*

GULYÁS GERGELY, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Mindenekelőtt engedjék meg, hogy szeretettel köszöntsem én is az itt megjelent áldozatokat, megjelent jogi képviselőiket és mindazokat, akik ezeknek a sérelmeknek az enyhítésében valamilyen formában közreműködtek. (Taps a Fidesz, a KDNP, a Jobbik és az LMP soraiban.)

Az előttünk fekvő határozati javaslattervezet elnevezése a törvényhozás szigorú kritériumainak tesz eleget. Címe: az állami mulasztások, illetve az állam nevében elkövetett jogsértések áldozatait megillető kártérítésekről szóló országgyűlési határozat. Ez azonban valójában nem más, mint egy megkésett, de még mindig időszerű igazságtételi törvény. Tárgya két, egymástól részben eltérő, részben azonosságokat mutató esemény - időrendi sorrendben haladva -: a 2006. augusztus 20-i tűzijáték során történt, emberéleteket is követelő tragédia, és a 2006 őszén elkövetett, súlyos testi sérelmeket és maradandó fogyatékosságot okozó rendőri jogsértések. A két eseményt összeköti az állam mulasztásban, illetve tevékeny magatartásban megnyilvánuló vitathatatlan felelőssége.

Mi történt az említett eseményekkor? A 2006. augusztus 20-i tűzijáték nézőit a szabadban érte a vihar, és ennek következtében öten életüket vesztették, több mint 300-an pedig megsérültek. Közülük többeknél szintén maradandó fogyatékosságot, legalább egy esetben élethosszig tartó teljes lebénulást eredményezett a katasztrófa.

A pártosság vádját elkerülendő, a történtek jogilag is releváns körülményeinek felidézésére a tárgyban készült két vizsgálati jelentést, dr. Szabó Máténak, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának 3969/2006. számú jelentését, valamint a Miniszterelnöki Hivatal által készített összefoglaló vizsgálati jelentést hívom segítségül. Utóbbi felidézésével talán sikerül az elfogultság vádját elkerülnöm, mivel a korábbi kormányzati gyakorlatot jól szemléltető módon a vizsgálati jelentés elkészítésével azt a szervet bízták meg, amelynek vezetője egyébként a jelentés jóváhagyója, az a Szilvásy György, aki mint az események lebonyolításáért az állam részéről felelős Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, a történtek első számú politikai felelőse.

Az augusztus 20-i tűzijátékot a kormány nevében a Miniszterelnöki Hivatal rendelte meg, és a Nexus Reklámügynökséggel kötöttek szerződést 250 millió forintért. Az Országos Meteorológiai Szolgálat már napokkal augusztus 20-át megelőzően előre jelezte a tűzijáték napján várható hidegfrontot és a nagy valószínűséggel hozzá kapcsolódó felhőszakadásokat, jégesőket, szélviharokat.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat 2006. augusztus 20-án reggel háromnegyed tíztől folyamatosan küldte az általános riasztásokat az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnak. A figyelmeztető előrejelzések a Meteorológiai Szolgálat weboldalán is az egész nap folyamán olvashatóak voltak. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság 6 óra 23 perckor megkapta a közép-dunántúli régióra vonatkozó legmagasabb szintű piros riasztást, a Meteorológiai Szolgálat pedig 6 óra 40-kor általános tájékoztatót küldött a katasztrófavédelem részére a kialakult veszélyes időjárási helyzetről.

A Meteorológiai Szolgálat ügyeletese 7 óra 39 perckor küldte a katasztrófavédelem részére az újabb piros szintű riasztást, amely szerint a közép-magyarországi régiót nyugat felől 90 kilométer/óra körüli viharos széllel kísért zivatarzóna éri el. A katasztrófavédelemnek tehát 1 óra 29 perccel a vihar előtt rendelkezésére állt az az információ, amelynek birtokában egyértelműen el kellett volna halasztani a tűzijátékot.

Az üzenet elolvasását hitelesen rögzítő visszaigazolásból azonban az derül ki, hogy a riasztásról szóló e-mailt csak többórás időbeli késéssel, 11 óra 36 perc körül olvasták el a katasztrófavédelemnél. A rendőrség este 8 óra 20 perckor is tájékozódott ettől függetlenül a Meteorológiai Szolgálatnál, ahol megkapta a kellő információt, hogy Budapest térségében zivatar és viharos erejű szél várható. Ezt a tényt a meteorológia háromnegyed 8 után egy perccel ismételten megerősítette a rendőrségnek.

A mintegy másfél millió néző pánikszerűen menekült, pár percre leállították a tűzijáték-rakéták kilövését, hogy aztán még a vihar befejezése előtt folytathassák azt. A tűzijáték idejére lekapcsolt közvilágítást csak a tűzijáték, illetve a vihar végén, 9 óra 23 perckor kapcsolták vissza, rendőrségi utasításra.

A viharban több mint háromszáz ember megsérült, öt ember életét vesztette. A személyi sérüléseket szinte kivétel nélkül a kidőlő fák, háztetőkről lehulló cserepek és az összedőlt sátrak okozták. Egy erdélyi magyar házaspár azért veszítette életét, mert a csónakjuk az erős szél miatt felborult, és a Dunába fulladtak.

A Miniszterelnöki Hivatal által vezetett kormányzati vizsgálat megállapította, hogy a tűzijáték szervezői a szerződés előkészítésekor, valamint a tűzijáték lebonyolításával kapcsolatban nem jártak el kellő gondossággal, nem biztosították a nemzeti és állami ünnepek, valamint más kiemelkedő fontosságú rendezvények előkészítéséről és lebonyolításáról szóló 2106/2005. kormányhatározatban előírt koordinációt. Demszky Gábor főpolgármester is elismerte, hogy a törvényekben és rendeletekben szabályozott riasztási és értesítési rendszer nem működött megfelelően.

A 2006. szeptemberi és októberi utcai zavargásokat a kormányzat megrendelésére és szempontjai szerint egyértelműen elfogultan elemző úgynevezett Gönczöl-jelentés is a 173. oldalán a következőket állapította meg - szó szerint idézem: "A 2006. augusztus 20-i tűzijátékkal kapcsolatos események és a szeptember-októberben történtek azt mutatják, hogy a rendőrség és a katasztrófaelhárítás nem megfelelően készült fel a tömegesemények kezelésére. Vihar, békés demonstráció, tömeget mozgósító társadalmi, kulturális rendezvény alatt és után számítani kell válsághelyzetek kialakulására. Ezek elhárítása és a károk enyhítése csak előre megtervezett, szigorúan betartott hatósági együttműködéssel valósulhat meg."

A 12/2001. alkotmánybírósági határozat értelmében az állampolgárok jogainak védelme valamennyi állami szerv feladata. A bekövetkezett, emberéleteket is követelő tragédiát megfelelő előrelátással és óvatossággal, körültekintő szervezés esetén el lehetett volna kerülni, de legalább jelentős mértékben csökkenteni lehetett volna.

A fenti tények ismeretében az események jogi értékelése és az állami kárfelelősség megállapítása nem lehet vitás. Aki mégis ezt kívánja tenni, az nem csupán a jelen határozati javaslat előterjesztőivel áll vitában, hanem az állampolgári jogok országgyűlési biztosával, sőt Szilvásy Györggyel is - bár ez utóbbi ma kétségkívül kevésbé veszélyes, minthogyha néhány évvel ezelőtt állt volna fenn a nézeteltérés. (Derültség a Fidesz és a KDNP padsoraiban.)

Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség többször hangsúlyozta, hogy az elmúlt négy év egyszerre volt időszaka az államszervezet komoly működési zavarainak és az állami felelőtlenségnek. A tűzijáték ügye mindkettőre jó példa. A szétesett államigazgatás különböző országos hatáskörű szervei még közvetlenül fenyegető, súlyos vészhelyzetben sem képesek a rendelkezésre álló információkat egymással megosztani, a katasztrófa elhárítása érdekében hatékonyan együttműködni. Majd miután Szilvásy György és az ombudsmani jelentés is más-más hangszerelésben, de egyértelműen súlyos mulasztásokat és jogellenes eljárásokat tárt fel a katasztrófa elhárításáért felelős szervek működésében, ezt követően az állam még az áldozatok kártérítési követeléseiről sem hajlandó tárgyalni, azoknak a jogalapját a nyilvánvalóan fennálló jogellenesség esetében sem ismeri el. E határozat ezt a helyzetet orvosolja.

A 2006 őszén történtek -, ami a határozati javaslat másik tárgya - széles körben ismertek, mégis muszáj újra és újra megemlékezni róluk. Ha majd a magyar demokrácia rendszerváltozást követő első két évtizedét történelmi távlatból visszatekintve vizsgálják, akkor egyértelművé válik, hogy több mint másfél évtizeddel a rendszerváltozás után volt két hónap, és különösen egy nap, 2006. október 23-a, amikor egy kormány, semmibe véve a jogszabályokat, a rendszerváltozás legnagyobb vívmányát, a jogállamot függesztette fel. Több mint három évvel a történtek után, politikai pártállástól függetlenül, minden demokratának emlékeznie és minden jóakaratú embert emlékeztetnie kell arra, hogy ami 2006 szeptemberében és az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulóján tartott Fidesz-megemlékezés után történt, és ami az ügyben azóta történik, példátlan és szomorú története demokráciánknak. Ekkor példátlan módon az állam nem csupán elmulasztott eleget tenni egy bejelentett és a rendőrség által tudomásul vett rendezvény kapcsán a gyülekezési jog biztosítására vonatkozó kötelezettségének, hanem a kormány politikai játékszerévé lefokozott, azonosító szám nélküli rendőrök, a hatalom vélhetően fennálló előzetes és bizonyosan fennálló utólagos támogatásával tömegesen követtek el bűncselekményeket a rendezvényen részt vevő, a gyülekezés alkotmányos alapjogát békésen és törvényesen gyakorló állampolgárokkal szemben. Nehéz másutt példát találni arra, hogy jogállamban hasonló előfordulhatott volna.

A legszörnyűbb mégis az, hogy a történtek - néhány kivételtől eltekintve - mind ez idáig következmények nélkül maradtak. Miután az európai tiltakozást és elmarasztalást kiváltó rendőrségi fellépés kapcsán a hazai politikai viták kereteit nem a jogszabályok és az alkotmányos gyakorlat, hanem az akkori kormányoldal hazugságai határozták meg, érdemes először tisztázni a jogi helyzetet.

A gyülekezési jog a véleménynyilvánítás szabadságából levezethető alkotmányos alapjog. Ennek gyakorlására a gyülekezési törvényben meghatározott kereteken belül mindenki jogosult. Az Alkotmánybíróság több határozatában részletekbe menően kifejtette, hogy a gyülekezési jog biztosításával kapcsolatosan az államot milyen kötelezettségek terhelik. A gyülekezési jog tartama a tudomásul vett rendezvényre való eljutás és az onnan való eltávozás biztosítását is magában foglalja, amellyel kapcsolatosan az államnak aktív, tevőleges magatartási kötelezettsége áll fenn.

Az Alkotmánybíróság 55/2001. számú határozatában egyértelművé teszi - idézem: "(...) a gyülekezéshez való alkotmányos alapjog érvényesülése nem csak az állam illetéktelen beavatkozásával, hanem mások, például az adott tüntetést ellenérzéssel szemlélők, ellentüntetők és más rendzavarók ellenében is védelemre szorul. Más szóval az államot pozitív kötelezettségek is terhelik a gyülekezési jog érvényesülésének biztosítása érdekében."

Az Alkotmánybíróság a hivatkozott határozatban utal az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlatára, amely szerint a gyülekezéshez való jog magában foglalja azt a jogot is, hogy "az állam biztosítsa: a jogszerűen tartott gyűlést vagy felvonulást mások ne zavarhassák meg".

Az Alkotmánybíróság 64/1991. határozata megállapította, hogy az állam kötelessége az alapvető jogok tiszteletben tartására "nem merül ki abban, hogy tartózkodnia kell megsértésüktől, hanem magában foglalja azt is, hogy gondoskodnia kell az érvényesülésükhöz szükséges" feltételek biztosításáról. Az Alkotmánybíróság 55/2001. határozata szerint ebből következik, hogy "a hatóságnak szükség esetén akár erő alkalmazásával is biztosítania kell a jogszerűen tartott gyűlések lebonyolítását, illetőleg meg kell akadályoznia, hogy azt mások megzavarják".

A konkrét eset kiindulópontja tehát nem a hazug kormányzati és rendőri vezetés egyetlen érve, nevesül, hogy a tudomásul vett rendezvénnyel egyidejűleg milyen más, be nem jelentett erőszakos megmozdulásokra került sor, hanem az, hogy a rendőrség a gyülekezéshez való alkotmányos alapjog biztosítására vonatkozó kötelezettségének nem tett eleget, sőt a rendőrségi törvény vonatkozó rendelkezéseit megsértve, azonosító szám nélkül eljáró rendőrök a televízió- és fényképfelvételek tanúsága szerint tömegesen követtek el brutális bűncselekményeket. Az üggyel kapcsolatosan azóta is naponta kell szembesülnünk a kettős nyelv, a hazugságok és az elhallgatott igazságok furcsa egyvelegével. Míg az új rendőrfőkapitány már azt is megengedi magának, hogy a 2006. október 23-án történektől elhatárolódva úgy nyilatkozzon, hogy "hadd ne minősítsem az elmúlt év rendőri fellépését, nem én álltam a szervezet élén, nem az én tisztem", addig az irányítása alatt álló rendőrségnél számtalan esetben hiányzik az egyértelmű támogatás ahhoz, hogy a további tekintélyvesztést eredményező, jogalap vonatkozásában eldöntött kártérítési pereknek elébe menve, anyagi jóvátételt nyújtsanak a barbár rendőrségi fellépés legalább azon áldozatainak, akik sérüléseik folytán a mai napig munkaképtelenek, és kilőtt szemmel vagy törött csontokkal, korábbi egzisztenciájukat elveszítve a mindennapi megélhetésért küzdenek.

Ennek ellenére meg kell állapítsuk azt is, hogy a 2007-ben kinevezett rendőri vezetés az idő múlásával egyre inkább árnyaltan áll a történtekhez, több esetben már méltányos kártérítések kifizetésére is sor került. Ezen-kívül több áldozatnak a kártérítési perben sikerült nem vagyoni kárigényét érvényesítenie. Jelen törvény azokra az esetekre vonatkozik, ahol a jóvátételre a mai napig sem került sor, noha a kárigény jogalapja egyértelműen megállapítható.

A nyilvánosságra hozott adatok szerint a rendőrségi akció kapcsán 206 esetben indult büntetőeljárás. Itt fontos megjegyezni: hogyha hat rendőr ütlegel és rugdos egy embert, az egy büntetőeljárásnak számít. Ebből 39 esetben került sor vádemelésre, jogerős ítéletre, tehát jogerős elítélésre pedig csak tíz alatti számban, miután az ügyészség a maszkos, azonosító szám nélküli rendőr bűnelkövetőket ennyi esetben tudta egyértelműen azonosítani. Ez a kártérítések jogalapját nem érinti, hiszen ahhoz elegendő az az ügyészségi határozati megállapítás, hogy az áldozat sérelmére a bűncselekményt rendőr követte el.

Mégis fontos kérdés: józan ésszel feltehető-e, hogy a törvények betartására felesküdött rendőrök százai több különböző helyen, egymástól teljesen függetlenül, véletlenszerűen intézkedtek, soha korábban nem tapasztalt törvénytelen brutalitással védtelen és békés polgárokkal szemben? Vajon elképzelhető-e, hogy semmilyen összefüggés nincs e törvénysértő cselekmények és a felderíthetetlenséget eredményező, szintén törvénysértő azonosíthatatlanság között? E kérdésekre egyértelmű a felelet, megválaszolásukra azonban a határozati javaslattervezet csak a preambulumában foglaltak erejéig válaszolhat, a többit miniszterelnöki megbízott fogja vizsgálni.

Félreértés ne essék: az erőszakos tüntetőket és a köztörvényes bűncselekmények elkövetőit akkor is elítéljük, ha a felháborodás jogossága nem vonható kétségbe. E kérdésben a Fidesz álláspontja mindig is egyértelmű volt. Még az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után három nappal is a Fidesz-frakció gyakorlatilag egységesen támogatta a TV-ostromot konkrétan és az erőszakos tüntetőket általánosságban elítélő, szintén országgyűlési határozati formában elfogadott javaslatot.

Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztők meggyőződése, hogy a kárpótlás megtörténte nemcsak az áldozatok érdeke, hanem a magyar államé is. Az áldozatok esetében az okozott sebek keletkezésének körülményeit nem lehet meg nem történtté tenni, de begyógyítani vagy legalább enyhíteni igen. A demokratikus jogállam becsületén esett szégyenfolt sem mosható már le úgy, mintha azt a rendszerváltozást követően sohasem mocskolták volna be, de az államnak jogi és erkölcsi kötelessége jóvátenni az áldozatoknak mindazt, ami jogszerűen lehetséges.

Végül emlékezzünk meg azokról is, akik e sebek enyhítésében és begyógyításában már akkor élen jártak, amikor az állam még bűnözőként tekintett saját áldozataira. Mondjunk köszönetet a "Ne féljetek" Alapítványnak és dr. Erőss Pálnak, a kuratórium elnökének. Köszönet azoknak az adományozóknak, akik akár néhány ezer forinttal igyekeztek enyhíteni azt a borzalmas helyzetet, amelybe a legsúlyosabb sérelmet elszenvedett, munkaképtelenné vált vagy állásukat vesztett áldozatok kerültek. Mondjunk köszönetet azoknak a jogvédő szervezeteknek és ügyvédeknek, akik a jogállam válságos óráiban ingyen vállaltak védelmet vagy láttak el képviseletet; és köszönet mindazon politikusnak, akik a jó oldalon álltak.

A szomorú tény azonban örökre a rendszerváltozás utáni történelmünk része marad. 2006. október 23-a nem a szabadságot zászlajára tűző forradalom félévszázados évfordulójának emléknapjaként, hanem az éppen 1956 törekvéseivel igazoltan létrejött jogállam fekete napjaként vonul be a nemzet jóérzésű polgárainak emlékezetébe. Ismerjük el a 2006 ősze miatt fennálló állami felelősséget és a 2006. augusztus 20. napján tapasztalt állami felelőtlenséget! Az igazságtétel több évig váratott magára, most azonban itt az idő, hogy ez végre megtörténjen.