*

DR. HOFFMANN RÓZSA nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár: Igen, bent van a kártyám. (Pillanatnyi szünet.) Most stimmel, igen. Köszönöm szépen.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Úgy illik, hogy az ország Házában szó essék minden olyan eseményről, amely nagyon sok embert érint az országban, legyen az akár örömteli, akár valami bánattal vagy problémával terhelt. Amiért én szót kértem, az 138 180 fiatalt érint, tehát ebbe a kategóriába esik, és inkább örömteli, mintsem problémával terhelt; 138 180 fiatalt, az ő hozzátartozóikat, családtagjaikat, tanáraikat, laza számítás szerint tehát több mint egymillió embert ebben az országban. Ugyanis ennyien, 138 180-an tettek érettségi vizsgát ebben az évben, és jutottak el életüknek egy nagyon fontos határkőjéhez.

Az oktatásirányítás számára minden évben igen nagy erőpróba az érettségi vizsgák megszervezése, gondoskodás arról, hogy legyenek megfelelő tételek, ezeket megfelelő szinten kidolgozzák, ott legyenek akkor és ott, ahol lenniük kell, mindenki a helyén legyen, és a vizsgák eredményesen lezáruljanak. Ezt elmondhatjuk ebben az évben is. Köszönet illeti tehát mindazokat, akik az előkészítő és a szervező, a pedagógiai munkában részt vettek. Mondhatnánk azt is, hogy a dolgukat tették. Igen, így van, de olyan kevés elismerés illeti azokat a tanárembereket és köztisztviselőket, akik ebben a nagy projektben évről évre részt vesznek, hogy úgy vélem, a köszönet el kell hogy hangozzék itt, az ország Házában is irányukban.

Inkább a fiatalokról szólnék most, akik letették ezt a fontos vizsgát. A múlt héten napvilágot láttak azok a hírek, amelyeket bizonyos sajtócikkek úgy definiáltak, hogy elég tragikus a helyzet, meg drasztikus a romlás az érettségi eredményekben. Magam, aki az érettségi rendszert nagyon sokszor kritizáltam az elmúlt évtizedben, most könnyen felkaphatnám ezt a labdát, és meglovagolhatnám ezt a helyzetet, hogy lám-lám, az érettségi milyen tragikus fordulatot vett. Azonban tartozom annyival az igazságnak, hogy ezt ne tegyem, hanem a statisztikák alapján értékeljem, mérlegeljem az érettségi eredményét.

Nos, valóban van néhány tizedespontnyi romlás egyes tárgyakból, de ha öt év átlagát vizsgáljuk, akkor azt kell hogy mondjuk, hogy az érettségi eredmények ma sem rosszabbak és nem is jobbak, mint az elmúlt öt évben. Az öt év átlagától az idei érettségi eredmények 1 százalékon belüli eltérést mutatnak: több tárgyból, így történelemből, németből és örvendetes módon fizikából, kémiából javultak az eredmények, míg más tárgyakból, fájdalom, magyar nyelv és irodalomból, matematikából, angolból, biológiából, informatikából romlottak. Azonban az eltérés nem számottevő, 2006 óta az átlag, az érettségi átlaga 3,55 és 3,65 között mozog, az idén 3,62 lett az érettségi átlageredménye. Így tehát nem kell tragédiát kiáltani ott, ahol ilyen nincsen. Az érettségi most is körülbelül ugyanúgy és ugyanolyan eredménnyel zárult le, mint az előző években. Mondhatnánk tehát, hogy nincs semmi baj.

Mégis baj van, ugyanis az érettségi követelményeit az érettségi reform bevezetésekor olyan rendkívül alacsony szinten állapították meg, hogy ez a 3,65 vagy 3,62 körüli eredmény nagyon-nagyon gyenge tudást takar. Ezzel a tudással nagyon nehéz boldogulni a későbbiekben. Ezért a következő feladatokat látjuk magunk előtt: nekünk, kormányzatnak az a dolgunk, hogy az érettségi rendszert olyan irányba vigyük el, hogy magasabb követelményeket, jobb minőséget produkáljon; a fiatalok és a pedagógusok számára pedig azt jelenti, azt az üzenetet közvetíti, hogy nem szabad megelégedni a középszerrel. Ezt az országot felépíteni csak komoly tudással lehet; 3,6 százalékos eredménnyel, 20 százalékban meghatározott elégséges szinttel nem várható, hogy ez az ország elindul annak a fejlődésnek az útján, amelyben mindannyian reménykedünk.

És végül a kedves fiatalokhoz szólnék, akik majd jövőre meg azután érettségiznek. Nekik is csak azt tudom üzenni, hogy nem jó, hogyha megelégednek a középszerű eredményekkel, ha nem törekszenek a jobbra, a nemesebbre, a magasabb színvonalra. És érdemes azt is végiggondolniuk, hogy az élet megfoghatatlanul és beláthatatlanul rövid, és olyan tragédiákat hoz sokszor, amelyekre nem is számítunk.

Kedves Fiatalok! Önöket is és a tisztelt országgyűlési képviselőket is arra kérem, hogy egy másodperc erejéig adózzunk annak a két fiatalnak, a két fiatal emlékének, aki tragikus körülmények között a napokban Amerikában életét vesztette.