*

SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt napokban egy kedves székely barátommal beszélgettem. Érdeklődött, hogyan teltek az első napok a törvényhozásban. Szóba került több minden, hogy mit dolgoztunk ezen a héten, és érdekes módon, kicsit összekapcsolva az alkotmányozási vitát és a mai nap történéseit, székelyes tömörséggel, székelyes iróniával úgy fogalmazott, hogy nem a parlament nagy, hanem az ország kicsi. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Sok minden benne van ebben a mondatban. De az iróniát félretéve, június 4-én, Trianon emléknapján, úgy gondolom, nemcsak magáról az eseményről, hanem a 325 ezer négyzetkilométeres, ezeréves magyar hazáról is meg kell emlékezni az Országházban, ebben az épületben, amely egy 325 ezer négyzetkilométeres, 20 milliós magyar állam parlamentjének épült. Nem lehetett erről emlékezni 60 éve; 60 éve Trianon szitokszó vagy legalábbis elhallgattatni való, múltunk eltemetni való része. De nem csak ezt mondta székely barátom. Kedvesen felemelve mutatóujját megkért, hogy adjak át egy üzenetet önöknek. Arra kért, mondjam el ma azt itt, hogy ne csak ma gondoljunk rájuk, határon túli magyarokra. Ne csak ma gondoljunk rájuk, hanem mind a parlament, mind a kormányzat minden egyes cselekedetekor, minden egyes törvényének meghozásakor legyen tisztában azzal, hogy azok a döntések, amelyek ennek az országnak a Házában születnek, ahogy több kedves kormánypárti képviselőtársam is kiemelte az elmúlt napokban, ez a Ház a határon túli magyarok háza is, nos, az itt született döntések vagy azok döntő többsége őket is érinti, az ő életüket is befolyásolja.

Az elmúlt 20 évben nem sikerült a magyar közgondolkodásba a határon túli magyarok problémáját behelyezni, megjeleníteni. Ismerjük sajnos azt a régi, rossz fogalmazással azt mondanám: viccet, de sok minden benne van abban, hogy hogyan lesz a székelyből legkönnyebben román. Úgy, ha eljön Magyarországra. Sajnos, ebben az egy-két mondatban is sok minden benne van. Benne van az a tragikus magyar közgondolkodás, ami az anyaország magyarságának többségét ennek a témának a kapcsán jellemzi. Ne csodálkozzunk azon, hogy a tegnapi napon az egyik francia televíziónak adtam egy rövid riportot. Az egész Trianon-problémakört próbálták boncolgatni és a francia tévénézők számára érthetővé tenni. Egy nagyon kedves, és felénk mindenképpen nyitott, a magyar történelem iránt érdeklődő úriember volt a riporter, akivel nyilván nagyon egyszerű módon, az alapinformációk szintjén próbáltunk erről beszélgetni. A harmadik-negyedik kérdés után mégis rá kellett jönnöm, hogy nem érti, ez a művelt, az ottani értelmiséghez tartozó úriember sem érti azt, hogy mi történik itt, Kelet-Európában, milyen viszonyok vannak itt, Kelet-Európában.

Elmondtam neki azt a történetet, amit kedves határon túli magyar barátaimtól, oly sok magyar barátomtól hallottam, hogy elmennek nyugati egyetemekre tanulni, és nem tudják elmagyarázni diáktársaiknak, hogyan van az, hogy ők Szlovákiából jöttek, de nem szlovákok, hogy Romániából jöttek, és nem románok. Sorozatosan olyan jó szándékú, de buta kérdésekkel találkoznak, hogy mikor költöztetek oda, vagy miért nem költöztök Magyarországra. Ne csodálkozzunk azon, hogy Nyugat-Európában nem értik a viszonyainkat, ha mi magyarok is sokszor érzéketlenül, és azt kell mondjam, sok esetben bután állunk ehhez a kérdéshez.

Ezért nagyon fontos ez az emléknap, ezért nagyon fontos ez a törvénytervezet. Beszéljünk róla, ismertessük meg a felnövekvő magyar generációkat ezzel a kérdéssel! Kerüljön be ez a magyar közgondolkodásba, legyen hangsúlyosabb a magyar tömegtájékoztatásban Trianon kérdésköre! Jelenjen meg gyakrabban, erősebben az, amire már tegnap is utaltam, hogy minden negyedik magyar gyermek a mai napig is Magyarország határain túl él.

Ne csak ma gondoljunk a határon túli magyarokra, és ne csak azokra gondoljunk, akik a Kárpát-medencében élnek, hiszen többmilliós, több százezres magyar emigráció él szerte a nagyvilágban. Ennek a magyar emigrációnak az irányában az elmúlt 20 év politikájának vajmi kevés mondanivalója volt, és vajmi kevés mondanivalója volt az elmúlt 20 évnek azok felé, akik kényszerűségből, jobb megélhetés vagy jobb munka miatt hagyták itt ezt az országot. Pontosabban: egy mondanivaló volt, az, hogy el lehet innen menni, és itt lehet minket hagyni. (Moraj az MSZP padsoraiban.)

Ne csak úgy gondoljunk a határon túli magyarokra, mint egy valamilyen kompakt, egész tömbre, mint olyanokra, akiknek egyetlenegy közös jellemzője van, az, hogy nem Magyarországon élnek. Én arra kérem önöket, az egész parlamentet és a tisztelt kormányt, hogy amikor majd olyan döntéseket, olyan intézkedéseket fog hozni, amelyek a határon túli magyar közösségek sorsát és életét befolyásolják, akkor bizony legyünk tekintettel arra a számos különbségre, amely a határon túli magyar közösségek életét és sorsát befolyásolja.

Más a problémája egy felvidéki magyarnak, más a problémája egy székelynek, de más egy Partiumban élőnek, és más a problémájuk a Délvidéken élőknek, más a Mura-vidéken, más Burgenlandban. Mások a gazdasági lehetőségek, másmilyen a politikai-gazdasági érdekérvényesítés, másmilyen a kultúra, az oktatás helyzete. Arra kérem, önöket, hogy legyen fülünk arra, hogy meghalljuk ezeket az igényeket, legyen szemünk arra, hogy észrevegyük azt, hogy kinek pontosan mire van szüksége.

Ne csak akkor gondoljunk a határon túli magyarokra, amikor a támogatáspolitika kereteit kétségkívül - legalábbis nagyon bízom benne - újra fogjuk gondolni, újra fogja gondolni a kormány, és újra fogja gondolni az Országgyűlés! Az elmúlt nyolc évben, az elmúlt két kormányzati ciklusban, a határon túli magyarok véleményére oly érzékeny szocialista kormányzat alatt a határon túli magyarokat érintő támogatáspolitikát és az intézményrendszert meggyengítették, megnyirbálták. (Gőgös Zoltán: Nem igaz!) Nem igaz... - hát, mi úgy gondoljuk, hogy igaz.

Felszámolták, megszüntették a Határon Túli Magyarok Hivatalát, felszámolták az agorairodákat, szétverték a közalapítványokat, jelentősen csökkentették a kulturális-oktatási támogatásokat, tönkretették, lényegétől megfosztották a magyarigazolványt és a státustörvényt. Úgy gondoljuk, hogy új támogatáspolitikára, új keretekre van szükség, átlátható, egyértelmű, ellenőrizhető, világos keretekre és az anyagi források tekintetében is megnyilvánuló magyar kormányzati felelősségre a határon túliak irányba.

Ne csak akkor gondoljunk a határon túli magyarokra, amikor szervezünk nekik egy programot, elmegyünk együtt a csángóbálba, vagy kitüntetünk egy-egy neves határon túli magyar írót, hanem gondoljunk akkor is rájuk, amikor a környező országok törvényeket hoznak, olyan törvényeket, amelyek az oktatást, a kultúrát, a szabad magyarnyelv-használatot korlátozzák vagy érintik. Legyen ennek a parlamentnek és legyen ennek a kormánynak szava, hatalma és akarata arra, hogy felemelje a fejét minden egyes jogsértéssel szemben, minden egyes korlátozó intézkedéssel szemben. Nevesül most a legfontosabb nyilván az a helyzet, ami a Felvidéken előállt, de nem jó a magyar oktatás helyzete Ukrajnában sem, ezzel önök is bizonyára tisztában vannak, tisztelt képviselőtársaim.

Mi úgy gondoljuk, hogy az elmúlt nyolc évben is nemcsak hogy szükséges lett volna, hanem lehetséges is lett volna egy sokkal határozottabb, egy sokkal egyértelműbb, a magyar érdekeket sokkal következetesebben képviselő kül- és nemzetpolitika. Bízunk benne, hogy az elkövetkezendő évek ebben is változást fognak hozni.

Trianonról megemlékezni - hallhattunk ezzel kapcsolatban itt érdekes felvetést, hogy mivel kellene ezt összekötni vagy mivel nem. Szerettem volna, de nem rontom az ünnep méltóságát azzal, hogy erre reagáljak. Csak annyit hadd mondjak: mi úgy gondoljuk, hogy Trianonról megemlékezni, trianoni emléknapra nem azért van szükség, hogy a szomszédainkat megszégyenítsük, hanem azért, hogy mi ne szégyenüljünk meg saját magunk előtt.