KISS PÉTER szociális és munkaügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A képviselő úr kérdése rendkívül aktuális, hiszen éppen a mai napon van a hazai esélyegyenlőségi év nyitó partnerrendezvénye, ahol is mindazokkal egy közös nagy konferenciát bonyolítunk - a reggeli órákban kezdődött ez az összejövetel -, akik műhelymunkában, civil szervezet keretében vagy akár csak személyes elkötelezettségük kapcsán a megelőző években e tevékenységben vállaltak szerepet. Az egyenlő esélyek éve az egész Európai Unióban éppen a partnerségről szól. Arról szól, hogy azon túl, hogy itt nálunk, Magyarországon is a rendszerváltást követő időszakban az intézményi és jogi keretek kialakultak, társadalmi megrendeléssé tudjuk-e tenni ezeket az új, sokak számára még új európai értékeket, a befogadás értékeit.

Miközben azt mondhatom önnek, hogy sokat léptünk előre az elmúlt tizenegynéhány évben az esélyegyenlőség kérdéseit illetően, valóban sok még a leckénk, hiszen létező diszkrimináció sújt sokakat, elsősorban - tapasztalataink szerint - legpregnánsabban éppen a munka világában, a munkaerőpiacon.

(14.50)

Látjuk jól, hogy százezreket érint a diszkrimináció a roma közösség köréből, talán 10 százalék az aktivitás az ő körükben, miközben a társadalmi többség 64-65 százaléka ott van a munkaerőpiacon, és szuverén emberként a saját teljesítményéből boldogulhat. De ugyanezt tapasztalhatjuk az oktatási szegregáció kapcsán. Munkaerő-piaci diszkrimináció sújtja a kisgyermekes családanyákat, nőket. Gondot jelent a fogyatékosok munkaerő-piaci integrációja, és persze tetten érhető - bár keveset beszélünk róla, nem transzparens a kérdés ma még - sajnos a családon belüli erőszak, és nem elfogadottak széles körben a melegek vállalt kapcsolatai.

Sok diszkriminációs kérdés tehát bár intézményesen és jogszerűen rendezett, de a társadalmi többség támogatását a diszkriminációval való szembehaladás ma még nem bírja. Ezért tehát ez az év ismeretterjesztésről és cselekvésről és partnerségről szól. Nos, ami a cselekvést illeti, ott a legfontosabb eszközrendszert a fejlesztési programok jelentik. Azért szerencsés, a mi térségünk szempontjából azért különösen szerencsés, hogy az Unió ezt az évet tette az esélyegyenlőség évének, mert ez az év az, ami a mi életünkben a legnagyobb fejlesztési programokat, európai forrásokból a legnagyobb programokat indítja el, és nyilvánvalóan felvetődik az a kérdés, hogy azzal a 8000-10 000 milliárddal milyen értékeket valló, milyen módon együttműködő országot szeretnénk kialakítani.

Nos, éppen az esélyegyenlőségi év határozza meg ezeket az új emberi együttműködéseket. A másik oldalról pedig nyilvánvaló, hogy a programokban metszetként képesek vagyunk például a genderszempontokat, a nők-férfiak egyenlőségének kérdését érvényre juttatni, magyarán: egyrészt általában a fejlesztés irányait összehangolni az esélyek évével, másik oldalról pedig a konkrét fejlesztésekben érvényesíteni ezt a szempontot. Úgy látom, hogy ez egy nagyon nagy kihívás Magyarország számára. De Magyarországot megváltoztatni, európaivá tenni úgy, ahogy Csengey Dénes fogalmazta a kilencvenes évek elején, hogy "Európába, de mindahányan!", ennek a követelménynek megfelelővé tenni, éppen ez az év közös törekvése.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)