*

SNEIDER TAMÁS (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Előre leszögezem, kicsit nehéz lesz majd indulatok nélkül beszélnem a mai pár percben, de hogy miért, azt nemsoká meg fogják önök érteni.

Igazából nem is szerettem volna hozzászólni ehhez a témához, ha azt láttam volna, hogy ennél a 11. napirendi pontnál nem az áll, hogy Steiner Pál vezérszónokként szót kap, hanem az, hogy bocsánatot kér Gyurcsány Ferenc. Akkor meg sem szólaltam volna.

Végtelenül örülök, hogy szembesíthetjük a bűnösöket a szélsőséges, erőszakos cselekményeikkel szemben. Örülök, hogy végre a fejükre olvashatjuk a cselekedeteiket. Örülök, hogy megszületik az állam nevében elkövetett jogsértések áldozatait megillető kártérítésekről szóló országgyűlési határozat. De remélem, hogy ezen egy kicsit túl is fogunk lépni, meglesz a lehetőség arra, hogy Gyurcsány Ferenc felelősségre legyen vonva, és egy idő után már ne itt köztünk láthassuk, hanem egy teljesen más intézmény falai között. (Taps a Jobbik soraiban.)

Igazából azért kértem szót, mert én az október 23-ai eseményeknek végig a szemlélője és átélője voltam. Ami ott történt, az tényleg hihetetlen számomra. Engedjék meg, hogy csak pillanatképeket mondjak el, hogy miket láttam én azon a napon.

4 órakor érkeztem meg a Deák Ferenc térre Egerből ünneplőben, bocskaiban, hogy részt vegyek az ünnepségeken. Kiszálltunk az autóból, s az első jelenet az volt, hogy több ezer ember gázfelhőbe burkolva hátrál, és akkor találkoztam jó barátommal, Zagyva Gyulával, aki már "átesett a tűzkeresztségen", neki már kijutott a könnygázból. Ez volt 4 órakor. Leparkoltunk néhány méterre a Deák tértől, és hál' istennek utána sikerült az autót kimenteni.

Tudjuk jól, hogy ott egy pillanatra, egy rövid időre megálltak a rendőrök, majd - ahogy már itt elhangzott - kiadták a parancsot, hogy merre kell tovább szorítani azt a sok ezer embert arról a területről. Mi az oldalvízen mentünk tovább a külső utcákba, onnan követtük az eseményeket, és vértócsákkal találkoztunk. A kilőtt emberek vértócsáin lépdeltünk át, s néztük, hogy mi történik. Elértünk a Rákóczi útra. A Rákóczi út mellett egy cigány ember volt gerincen lőve. Aki velem volt, civilben mentőorvos, aki egyébként szintén ünnepelni jött, ő látta el a sebeit. Én már láttam lőtt sebet, de olyat még nem, amit gumilövedék okozott. Elsőre azt hittem, hogy már a gerincveleje is kilóg, de a mentőorvos megnyugtatott, hogy az csak egy izomszál, amit látok, és nem a gerincvelő.

Egy másik külső utcában egy öltönyös úriember volt. Egyszer csak odarohant néhány rendőr, és agyba-főbe verték azt az öltönyös embert, aki ugyanúgy nézett ki, mint itt mi mindnyájan. Se szó, se beszéd! Mire odamentem volna, hogy segítsek, már visszahúzódtak a rendőrök a Rákóczi útra; ez egy kis kitörő csapat volt. Vajon miért kellett megverni ezt az öltönyös úriembert? Egy következő pillanatkép: hajléktalan ül ugyanabban az utcában. Előtte vértócsa. És nem volt álla. Ellőtték az állát.

A következő helyszín a Blaha Lujza tér. Ott megálltak a rendőrök, kialakult egy ellenállási gócpont. Sorra jöttek a sebesültek. Mi az Akácfa és a Dohány utca sarkánál kialakítottunk egy elsősegélyhelyet. Fél tucat ember volt a fal mellé kiterítve, akiket odahoztak. Volt olyan, akinek a szemét is kilőtték. Mire a mentő megérkezett, elláttuk a sebeiket. Semmiben sem különbözött, olyan volt, mintha '56-ot éltük volna meg.

Menjünk tovább! Felszámolták a Blaha téri ellenállást. Innentől kezdve a Körúton embervadászat folyt. Csak annyit láttam, hogy jön a lovas rohamrendőr, és futó nőket vernek fejbe. Egy férfit ugyancsak elláttunk elsősegélyben - ő is öltönyben volt -, mert egyszerűen csak ott volt a kardlap előtt, és mindjárt fejen vágták. A hölgyek menekültek a rendőrsorfal előtt. Volt, aki levetette a cipőjét, mert nem tudott volna tűsarkú cipőben futni és elmenekülni.

Behúzódtunk egy lépcsőházba, és jöttek a rendőrök. Látták, hogy tízen-húszan - tizennégyen voltunk - behúzódtunk egy lépcsőházba, és be akarták törni az ajtót. Nem tudtuk bezárni, ezért ketten férfiemberek nekivetettük a hátunkat az ajtónak, és próbáltuk tartani. S tartottuk is. Közben természetesen befújták a gázsprayt. A fiatalember, aki velem volt - hál' istennek ő is ereje teljében volt -, idegességében csúnya szavakat mondott a rendőrökre. Akkor mondtam neki, hogy ne hergeld őket, gondolj a gyerekekre és a nőkre, akik velünk vannak, mert ha ezek betörnek, ezeket mind meg fogják verni. Ilyen események történtek. Ékes Ilona képviselő asszony elmondta, mi történt akkor, ha a rendőröknek sikerült betörniük egy ilyen helyre. Miránk is ugyanez a sors várt volna.

Nos, nem akarom az egész nap élményét végigmondani. A lényeg az, hogy a végén, miután az embervadászatból sikerült kikerülni, átgyalogoltam az Erzsébet hídnál lévő barikádhoz.

S már csak egyetlenegy gondolatot szeretnék hozzáfűzni. Én nem értek teljesen egyet Schiffer András úr és néhány más képviselőtársam hozzászólásával, hogy a barikádépítés törvénytelen. Barikádot nem azért építenek az emberek, mert valakit meg akarnak támadni, hanem azért, hogy megvédjék magukat. S hogy jogos volt az önvédelem ezen a napon, akár mondjuk, a Blaha Lujza téren barikádot építeni? Igen, jogos volt! Nem tudom, hogy mit mond a törvény, én nem vagyok jogász. De szerintem miért volt jogos? Azért, mert amint felszámolták az ellenállást, kezdődött az embervadászat. Védték magukat az emberek, mindenhol.

Konklúzióként csak annyit szeretnék mondani, hogy igenis, én meg tudom érteni azokat a fiatalokat, akik barikádot építettek, hogy megvédjék magukat, megvédjék a mögöttük lévő gyerekeket, idős embereket, asszonyokat és nőket, s irántuk csak tiszteletet lehet tanúsítani, mert azt tették, amit ilyen helyzetben minden embernek alapvető emberi kötelessége lenne megtenni.