*

SZALAY FERENC (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Először is a családi körben zajló vitára mondanám: nem gondolom, hogy a mennyiség, hanem elsősorban a minőség a meghatározó. Mi úgy vagyunk, hogy ennyien ezt meg tudjuk oldani. Természetesen lehet ezt jóval többen is tenni. Azt gondolom, hogy majd a szavazásnál fordul a dolog, akkor a mennyiség is fontos lesz természetesen, és azért lesz fontos a mennyiség, hogy még véletlenül se fordulhasson az elő, hogy politikai okokból egyébként valaki nem szavazná meg az általa most jónak tartott előterjesztést.

Inkább legyen öröm, hogy ilyen dologról beszélgethetünk, és az, hogy álságos meg kivételezett, meg ilyen politikai szlogeneket jó lenne az egyéb törvényeknél használni, és ott beszélni különféle dolgokról Sokkal fontosabb törvényről van szó, és egyetértek Bánki Erik képviselőtársammal; azt hiszem, a mai parlament egyik legfontosabb törvénye, amit hozhat. Ez az a törvény, ami valóban a jövőről szól. Ez az a törvény, ami arról szól, hogy hogyan tudja Magyarország túlélni az előtte levő időszakot, éveket, akár évtizedeket, és azt hiszem, büszkék lehetünk - önök is, és mi is, akik el fogják fogadni, azok pedig feltétlenül -, hogy ez a törvény egyáltalán ide kerülhetett.

Gondolják végig, ennek a törvénynek a legfontosabb részét: a mindennapos testnevelés részét. Ez a törvényrészlet arról szól, hogy végre a magyar parlamentben születhet olyan döntés, ami arról szól, hogy a magyar fiatalságnak, a felnövekvő nemzedéknek megadjuk az esélyt és a sanszot arra, hogy egészségben élhessen. Ezt eddig nem tettük meg. Sőt, történtek olyan döntések, amelyek az ellenkezőjéről szóltak. Szocialista képviselőtársaim emlékeznek, de szerintem önök is olvashatták, amikor a diáksport kötött normatívája megszűnt, az esélye is megszűnt annak, hogy a gyerekek a tanórán kívül - vagy akár a tanórán belül - normálisan tudjanak mozogni. Egyébként 1250 forintról volt szó fejenként. Azt el tudtuk érni, hogy 500 forintra - talán két évvel ezelőtt - visszatornáztuk, de egy évvel ezelőtt újra sikerült eltörölni. Egy olyan döntés volt, ami azt gondolom, az egyik legtragikusabb döntése volt a magyar parlamentnek.

De mondhatom azt is, hogy 2002 óta a magyar sport finanszírozása hogyan csökkent. 33 milliárd forinttal fejeződött be 2002-ben a magyar sport finanszírozása - egy sportminisztériummal -, 14 milliárd forint most a 2010-es költségvetésben, helyettes államtitkársággá degradálták a képviseletét, most végre újra államtitkársága van. De mondhatok még néhány dolgot. A MOB támogatása 50 millió forintra csökkent, a MOB hatáskörét a lehető legszűkebbre sikerült levenni, az olimpiai támogatást szintén a lehető legszűkebbre sikerült visszafejleszteni.

Azt gondolom, ha innen indulunk, akkor igenis nagyon-nagyon komoly dolog, amit most teszünk, és nincs vége, mert ezzel a törvénnyel nem fejeztük be. A költségvetési törvénynél igenis szeretnénk visszaadni a diáksport-normatívát, és szeretnénk az oktatási bizottság által felvetett létesítményfejlesztési programot is visszahozni a magyar sport támogatási rendszerébe. Talán az Antall-kormány idején volt tornaterem-építő program, ezt a tornaterem-építési programot, és nem csak a létesítményfejlesztést, a tornaterem-építő programot szándékozunk visszahozni.

Annak idején ötpárti konszenzussal elfogadtuk a nemzeti sportstratégiát. A nemzeti sportstratégiával csak egy baj volt, hogy nem valósult meg. Nem valósult meg a nemzeti sportstratégia, és annak az elemi része, az elemi részének az a kitétele, hogy a mindenkori költségvetés 1 százalékát sportra kellene fordítani, nem valósult meg. Azt hiszem, nagy baj. És ezáltal, hogy a sport ilyen mértékben támogatatlan lett, nem volt, aki képviselje, nem volt, aki kormányszinten képviselje a sport érdekeit, ráadásul sportegyesületek, szakosztályok szűntek meg, egyre kevesebb gyerek sportolt, elértük azt, hogy a sport presztízsvesztesége olyan szintre jutott, amiből feltápászkodni csak akkor lehet, ha hasonló törvények születnek, mint ez a mostani törvény.

Elhangzott néhány adat, hogy hogyan és miképpen áll ma Magyarország a mozgásszegény életmód következtében. Ezeket hadd ne ismételjem meg, de azt igen, hogy a mozgásszegény életmódból fakadó betegségek - a keringési rendszer betegségei, a mozgásszervi betegségek - olyan mértékűek, hogy Európában ebben a két betegségformában az első háromban vagyunk. Ez mozgásszegény életmódra vezethető vissza. Ezért fontos az, hogy amikor arról beszélünk, hogy mindennapos testnevelés, akkor legalább a felnövekvő nemzedéknek a lehetősége meglegyen arra, hogy ezeket a betegségeket kikerülje.

S hogy miért kötelező? Azért kötelező, mert ha nem az, akkor délután a gyerekeket a szülők nem fogják a testnevelésre, a sportra visszavinni. Alsó tagozatra módosítottuk a javaslatunkat az oktatási bizottság bölcs javaslata alapján, hogy az első osztályban indítsuk el a mindennapos testnevelést; az 5. osztályt majd gondoljuk végig a későbbiekben, hogy érdemes-e bevezetni.

Azt is elfogadtuk, hogy tanítónő is taníthasson 2015-ig, és csak 2015-től lépjük meg azt, hogy legyen speciális szakkollégiumi végzettsége a tanítónak, illetve a testnevelő tanárnak meg speciális pedagógiai végzettsége, hogy taníthasson majd alsó tagozatban. Erről nyilván holnap majd többet beszélünk, de itt is meg kell köszönjem a bizottság hathatós támogatását és segítségét, hiszen e nélkül ez nem ment volna. Azt gondolom, az sem utolsó dolog, hogy már a választási programban megjelent a mindennapos testnevelés, aztán kormányprogrammá vált, most pedig valósággá fog válni. Azt gondolom, ez mindenkinek örömmé kell hogy váljon és örömére kell hogy legyen.

Ehhez tartozik még egy adalék, és az oktatási bizottságban is elmondtam, több helyen. Remélem, azon nem vitatkozunk - de ha igen, tegyük meg -, ha a gyerek a megfelelő életkorban nem a megfelelő mozgásmennyiséget kapja meg, akkor azt nem tudja pótolni. Matematikát, történelmet és bármely tantárgyat lehet tanulni később is. Ez az egyetlen olyan dolog, amit nem lehet bepótolni, és ezt tessenek nagyon komolyan venni. Lehet ezen vitatkozni, de tessenek megkérdezni a hozzáértő élettanászokat vagy bárkit, hogy ez sajnos így van.

A törvényjavaslat második része. Elég régóta van Magyarországon filmtörvény, és körülbelül egy év óta színháztörvény. A filmtörvénynek vannak kitételei, amelyek a filmgyártásban a filmgyártáshoz szükséges létesítmények fejlesztéséhez különféle adókedvezményeket kapcsolnak. A színháztörvénynek szintén megvan ez a lehetősége, ez arról szól, hogy az éves jegybevétel 80 százaléka mértékéig támogatókat gyűjthet magának a színház. Érdekes módon a sportot nem tudtuk ebbe a körbe hosszú-hosszú évek óta behozni. Itt van a lehetőség, hogy ezt megtehessük. Azt gondolom, mindhárom tétel, ami arról szól, hogy létesítményfejlesztés, utánpótlás-nevelés és szakosztály-támogatás, korszakalkotó. Az egyik 100 százalék - ez az utánpótlás-nevelés -, a másik 80 százalék, ez a létesítményfejlesztés, és a harmadik 50 százalékos adókedvezmény-lehetőség.

Gondolják végig, az utánpótlás-nevelésbe - miután államtitkár úr elmondta - a sportiskolák is bekerülhetnek, sőt a felsőoktatás sportegyesületei is bekerülhetnek ebbe a támogatási körbe, mekkora lépés az, hogy az utánpótlás-nevelés teljes biztonságban lehet a vállalkozói tőke bevonásával. A létesítményfejlesztésre a törvény azt a kitételt alkalmazza, hogy sporttelepfejlesztés. A sporttelepfejlesztésbe és a sporttelep-meghatározásba beletartozik az uszodától az atlétikapályáig, a tornateremtől a tornaszobáig minden. Tehát ha visszacsatolunk a mindennapos testneveléshez, már van egy lehetőség arra, hogy a létesítményfejlesztési programon belül a tornaterem-építési programot használhassuk ennek a feladatnak a megvalósítására.

Azt gondolom, hogy ha az utánpótlás-nevelést nézzük, akkor pedig - miután mondjuk, a sportiskolákat és egyesületeket is lehet támogatni, ahol többféle sportág van - nem csak az öt kiemelt sportág támogatásáról beszélhetünk. Hiszen ha az öt kiemelt sportág támogatása megvalósul, akkor több pénz marad azokra, akikre egyébként költeni kellett, de miután megvan egy másik forrás, nem kell, rájuk lehet átcsoportosítani a forrásokat. Egyébként ugyanez vonatkozik az állami költségvetésre is, hiszen kiválthat az állami költségvetésből a csapatsportágak támogatása nem kevés - nem kevés - pénzt.

Akkor még egyszer a látvány-csapatsportágak kérdéséről. Nem tudom, mennyire emlékeznek arra az időszakra, amikor Magyarországon 1954-ben második lett a labdarúgó-válogatott a világbajnokságon. Az akkori állami vezetés rádöbbent arra, hogy milyen politikai erő egyébként a csapatsportágak összessége, és hirtelen - tessenek visszaemlékezni - az egyéni sportágak favorizálása történt Magyarországon. Az olimpiai sportágaink legeredményesebbike - ha végiggondolják - a vívás, az úszás, az öttusázás, az egyéni sportágak. Túl azon, hogy olcsó, kevésbé volt, mondjuk, nemzeti erőt sugárzó vagy a közösséget építő, a magyarságot erősítő rendszer, amikor egyéni sportágak támogatásában gondolkodtak.

Azt gondolom, ha a csapatsportágakról beszélünk, és azon támogatásról, amiről azt mondtuk, hogy üzleti alapon ezek a sportágak képesek megfelelni, ne feledkezzünk el arról: ezeken a sportágakon belül működik ma az utánpótlás 70 százaléka. Temérdek gyerek. Csapatban dolgozni, és nem akarom itt senkinek a sportágát háttérbe szorítani, főleg nem az úszást, természetesen, de csapaton belül egészen más a közösségfejlesztés lehetősége. Egészen más csapatban élni, és ott megfelelni a csapat elvárásainak. Egészen más a hierarchiát használni a csapaton belül, és egészen más dolog egy csapaton belül megfelelni a másiknak, hogy azzal együtt kell tudnunk dolgozni.

Ez is nagyon komoly érték, és azt gondolom, hogy ezt is tessenek komolyan venni! Nem arról beszélek - még egyszer szeretném hangsúlyozni -, hogy az egyéni sportágakból nem kell, nem szabad a kiemeltek közé tenni. Nem erről beszélek. Arról beszélek, hogy próbáljuk ki az egy évet, nézzük meg, hogy hova jutunk, és utána nézzük meg, hogy hogyan lehet bővíteni. Attól nem kéne tartani szerintem senkinek, hogy túlzott lesz az a forrásmennyiség, amit meg lehet szerezni ezen az úton.

Hozzávetőleg a Pénzügyminisztérium mérései szerint - mert azért csak-csak voltak mérések - 16-20 milliárd forintnyi az, ami ebből a lehetőségből bejöhet. Azt gondolom, hogy ez nem tétel ahhoz képest, amilyen segítség és amilyen előnyök várhatóak ebből a lehetőségből. Bár elhangzott, én is hadd mondjam: 72 milliárd forintot fizet be a sport a magyar államkasszába. 72 milliárd forintot, tehát nettó adóbefizető a sport. Ha ebből 20 milliárd forint visszamegy, és mondjuk, egy másik 20 milliárd forint az állami büdzsé, az állami támogatás a sport felé, még akkor is 32 milliárd forint a negatívum. Azt gondolom, hogy ez egészen biztosan elfogadható dolog.

Az önkormányzatokról beszélnék két mondatot, hiszen fölmerültek az önkormányzatok. Ez a törvénymódosítás lehetővé teszi azt, hogy az önkormányzatok, amelyek eddig is a magyar sport fenntartói voltak, olyan lehetőségekhez jussanak, hogy még többet adhassanak vissza, és egy önkormányzat nemcsak a versenysportjába, hanem a szabadidősportba, a tömegsportba és a diáksportba is vissza tud forgatni ezen törvény kapcsán és keretein belül. Gondolják végig, hogy a magyar önkormányzatok mennyit tudnak ez ügyben adni a magyar sportnak.

Úgyhogy azt szeretném önöktől kérni, hogy persze, vitatkozzunk, persze, mondják el a véleményüket, tegyék meg a módosító javaslataikat, és rengeteg okos, értelmes, előrevivő módosító javaslat van már most bent, csak a törvény alapszellemiségét - ha kérhetném - ne bántsuk; az alapszellemet, ami arról szól, hogy a magyar sport kiemelt ágazatává váljon a társadalom különböző szegmenseinek. Kiemelt ágazat legyen, és legyen része annak a nemzeti együttgondolkodásnak, amiről nem tudom, mióta beszélünk. Szerintem ez egy nagyon fontos dolog.