DR. SZABÓ IVÁN (MDNP): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselõtársaim! Az utolsó ülésnaphoz érve valóban mérlegvonásra volna alkalmas az idõ. Én inkább egy-két gondolatot szeretnék felvetni részben azért, hogy ahogy befejezzük ezt az Országgyûlést, maradjon muníció a következõnek, okulva azokból a problémákból, amelyeket mi akár tudatlanul, akár akaratlanul elkövettünk.
Ezért azt kell mondanom, hogy két kérdést nem tudunk egymástól elválasztva szemlélni az elmúlt négy év távlatában. Az egyik az - amelyrõl napjainkban nagyon sok szó esik, mert vannak valóságtartalmai -, hogy gazdasági téren, a gazdasági mutatók egy részében valóban pozitív változások következtek be. De már az elmúlt héten is volt szerencsém arról szólni, hogy a társadalom ezért milyen árat fizetett. Azt hiszem, ebben a kérdésben nem egész egyszerûen arról van szó, hogy itt valami tudatosság kétfelé vitte az Országgyûlést, hanem talán az Országgyûlés munkájának minõsége, a törvény-elõkészítés és a hatástanulmányok teljes hiánya az elmúlt idõszakban oda vezetett, hogy akaratunk ellenére jutottunk olyan helyzetbe, hogy a társadalomban kedvezõtlen folyamatok indultak el.
Kedves Képviselõtársaim! Azt hiszem, ismerik a Skandináv- félsziget egy igen érdekes kis állatkájának, a lemmingeknek a viselkedését, amelyek egy adott idõszakban egyszerûen elindulnak Norvégia nyugati partjai felé az óceánnak, beugranak, és elkezdenek úszni a vízben. Valahol a genetikailag bekódolt memóriájuk azt sugallja nekik, ha átúsznak egy tengeröblöt, eljutnak valami jó helyre, ahol bõséges táplálék, boldog jövõ vár rájuk. A romantikusabb lelkek az elsüllyedt Atlantiszt sejtik e kollektív memória mögött. Azóta, hogy a földrajztudomány sokat fejlõdött, legtöbben arra következtetnek, hogy ezekbe a kis állatokba az kódolódott be, amikor még Izland és Grönland nem volt oly messze Norvégia partjaitól, és nem úszott el egész Amerika a világ másik felére. Ezek abban a hitben úsznak, abban a hitben cselekszenek, hogy egy jobb jövõ irányába mennek, és sajnos soha nem érik el Grönlandot, mert túl messze került tõlük.
Úgy érzem, mi is, amikor egy csomó kérdésben itt, a parlamentben döntöttünk, nem éreztünk rá, hogy ez a perspektivikus dolog, amiben talán múltbeli beidegzõdéseink, bekódolt génjeinkben megjelenõ reminiszcenciáink jelennek meg, akkor egy olyan irányba megyünk, ahol már elúszott az a part, amely felé megyünk, és a társadalomban káros folyamatok elindulását látjuk. Nem hiszem, hogy a társadalom kettészakadása a jövõ üzenete volna a magyar társadalom részére. Nem hiszem, hogy a régiók kettészakadása, az ország szétszakadása régiók szerint a jövõ Magyarországának a képét vetíti elénk. Nem hiszem azt, hogy a magyar vállalkozásokban a kicsik és a nagyok közötti különbségek egyre nagyobb mértékû mélyülése és ebben a társadalmi szerkezetnek lényegesen eltérõ volta a nyugat-európaitól a jövõ Magyarországát vetíti elénk.
De ha belemegyünk a részletkérdésekbe, azt kell mondani, hogy néha valóban azt lehet érzékelni, hogy lemmingek módjára viselkedünk; akkor, amikor például arról beszélünk, hogy a könnyebb ellenállás vonalán azt még el lehetne képzelni, hogy újra leszállítjuk a nyugdíjkorhatárt - mert ugye, mennyivel könnyebb dolog ezt elérni, mint azt, hogy egy egészségügyi reform következetes végrehajtásával netán az átlagos életkort emeljük meg 8-10 évvel az országban! Bizony, amikor az oktatáspolitikában nézzük, hogy a magyar tudományosság jövõjét szolgáljuk-e, vagy a jövõ nemzedéknek igazán az a perspektívája, hogy jól beilleszkedõ, a gazdasági életben funkcionálisan elhelyezkedni tudó embereket gyártunk, kizárva a magyar spiritusz rektorságot, a Nobel- díjasaink, a kutatóink jövõjét, akkor azt hiszem, egy olyan virtuális kép felé úszunk, mint a lemmingek, amit nem fogunk elérni, mert az Európai Unióhoz közelítve a társadalmi harmonizációnk nem fog megfelelni Európának. Nem a GDP teszi boldoggá az embereket, hanem az életnek az a minõsége, amely napjainkban megnyilvánul minden életlehetõségeinkben és perspektívánkban.
Azt kívánom a jövõ parlamentnek, hogy ebben tudjon elõrelépni. Egyidejûleg engedjék meg, hogy megköszönjem a Ház minden olyan alkalmazottjának, aki a munkánkat lehetõvé tette az elmúlt négy évben, hogy példamutatóan, a lehetõségeket megteremtve szolgálták a Magyar Országgyûlés munkáját. Remélem, ez így lesz a jövõben is. (Taps.)