DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy megtörve ezt a nyugodt folyamot, amelyben reagálás nélkül mondjuk el a 2011-es költségvetésről a véleményünket kormánypárti és ellenzéki oldalról, engedjék meg, hogy most az előttem felszólaló Garai kollégának a felszólalására reagáljak, mert azt hiszem, ezt megköveteli a haza és a hivatás is.

Szóval, hol van már az az idő, amikor Vojnik képviselő asszony, Kökény úr vagy a többi tettestárssal együtt itt ült a teremben négy éven keresztül (Moraj az MSZP soraiban.), és a konvergenciaprogram által megkövetelt karcsúsításokat, az úgynevezett kivéreztetést végrehajtották? Ön, Garai kolléga, az utolsó mohikán az MSZP-frakciójában, aki orvosként még itt van azok közül, akik ezt szakmailag és hivatástudattal is indokolni tudták, hiszen pontosan emlékszik arra, hogy négyszemközti beszélgetéskor számos esetben megmondták, hogy ez van, ezt kell csinálni. Mondhatná azt persze most, hogy ez van, mi is ezt csináljuk, és ezt a költségvetést el fogjuk fogadni, csak egy nagy különbség van: eltelt közben nyolc esztendő, miközben azok az érvek és ellenérvek, amelyekkel mi vitatkoztunk, s igyekeztünk valamit tenni, hamvukba hulltak, és nem lett belőlük semmi, és a mai válsághelyzet kialakult.

(9.30)

Ön a kivéreztetés után most vérátömlesztésért kiált, miközben ezt a költségvetést gyenge beöntésnek titulálja, amihez természetesen megvan a joga. Csak egyet ne felejtsen el! Nehogy véletlenül az ebből a beöntő csőből visszajövő folyadék önre hulljon vissza (Szórványos derültség.), mert jelen pillanatban azt érzem, hogy ez a felszólalása nagyon kellemes és kedves volt. Sőt hamarosan megyünk, és mindezt folytatjuk az egészségügyi bizottságban egy fél órán belül, egy újabb törvényjavaslattal. De azért mégiscsak, kolléga úr, egy pici önmérsékletet talán ha gyakorolna, előbbre jutnánk.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)