DEÁK ANDRÁS (Fidesz): Reményeim szerint nem fogom tíz percig igénybe venni az Országgyűlés figyelmét. Ahogy Lázár képviselőtársam már elmondta, végül is ez egy szakmai törvény, egy régebbi törvény módosítása, szakmai módosítás, ha már van az országban egy várakozás, és azt le kellene hűteni. Nem fog semmi megváltozni, bizonyos szakmai kérdésekben módosulnak az álláspontok, a fogyasztóvédelmi felügyelőség bizonyos jogköröket átvesz, koherenciát teremt a törvények között. Nem fog a fogyasztók számára látványos változást hozni. Úgy gondoljuk, hogy ezek a szükséges változtatások támogathatók.

 

(23.30)

 

Azonban - ha már Szanyi államtitkár úr figyelmeztetett, hogy ennek a törvénynek nincs költségvetési vonzata - bizonyos dolgokat el kell mondanom, ami kimaradt ebből a törvényből. A történelem hozott minket ebbe a helyzetbe. Amikor a hetvenes években megépültek a házgyári lakások, a panelek, az valójában az egyszerűbb - ezt anyagi értelemben mondom - lehetőségek között élő emberek számára volt kitörési pont, és ezekbe a lakásokba szegényebb emberek költöztek be. Ezt nem bántásként mondom, mert a hetvenes években egy értelmiségi ugyanúgy szegénynek számított, mint egy egyszerű kétkezi munkás; tehát azok az emberek, akik ide beköltöztek, az akkori társadalomban is a szegényebbek közé számítottak. Majd a nyolcvanas évek végén, a rendszerváltás küszöbén ezeket az ingatlanokat rásózták - ez talán rossz szó - az állampolgárokra, mindenkire, aki ott lakott. Megfenyegették őket azzal, hogy jönnek az igazi piaci bérek, és jobban járnak, ha megvásárolják a saját lakásaikat. Aztán a kilencvenes évek elejéig - már nem emlékszem pontosan, vagy 1991-ig vagy 1992-ig - a reális költségek mintegy kétharmada állami támogatás volt, ami lényegében megszűnt vagy drámai gyorsasággal lecsökkent, és rendkívül magas díjat állapítottak meg; ez akkor még átalánydíjban ment.

Az 1993-as távhőtörvény szabta meg a tulajdonviszonyokat. A szolgáltató felelősségét egészen az osztóig vagy a hőközpontokig adta meg, azon túl pedig a tulajdonosokra bízta a hálózat műszaki rendbetételét, és - tegyük hozzá, mert nagyon fontos - az összes konfliktust, ami az osztó után kezdődött a fogyasztók felé, az összes árvitát és fizetési problémát egy elegáns mozdulattal átpasszolta. Azt mondta a szolgáltató, ez már nem az én részem, én szolgáltatok a háznak vagy az ezerlakásos nagy háztömbnek - mivel panelekről van szó, tényleg akár ezer lakásról is szó lehet -, az összes megállapodást kössék meg, és hogy ki mennyit fizet, azt szépen osszák el maguk között, én pedig a szolgáltatásért beszedem a pénzt, illetve kollektíven felelőssé teszem a fogyasztókat akárkinek a mulasztásáért.

Hozzá kell tenni azt is, hogy maga a műszaki rendszer ekkorra már elfogadhatatlan állapotba került. Egyfelől a tervezés miatt nem volt szabályozható normálisan, másfelől nem volt szakaszolható, noha ez egy olyan szolgáltatás, ahol nem egy fogyasztó meg egy szolgáltató áll egymással szemben, hiszen a fogyasztó nem választhatta meg azt, hogy valaki mástól vásárol ilyet, és azt sem, hogy akarja-e ezt a szolgáltatást, hanem egyszerűen ki van szolgáltatva neki.

Az építési technológia még a hatvanas-hetvenes évek szintjén sem felelt meg az európai elvárásoknak. Nem akarok belemenni a műszaki részletekbe, mert a parlament nem arra való, hogy műszaki szakkérdésekben vitatkozzon, elég annyi, hogy mindenki láthatja, ha elmegy egy panel előtt, ott a felső szinteken általában ki vannak nyitva az ablakok, még akkor is, ha mínusz jó néhány fok van, mert nem tudják szabályozni, az az egyetlen szabályozási mód, hogy a felesleges meleget kiengedik. Jelen pillanatban mi a helyzet? Rossz a hálózat műszaki állapota, az épületek hőtartása rendkívül gyenge, a panelek felújítása a lakók feladata lenne, amire viszont a jelenlegi anyagi viszonyok között nincs remény.

Ma sok, a piaci viszonyokat hiányoló gazdasági cikket lehet olvasni. Ezekben a cikkekben és tanulmányokban azt lehet olvasni, hogy az Európai Uniótól még mindig el vagyunk maradva. Én ezt nem vonom kétségbe, ezek valószínűleg hozzáértő emberek reális számai. De amikor felkészültem erre a hozzászólásra, találtam egy összehasonlító adatot, amely szerint egy bécsi nyugdíjas és egy magyar nyugdíjas között az a különbség, hogy egy átlag panellakásra egy magyar nyugdíjas két és félhavi nyugdíját költi el egy évben, egy bécsi nyugdíjas pedig tizenkét napi nyugdíját. Lehetséges, hogy a magyar viszonyokban az árak tekintetében még mindig nem értük el az európai színvonalat, viszont ha a vásárlóértékeket és a nyugdíjak értékét nézzük, akkor óriási a különbség a kettő között. Én nem hibáztatom a kormányt, csak ecsetelem a helyzetet, amibe belekerült az ország.

Van-e kiút? Keresni kell, és ha van, akkor nyilván pénzbe kerül. Valamilyen módon csökkenteni kell az árat. Lehet Orbán Viktor kijelentését demagógnak tekinteni, lehet Lázár képviselő úr javaslatát hozzá nem értéssel illetni, de egy biztos, hogy ezeket az árakat csökkenteni kell. Nem tudják elfogadni és nem képesek elviselni az ott lakó emberek ezeket az árakat. Még egyszer mondom, a jelenlegi helyzetért nem teszem felelőssé a jelenlegi kormányzatot. De ha a jelenlegi kormányzat ezt nem veszi figyelembe, és nem látja át, hogy elviselhetetlen teher van ezeken az embereken, és nem akar rajtuk segíteni, akkor bizony felelős lesz. Tehát valamit tenni kell! Márpedig valamit tenni a következőt jelenti: pénzt kell felszabadítani rá.

Milyen lehetőségei vannak a kormányzatnak? Nagyon jól tudom, hogy általában önkormányzati kezelésűek a távhőszolgáltató rendszerek, illetve valamilyen villamos erőmű mellékfoglalkozásként termel még egy kis meleget is. Közvetlenül tehát nem állami feladat a távhővel ellátott lakások megsegítése. Mik a lehetőségek? Lázár képviselő úr már elmondta előttem, hogy áfát lehet csökkenteni. Tudom, hogy ez pénzbe kerül, de valamit tenni kell. Ez egy lehetséges kimozdulási pont, és az állam a saját keretei között tud ebben lépni.

A támogatás. Ezeknek a házaknak az energiamegtakarítást elősegítő pályázataival - ami régebben volt, de az idei költségvetésben már nem szerepel - kell valamit csinálni, meg kell próbálni ugyanezeket a dolgokat elővenni. Az, hogy a nyílászárókat arra használják, hogy a szabad teret fűtsék, megengedhetetlen.

Van még egy dolog, ami ide tartozik, s ez a kapcsolt energiatermelés ismételt előtérbe helyezése. Tudom, hogy ez divatos téma, és azt is tudom, hogy a villamosenergia-törvény előző változatában rendkívül előnyös feltételeket kínáltak a távhőszolgáltató rendszereknek, hogy még elektromos áramot is termeljenek, hogy csökkenjen a költségük, s azt is tudom, hogy ezt vissza kellett vonni, de az engedményeket és a menetrendtartó erőművekkel - az áramszolgáltatásba most nem akarok belemenni - való konfliktust valahogy kezelni kell. Ezek az érdekek egymással szemben állnak, de mindenesetre mind a két fél érdekét figyelembe véve kellene megoldást találni.

Engedjenek meg nekem egy utolsó megjegyzést. A közszolgáltatáshoz való hozzájárulást nem lehet kizárólag piaci viszonyként kezelni, különösen akkor, amikor kiszolgáltatott helyzetben, monopóliumokkal szemben vannak a fogyasztók.

Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiban.)