*

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Országgyűlés! A liberális frakció, a Szabad Demokraták Szövetsége véleményét az alkotmányügyi bizottság ülésén részletesen ismertettem, akik most másodszor hallják már a véleményemet, azoktól elnézést kérek, de természetesen azóta sokat nem változott, részben azt tudom megismételni.

Ezt a törvényjavaslatot ebben a formájában... (Dr. Gál Zoltán az órájára pillant.) Látom, hogy aggódva nézi az óráját Gál Zoltán képviselő úr, ígérem, hogy nem fogom túllépni az időkeretet. Azt azonban elöljáróban mindenképpen meg kell jegyeznem, hogy a törvényjavaslat néhány rendelkezésével messzemenőkig egyetértünk, azt szívesen támogatjuk, azonban sokkal rövidebb ideig fog tartani, amíg ezt el tudom mondani, mert ez igen kis hányadát jelenti a törvényjavaslatnak. A törvényjavaslat nagy részével ebben a formájában semmiképpen nem tudunk egyetérteni, és így nem fogjuk tudni támogatni.

Egyet tudunk érteni - és talán kezdem ezzel - például a törvényjavaslatnak azzal a rendelkezésével, amely a büntető törvénykönyv 174/B. §-ával, a közösség tagja elleni erőszakkal kapcsolatban végre behozza azt a többletet, azt a kiegészítő rendelkezést, hogy a sértettek körében a lakosság egyes csoportjaihoz tartozás is ezután büntetendővé tehető, tehát ha ilyenek sérelmére követik el a cselekményt, akkor büntethető lesz a cselekmény. Ezt már egy 1992-es alkotmánybírósági határozat is rögzítette, hogy tulajdonképpen bármilyen ismérv szerinti csoport védelemben kell hogy részesüljön ebben a tekintetben a büntető törvénykönyv által, ezt helyeseljük, elfogadjuk.

Elfogadjuk azt is, hogy az egyesülési és a gyülekezési szabadság jogának megsértése a jelenlegi hivatali bűncselekmények köréből a szabadság és emberi méltóság körébe tartozó cselekményekhez kerül át. Nem minthogyha érteném azt, hogy ha egy büntetőjogi tényállás egyértelműen, világosan azt tartalmazza, hogy aki mást... - akkor bármilyen szempontból függhet-e attól az alkalmazása, hogy a büntető törvénykönyv mely fejezetében kerül elhelyezésre. Ez önmagában nem lehet ok arra, hogy ne alkalmazzák; nem lehet ok arra, hogy ne alkalmazzák a tényállásnak megfelelően magát a tényállást. De ha ezen múlik az, hogy ilyen típusú cselekmények nagyobb számban kerüljenek eljárás alá, akkor részünkről nincs akadálya annak, hogy ezt áthelyezzük egy másik fejezetbe.

Mellesleg szeretném megjegyezni, ezt a statisztikai adatok is alátámasztják, hogy nem alkalmazzák sem az ügyészség, sem a bíróságok ezt a rendelkezést, mert egyébként az elmúlt években mindössze egy ilyen ügyben indult eljárás 2007-ben, a kimenetelét nem tudom, de a statisztika egyértelműen ezt mutatja. Tehát a 228/A. helyett 174/C. szakasz lesz.

Egyetértünk azzal is, hogy az erőszakos magatartás megfogalmazása úgy kerüljön esetleg megváltoztatásra, ahogy a büntető törvénykönyvre vonatkozó javaslatban, helyesebben ebben a törvényjavaslatban szerepel. Érdekes volt hallani Bárándy Gergely kollégám friss információját arról, hogy a Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiumának 71. számú véleménye tulajdonképpen nem tesz mást, mint ami egyébként korábbi bírói gyakorlatként eddig - talán egy-két évtől eltekintve vagy néhány hónappal ez előtti időig - töretlenül szerepelt, azt megerősíti. Nos, hogyha nem volt elegendő az, hogy önmagában egy hosszú ideig tartó bírói gyakorlat az erőszakos magatartást akként fogalmazta meg, akként értékelte, ahogy az a törvényben szerepelt, és annyira szükség volt a változtatásra, akkor el tudom fogadni, hogy egy ilyen büntetőkollégiumi vélemény szülessen.

Talán ha előbb szerzünk róla tudomást, nem is feltétlenül indokolt és szükséges, hogy a büntető törvénykönyvet módosítsuk, mert annak ugyanakkor vannak óriási veszélyei. Mert ettől a pillanattól kezdve megváltozik az értelmező rendelkezés, megváltozik a szöveg, meg kell hogy változzon a bíróságok értékelése erre vonatkozóan. Tehát nem tartom kizártnak, hogy az a közösen elérni kívánt cél, amit egyébként mindannyian szeretnénk, hogy például a tojásdobálás ilyen szempontból ne minősülhessen büntetlen magatartásnak, az most megint azért fog változni, mert újabb kiegészítő rendelkezés születik. Ebben én látok kockázatot.

És ha már itt tartunk, akkor nagyobbrészt a pozitívumokat sajnos be is kell fejeznem, mert nem tudok sokkal többet ennél a javaslat oldalán felsorolni. Mert például azt kell mondanom, hogy ha jól működik az igazságszolgáltatás, és jól működik egy országban a törvényhozás, akkor a negatív társadalmi jelenségekre vonatkozóan a büntetőjog a legkésőbben reagáló jogág. A jogbiztonságot nagyon nagy mértékben szolgálja az, hogy változatlanul rendelkezésre áll, és nem állandó változások közepette él egy jogág.

Akárhányszor gyakorló büntetőbírákkal találkozom és beszélgetünk, sokszor megfogalmaznak kritikai észrevételeket abban a tekintetben, hogy már megint mit csinált az Országgyűlés. De mindig azt hallom leggyakrabban, hogy önmagában a változtatás - ha csak nem nagyon muszáj -, önmagában bármilyen változtatás nagyon káros lehet.

Ezt szerintem muszáj szem előtt tartanunk, és sajnos teljesen mindegy, melyik kormányzatról beszélek, 1990-ig visszamenőleg ebbe a hibába mindenki beleesett, eltérő mértékben, de kivétel nélkül mindannyian hibáztunk ebben. Önkritikusnak is kell lennünk - természetesen magamra is értem mindezt -, és azt hiszem, hogy ezen érdemes nagyon alaposan elgondolkozni. Egyébként sem tartjuk - erről persze már nem először folytatunk polémiát, de nem tartjuk - jónak és szükségesnek azt, hogy állandóan szigorítunk minden téren. Pánikszerűen, kapkodva, a joggyakorlatot kellően át nem tekintve, azon nem feltétlenül változtatva, rögtön ahhoz a módszerhez folyamodunk, hogy szigorítsunk.

Nem olyan régen a legfőbb ügyész úrhoz azonnali kérdést intéztem, és megkérdeztem, hogy a néhány nappal, néhány héttel ezelőtti budapesti események kapcsán mit kíván tenni az igazságszolgáltatás, mit kíván tenni az ügyészség. Nos, a válaszból az derült ki, hogy nagyjából hat darab eljárás indul - ha így marad, akkor a válasz egyértelműen hat darab eljárás -, ha jól emlékszem, három hivatalos személy elleni erőszak, két garázdaság és egy önkényuralmi jelkép tiltott használata miatt, holott a televízióban élő egyenes adásban láthattuk, hogy a csőcselék egyes elemei föltépik a padokat, a deszkákkal nekirontanak a rendőröknek, és ütik-verik a rendőröket, a kordont, ahol érik. Miért nem emelik ki az ilyeneket? Miért nem indul ezekkel a személyekkel szemben eljárás? Bármely pillanatfelvétel kapcsán több mint hat bűncselekményt lehetett azonosítani, és persze, nem lehet televízión keresztül büntetőjogot alkalmazni, véletlenül sem szeretnék ebbe a hibába esni. De amikor valaki husánggal veri a rendőrt, arról nagyon nehéz elképzelni azt, hogy ez nem bűncselekmény, és véleményem szerint a rendőrség felé való megerősítés, a rendőrség iránti támogatás megerősítését is jelentené, ha ilyen esetekben valóban eljárások indulnának, eredményes eljárások.

S itt már át is térek egy olyan tényállásra, amely szintén nagy vitát váltott ki, és még fogunk is róla vitatkozni, ez a közérdekű üzem működésének megzavarása. Hónapok óta előttünk van - éppen tegnap vonták vissza az előterjesztői - egy más típusú törvényjavaslat, amely ezeknek a színesfémlopásoknak az ügyét próbálja valamilyen módon megoldani. Az ő javaslatukra is azt mondtam, amit tudok mondani erre a mostani javaslatra is: lehet, hogy a szigorításnak persze van valamelyest növekvő visszatartó ereje. Nyilvánvalóan, ha azt látom, hogy egy év helyett két évet kaphatok egy cselekményért, egy fokkal jobban meggondolom. De addig biztosan nem fogok gondolkozni elkövetőként azon, hogy a szigorítás vajon milyen mértékű, amíg bízhatok abban, hogy nem fognak elfogni vagy kicsi eséllyel fognak elfogni, azaz megúszhatom, és mire az az eljárás majd sorra kerül, addig a csuda tudja, mi lesz, eltelik négy vagy öt év. Nos, ez biztos, hogy nem bír visszatartó erővel, és azt kell hogy mondjam, hogy ebben a tekintetben nagyon sok fórumon, nagyon sokszor beszélgettünk arról, hogy mit kíván csinálni a kormányzat annak érdekében, hogy a helyzet megváltozzon.

Intézkedési csomagtervről hallottunk, még ez idáig elénk nem került. Nagyon szívesen támogatunk nagyon sokféle lépést, de a büntető törvénykönyv szigorítása véleményem szerint ebben a tekintetben nem hoz megoldást, ráadásul az egy nagyon lényeges dolog, hogy a büntető törvénykönyv büntetési rendszerének egysége fennmaradjon. Tettarányos büntetési rendszer van. Ha ebből kitörünk, és elkezdjük aránytalanná tenni, annak megint nagyon súlyos következményei lehetnek véleményünk szerint, ezért nem támogatjuk.

Nem értem igazából az előkészületi cselekményekre vonatkozó szigorítást vagy az előkészület büntetendővé nyilvánítását hét vagy nyolc törvényi tényállás tekintetében. Érdeklődve lapoztam föl a részletes indokolást, hogy mit mond például a kényszervallatás, bántalmazás hivatalos eljárásban vagy hivatalos személy elleni erőszak kapcsán maga az indokolás. Egyetlen mondat van: ezután az előkészület is büntetendő lesz. Semmilyen indokát nem találtam a dolognak, és nem is értem, hogy mi az indoka. Mert ha abból indulunk ki, hogy mi a helyzet ezen a téren a mai magyar igazságszolgáltatás gyakorlatában, akkor van miről beszélnünk, mert bizony bántalmazás hivatalos eljárásban és kényszervallatás bűncselekményét is jóval nagyobb számban követik el, mint amilyen számban eljárások indulnak, tehát nagy a látencia. De más lenne a helyzet, ha mondjuk, azt tapasztaltam volna, hogy elgondolkozik a kormányzat azon, hogy azt a veszélyt, hogy az elkövető azonnal úgy kerül be a rendőrségi őrizetbe, hogy nincs semmilyen kontroll a rendőrség magatartása fölött, ezt megpróbáljuk kiküszöbölni, például azzal, hogy máshol kell az őrizetet az első pillanattól kezdve foganatosítani, ahogyan megtettük az előzetes letartóztatás tekintetében; ha jól emlékszem, 60 napon túli időtartamot csak büntetés-végrehajtási intézetben lehet végrehajtani. Nem véletlenül szorgalmaztam én is annak idején és mások is, hogy ez így legyen, mert a visszaélések, a törvénysértések akkor születnek, ha ennek a lehetősége megvan.

És bizony ha most azt tettük volna, hogy valamilyen intézkedéssel hatékonyabbá tesszük azt, hogy a védőválasztás jogára ne a jegyzőkönyv aláírásának időpontjában kerüljön sor - régen azt követően, hogy érdemben kihallgatták az illetőt -, ne akkor írja alá, utóbb, amit az első pillanatban közölni kellene vele. És ne ott kerüljön végrehajtásra az őrizet, ahol kerül, a rendőrségi fogdában, mert érdekes módon soha nincs nyoma annak, hogy az illetőt őrizetbe vették, és lemegy hozzá este meglátogatni a nyomozó, és beszélget vele - ezeknek nem szokott nyomuk lenni. Nos, ha már azt gondoljuk, hogy ezen a téren változtatni kell, mert az eredménytelen eljárások és egyébként a nemzetközi szervezetektől érkező vizsgálatok utáni jelzések mindegyike azt támasztja alá, hogy itt bizony van még mit tenni, akkor ne az előkészületet kezdjük el a büntető törvénykönyvben elhelyezni, hogy mely cselekményeknél szigorítsuk az ilyen jellegű magatartásokat, hanem hatékonyabb intézkedéssel védjük meg azt, hogy jogellenesen ne lehessen senkivel szemben semmilyen magatartást tanúsítani, még ha az illető bűncselekményt is követett el.

Áttérve a szabálysértési törvényre vonatkozó rendelkezésekre: elhibázottnak tartjuk. A rendelkezések döntő többségéről azt gondoljuk, hogy némelyikről lehetne gondolkozni, de egy ilyen mértékű változtatást végrehajtani csak egy új szabálysértési kódex megalkotása esetén tartunk elképzelhetőnek. Egyrészt önmagában a cselekmény vagy az illető személyének interneten történő elhelyezését olyan megszégyenítésnek tartjuk, amely a magyar jogban egyelőre nem honosodott meg, egyelőre, úgy gondolom, hogy idegen. Lehet ezen gondolkozni, hogy bizonyos esetekben a megszégyenítés valamilyen visszatartó erővel ha bír, bekerüljön, mondjuk úgy, a büntetési rendszerbe, de ezt sokkal átgondoltabb és sokkal következetesebb előkészítés után tartjuk elképzelhetőnek.

Ráadásul az interneten való elhelyezés teljesen mindegy, hogy mennyi időre történik, attól a pillanattól kezdve visszavonhatatlanná válik. Már látom azokat a cégeket, amelyek arra szakosodtak, hogy minden egyes napon készítenek egy felvételt adatrögzítés céljából az internetes honlapról, arról, hogy azon a napon ki szerepelt a szabálysértési nyilvántartásban, ki került pellengérre, és elmentik. És ha én, mondjuk, cégvezető vagyok, és szeretnék valakit alkalmazni, akkor csak ezt a céget keresem meg, és megkérdezem tőle, hogy hat évvel ezelőtt ki szerepelt vagy az illető úr szerepelt-e a nyilvántartásban, és teljesen mindegy, hogy csak egy hónapig vagy másfél évig, nincs jelentősége; ha már fölkerült erre a szégyenlistára, abban a pillanatban, onnantól kezdve ez már végleges szankciónak tekinthető.

Teljesen aránytévesztésnek tartjuk azt is, hogy 30 ezer forintnyi pénzbírság meg nem fizetése esetén jelzálogjogot lehessen bejegyeztetni egy ingatlanra. Ha valaki elkövet egy szabálysértést, azért, rendben van: felelősségre kell vonni. Természetesen egyetértek vele. Egyébként - nem mintha jelentősége lenne - egy gyorshajtásért, nagyon hosszú évek óta először, most kaptam 30 ezer forint értékű pénzbírságot, természetesen befizettem. (Dr. Avarkeszi Dezső: Tessék gyorsan befizetni!) Régen megtörtént, három napra rá befizettem. Jogos volt: autópályán sebességkorlátozás volt; mellesleg szinte blokkfékezéssel kellett lassítani, de nem sikerült, mert a 100-as, 80-as, 60-as táblák egymást követő sorrendjét nem bírtam olyan gyorsan tartani, és ahol már 60 volt, ott én még 80-nal mentem - 30 ezer forint volt, befizettem. De hogy emiatt az én házamra jelzálogjogot lehessen bejegyeztetni, nos, azt gondolom, hogy ez aránytévesztés. Ezzel semmiképpen nem tudok egyetérteni.

Az egészet egyébként is onnan tudnám - ha már ezt a személyes példát felhoztam - érzékeltetni, hogy miért nem tudom elfogadni, amiért nem tudom elfogadni az objektív felelősség bevezetését a közlekedési rendszabályok alkalmazása tekintetében. Mert történt egy rendkívül durva szigorítás, elképesztő; van, akinek egyévi jövedelmét kell megfizetnie objektív felelősség címén, ha valamilyen hibát követ el, és a mai napig nem történt meg az, hogy alkossunk egy új KRESZ-t - tökéletesen meghaladta az idő -, tekintsük át a közlekedési hatóság gyakorlatát, és tekintsük át a rendőrség gyakorlatát. Ha ezt a három dolgot először megcsináltuk volna, egy jelentős társadalmi támogatottságot kapott volna. Így soha nem fog kapni. (Dr. Avarkeszi Dezső: Egy csomóan meghaltak volna azóta, akik nem haltak meg!) Szeretném arról tájékoztatni önt, államtitkár úr, hogy egyrészt változtak az útviszonyok, változtak a járművek. Ma Magyarország totálisan ellentétes tendenciát mutat, mint Európa. A korszerűbb járművek ellenére egyre lassabban lehet haladni az utakon, mert egyébként olyan helyen vannak 30 kilométeres sebességkorlátozások, ahol teljesen ésszerűtlen, és mondjuk, a vasúti átjáróban azért kell 40-nel menni, mert nekünk nem fontos, hogy az európai közlekedési egyezménnyel egyezően vagy annak ellenére járunk el. Ezek nagyon lényeges szempontok. Ha a szigorítás mögött nincs társadalmi konszenzus, csak kontraszelektív hatású lehet, és meg is lesz a kontraszelektív hatása.

Egyébként, ha meg ebből indulunk ki, hogy mindenkit durván megbüntetni mindenért, akkor természetesen, ezt elmondtam máshol is, extrém a példa és értelmetlen, de idevezet ez az elmélet, hogy akkor egyébként azt kell tenni, hogy vezessünk be kijárási tilalmat, másnaptól kezdve senki nem hal meg. Lehet választani, hogy egyetlen ember élete érdekében ne menjünk-e az utcára vagy menjünk. Tudom, hogy baromságnak hangzik így elsőre, de ez pontosan következik abból a gyakorlatból vagy abból az elméletből, amelyet önök bevezettek. Semmilyen körülmények között nem tudjuk ezt a változatát elfogadni a törvényjavaslatnak.

Talán még a garázdaság szabálysértési tényállásával kapcsolatban azt emelném ki, hogy mintha nem is olvasta volna az Alkotmánybíróság határozatát a kormányzat. Az "alakzat", a "vezényszavak" kitétel éppen néhány hónappal ezelőtt került egyértelműen elsöprésre, megsemmisítésre az Alkotmánybíróság részéről. Most újra próbálkozni ilyen típusú kifejezésekkel szerintem nem szabad, mert nem vezet eredményre.

A bírósági épületek őrzésére vonatkozó szabályozással sem tudunk ebben a formájában egyetérteni. A bíróság elnökének van lehetősége arra, hogy rendet tartson az épületben. Ezt ő biztosan, függően attól, hogy mennyire tudja ellátni a feladatait... - különböző módokon tudják ellátni. Most olyan mértékben kötjük meg a kezüket szabályozással, ami nem biztos, hogy minden egyes helyen megfelelő, és véleményem szerint túlszabályozásnak tekinthető ebben a vonatkozásban, tehát ezzel sem tudunk egyetérteni.

Azt pedig, hogy mindezek a szabályok 30 nappal a kihirdetést követően hatályba lépjenek, megint csak nagyon rövid időnek gondoljuk. Itt van előttünk, éppen az imént kaptam meg az ülésteremben ülve azt a meghívót, amely a gyülekezési jogra vonatkozóan érkezett: a jövő héten, kedden fogjuk tárgyalni. Addig erről a témakörről bármit is elfogadni, amíg mondjuk, ez az ötpárti egyeztetés nem vezet eredményre, vagy nem derül ki, hogy eredménytelen, akkor ez megint egy olyan furcsa helyzetet teremt, hogy itt most vajon folytatjuk-e azt a megállapodás felé vezető egyeztetést, ami korábban volt, vagy azt figyelmen kívül hagyjuk, melyiket kell most igazából komolyan venni. A házelnök asszony kezdeményezésére ez folytatódik, amit egyébként korábban megkezdtünk, erről Bárándy Gergely kollégám beszélt. Nem volt reménytelen ez az egyeztetés (Dr. Bárándy Gergely: És még sincs eredménye!), bár eredmény sajnos nincsen, de ez azért olyan nagyon könnyen biztosan nem oldható meg. Szerintem, ha a szándék mindenkiben megvan, akkor lehet jó megoldást találni.