DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Témánk a gyorsforgalmi közúthálózat, annak építése, mégis az kezd kialakulni ezen hosszas vita és érvelés nyomán, mint ha nemcsak utat építenénk, hanem konfliktusokat is építenénk. Konfliktusépítés, konfliktusteremtés folyamata alakul itt, még ha nem is látjuk mindnyájan. Engedtessék meg, hogy figyelmeztessem magunkat néhány ilyen elemre, mert bár volt néhány egészen a témához, az előttünk levő okmány témájához való hozzászólás; kezdte a legelején Soltész képviselő úr, aztán most Ékes képviselő úr és Németh Zsolt képviselő úr, a témához szakszerűen szóltak, egyetértünk-e vagy nem, de az előttünk lévő feladattal foglalkoztak. Ugyanakkor a konfliktus úgy épül be, tisztelt Országgyűlés, ebbe az előttünk lévő törvénybe, ha ebből így lesz törvény, hogy bizony aztán az majd kísérteni fog bennünket. Hogyan?

Az egyik elem, amivel nem foglalkoztunk eléggé, van rá ugyan utalás, a telekalakítási folyamat, az útirány kijelölése és általában a régióval való viszonya ennek az útépítésnek. Honnan és hová és hol halad keresztül? Döntő fontosságú, hogy hol halad keresztül, éppen a konfliktusmegelőzés céljából. Mert amikor épül majd, lesz, akinek ez tetszik, és lesz, akinek nem tetszik, és aztán évekig és évtizedekig kísértheti a környéket, hogy miért ott ment, és miért nem amott ment. Hogyan is? Erre sok példa van. Magyarországon talán kevesebb, de nemzetközi példa Nyugat-Európában is, másutt is van. Ugyanis, amikor egy út valahol elmegy, annak következményei vannak a környező emberek vagyoni állapotára. Meggazdagodás és elszegényedés; az útépítés újbárókat teremt, újgazdagokat, mert - és most nem részletezem - az út aztán milyen új településeket létesíthet, új ipartelepítést vonzhat, ennek következtében az út melletti föld értéke, ami magántulajdonban marad, rendkívül, jelentősen megemelkedik. Tehát úgy lesz gazdag valaki, hogy az út arra megy feléje, és nem pedig valamerre, ami egy másik alternatíva lett volna. Példa, azt mondtam most, a konfliktusépítés.

Aztán hogyan történik a finanszírozása? Tisztelt képviselőtársaim, a törvény azzal kezdi, és nagyon helyesen kezdi, hogy mibe kerül, honnan, hogyan lesz megfizetve, és itt vannak megint azok a konfliktust gerjesztő vagy gerjeszthető kitételek, hogy a magántőke bevonásával, piaci forrásból, de a kormány odaáll mögéje, ha szükséges. Mikor szükséges, és mikor nem? Ez az, amit Soltész képviselő úr már a legelején szóvá tett, figyelmeztetett rá bennünket, aztán mások is. Nevezetesen: ha ráhagyjuk a kormányra, tehát az Országgyűlés a kormányt bízza meg azzal, hogy esetenként döntse el, hogy hogy és mint, ez ugyan rendben van, azért van kormányunk, azért nem az Országgyűlés kormányoz, hanem a kormány kormányoz, de ha ezek a felhatalmazások olyan lazák, hogy konfliktusokat generálhatnak, akkor azok a konfliktusok meg is fognak jelenni. Tehát konfliktustörvényt alkotunk.

A témával való foglalkozást tovább bonyolítja és további konfliktus lehetősége - amiről ugyan képviselőtársaim beszéltek, de más összefüggésben - a célkitermelő helyek; miért innen, és miért amonnan? A kisajátítás és milyen áron? Jó volna, ha a szót: piac, verseny vagy valamiféle analízisre, elemzésre való utalást találnánk ebben a törvényben, utasítani a végrehajtót, hogy valamilyen módon úgy járjon el, hogy az átlátható legyen. Képviselőtársaim, ebben a Házban olyan sokszor használtuk a szót, vagy raktuk egymás tányérjára, hogy transzparencia, átláthatóság; itt aztán kellene az átláthatóság iskolapéldáját megteremteni, mert különben - most harmadszor mondom, már szinte ismétlem magam - konfliktust teremtünk a törvényünkkel.

Még talán annyit időtakarékosság miatt, de mégiscsak ezt mondanom kell, hogy amikor a PPP, ez a privát és közös összefogás történik, a közös lónak túros a háta jut eszembe, de nemcsak azért, hogy a két fél majd hogyan fog megegyezni vagy nem fog megegyezni, és mennyi konfliktus keletkezik vagy nem, de azért is, mert itt megint az ilyen egyesülések új vagyont teremtenek. Ha az új vagyonteremtés, meggazdagodás úgy történne, hogy azt már mindenki előre látja és mindenki boldog lesz, mert ha egyiknek több is jut és a másiknak kevesebb is az új vagyonból, akkor rendben van. Mert tételezzük föl, hogy itt nem újraelosztásról van szó, tehát nem úgy lesz valaki gazdag, hogy a másiktól elveszi, az elszegényedik, hanem új gazdagság keletkezik, ezért gazdasági haladás, fejlődés, és a törvényhozónak az egyik szempontja ez. De amikor ez nem látszik előre, hogy milyen arányban lesz, különösen pedig súlyosbítja és további konfliktus magját veti el, ha a finanszírozásban szubvenciós elemek vannak. Persze, hogy vannak! Olvastuk már az 1. és 2. §-ban, hogy a kormány kedvezményes hitelt nyújthat, hogy átvállalhatja a kockázatot. Ugye, értjük mindnyájan, hogy a kockázatvállalásnak is pénzértéke van. Tehát ezek a tranzakciók, ezek a nyilatkozatok megint csak olyan helyzetet teremtenek, ami súrlódás forrása lehet.

Tisztelt Országgyűlés! Nem azért mondtam ezt el, sietve igyekeztem tenni, hogy lebeszéljem magunkat, az Országgyűlést vagy a kormányt arról, hogy a témával foglalkozzon, hanem azért mondtam el, mert ha így haladunk, akkor bizony több eleven szenet hordozunk a fejünkre, mint amennyi szükséges, több konfliktust teremtünk. Tehát ezért tanácsolom azt, hogy a kormány foglalkozzon ezzel a témával, a módosító javaslatokkal. Hogy én javasolnám-e mindnyájunknak, különösen az ellenzék oldalán, hogy ezt megszavazzuk-e vagy nem, jelenleg nem tudom. Attól tartok, hogy ebben a formában nem, de azért szeretnék, drukkolok egy jó törvénynek, drukkolok neki, de ez még nincs ott.

Köszönöm a meghallgatást. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)