DR. OROSZ SÁNDOR, a “Parlagfűmentes Magyarországértö eseti bizottság elnöke: Köszönöm a szót, elnök úr. Egy igazán tartalmas általános vita végéhez közeledünk, amivel már azt is szeretném jelezni, hogy lesz részletes vita, hiszen ha az információk igazak, több képviselőtársunk is jelezte, néhány módosító indítvány benyújtásra került.
Szoktam mondani, és ez a vitában elhangzott kérdések egyikét fogja érinteni, hogy a parlagfűnek Magyarországon, a Kárpát-medencében nincsen más természetes ellensége, csak a “Parlagfűmentes Magyarországértö eseti bizottság. Ezt szeretném most kiegészíteni, és tiszteletbeli eseti bizottsági taggá fogadni mindazokat, akik részt vettek ebben a vitában. Ahol ilyen nagy az elhatározás, ott reszkess a parlagfűnek.
Miért is kezdtem ezzel? Azért kezdtem, mert morálisan és reálisan is vállalhatatlan a kiirtás. Több képviselőtársam a vitában a kiirtás kifejezést használta. Ezt egyébként mi kigyomláltuk a magunk javaslataiból, remélem, ez tényleg így is van, mert még egyszer mondom, ez mind morálisan, mind pedig reálisan vállalhatatlan. Morálisan azért, mert egyetlenegy élőlény sem, pláne egy tudatosan eljáró ember nem vállalkozhat arra, hogy más, a földi élet egészéhez hozzá tartozó lényt kiirtson, kiirtasson. Reálisan pedig azért, mert ha akarnánk, sem tudnánk ezt megoldani. De én a morálisra helyezném inkább a hangsúlyt, azért is, mert okozott ez már feszültséget a civil szervezetekkel folytatott társadalmi beszélgetés alkalmával, és azt gondolom, oda kell figyelni ezeknek az érzékenyebben reagáló embereknek a véleményére is, mert nem magunktól vagyunk okosak mi sem - most az eseti bizottságban közreműködött emberekről beszélek -, hiszen mi is a civil szervezetek és a tudomány ismereteiből táplálkoztunk, amikor megpróbáltunk a feladatunknak eleget tenni.
Ezzel együtt is a visszaszorítás lehet a cél és a feladat. Ebben valóban vannak biológiai tényezők, és maga a jelentés is számos ponton tartalmazza - ez az egyik fontos rész -, hogy olyan területek legyenek kialakítva, ami a terület biológiai adottsága, az ottani flóra, fauna, élettér okán meggátolja a parlagfű további terjedését. Ez is egyfajta biológiai eszköz, habár meggyőződésem szerint az ember közreműködése, ember nélkül úgysem lehet a dolgot megoldani, hiszen ez meg a mi életterünk.
(15.30)
A másik. Felmerült ez a bizonyos gombabehozatal, -betelepítés, mert vannak ilyen természetes ellenségei - máshol, más körülmények között. Okozott ez itt galibát, hiszen maga a parlagfű is úgy került ide be, hogy mással behurcolták. Ha valamit ide behozunk anélkül, hogy a következményeit pontosan, tudományos eszközökkel látnánk, ez komoly kockázatokat jelent. Ennél mindenképpen jobb megoldás az a biológiai eszköz, amely az adott terület mint bioszféra helyi adottságait erősíti, ami egyébként alkalmas arra, hogy megakadályozza a továbbterjedést. Tehát minél több valóban kulturált, művelt terület van, minél több nem bolygatott vagy bolygatottságából visszaállított terület van, minél több erdő van, ezek mind-mind biológiai eszközök, annál kisebb a tere magának a parlagfűnek.
Sokan megerősítették azt a bizottsági álláspontot, hogy itt valóban a törvényeket végre kell hajtani, de most nem ez a legfontosabb, hanem minden más módszert érdemes elővenni. Azért álljunk meg itt a földtulajdonnál! Kicsit úgy vagyunk vele, mint a dohányos ember, aki le akar szokni, aztán mindig talál valami hivatkozási alapot arra, hogy most éppen miért nem szokik le. Ez eléggé közismert. De én ezt az osztatlan közös tulajdonnal kapcsolatos dolgot is ilyennek tekintem. Hiszen azért, mert osztatlan közös, attól még a tulajdonosok ott vannak, sőt, bizonyos értelemben jogilag is teljesen rendezett a szituáció.
Azt mondják, a dohányzásról is úgy lehet leszokni, hogy akarni kell - nem akarásnak nyögés a vége. Az osztatlan közös épp azért tud az lenni problémáját tekintve, mint ami, mert itt nem alakul ki ez a határozott, egységes álláspont. Pedig a földtulajdonnak vannak szociális kötöttségei, és ez független attól, hogy ki a tulajdonos: állam, önkormányzat, gazdálkodó szervezet, magánszemély. Ez utóbbi teljesen független attól, hogy hány tulajdonos van, ugyanazok a kötelezettségei vannak, és egy biztos: minden földtulajdonost terhel - még egyszer mondom: állam, önkormányzat, alapítvány, jogi személyek, minden más, és a magánszemélyek földtulajdonát is terheli az -, hogy nem történhet ott, azon a területen olyan, ami mások egészségét veszélyezteti. Egyszerű a parancs: ne veszélyeztessük mások egészségét, és ezt a földtulajdonos, illetőleg a földhasználó köteles tiszteletben tartani, nota bene, ez alkotmányos joga a többieknek.
Ennek megfelelően érdemes a határozati javaslatnak azokat a megfontolásait is számba venni, hogy igen, növelni kell a jogkövető magatartást, de igenis, az ostorcsattogtatásra is oda kell figyelni, mert ha százan elvégzik a dolgukat és egy nem, az a milliárdnyi pollen annak az egy felelőtlennek a tevékenysége eredményeként a többi száz munkája eredményét is elveszi.
De mi is lesz az eredmény? Azt hiszem, van ennek számszerűsíthető része, hiszen bizonyára pontosan - mint ahogy most többé-kevésbé pontosan - lehet tudni, hogy mennyi a fertőzött terület, milyen a levegő pollenszennyezettsége; ezek a mutatók rendelkezésünkre fognak állni. Tehát biztos, hogy egzakt módon meg lehet mondani, hogy mekkora területről sikerült visszaszorítani, mennyit csökkent - reményeink szerint csökken - a pollenkoncentráció, ezáltal biztos, hogy csökken az allergia veszélye. De az allergiás - pláne az asztmás - betegek számának csökkenésével mérni, azt hiszem, nagyon-nagyon merész vállalkozás volna.
És hogy mennyi idő alatt? Többféle elképzelés hangzott el az eseti bizottság ülésén, egy biztos: minél később kezdjük el, annál hosszabb ideig tart - tehát el kell kezdeni! Ezzel kapcsolatosan is jöttek észrevételek, hogy az idei esztendő talán mintha elment volna. Persze, hozhatnám most is a dohányosok példáját, de nem ezzel akarok jönni, pusztán azt szeretném mondani, hogy bizony, olyan körülmények is befolyásolják egy munka hatékonyságát, ami nagyon-nagyon távolinak tűnik ettől az egésztől, mert azért a nyilvánosság ereje oda hatott, hogy igyekeztek erre a dologra jobban odafigyelni.
Sőt, olyan környezetbarát gyomirtó szerek is vannak - mert nem mindenki tud vagy szeret kaszálni, bár én magam is inkább ez utóbbit tudnám pártolni -, ezzel együtt is hatékonynak ígérkező gyomirtó szert szórtak nagyon sok területre, és nem hozta meg a hatást. Miért? Mert a kiszórást követő időben egy-két milliméternyi esőre szükség lett volna. De eső, mint tudjuk, nem volt. Tehát hogy a 2003. esztendőben hogy s mint alakult ez a pollenhelyzet, azt nagymértékben befolyásolta az aszály, és Borkó úr is többször jelezte, hogy egyébként pedig ez nagyon-nagyon tetszik magának a parlagfűnek.
Nagyon fontos: arra biztatnám képviselőtársaimat, hogy ne legyünk önmagunkkal szemben kishitűek. A politikus munkaeszköze a beszéd. Az is igaz persze, hogy sok beszédnek sok az alja, de a beszédnek valóban van ereje, és azokkal a képviselőtársaimmal tudok egyetérteni, akik azt mondták, hogy ebben a kérdésben a felvilágosítás, az egyéni, a tulajdonosi, földhasználói és minden más egyéni felelősség az egyik legfontosabb emeltyű, és abban bizony a beszédnek ereje van. Ezzel lehet valóságosan megteremteni ezt a felelősséget, és ezért is fontos, hogy minél többször térjen rá vissza - mindaddig, ameddig szükséges - az Országgyűlés ezekre a kérdésekre.
Módosító indítványok kerültek benyújtásra. Ezt a héten összeülő eseti bizottsági ülés meg fogja tárgyalni.
Azzal szeretném zárni, a kormány képviselői által elhangzott álláspontokat is figyelembe véve: a népek akarják, a népek erre áldoznak, a kormány akarja, az Országgyűlés akarja - akkor hol lehet itt a probléma? Azt gondolom, ezt a határozatot el kell fogadni, és befejezem a dohányospéldával: a parlagfű kárára mindegyikünk akarjon leszokni a dohányzásról.
Köszönöm figyelmüket. (Derültség és taps.)