*

DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Én az önkormányzati rendszerrel kapcsolatos költségvetési tényekről szeretnék néhány szót szólni. Először is, azt gondolom, le kell szögeznünk, hogy nincs vita egymás között abban, hogy az elmúlt nyolc év nehezen jóvátehető károkat okozott az önkormányzati rendszernek.

2003 őszétől egészen idén tavaszig köztisztviselőként aktív részese, szereplője voltam az önkormányzati igazgatás világának, tehát sok mindenkit meg tudnak téveszteni hangzatos szólamokkal, még a tévéképernyőkön keresztül is, de engem biztosan nem, hiszen köztisztviselő kollégákkal, polgármesterekkel, képviselő-testületi tagokkal végigszenvedtük, végigküszködtük az elmúlt nyolc év balliberális ámokfutásának minden káros hatását. A saját bőrünkön éreztük a folyamatos forráselvonásokat, többek között azt, hogy a feladatokat folyamatosan telepítették helybe, különösen a körzetközpontokba, illetőleg a községi önkormányzatokhoz, viszont pénzt, paripát, fegyvert elfelejtettek mellé adni, forrásokat mindig elfelejtettek ezekhez rendelni.

Éppen ezért nagyon vártam, nagyon kíváncsi voltam a 2011. évi költségvetési törvényjavaslatnak az önkormányzatokat érintő részére, és meg kell mondjam önöknek, hogy rendkívül csalódott vagyok, hiszen nem vártam csodát, nem feltételeztem azt, hogy az elmúlt nyolc év kártételeit egyik napról a másikra, egyik évről a másikra helyre lehet hozni, tehát nem voltak irreális elvárásaim. Viszont azt sem mertem volna feltételezni, arra se mertem volna gondolni, amit végül tapasztaltam, nevezetesen arra, hogy a normatívák és hozzájárulások jó része változatlan, szinte forint-fillérre pontosan megmaradt. Ennek gyakorlatilag két oka lehet. Az egyik az, és ez a sokkal rosszabbik verzió, hogy önök egyetértenek az önkormányzatok finanszírozásával kapcsolatban az MSZP-SZDSZ finanszírozási módszereivel. Remélem, hogy nem erről van szó.

A másik lehetséges verzió az, hogy teljesen visszautasítják, abszolút nem értenek egyet a szocialistákkal, csak egyszerűen nincs jobb ötletük, vagy nem áll módjukban ettől életerősebb, ettől magasabb szintű finanszírozást biztosító konstrukciót előállítani. Ugyanis ha megnézzük azt, hogy hol tartunk most jelenleg, akkor azt látjuk, legalábbis az én Mátészalka környéki tapasztalataim egyértelműen ebbe az irányba mutatnak, hogy megalázóan alacsony illetménnyel dolgoznak a köztisztviselők, a közalkalmazottak, illetőleg a munkavállalók az önkormányzati szférában. Gyakorlatilag folyamatos működési, finanszírozási problémákkal küszködünk. A legtöbb önkormányzatnak mifelénk már a villanyszámlákat, a gázszámlákat, a különböző egyéb közüzemi számlákat a nehezére esik kifizetni. Éppen ezen a napon kaptam az egyik jobbikos önkormányzati képviselőtől azt a szomorú hírt, hogy az egyik Mátészalka környéki, körülbelül 2200 lelkes kistelepülés is csődöt jelent és adósságrendezési eljárás elé néz. Ez nagyon szomorú, mert ez gyakorlatilag vagy újabb hitelfelvételekkel jár, ha egyáltalán még van olyan bank, amelyik az ilyen önkormányzatoknak hitelt ad, vagy a maradék vagyonukat, például erdő- vagy földvagyonukat kénytelenek lesznek felélni az adósságuk törlesztése, illetőleg a számlák kifizetése érdekében.

Néhány szót ejteni kell a fejlesztések, beruházások kérdésköréről is. Az elmúlt években azt tapasztaltuk - nyílván a fővárosi kerületi, vagy egyéb gazdagabb, jobb helyzetben lévő önkormányzatokat kivéve -, hogy bizony a kistelepülések akkor tudtak fejleszteni, beruházásra akkor nyílt lehetőségük, hogyha vagy hazai, vagy uniós fejlesztési forrásokhoz jutottak. De nagyon sok esetben már az ilyen jellegű támogatási szerződéseket sem tudjuk megkötni, hiszen a szükséges önerő hiányzik, mert vagy nincs, nem létezik már önkormányzati megtakarítás, vagy pedig már nem tudunk további hitelekhez folyamodni.

Ezért nagyon fontos lenne, hogy az önerő-támogatás pályázati rendszerét nemcsak hogy fenntartsuk, hanem ezt jelentősen kibővítsük, és ide pluszforrásokat rendeljünk, hiszen a legtöbb önkormányzatnak, még egy 90 vagy 95 százalékos támogatási intenzitású uniós pályázat esetén sincs arra lehetősége, hogy önerő-támogatás nélkül nekivágjon a beruházásnak. A különböző támogatási források nélkül pedig gyakorlatilag legjobb esetben is csak az állagmegóvás, a karbantartás az, ameddig az önkormányzatok eljutnak. Tehát ezek nélkül egy négyzetméter útszakaszt sem tudunk megjavítani, és gyakorlatilag semmit nem tudunk kezdeni, ha nem jutunk forrásokhoz.

A költségvetési törvényjavaslat mellékletéből egyértelműen látható, hogy a normatívák, a hozzájárulások több mint kétharmada változatlan, erre utaltam már az előbb is. Kétségtelen, hogy néhány helyen tapasztalhatók növekmények, ezek elsősorban a megyei önkormányzatokat érintik. Ez nyilván összefüggésben állhat a kormányhivatalok felállításával, illetőleg a Fidesz-KDNP-kormány azon koncepciójával is, amely szerint a megyéket meg kell erősíteni, ami persze nem ördögtől való. Tehát önmagában ezzel nem is lenne különösebb problémánk, hogyha ez az oktatási, egészségügyi, szociális és esetleg kulturális intézmények fenntartása terén valóban valamifajta radikális változást eredményezne, ezek az intézményfenntartó feladatok könnyebbé válnának. Viszont azt is látni kell, hogy a kistelepülések esetében normatívanövekmények nélkül ezek a települések nem fognak tovább működni.

Növekményt tapasztaltam még bizonyos szociális típusú normatívák esetében is, amelyek persze a jelenlegi gazdasági vagy szociális helyzetben talán érthetőnek látszanak vagy látszanának. Ugyanakkor attól tartok, hogy az egyéb, nem költségvetési tárgyú törvények módosítása nélkül továbbra is fenntartjuk azt a borzasztóan egészségtelen helyzetet, amely azt eredményezi - és megint elsősorban Kelet-Magyarországról, Északkelet-Magyarországról beszélek -, mely szerint ilyen szociális, akár pénzbeni, akár természetbeni szociális ellátásokhoz csak a legnagyobb hazai kisebbség tagjai fognak hozzájutni. Nyilván nem kizárólagosan, értem ez alatt azt, hogy a társadalmon belüli számarányukhoz képest, a társadalmon belüli számarányaikhoz viszonyítva aránytalanul nagy mértékben jutnak el hozzájuk ezek a források, holott azt kellene ösztönözni, hogy visszatérjenek ezek az emberek a munka világába, és munkabérből, munkából származó jövedelemből próbálják eltartani a családjaikat.

Engedjék meg nekem egy egészen közvetlen tapasztalatnak az átadását. Annál az önkormányzatnál, ahol volt szerencsém hat és fél éven keresztül tevékenykedni, az éves költségvetésünk nagyon nagy részét, számottevő részét tette ki a szociális kiadások fedezése. Az elmúlt években 110 és 140 millió forint közötti összeget fordítottunk szociális kiadásokra, amely egy 500-550 milliós költségvetéssel rendelkező, 3000 lelkes település esetén feltűnő, szembeötlő aránytalanság. Szó sincs arról, hogy csak a cigány kisebbség kap szociális ellátásokat, ilyen butaságot én sem jelentek ki, csak arról van szó, hogy ahhoz képest, hogy mennyien vannak, mondjuk, egy település lélekszámán belül, ahhoz képest igen-igen nagy mértékben és magas összegben kapnak ilyen támogatásokat, amely - biztos vagyok benne - nem a megfelelő út.

Egyetértek Kaufer Virág LMP-s képviselő asszonnyal abban, hogy az "Út a munkához" program gyakorlatilag az úttalanságot, a kiúttalanságot jelentette, hiszen egészen testközelből vett tapasztalataim szerint ez gyakorlatilag a legtöbb közmunkaprogramban foglalkoztatott állampolgárnak a főállású lapáttámasztást és vízgereblyézést jelentette. Ezeknek az embereknek a 80-90 százaléka sajnos nem értékteremtő munkát végzett, hanem egész egyszerűen eltöltötte az időt a munkahelyén, ha egyáltalán eltöltötte, olyan is volt, hogy egy-két óra munkaidő után mindenféle testi-lelki problémára hivatkozva hazamentek. És ezeket az embereket nem merte kirúgni az önkormányzat, hogy kicsit pongyolán fogalmazzak. Nem mertük rendkívüli felmondással megszüntetni a munkaviszonyukat, hiszen akkor egy éven keresztül sem szociális, sem munkaügyi ellátásban nem részesülhettek volna. Mi történik? Ez az ember rögtön, akár két nap leforgása alatt vagy két nap után megjelenik az önkormányzatnál, átmeneti segélyt követel, és kellő rendvédelem, kellő rendőri erő hiányában akár az adott köztisztviselő vagy polgármester a testi épségét kockáztatja, ha az ilyen extraigényeket nem elégíti ki.

Tehát ezen a rendszeren gyökeresen kellene változtatni, hiszen ha ezek a források elfogynak, illetőleg továbbra sem tudunk értelmes munkát adni ezeknek az embereknek, akkor bizony elszabadulhat a pokol. Én megtapasztaltam azt, tisztelt képviselőtársaim, hogy amikor pénzügyi, technikai hibákból kifolyólag akár csak kettő vagy három munkanapot csúszott különböző segélyek és szociális ellátások kifizetése, akkor ebből a rétegből nagyon sokan helyezték kilátásba, vagy mondhatnám azt is, hogy fenyegetőztek azzal, hogy például a helyi közparkot felaprítják, és hazaviszik tűzifának. Ezen is el kellene gondolkodni, akár a közmunkaprogram szervezése, akár a szociális ellátások szervezése kapcsán, hogy mely normatívákat növeljük, illetőleg mennyire ösztönözzük az embereket arra, hogy folyamatosan értelmes és értékteremtő munkát végezzenek.

Kérdésem lenne az illetékesekhez. A gyámügyi igazgatási feladatok normatívájához kapcsolódóan valószínűleg egy sajtóhibával állunk szemben, ugyanis 229 forint/főről 28 600 forint/főre - ha a két táblázatot összevetem - változna a normatíva. Valamelyik oldalon nyilvánvalóan elírás van. Tehát vagy az erre az évre vonatkozó normatíva van nekem meg helytelenül, vagy esetleg önök vétettek sajtóhibát. Ezt jó lenne tisztázni, és akkor meglátnánk, hogy valóban itt csökkenő vagy növekvő tendenciát tapasztalhatunk-e.

Hiányolom a költségvetési törvényjavaslatból azt, hogy nem látszanak a minimális, akár csak az inflációkövető bérfejlesztés legapróbb jelei sem. Másrészt pedig nem tette világossá a kormány azt, hogy mit kíván tenni az önkormányzatokat sújtó közel vagy talán több mint ezermilliárdos adósságállománnyal. Tisztában vagyok azzal, hogy egyik napról a másikra ez sem fog menni, tehát megint csak nem irreális igényekkel állunk elő, és teljesíthetetlen követeléseket próbálunk itt önökön bevasalni, csak szeretnénk látni azt, hogy mit akar kezdeni ezzel a kétharmados felhatalmazással rendelkező kormánytöbbség.

A legtöbb önkormányzatnál ugyanis a kötvénykibocsátások jelentenek óriási problémát, illetve több olyan hitelük van, környező településről tudok konkrét példát mondani: az egyik, választókerületemben lévő település 1,3 milliárdos svájcifrank-alapú hitele 2013-ban fog lejárni, 2013-ban kell elkezdeni a törlesztését; nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy ezt hogyan, milyen módon, milyen forrásokból fogja fizetni, illetőleg finanszírozni ez az önkormányzat. Szerintem teljesen reménytelen helyzetbe kerülnek.

Tudom azt, tisztában vagyok azzal, hogy milyen helyzetben van ez az ország, és nem kétszámjegyű béremeléseket követelek, de azt legalábbis döbbenetesnek tartom, hogy a helyi igazgatás szintjén dolgozók folyamatosan csak azt kell hogy hallgassák, hogy várjatok még egy évet, még két évet, már csak ennyit leszünk megszorítva, meg annyit leszünk megszorítva.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az én kollegáim a negyvenes éveik elején általában nettó 80-85 ezer forintokért dolgoznak, és végeznek olyan munkát, amelyhez nagyon sokuknak itt ebben az ülésteremben nem lenne idegrendszerük egy hét elteltével sem. De vannak olyanok is, akik néhány évvel vannak nyugdíj előtt, és mondjuk, 110-115 ezer forint nettót kénytelenek hazavinni. Hát, nem sokkal keresnek többet, mint az előbb említett vízgereblyéző közmunkások egy jelentős része. Megalázó, méltatlan és aránytalan. Ezért kérem, gondolkodjunk el azon, hogy amikor a forrásokat mindig megtaláljuk a kormánymegbízottak vaskos illetményeihez, a Terrorelhárítási Központ és ehhez hasonló intézmények, vízfejek létrehozásához, akkor próbáljunk néhány forinttal, legalább egy jelképes béremeléssel segíteni azoknak, akik éveken keresztül a balliberális ámokfutás eredményeként már nem tudtak semmilyen érdemi béremeléshez, bérfejlesztéshez hozzájutni.

Továbbá azon is el kellene gondolkodni, azt is figyelembe kell venni, hogy mit kívánunk tenni a továbbiakban, pontosan az önkormányzatok eladósodottsága miatt, az önkormányzati vagyon védelme érdekében, hogyan kívánjuk kicsit megóvni, megvédeni az önkormányzati vagyont, értem ez alatt akár az elidegenítés, akár a fedezetként való rendelkezésre bocsátás eseteit; másrészt pedig mikor lesz végre feladatalapú a finanszírozás.

Zárszóként csak annyit mondanék, hogy ha valóban beigazolódik a miniszterelnök úr jövendölése, ha Orbán Viktor tényleg komolyan gondolta azt, amit itt hétfőn megfogalmazott, mely szerint a következő év költségvetése határozza meg a következő tíz év sorsát, a következő tíz év helyzetét, akkor az önkormányzati rendszer nagyon rosszul áll, hiszen attól tartok, hogy a magyar önkormányzatoknak ebben az esetben egy kegyelemdöfést kell elszenvedniük 2011-ben.