*

KISS PÉTER (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! A 2011-es költségvetés egy mind pénzügyi-gazdasági, mind morális értelemben bizonytalan lábakon álló költségvetés. Gazdaságilag azért, mert már jól látható, szakértői álláspontokból is következik, hogy a növekedés nem tud a kívánt mértékben, az előre jelzett mértékben megvalósulni, a foglalkoztatás nem fog bővülni, az infláció pedig a várakozások felett fog alakulni. Morálisan azért, mert a hosszú távú, nyugdíjakra szánt megtakarításokat elvonja és feléli a költségvetés, másrészt mert ebből az amúgy is nehéz helyzetűek helyett az amúgy is tehetősöket támogatja, s mert nemcsak nem ad a szegényeknek, hanem el is vesz tőlük, elvesz tőlük a közmunkaprogramok lehetőségének a korlátozásával, elvesz járulékemeléssel, elvesz a személyi jövedelemadóval.

A költségvetés oldaláról az alapvető bajt az jelenti, hogy olyan forrásokra épül, amelyek ad hoc források és morálisan megkérdőjelezhetők, és olyan kiadásokat épít be a rendszerbe, amelyek viszont tartósan, hosszú távon élnek. Ez a fajta makro-egyensúlytalanság végighúzódik a szakmai vonalán is a költségvetésnek.

Nézzük a foglalkoztatásra gyakorolt hatásokat! A hazai foglalkoztatás klasszikus öt plusz két problémájára a költségvetés csak töredékes válaszokat ad. Mi is ez az öt plusz két probléma? Vázlatosan: a pályakezdők problémája, az 55 év felettiek, a gyermekeket egyedül nevelők, a társadalmi hátrányokkal rendelkezők és a romák, valamint más metszetben a hátrányos térségekben élők és a képzettségi hiányokkal bírók. Csak ez a két utóbbi 1 plusz 2 millió ember problémáját jelenti Magyarországon.

Hogy ennek érdekében lépni lehessen, nyilvánvaló módon ezen az öt plusz két területen kellene megjelölni beavatkozási pontokat a költségvetésnek, és ezeket a beavatkozási pontokat kellene tudni finanszírozni. Nos, az ezt finanszírozó kassza, az aktív munkaerő-piaci eszközök kasszája, a Munkaerő-piaci Alap átrendezésre kerül és szűkül a korábbihoz képest. Azaz az a hátrány, amely húsz évig fennállt Magyarország és a nyugat-európai vagy akár a velünk együtt csatlakozó országok viszonyrendszerében, miszerint folyamatosan különféle okokból, de jóval kevesebbet költöttünk aktív munkaerő-piaci politikákra, azaz nem általában a foglalkoztatásra, nem általában foglalkoztatásbővítésre és foglalkoztatási képességek javítására, hanem a konkrét feladatok megoldására, nos, ez a hátrány nemcsak hogy tovább él, hanem tovább erősödik azáltal, hogy míg korábban az európai országok erre szánt pénzének, tehát aktív munkaerő-piaci forrásokra szánt pénzének egyharmadát használta fel csak Magyarország erre a célra, ez az arány tovább romlik. Ez húsz év átlagában a GDP 0,2 százaléka volt, aztán növekedett az ezredfordulót követően 0,6 százalékra. Ma ez Európában átlagosan 1,8-2 százalék körüli érték. A mostani javaslat ebben az arányban is, mértékében is visszalépést tartalmaz.

Tehát sajnos ebből a szempontból joggal megalapozható az az állítás, hogy bővülő piaci viszonyok hiányában, másik oldalról munkaerő-piaci kínálat hiányában és ezt ösztönző politikák forrásának hiányában a foglalkoztatás a várakozásokkal és az amúgy egyébként helyénvaló célokkal együtt sem fog bővülni, sőt sajnos azt lehet mondani, hogy önök onnan veszik el a forrásokat, ahol ma Magyarországon a legnagyobb feszültség van. Ez a közfoglalkoztatásra szánt források szűkítése.

A tavalyi, illetve a tavaly eldöntött, idénre vonatkozó 92 milliárdos mérték helyett 64 milliárdra csökken a közfoglalkoztatásra, a közmunkára szánt pénzek mennyisége. Ez azt jelenti, és itt most a Költségvetési Tanácsnak idézem az elemzését, hogy mintegy 17-18 ezer fős csökkenést kell prognosztizálni a közmunkaprogramokban. Azok körében kell ezt a csökkenést prognosztizálni, akik egyébként a lét-nemlét, az inaktív-aktív határán vannak, akik a mai munkaerőpiacon a legfontosabbak, akikről az önök tevékenysége - legalábbis szavakban is - szól, hogy visszajöjjenek, hogy ne segélyből éljenek, hanem a saját teljesítményükből boldoguljanak. Nos, a munkaerőpiac bővítése a közszférában ebben az értelemben nyilvánvalóan nem valósul meg.

Önök azt mondták, hogy 30-40 ezer fővel is csökkenni fog a közszférában foglalkoztatottak száma, csak ebben az esetben ez sajnos nem megtakarítás, mert bár a közmunkások a közszférában számoltatnak el létszám szerint, de ahogy látjuk, a közszférában dolgozó közalkalmazotti és köztisztviselői körben a bérviszonyok pillanatnyilag lehetővé teszik a szinten tartást, de a közmunkások körében való csökkenés így összességében a közszféra foglalkoztatását 18-20 ezer fővel legalább csökkenti.

A versenyszférában ugyanez egy szerény GDP-bővülés mellett lényegében csak 1-2 ezer fős bővülést hozhat. Összességében: a foglalkoztatás a Költségvetési Tanács elemzése szerint és a mi párhuzamos véleményünk szerint is inkább csökken, mint hogy stabil, stagnáló maradna.

Ebből az a sajátos helyzet áll elő, hogy egyszerre fog csökkenni Magyarországon a foglalkoztatás, valamelyest az ellátott munkanélküliek létszáma, ebből következően pedig az itteni elemzés szerint több mint 30 ezer fővel növekszik az inaktívak száma, azaz azok száma, akik nem tudnak dolgozni, és semmilyen olyan ellátásban nem részesülnek, amelyik a munkaerőpiacra vihetné őket vissza. Még messzebbre kerülnek Magyarországon attól, hogy öngondoskodók legyenek, hogy a saját erejükből boldoguljanak. Ez kettős értelemben is távolabb van attól, mint amiről itt tegnap és tegnapelőtt a Fidesz vezérszónokai beszéltek, mint amiről Matolcsy miniszter úr úgy szólt, hogy ennek a költségvetésnek a pillére a foglalkoztatás. Nos, ha ez a pillére ennek a költségvetésnek, akkor erre a pillérre ne tessék építeni a következő időszakban, tessék ennél egy jobb pillért építeni a foglalkoztatást illetően! Ez sok millió ember számára jelentene esélyt, kiutat.

Mondhatnák erre - mondják is, helyesen -, hogy az atipikus foglalkoztatások támogatása bővítheti a hazai foglalkoztatást. Egyet is értenék vele, ha ez egy bővülő munkaerőpiacon valósulhatna meg. De felhívom arra a veszélyre a figyelmet, hogy az atipikus foglalkoztatás kedvezményezése egy nem bővülő munkaerőpiacon, sőt inkább egy szűkülő munkaerőpiacon a korábbi nyolcórás munkák átírását jelenti négyórásra - ez a húszéves tapasztalat -, ami azt jelenti, hogy nagyobb nyomás lesz a feketegazdaságon, amivel szemben érdekeltséggel és ellenőrzéssel közösen kell fellépni. Nehogy félreértsék, a hozzászólásomban nem azt akarom hangsúlyozni, hogy nem az egyik kiindulópont éppen az atipikus foglalkoztatások bővítése, kedvezményezése Magyarországon. Ez jó irány, de ezt az irányt csak akkor lehet tartani és jól felhasználni, ha más gazdaságpolitikai intézkedésekkel, mint utaltam rá, beavatkozásokkal az öt plusz két kulcsterületen elősegítjük, hogy amúgy legyen egyfajta szívás a munkaerőpiacon, legyen a munkaidőalap bővülésére irányuló közös tevékenységünk.

Szeretnék néhány szót szólni a bérekről is. Ami a közszférát illeti: az anyag nem számol azzal, hogy a 13. havi fizetés 2010. évi kivezetése egy 80 milliárdos bértömegtételt jelent az ez évi költségvetésben, s tekintettel arra, hogy ez nincs a következő éviben, ez bizony jelentős problémát okoz a közszféra béreiben, hiszen nulla bértáblával, tehát bértáblaemelés nélkül, mínusz 80 milliárddal indulva ez bizony azt mutatja, hogy a közszférában dolgozók reálkeresete nemcsak az infláció által, nemcsak az adórendszer által 290 ezer forint bruttó havi fizetés alatt, hanem még e mínusz 80 milliárd által is a negatív sávban lesz. Ugyanez a versenyszféra 80 százalékában az adótáblából következően jelent nehézséget, s tudniuk kell, hogy az Országos Érdekegyeztető Tanácsban eddig kialakult bérajánlat ebben a körben éppen hogy csak az adótábla negatív hatásait ellensúlyozza. Még egyszer mondom, itt van a keresők, a munkavállalók 80 százaléka abban a 290 ezer bruttó alatti körben, ahol pluszt csak - nem lényegtelen módon - a családi támogatások többlete tud jelenteni, de akiknél ez nem olyan magas - és ez a zöm -, azoknál nem fogja ellensúlyozni az adótábla negatív hatását. A bruttó béremelés tehát maximum az adótáblát tudja kiegyensúlyozni. Az infláció és a nyugdíjjárulék növelése már a reálkeresetek csökkenését hozza magával.

Mi ezzel a baj? A baj ezzel az, ami a zsebeken látszik a végén, de ennél talán még nagyobb gondot jelent hosszú távra szólóan az így elmaradt hazai fogyasztás konzekvenciája. Ugyanis azoknak, akik a felső sávokban vannak - önök is tudják jól, a szakirodalom ebben nem vitatkozik -, inkább az importfogyasztását és megtakarítását fogja ez a helyzet ösztönözni, azok nem jelennek meg a hazai fogyasztásban olyan erővel, hogy a gazdaságot magukkal hozzák. Tehát a felső 10 százalék importfogyasztására kedvező hatású lépések a bérek alakulásának összességében azt hozzák, hogy újabb pillért veszünk ki a tervezett gazdasági növekedésből, azt a pillért, amelyik az itt elmondottak szerint a fogyasztásra bazírozva akarná megtámogatni ezt. Ennek az újbóli felülvizsgálatát is javaslom.