy évvel ezelõtt azt ígérte, hogy megteremti a közbiztonságot. A belügyi tárca az SZDSZ kezében van, amelynek választási jelszava: "Tudjuk, merjük, tesszük". Az SZDSZ határozott, profi rendõrséget ígért. A közbiztonság megteremtése ugyanúgy, mint a többi választási ígéretük, írott malaszt maradt. Ez annál is szomorúbb, mivel a demokrácia ismérvei között a legfontosabbak - amit az állam, a mindenkori kormány köteles biztosítani, garantálni az alkotmány alapján - a személy, az állampolgár biztonsága, a személyes szabadság garantálása, a tulajdon biztonsága, a bûn üldözése és megbüntetése. A bûnmegelõzés mûködõképes intézménye ma Magyarországon nem vagy alig érvényesül.
Franz Josef Strauss, a bajor szociális jóléti állam megteremtõje mondta, hogy a demokráciában a kormánynak jó fogakkal kell rendelkeznie, hogy oda tudjon harapni, ha szükséges. Minden józanul gondolkodó kormány, amely ad magára valamit és komolyan veszi a demokráciát, megfogadta volna Franz Josef tanácsait - kivéve a mi kormányainkat.
Vizsgáljuk meg, hogy milyen sanda szándékok vezették a mi kormányainkat arra, hogy ne fogadjanak szót a nagy bajor demokratának! Az alkotmány 40/A. § (2) bekezdése kimondja: "A rendõrség alapvetõ feladata a közbiztonság és a belsõ rend védelme". Bibó István szerint a demokrácia azt jelenti, hogy félelem nélkül élni. A polgárok személyi és vagyoni biztonsága nélkül nem beszélhetünk semmiféle állampolgári szabadságról.
Az elmúlt választások során Horn Gyula a televízióban kijelentette: ez a választás arról szól, hogy ebben az országban többé ne kelljen félnie senkinek. Igaza volt miniszterelnök úrnak, az emberek nem félnek - hanem rettegnek ebben az országban! Rettegnek, hogy amíg dolgoznak - ha egyáltalán van munkahelyük -, nem törik-e fel és rabolják ki lakásukat, nyaralójukat vagy hétvégi házukat, vagy nem lopják-e el a gépkocsijukat. Az autótolvaj-bandák már zárt udvarból, garázsból is elviszik az autót. Vagy attól rettegnek, hogy a villamoson, autóbuszon, metrón garázdálkodó közterületi bûnözõk, tolvajok mikor lopják ki a táskájukból a pénztárcájukat.
Köztudomású, hogy Budapesten mûködik a román alvilág kihelyezett tagozata az aluljárókban és a metró különbözõ helyein. (Vancsik Zoltán: Ismerõsöd? Találkoztál vele?) Ma Magyarországon minden percben elkövetnek egy bûncselekményt. Minden 30. órában elkövetnek egy emberölést. Minden 3. órában elkövetnek egy súlyos testi sértést, és kábé minden félórában ellopnak egy gépkocsit. A gépkocsilopás ma iparággá fejlõdött, és a szervezett bûnözés befolyása alá került. Az országban jól szervezett autócsempész-bandák tucatjai garázdálkodnak, amelyek évente cirka 12 ezer gépkocsit lopnak el. A felderítési arány 10 százalék körül van. Azok a nagypénzû emberek, akik korábban érdekeltek voltak az olajszõkítésben, a gabonafelvásárlásban, most ráálltak az autólopásra és - csempészésre, mert óriási az üzlet. Általában egy 70-80 ezer márkás nyugati kocsin 30 ezer márkát keresnek. Becslések szerint évente 30 milliárd forint tiszta haszon jön össze az autócsempészésbõl. A legújabb szokás: a luxuskocsikat nem a bandatagok kötik el, hanem alkalmi tolvajokkal lopatják el. Egy Budapest-Röszke útért a sofõrnek 500 márkát fizetnek, 1000-1500 márkát kapnak a figyelõk, akik rendszerint elhagyott tanyáról a zöldhatáron vezetik át a szállítmányt Szerbiába vagy Ukrajnába. A figyelõcsoport négy-öt személybõl áll, percre ismerik a járõrök menetrendjét. A határõrizeti szervek száz ellopott gépkocsiból cirka tíz-tizenkettõt fognak el.
Azért ilyen hatalmas az autólopások száma, mivel a tolvaj biztos lehet abban, hogy a határon minden gond nélkül át tudja vinni a lopott kocsit. Bárki elsétálhat a határhoz, senkinek nincs joga megkérdezni, hogy miért van ott. A tiltott határátlépés szabálysértésnek számít. Olyan büntetéssel jár, mint amikor valaki átmegy a piroson. A határõr nem jogosult fegyverhasználatra, csak ha megtámadják.
Hogyan akarja a kormány felszámolni az autócsempész- bandákat, ha a zöldhatáron 30 kilométerre esik egy járõr? Hogyan akarják felszámolni az autómaffiát, ha az irányítást végzõ, tisztes úriembereknek álcázott vezérek közül még egyet sem fogtak el? Nincs tudomásunk arról sem, hogy bevetettek volna titkosszolgálati eszközöket a keresztapák felderítésére. Úgy tûnik, hogy a rendõrség, a határõrizeti szervek, a közlekedésigazgatás munkája összehangolatlan.
(18.10)
Kormányunk jóvoltából Magyarországon az autólopás a legkisebb kockázattal járó, legjövedelmezõbb üzletág. A megelõzés teljes hiánya és a hatalmas arányú felderítetlenség miatt a rendõrség tevékenysége teljes kudarc, szinte már köznevetség tárgya. A belügyi vezetés többek között emiatt is vált a lakosság elõtt teljesen hiteltelenné. A szervezett bûnözést csak akkor lehet felszámolni, ha sikerül megszüntetni a gazdasági hátterüket. Fel kell számolni a bûnözõk anyagi bázisát.
Már meg kellett volna fordítani a bizonyítási kényszert, ami jelenleg a rendõrséget terheli. Ha a rendõrség olyan bizonyítékokkal rendelkezik, hogy valaki egyik napról a másikra százmilliós vagyonra tett szert, ne a hatóságnak kelljen bizonyítania azt, hogy honnan származik a jövedelem, hanem a vagyon eredetét a meggazdagodó személy bizonyítsa. Bizonyítsa az 500-as Mercedest vezetõ húszéves fiatal, hogyan, mibõl került hozzá a Mercedes, és ha a határon fogják el a lopott kocsival, az ne jogtalan használatnak minõsüljön! (Közbeszólások az MSZP padsoraiból.)
1994-ben nagy nehezen meghozták a pénzmosás elleni törvényt, de a törvényhozás mindig az események után kullogott. A jövedéki termékek megfelelõ szabályozásával az olajhamisítás az elsõ pillanattól fogva megfogható lett volna. Meg kellett volna akadályozni, hogy a bûnözõk milliárdos vagyonokat felhalmozva kifoszthassák az államkasszát, s eladják a fél országot. De a törvényhozás lassú, a bûnözõi gondolkodás viszont gyors.
A rendszerváltás után beindult a szervezett és etnikai bûnözõk beáramlása az országba. A helyzetet rontotta, hogy a rendszerváltás kormányai Kelet-Európában szinte mindenhol amnesztiával nyitottak, ezzel a sok köztörvényes bûnözõt a polgárok nyakába szabadították. Ezek a bûnözõk elindultak olyan országot keresni, ahol viszonylag stabil a pénz, és ahol nem ismerik õket, és szabadon garázdálkodhatnak. Így esett az orosz, ukrán, csecsen, román, szerb, albán bûnözõk választása Magyarországra. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Itt stabil?)
Közben a nagy szakmai gyakorlatot szerzett nyomozók és munkatársak nagy része az osztályok felszámolása, szándékos leépítése következtében elhagyta a céget. A civil szolgálatok vezetõit szinte válogatás nélkül eltávolították a testületbõl. A megsértett, eltávolított rendõrök egy része pillanatokon belül megjelent a szervezett bûnözõi körök hátterében, úgynevezett szaktanácsadóként. (Közbeszólások.) Pontos tájékoztatást adtak a bûnözõknek a rendõrség operatív munkájáról, annak minden mozzanatáról, a bûnözõk így a legilletékesebbektõl kapták a legmegfelelõbb tanácsokat. Mára a rendõrség elbizonytalanodott, így fontos beosztású rendõrök lassan a kollégáikról sem tudják megállapítani, hogy bûnelkövetõk vagy bûnüldözõk. Vagyis Belmondo híres filmjére utalva: Zsaru vagy csirkefogó? (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Jézus Mária!)
A rendõrség állományának szándékos gyengítése már az úgynevezett reformkommunista Németh-kormány idején, 1988- 89-ben elkezdõdött; természetesen azzal a szándékkal, hogy a nómenklatúra vezetõi, vezérigazgatói, pártitkárai a spontán privatizációnak nevezett szabad rablás idõszakában minél nyugodtabban, zökkenõmentesebben tudják a nemzeti vagyon jelentõs részét saját maguk és családjuk vagyonává varázsolni. Egy szûk csoport ezzel a magyar nép tömegeit rekesztette ki a nemzeti vagyonból.
A hatalom reformkommunista birtokosai szándékosan fordítva hozták meg a legfontosabb gazdasági jogszabályokat. Így alkották meg elsõ lépésben a gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvényt, a másodikban a gazdasági szervezetek és társaságok átalakulásáról szóló 1989. évi VIII. törvényt, majd csak jóval késõbb az állami vállalatokra bízott vagyon védelmérõl szóló 1990. évi VIII. törvényt. Az elvtársak nagyon jól tudták, hogy áldásos tevékenységüket ezzel a törvénnyel kellett volna kezdeni, hogy védve legyen a nemzeti vagyon saját fosztogató tevékenységükkel szemben.
Az úgynevezett rendszerváltást követõen, 1990 júniusában a parlamentben egy MDF-es képviselõ kifejtette, hogy a gazdasági rendõrség vállalkozásellenes szervezet. Meg is lett az eredménye: az ORFK-n 1990 júniusában felszámolták a gazdaságvédelmi fõosztályt. Ez azt jelentette, hogy a megyei és városi kapitányságokon is megszûntek a társadalmitulajdon-védelmi, úgynevezett TT- osztályok és alosztályok. (Vancsik Zoltán: Kisgazda kormány volt!) Az Alkotmánybíróság határozatára hivatkoztak, mondván, hogy megszûnt a társadalmi tulajdon, így nincs szükség annak védelmére.
Az intézkedés hatására további több ezer rendõrt bocsátottak el, egy részüket áthelyezték állományon belül, másik részük elvándorolt a pályáról. Közben az elõprivatizációs törvény teremtette jogbizonytalanság és a joghézagok következtében az állami vagyonban hatalmas vagyonvesztések, nyugodtan mondhatjuk, rablások következtek be. Ezek arra figyelmeztettek, hogy egy átalakuló gazdaságban a piac önszabályozó szerepe csak korlátozottan érvényesül, tehát a hatalomnak bizonyos területeken be kell avatkoznia a gazdasági folyamatokba. Másrészt ki kell alakítania a piacgazdaság körülményei között is saját védekezõ mechanizmusát, hogy az állami tulajdon a privatizáció során ne válhasson a szerencselovagok szabad prédájává.
Ehhez a felismeréshez az MDF-es kormánynak elég hosszú idõre volt szüksége, amelynek következtében az állami közvagyonban hatalmas vagyonvesztések történtek. 1991-ben az ORFK-n ismét ismét felállították a gazdaságvédelmi osztályt, amely 1993-ra fõosztállyá alakult. Ennek ellenére a rendõrség agóniája tovább folytatódott, sem az Antall-, sem a Boross-, sem a Horn-kormány nem volt érdekelt abban, hogy egy ütõképes, használható rendõrséget alakítson ki, márpedig mûködõ demokráciában a rendõrség hatékonysága minõsíti a kormányt.
Még a Németh-kormány készítette elõ, ígérte meg és harangozta be a közkegyelemrõl szóló törvényt, amit aztán az Antall-kormány 1991. március 1-jén hirdetett ki. Az amnesztia alapján szabadlábra helyeztek több ezer bûnözõt, akiknek a büntetése nem haladta meg a három évet. Biztos emlékeznek rá a tisztelt hallgatók, hogy volt egy bûnözõket figyelemmel kísérõ rendõrségi jogosítvány: a rendõrhatósági felügyelet, röviden vagy népiesen szólva "ref"; ref alatt áltak a már bûncselekményeket elkövetett vagy bûnözésre hajlamos személyek. A Németh-kormány 1990. március 15-án megszüntette ezt az intézményt. Ugyancsak törölték a szabálysértési kódexbõl a kitiltás mint mellékbüntetés intézményét.
A lakónyilvántartó-könyv vezetését 1993 októberében, az Antall-kormány idején szüntették meg liberális követelésre, mondván, hogy sérti az állampolgárok személyiségére és adatainak védelmére vonatkozó állampolgári jogokat. Azóta Magyarországon nincs bejelentési kötelezettség. Ha külföldi vagy bárki magánlakásban száll meg, lehetetlen a nyomára bukkanni. Olyan bûncselekményt követ el, amilyet akar, majd gond nélkül távozik az országból. A szervezett bûnözõk, maffiák sok esetben külföldrõl, Oroszországból, Ukrajnából s a többi bérelnek fel bûnözõket vagy bérgyilkosokat. Ezek a bûnözõk megbízatásuk elvégzése után távoznak az országból, a rendõrség soha nem bukkan a nyomukra.
Kérdezem, hogy az elmúlt években mi akadályozta meg a kormányt, hogy visszaállítsák a lakónyilvántartó-könyv vezetését. Ki akadályozta meg a kormányt abban, hogy a liberalizált idegenrendészeti törvényt megváltoztassa, megszigorítsa, hogy még a beutazás elõtt vagy a határon kiszûrje a kétes elemeket, bûnözõket? Az osztrákok már régen felismerték, hogy a keleti országok felszabadulása csak veszélyt jelent az õ demokráciájukra. Az Európai Unió tagországai a schengeni egyezmény alapján vagy anélkül szigorítják a beutazás lehetõségeit. Mi pedig befogadunk boldog-boldogtalant, nehogy megrójanak bennünket a liberális emberi jogi szervezetek. Vagy miért nem alkalmazzák megfelelõen a szomszédos országokkal megkötött kétoldalú toloncegyezményeket a külföldi bûnözõk és kétes elemek eltávolítására?
Tudjuk, hogy a liberális szabadságeszményben több joga van a bûnözõnek, mint az áldozatnak. Az állampolgárok személyi és vagyoni biztonsága viszont alapvetõ alkotmányos jog. A kormány négyéves országlása alatt nem tudott leszámolni a szervezett bûnözéssel. A bûnbandák száma nemhogy csökkenne, hanem egyre növekszik, 15-20 szervezett bûnbanda tartja a kezében az országot. A bûnmegelõzés a nullával egyenlõ. Ma is özönlik az országba a kábítószer, az idegen valuta, a fegyverek arzenálja és a többi. Mi akadályozta meg a kormányt abban, hogy az elmúlt években megtegye a szükséges intézkedéseket, meghozza a szükséges jogszabályokat, amelyek minimálisra csökkentették volna a kiskapukat?
Két eset van: vagy nem akarja csökkenteni a bûnözést, hogy elterelje a figyelmet a nép nyomoráról, hogy félelemben tartsa a lakosságot, vagy nem tudja felszámolni, mivel nincsenek megfelelõ eszközei. Mindkét esetben alkalmatlanságát bizonyítja.
Az állomány elvesztette bizalmát a Belügyminisztérium legfelsõ vezetésében és a kormányban. Az elmúlt négy évben a rendõrök, tûzoltók, határõrök csak ígérgetéseket kaptak, de a tisztességes megélhetést nem biztosították számukra. Vissza kell adni a rendõri, határõri, tûzoltói pálya méltóságát, becsületét, anyagi megbecsülését, az állomány tisztességét. ( Az elnök a csengõ megkocogtatásával jelzi az idõ leteltét.)
Elnézést kérek! Lejárt az idõm. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból: Végre!) Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzék padsoraiból.)
(18.20)