*

BÓKAY ENDRE (MSZP): Elnök úr, köszönöm szépen a szót - bár nem tudtam, hogy mindjárt én következem. Szeretnék néhány adatot mondani - Varga Mihály úrnak is szólnának ezek az adatok.

A központi költségvetési törvényben rögzített bevételi főösszeg 2007-ben 6700 milliárd volt, tehát félmilliárdot kerekítettem felfelé - ez volt a bevétel -, és kiadásként 8326 milliárdot tervezett. A hiány eredetileg 1656,5 milliárd lett volna, de egy sokkal jobb gazdálkodással, egy nagyon feszes, nagyon fegyelmezett költségvetési gondolkodással és metódussal sikerült egy lényegesen kisebb hiányt létrehozni. Ez 1398 milliárdot jelentett. Így az előirányzat sokkal mérsékeltebb lett, a GDP-hiány 6,9 százalékról 5,4 százalékra csökkent. Én ezt az 5,4 százalékot azért használom szándékosan, szemben az előbb említettekkel, mert pillanatnyilag ez van érvényben.

Ez a hiány különösen akkor igen színvonalas, ha azt nézzük, hogy nemzetközi összehasonlításban is ilyen mértékű hiánycsökkentést, nem is tudom, hogy a közelmúltban produkált-e valamely európai ország hasonló gazdálkodással vagy hasonló helyzetben, mint amit Magyarország megtett. Ez egy óriási nagy lépés volt, amit az ország lakossága felvállalt, és türelemmel elviselt, és hozzáteszem, megértett. Ennek nagyon nagy jelentőséget tulajdonítok a magam részéről - a későbbiekben erre még visszatérek.

Jelentős volt az uniós források bevétele is. Itt már elhangzott, de szeretném megismételni, hogy 455 milliárd forint érkezett Magyarországra az Unió keretén belül, és Magyarország mint befizető, ennek a felét, valamivel kevesebb, mint felét fizette be az Unió kasszájába. Ilyen értelemben Magyarország jól gazdálkodik, és az uniós források kihasználását megfelelően végzi el. Megvalósult az a bizonyos n+2-es jogszabály, ami azt jelenti, hogy a 2005-ben az uniós forrásokra történő kifizetéseket teljesítettük teljes egészében a 2007. évben.

Az adóbevételi előirányzatokra - az ÁSZ megállapítása szerint, hangsúlyozom -, a tervezés megalapozottságára hívták fel a figyelmet, tehát javult az az elképzelés, tervezési rendszer, amit a kormány a 2007. évi költségvetésben megvalósított. A bevételek több mint háromnegyedét alapvetően két szervezet, az APEH és a vámhatóság szedte be - dicséret és elismerés az ő munkájukért. Egyébként valamivel többet is szedtek be az előirányzottnál, tehát ez azt jelenti, hogy a források után mentek, és nem hagyták, hogy a közösség számára bizonyos adók vagy bevételek elvesszenek.

A 2007. év - nyugodtan mondhatjuk - igen nagy jelentőségű az államháztartás egyensúlyának megteremtésében, hiszen egyetlen év alatt közel 4 százalékkal javult az egyensúly, és így az ország egy óriási lépést tett előre ahhoz, hogy egy normális, kiegyensúlyozott gazdaságot, gazdálkodást folytasson. Természetesen volt ára a növekedésnek. Nem tagadhatjuk le ezeket a dolgokat, hiszen a bevételek növekedése és a kiadások csökkentése közvetlenül érintették a magyar gazdaság fejlődését, amely lelassult, és 2007-ben 1,3 százalékos bruttó hazai terméknövekedést értünk el. Ez nemcsak az érintett intézkedések következménye volt, a jelentős állami kereslet mérséklése volt, hanem itt a mezőgazdasági termékek szokatlanul mély pontra való visszaesése is hozzájárult ehhez, amely elsősorban a kedvezőtlen időjárási tényezőkkel magyarázható.

Ugyanakkor a külkereskedelem egyensúlya, rendkívül pozitív teljesítménye ellensúlyozta ezeket a negatívumokat. Az év egészében az export rendkívül dinamikusan nőtt. Ez fedezte a kiadások jelentős részét, ezzel sokkal kedvezőbb helyzetet lehetett elérni az ország számára.

Az ÁSZ jelentésében is... - és a továbbiakban én is négy alapdologgal szeretnék még foglalkozni. Ez a négy alapdolog, amit 2007-ben a költségvetéshez kapcsolódóan az ország meglépett: a közigazgatáshoz, a nyugdíjhoz, a társadalombiztosításhoz és egészségügyi ellátáshoz, illetve az oktatáshoz kapcsolódó intézkedések, reformlépések. A közigazgatást elég sokan érintették, úgyhogy különösebben nem kívánom részletezni. Itt a régiók kialakításában sajnos nem sikerült az ellenzékkel megegyeznünk, hiszen ezek kétharmados törvények. De azokat a lépéseket megtettük, ami azt jelenti, hogy az állami dekoncentrált szervezeteket összevontuk, és a megyék helyett regionális szinten összegeztük ezek tevékenységét. A hivatalok összevonásával, létszámleépítésekkel együtt egy racionalizálási folyamat megindult, és jelentős megtakarítást eredményezett.

Az önkormányzatok együttműködését is szorgalmaztuk. Itt a kistérségi rendszer kialakításáról beszélhetnék elsősorban, főleg a szociális és az oktatási területen történtek lépések. Kötelező jellegű törvényt nem hoztunk, hanem olyan költségvetési ösztönzőket vezettünk be, amelyek a nagyobb források lehívását tették lehetővé abban az esetben, ha egy-egy térségben együttműködnek az önkormányzatok. Maga az ÁSZ-jelentés is azt mondja, hogy az csak az egyik dolog, hogy a költségvetésben mi szerepel, milyen összegek, a másik nagyon lényeges dolog az, hogy milyen tartalmi, illetve modellváltásokat kényszerítenek ki ezek a lépések.

Amikor itt azt mondjuk, hogy a kistérségi rendszert tovább erősítettük, véleményem szerint egy ilyen modellváltásról van szó, hiszen nem lehet folytatni azt a gyakorlatot tovább, hogy az én váram az én házam, azt mondom egyes területekre, hogy egy-egy községben vagy kisebb településen minden szolgáltatást tudok biztosítani. Nem tudunk hatékonyan önellátni, és nem is célszerű. Éppen ezért indult meg elsősorban az oktatási és a szociális ellátások területén, egyfajta együttműködés keretében a szolgáltatások színvonalas, de olcsóbbá és hatékonyabbá tétele. Ez jelentett a közigazgatási reform hátterében egy következő lépést.

Magáról a nyugdíjról, illetve a nyugdíjprogramról azért nem beszélek, mert Béki Gabriella képviselő asszony meglehetős részletességgel és nagy szakértelemmel felvezette ezt. Azt szeretném hangsúlyozni, hogy folytattuk a nyugdíjkorrekciós programot. Tehát attól függetlenül, hogy az ország költségvetését úgy kellett összeállítani, hogy a konvergenciaprogram elvárásainak megfeleljen, jelentős megtakarításokat kellett eszközölni, jelentős adóbevételeket és kiadáscsökkentéseket. Ez nem érintette ezt a programunkat, tehát itt a nyugdíjkorrekció tovább folytatódott. Több százezer ember számára szólt ez a korrekciós program, akik előnytelen feltételekkel mentek '89-94 között, illetve '98 előtt nyugdíjba, illetve az özvegyi nyugdíj megemelése tartozott ide.

A nyugdíjakkal kapcsolatos intézkedésekre megjegyezzük, hogy részben kényszer is. Nem közvetlen költségvetési kényszer volt a nyugdíjak ilyesfajta átalakítása, illetve a nyugdíjrendszer változtatásának megkezdése. Európa minden országában az elöregedés ránk kényszerít egy változtatássort. Ha most lépjük meg, és most korrigáljuk a nyugdíjrendszerünket lépésről lépésre, akkor sokkal kisebb, sokkal kevesebb problémával tudjuk ezt megtenni, mintha a későbbiekben, esetleg 8-10 év múlva próbálunk ezen változtatni.

Az egészségügyi és társadalombiztosítási hozzájárulásoknál kiemelném, amiről itt vita is volt, hogy több mint 600 ezer fő befizetését rendeztük a társadalombiztosítási alapokban. Ez azt jelenti, hogy az év során végzett folyamatos ellenőrzések kiszűrték, hogy kik nem fizetik a tb-járulékot. Ennek kettős haszna volt. Egyrészt volt egy közvetlen, direkt haszna, hiszen a bevételek jelentősen megemelkedtek. Volt egy másik, úgynevezett indirekt haszna, hogy a gazdaság kifehérítéséhez igen jelentős mértékben hozzájárultak ezek az ellenőrzések. Hiszen ha az érintett dolgozott, rögtön rájött, hogy a munkahelyén nem jelentették be, és ezért nincs mögötte ilyen típusú fizetés, tehát nem fizették a tb- és egyéb hozzájárulásokat. Ez egy nagyon jelentős előrelépés volt, gyakorlatilag egy más típusú reformot is értelmezhetünk az alatt, amikor azt mondjuk, hogy a törvényesség betartásának ellenőrizhetőségét, számonkérhetőségét modern technikai eszközökkel megteremtettük.

A negyedik jelentősebb lépés volt az oktatáshoz kötődő reformlépések és intézkedések. Ez minden területet, mind a közoktatást, mind a felsőoktatást elérte. Itt a közoktatás esetében említettem a kistérségi lépéseket, és említhetnék még jó néhány más programot, amelyek 2008-ban teljesednek igazán ki. A felsőoktatásnál lényeges lépésnek tekintjük azt, hogy a felsőoktatás finanszírozását jelentősen befolyásolja az a tény, hogy a hallgatók elsősorban mely iskolát, mely oktatási intézményt választják. Nyilván a választásuk is elsősorban a jobb felsőoktatási intézményekre esik, és ezek a finanszírozásban is nagyobb szerepet kapnak, illetve nagyobb szerepet vállalhatnak.

Ezek a programok, amiket mondok, természetesen konkrétumok, amelyek bizonyos értelemben igazán nagy stratégiai kérdést vetettek fel. 2007-ben a magyar társadalom, a hozzászólásom elején már mondtam, egy dilemma előtt állt. Ez a dilemma úgy szólt, hogy az ország gazdálkodása, adórendszere, költségvetése hogyan alakul. Egy angolszász típusú költségvetési rendszert dolgozzunk-e ki, ami azt jelenti, hogy az állami szerepvállalás jelentősen visszaszorul, és megerősödik az öngondoskodás; vagy egy észak-európai adórendszerre és állami szerepvállalásra gondolunk, ahol az állam szerepe jóval erősebb, és az egyéntől jóval több adót von el. A kettőből nem lehet olyan vegyületet létrehozni, hogy azt mondjuk, hogy ne fizessünk annyi adót, választjuk az angolszász modellt, de nagyon sokat gondoskodjon rólunk az állam, tehát itt válasszuk az észak-európait.

Valahogy a közgondolkodásban talán inkább ez az, ami gyökeret vert. Ezzel biztos, hogy szakítanunk kell. Vagy ezt, vagy azt az utat kell bejárnunk. Viszont azt is tudjuk, hogy ez nem olyan egyszerű dolog, hogy a társadalom egyszerűen végiggondolja, és azt mondja, hogy jó, akkor most ez történjen, hiszen a társadalom különböző rétegeit, különböző korosztályait, különböző státusú tagjait másként érintik ezek a dolgok. Célszerű eldöntenünk azt, hogy merre menjünk tovább. Ebben az esetben nagyon jó vitának tartom azt, ami felmerült, főleg már az idei év során, hogy a segélyek helyett inkább munkát adunk. Ha több dolgozónk van, több ember jut munkához, akkor nagyobb adóbevételek vannak, és ebben a pillanatban lehet csökkenteni az adóbefizetéseket. Erre a rendkívül fontos kérdésre tudunk ilyen értelemben választ adni. De ahhoz, hogy több adóbevételünk legyen ilyen értelemben, hogy több ember fizessen kisebb adót, a gazdaság élénkítésére is szükségünk van.

Ehhez az élénkítéshez adnak számunkra lehetőséget az európai uniós támogatások. Úgy érzem, a következő évek során felgyorsulnak ezek a beruházások, és kettős értelemben teremthetnek munkahelyet a számunkra. Az egyik értelme ennek, hogy a beruházás, az építőipar fellendülésével, az ehhez kapcsolódó ágak fellendülésével több munkahely, több foglalkoztatott lesz, a másik, hogy új kutatási központokat hozunk létre, új egységeket, új gyárakat, új területeket kezdünk el üzemeltetni, hiszen a későbbi folyamatos üzemeltetéshez is szükségünk van munkaerőre. Ha ezt a lépést Magyarország képes megtenni, akkor biztos, hogy előre tudunk haladni, és akkor ebben a stratégiai kérdésben nyugodtabban tudunk majd állást foglalni, hiszen ha minél többen adózunk, és ilyen módon biztosítjuk az ország bevételét, új munkahelyek létrehozásával, akkor van lehetőségünk kitörni ebből a kicsit önmagába forduló problémából, amibe az ország gyakorta visszalép.

Egy biztos, hogy nagyobb szerepet kell biztosítani elsősorban a fiatal tehetségesek számára abból a szempontból, hogy munkavállalással, befizetéssel, öngondoskodással, akár a nyugdíjpénztár többpilléressé tevésével és más hasonló, öngondoskodást elősegítő megtakarítások ösztönzésével is egy olyan típusú államot építsünk fel, ahol kevesebb az állam, kisebb az adóteher, és lényegesen magasabbak az egyéni gondoskodások.

A 2007-es évet abból a szempontból tartom perdöntőnek a magam részéről, hogy az országban nagyon sok állampolgár megértette, miből gazdálkodunk, miben gondolkodhatunk, és amit mi magunk megtermelünk, abból az elosztásból részesülhetünk azon javakon keresztül, amiket beleteszünk a közösbe. Számomra ez egy nagyon lényeges tudat- és pszichológiai váltás volt ebben az országban, és valószínűnek tartom, hogy a közeljövőben nagyon sokszor tükröződni fognak ezek a gondolatok.