DR. HÖRCSIK RICHÁRD (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az előttünk lévő országgyűlési határozati javaslat egy nagyon érzékeny, mondhatni, fájdalmas történelmi sebet kíván orvosolni. Pontosabban ez a határozati javaslat egy olyan jogi keretet szeretne létrehozni a kölcsönös viszonosság alapján, amely hitünk szerint elősegítené a kulturális értékek II. világháború óta húzódó visszaszolgáltatását Magyarország és Oroszország között.
Tisztelt Képviselőtársaim! A vita mostani általános szakaszában az egész ügyet felszínre hozó témáról, azt is mondhatnám, hogy az apropóról szeretnék szólni. Ez az apropó nem más, mint a Sárospataki Református Kollégium könyvtárából elhurcolt 172 könyv, amelyek jelenleg az oroszországi Nyizsnyij Novgorod állami könyvtárában pihennek. Reménységünk szerint ez az országgyűlési határozati javaslat elősegíti azt, hogy a duma végre külön törvényben dönthet még ebben a hónapban, hogy vissza fogják szolgáltatni az említett könyveket.
Pár évvel ezelőtt attól volt hangos a magyar sajtó, hogy Toma András személyében hazakerült az utolsó hadifogoly. Most talán év végén arról írnak majd a lapok, hogy hazakerült az első, hadifogságban lévő könyv, illetve műkincs. Mert a sárospataki kollégiumi könyvek a jéghegy csúcsát jelentik. Itt most 172 kötet hazaszállításáról beszélünk, holott a probléma súlyosságát jelzi, hogy egyes szakértői vélemények szerint közel 100 ezer magyarországi műkincs került egykori szovjet tulajdonba. A magyar restitúciós szakértői csoport néhány évvel ezelőtt 250 milliárd forintra becsülte a Magyarországról elhurcolt 100 ezer műtárgy értékét. Ebből most csak 172 könyv kerül haza. Mi lesz a többi sorsa?
Aztán a pataki könyvek rávilágítanak az elhurcolt műkincsek máig tisztázatlan jogi hátterére. Bármennyire is nehéz kimondani, ezek a könyvek nem képezhették hadizsákmány tárgyát. Ezek és a többi műkincs elvitele ellentétes volt a nemzetközi egyezményekkel, egyebek mellett a világháborút lezáró békeegyezmények is világosan megállapították, hogy műkincseket, különösen, amelyek magántulajdonban vannak, nem lehet hadizsákmányként lefoglalni. Időközben ráadásul az orosz fél is elismerte, hogy ezek a könyvek az orosz duma 2000 májusában hozott törvénye alapján - idézem - „ azon kulturális javak közé tartoznak, amelyek vallási szervezetek vagy magán jótékonysági intézmények tulajdonát képezték, és kizárólagos vallási vagy jótékonysági célokat szolgáltak, és nem szolgálták a militarizmus, a nácizmus érdekeitö, vagyis még a duma törvénye alapján is ezek a könyvek nem képeztek és képeznek föderációs tulajdont.
(18.50)
Tisztelt Képviselőtársaim! Habent sua fata libelli - a könyveknek is megvan a maguk sorsa, tartja az ókori mondás. A pataki könyvek elmúlt 60 éves sorsa is jól példázza a két ország közötti műkincsprobléma sajátos természetét. Mert lassan a könyvek visszaszerzésének is önálló története van immár, ami 1945 májusában kezdődött, sajnos még a mai napig nem ért véget. Lássuk ezeket nagyon röviden!
A kollégium 174 tételből álló, ritkaságokat tartalmazó könyvgyűjteményét az aranypénzgyűjteménnyel együtt a háború előtt egy budapesti kereskedelmi bank trezorjában helyezte el. Innen ’45 januárjában a műkincsek begyűjtésére szakosodott szovjet katonák, az úgynevezett trófeabizottság hurcolta el Moszkva felé, talán akkor, amikor éppen ott írták alá a magyar fegyverszüneti egyezményt. A kollégium vezetése 1945-ben és ’46-ban mindent elkövetett, hogy nyomára bukkanjanak a könyveknek, de hiába. Akkor még azt hitték, hogy ezek a könyvek Németországban vannak.
Ezután következett a második periódus, a nagy hallgatás kora. Érdekességképpen azért megjegyzem, hogy az elhurcolt műkincsekről azért jöttek bizonyos információk, például a hatvani gyűjteménnyel kapcsolatban, de ezek csak a felső pártvezetéshez jutottak el. Majd 40 évi hallgatás után a gorbacsovi peresztrojkának és a sajtónyilvánosságnak köszönhetően felröppen a hír: a könyvek nem Nyugaton, hanem Keleten vannak; kiderült, hogy a kutatók és a restaurátorok fel tudták fedezni Nyizsnyij Novgorodban. Ez a harmadik korszak, máig tartó fejezet, a halogatások kora.
A pataki könyvek egyébként a példás összefogást is szimbolizálják. A rendszerváltozás óta ez ügyben megmozdult szinte a fél világ, emlékszem, 1991-ben az amerikai kongresszus jó néhány képviselője, a református egyház és az orosz ortodox egyház feje, a pataki diákok, nagykövetek és természetesen a magyar és orosz szakemberek kiválóságai. Közülük is itt kell megemlítenem a néhai könyvtárigazgatót, Szentimrey Mihályt és Mayer Ritát, aki a restaurációs bizottság magyar társelnöke volt. És végül a ’90 óta hivatalban levő kormányokat is meg kell említenem, amelyek mind-mind megpróbáltak erőfeszítéssel eredményt elérni, de ezek a kormányok rengeteg ígéretet is kaptak, ’93-ban Mádl Ferenc, ’97-ben Kovács László, majd Martonyi János külügyminiszterek, majd magasabb szinten Medgyessy Péter és végül Gyurcsány Ferenc miniszterelnökök. Az üzenet mindig az volt: a pataki könyvek már hamarosan hazajönnek.
Habent sua fata libelli - a könyveknek is megvan a saját sorsuk. A református kollégiumban ezek a könyvek évszázadokon keresztül a régi feljegyzések szerint szolgáltak, a deákok tudása gyarapításának a szolgálatában álltak. Ma ezek a könyvek Nyizsnyij Novgorodban immáron 50 éve bezárva, olvasatlanul is, de tovább szolgálnak. Reménységünk szerint a két ország közötti kapcsolatok normalizálását szolgálják.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki padsorokban.)