SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Államtitkár Urak! Szeretnék egy segítséget megadni ehhez a módosító indítványhoz. Három egyház, illetve egy felekezet vezetője írt egy levelet dr. Gulyás Kálmán államtitkár úrnak, melyben kérik, illetve fölhívják a figyelmét a törvénytervezet ezen pontjára és a változtatásra, mely szerint az egyházi jogi személyekre is kiterjedne, ami egyházaink számára elfogadhatatlan, s amire az Európai Közösség Tanácsának vonatkozó irányelvei sem kötelezik az egyes országokat. Szeretném külön felhívni a figyelmet az ebben a levélben szereplő, következő mondatra is: ezen felül az állammal kötött megállapodásaink és a lelkiismereti és vallási szabadságról szóló alkotmányerejű, 1990. évi IV. törvény által meghatározott keretek is sérülnek.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ebben a levélben - melyet az aláírók sorrendjében Szebik Imre püspök úr a Magyarországi Evangélikus Egyház részéről, dr. Veres András püspök úr a Magyar Katolikus Egyház részéről, dr. Bölcskei Gusztáv püspök úr a Magyarországi Református Egyház részéről, valamint Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató úr a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége részéről írt alá - mindannyian a következőket kérik: a 6. §-ban az egyenlő bánásmód követelménye ne terjedjen ki az egyházi jogi személyekre. Kérem az előterjesztőket, hogy vegyék figyelembe ezeknek az egyházaknak a kérését. Azt, amit Harrach képviselőtársunk elmondott, alátámasztja ez a levél is; mindenképp külön elbánásmódot érdemelnek ők, hitelveikből adódóan eleve az özvegyeket, az árvákat, az elesetteket szolgálják, nem kell őket külön még szabályozni is.
Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)