*

DR. KOVÁCS JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Igen tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy a 2011. évi költségvetés kapcsán az Egészségbiztosítási Alap, az egészségügy néhány kérdését próbáljam néhány gondolat erejéig önökkel megosztani.

Sok mindenről esett itt már szó az elmúlt időben az egészségügyi ellátás kapcsán, egyvalakiről nem: a betegről, akiért ez az egész rendszer működik. Mert azt figyelembe kell vennünk, hogy az egészségügyben a beteg érdeke a legfontosabb, ha úgy tetszik, a beteg érdeke a legfőbb törvény. A gyógyítás mindmáig az előzmények feltárásával és a kórisme megállapításával foglalkozik.

Nézzük az előzményeket, mert az előzmények ismerete nélkül a jövőt nagyon nehéz tervezni és nagyon nehéz értelmezni. Sőt még a jelent is. Az elmúlt húsz évben 1998 és 2002 között, az első Orbán-kormány működése idején az általam vezetett intézményben is egy talpra állás, egy infrastruktúra-fejlesztés következett be, de ez az idő olyan rövid volt, hogy a 2002-es választás ennek véget vetett.

Azzal is szembesülnöm kellett a tegnapi napon és az általános vitában, hogy az elmúlt nyolc év valójában nem is nyolc év, hanem kétszer négy. Így is lehet bontani. Akkor bontsuk eszerint! Az első négy évben, 2002 és 2006 között sem volt túl sok örömünk a mindennapi munkában, de ami ezt követően, 2006 után a mai napig bekövetkezett, az maga a rémálom. A 2006. évi CXXXII. törvénynek, amelyet meg tetszettek alkotni az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről - a címbe nyelvtani hiba csúszott, mert helyesen úgy lenne, hogy visszafejlesztéséről vagy romba döntéséről -, és 2007. április 1-jén hatályba is léptettek, mi lett ennek a következménye? Átgondolatlan, kierőszakolt strukturális átalakítások, leépítések, túlbonyolított szabályozás, értelmetlen adminisztráció, egyéni hatalmi, politikai érdekek mentén történő kiszámíthatatlan és következetlen alakítgatás, természetesen azzal a céllal, hogy dőljön be az ágazat, és lehessen privatizálni. Hál' istennek ez nem sikerült.

Ezt követően jött a világgazdasági válság, amelynek keretében a konvergenciaprogramra való hivatkozással és annak bevezetésével az ágazatból egyértelműen és folyamatosan forráskivonás történt, a mai napig is, 2010-ben is. A gyógyító-megelőző kasszából, ha csak a húsz évre visszautalunk, ahhoz, hogy ma az egészségügy szakmailag az 1990. év szintjén tudjon működni, 250 milliárd forintot kellett volna behelyezni csak fejlesztésre az infrastruktúrában, amire az említett négy év nem volt elegendő.

A Magyar Nemzeti Bank elemezte a 2007. évet az egészségügyi kiadások tekintetében. Csak a visegrádi országokhoz viszonyítottan megállapította, hogy a nemzeti össztermék arányában ezen országokhoz képest 2,1 százalékos az elmaradásunk, ami önmagában csak 2007-ben jelentett mínusz 500 milliárd forintot az egészségügyi ellátás számára Magyarországon. Mi lett ennek a végeredménye, hova vezetett? Egy adósságcsapdába. Igen, adósságcsapdába, mert adósak vagyunk mindenki irányában: a beszállítók felé, a dolgozóink és a betegek irányában egyaránt. Ez az adósság kettős, ha úgy tetszik, anyagi és erkölcsi természetű. Az egészségügyi dolgozóknak nincs életpályamodellje, most van éppen kidolgozás alatt az, hogy az egészségügyben megfelelő módon lehessen dolgozni. Azt már meg sem említem, hogy a dolgozók 2002 óta semmilyen béremelésben nem részesültek. Ennek az életpályamodellnek a kidolgozásába az újabb időszakban, először az eltelt évtizedek folyamán, a mindennapokban bevonnak bennünket. És így volt ez a 2011. évi költségvetés tervezése kapcsán is. Az egészségügynek nem voltak alapadatai. Fel kellett mérni, hogy mennyi az adósságállomány - több mint 70 milliárd -, fel kellett mérni, hogy mennyi a lejárt tartozások száma - megközelítőleg 37 milliárd -, amiből valójában csak 27,5 milliárd került ugyan ellentételezésre, de mégis elindult egy folyamat a segítés irányában.

Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A 2011-es költségvetés tervezésekor - még egyszer aláhúzom - hosszú idő után először volt tetten érhető a szakma bevonása, az egészségügy szereplőivel történő egyeztetés és a műhelymunka. Ez szerepelt a választási ígéretekben, és ez is lett az eredmény.

A számokat nem szeretném részletesen ismertetni, de annyit mindenképpen el kell mondani, hogy noha az egész E-alapnak nagyon szolid az anyagi előrelépése, de ezen belül a gyógyító-megelőző alapnak, ha úgy tetszik, a fekvő- és járóbeteg-ellátásnak a céltartalékkal együtt van egy körülbelül 10 százalékos növekedése. Beszélni kell a mentés megerősítéséről, amire megközelítően 3,5 milliárd forint kerül elköltésre előlépésre, mentőautókra, helikopter-beszerzésre. Említettem már az alapellátást. Be kell fejezni a rehabilitációs intézet beruházását, a védőoltási programot, illetve a vérellátás fejlesztése is előttünk áll.

Talán még annyit, hogy a rendelkezésre álló plusz 10 százalék forrás a szakmán belül megoszlik még a fogászati ellátás, az otthoni szakápolás, a laboratóriumi ellátás és az összevont szakellátás tekintetében mintegy 7,5 milliárd forint erejéig.