DR. SZANYI TIBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Valóban időszerű ez a téma. Nemcsak azért időszerű, mert a magyar kormány és főképpen annak feje az elmúlt hetekben valóban intenzív tárgyalásokat folytatott keleti partnereinkkel, és nemcsak külföldi utazások alkalmával, hanem hazai tárgyalások is folytak - itt most alapvetően Kazahsztánra gondolok -, de szent igaz, ezek az országok méltán azon országok sorában vannak, ahol bőven van tere a gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésének.

Persze, noha a képviselő úr mondja, hogy bizony pragmatikus hozzáállás kell, gyakorlatiasan álljunk az ügyekhez, én azért megtoldanám ezt annyival, hogy azért kell ám ehhez a politika is. A képviselő úr említette, hogy amikor mi - úgymond - kipottyantunk ezekről a piacokról, akkor a helyünket német, olasz, francia és amerikai kereskedők vették át.

Igen, képviselő úr, ezek vették át, de nekik volt egy titkuk, például az, hogy nem kezdték el félremagyarázni a történelmet. És az, hogy az elmúlt hetekben a magyar kormány feje konkrét lépéseket tett a tekintetben, hogy a történelemismeretünk is a helyére kerüljön, én azt hiszem, hogy ez további lendületet adhat a gazdasági kapcsolatoknak is.

Tisztelt Képviselő Úr! Ön Oroszországot és Ukrajnát említi; ezek közül Ukrajna bizony kopogtat az Európai Unió ajtaján. Jóllehet ma még nem lehet azt megmondani, hogy mikor válik Ukrajna tagjává az Európai Uniónak, de azt tudni kell, hogy - mint Magyarország esetében is - minden ilyen jellegű integrációs lépés a gazdasági együttműködés fokozásával indul. Én azt gondolom, hogy földrajzi közelségünk, azaz szomszédos mivoltunk predesztinálja Magyarországot arra, hogy akár az Európai Unió élharcosaként is ezen kapcsolatok fejlesztésében részt vegyen.

Természetesen nagyon nehéz megbontani a kereskedelmi arányokat, hiszen az energiahordozók akkora volument képviselnek, hogy ez minduntalan egy borzasztó komoly importtöbbletet eredményez, ugyanakkor szeretném a képviselő úrnak is és az Országgyűlés figyelmébe ajánlani azt a tényt, hogy mind 2003-ban, mind 2004-ben 40 százalékos nagyságrenddel bővült az exportunk ezekbe az országokba.

Persze, nagy országokról beszélünk, hatalmas nagy mind Ukrajna, mind Oroszország lakossága, még ha csak a fővárosokra gondolunk, már az önmagában nagyon komoly gazdasági együttműködési terepet kínál. Ennek dacára a kormány törekszik a főváros-centrikusság oldására, és például Oroszországban ezért is van, hogy Szentpétervárott is, illetve Jekatyerinburgban is diplomáciai, illetve kereskedelmi irodákat nyitottunk.

Tisztelt Képviselő Úr! Az eddigi együttműködéseink ezekkel az országokkal, mind Ukrajnával, mind Oroszországgal alapvetően kereskedelmi jellegűek voltak, az együttműködéseket a jövőben szeretnénk azért más területekre is kibővíteni. Mire gondolok? Például akár mondhatnám, hogy igenis kiemelt figyelmet érdemel az a magyar-orosz-EU-kezdeményezés, amelyik egy nanotechnológiai kutatóközpont magyarországi létrehozását célozza. Ezenkívül komolyan foglalkozunk azzal, miként vehetnénk részt Oroszország esetében a szociális lakásprogramokban, illetve más építőipari tevékenységekben, amelyek egyébként korábban szintén jellemzőek voltak Magyarországra. És ezenkívül, bármilyen furcsa is az élet, a kölcsönös tőkebefektetések világa külön pozitív terepet kínál, hiszen nemcsak a magyar tőkeexport lehet hasznos akár Ukrajnában, akár Oroszországban, hanem igenis várjuk azokat az orosz vagy ukrán befektetéseket ide, Magyarországra, amelyek az ottaniak szempontjából fontosak lehetnek.

Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Elnök Asszony! A képviselő úr által fölvetett kétoldalú kapcsolatok fejlesztésének azonban van egy további titka is, nevezetesen az, hogy ne legyen Magyarországon egyetlenegy olyan politikai erő sem, amelyik egyébként a különböző, főképpen az ország keleti térségére mutogatva az orosz kapcsolatok fontosságát hangsúlyozza, ugyanakkor a napi politikai életben pedig ennek az ellenkezőjét bizonyítja, azaz olyan kijelentéseket tesz, amelyek árthatnak ezeknek a kapcsolatoknak.

Én azt gondolom, hogy Magyarország, amely friss tagja az Európai Uniónak, igenis példát mutathat a tekintetben, hogy hogyan lehet azon Európán kívüli országokkal is együttműködni, amelyekkel egyébként a régi tagországok ezt jó szívvel meg is teszik.

Képviselő Úr! Elnök Asszony! Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage