DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Nagyon röviden reflektálnék Salamon László fejtegetéseinek utolsó szakaszára, amelyben az államfő szerepkörét próbálta elemezni.

 

(17.00)

 

Megítélésem szerint helyesen látja azt, hogy szét kell választani egymástól - erről a tankönyvek is sokat írnak - a promulgációt és a publikációt. Megítélésem szerint azonban téved akkor, amikor azt állítja, hogy az aláírás megerősítést is jelent.

Kétségtelen, hogy az államfő, a köztársasági elnök aláírási joga a szentesítési jognak egy maradványa. Azonban a magyar államfő - szemben például az amerikai elnökkel - nem rendelkezik vétójoggal. Vétójoggal abban az esetben rendelkezne, ha a megfontolás céljából visszaküldött törvényt a parlament csak minősített többséggel fogadná el - ez a helyzet az Egyesült Államokban -; ha nem ez a helyzet, abban az esetben egy nagyon legyengített jog áll csak a köztársasági elnök rendelkezésére. Egyébként ez a megoldás a ma már említett, 1946. évi I. törvénycikkből került át a ma hatályos alkotmány szövegébe. Éppen azért, mert a köztársasági elnök csak megfontolás céljából, egyszer küldheti vissza a már megszavazott, de még ki nem hirdetett törvényt, és azt a parlament változatlan formában, ugyanolyan többséggel - ahogy első alkalommal döntött - ismét jóváhagyhatja, ezért nem célszerű az alkotmány szövegét úgy változtatni, hogy a köztársasági elnök aláírásával megerősíti a törvényt, erről ugyanis szó sincs.

A köztársasági elnöknek a másik jogosítványa, az tudniillik, hogy az Alkotmánybírósághoz fordulhat alkotmányossági aggályai esetén, már egy jóval erősebb jogosítvány, mert az Alkotmánybíróság ilyenkor valóban megállapíthatja az alkotmányellenességet, és a törvényt addig nem lehet kihirdetni, amíg azt nem küszöbölik ki. Azonban ez a jogosítvány sem jelent megerősítést, hiszen a végső döntés joga ilyenkor nem a köztársasági elnöké, hanem az Alkotmánybíróságé.

Köszönöm a figyelmet.