ELNÖK: Az ajánlás 7. pontjában szereplő indítványt előterjesztője visszavonta, így erről nem határoz az Országgyűlés.
Először tehát a támogatott módosító javaslatokról határozunk, amelyeknek elfogadása kizárja az ajánlás 1., 2., 3. és 10. pontjait. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a kormány által támogatott módosító javaslatokat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 223 igennel, 87 nemmel, tartózkodás nélkül a határozatot elfogadta.
Most a további módosító javaslatokról határozunk az ajánlás és a kiegészítő ajánlás sorrendjében.
Az ajánlás 6. pontjában Szabó József Andor a törvényjavaslat 2. §-át új bekezdéssel javasolja kiegészíteni, amelyben meghatározza, hogy ki választható meg a vadászati közösség képviselőjének. A környezetvédelmi bizottság támogatja, a mezőgazdasági bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 23 igennel, 262 nemmel, 30 tartózkodás mellett a javaslatot elvetette.
Az ajánlás 9. és a kiegészítő ajánlás 3. pontjaiban szereplő módosító indítványok a törvényjavaslat 5. §-ának kiegészítését kezdeményezik alternatív szövegezésű rendelkezéssel. A javaslatok szerint a védelmi berendezések autópályán történő elhelyezéséről a fenntartó és üzemeltető saját költségén köteles gondoskodni.
(17.10)
Elsőként a kiegészítő ajánlás 3. pontját teszem fel szavazásra Karakas János és Zatykó János indítványa szerint, amelyet a mezőgazdasági bizottság támogat, a többi bizottság nem támogat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 134 igennel, 175 nemmel, 2 tartózkodás mellett a javaslatot elvetette.
Most az ajánlás 9. pontjáról határozunk Herczog Edit és Zatykó János javaslata alapján. Az önkormányzati bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 132 igennel, 187 nemmel, 1 tartózkodás mellett a javaslatot elvetette.
Soron következik az igazságszolgáltatással kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztést T/383. számon, a bizottságok együttes ajánlásait pedig T/383/5. és 7. számokon kapták kézhez.
A határozathozatal előtt megadom a szót az igazságügyi minisztériumi államtitkár úrnak, aki zárszavában válaszolni kíván az ítélőtáblák és a fellebbviteli főügyészségek felállításával kapcsolatos feladatokról szóló határozati javaslat vitájában elhangzottakra. Megadom a szót Hende Csaba úrnak.
Előző Következő