*

FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! A méltatlanul elfeledett íróinkról indított felszólalás-sorozatom végéhez közeledve egy olyan embert szeretnék mindenki figyelmébe ajánlani, akinek köztudatba emelése nemcsak lebilincselő művei miatt lenne fontos, hanem példamutató élete is indokolja ezt. Napjaink erősen romlott világában ugyanis nagyon kevés olyan ember van, aki nemcsak szavakkal, hanem saját életével tudja bizonyítani, hogy nem kell az embernek vargabetűket bejárni élete folyamán, hanem lehet következetes és tisztességes életet élni. Sőt nemcsak lehet, hanem kell is ahhoz, hogy az ember undor nélkül tudjon tükörbe nézni, vagy öregkorában megbánás nélkül tudjon visszatekinteni az életére. Somogyváry Gyula - merthogy róla szeretnék ma beszélni - ilyen életet élő, tiszteletre méltó erkölcsi tartású ember. Ő egész életében kitartott elvei mellett, csak a nemzetét szolgálta, egy olyan korban, amikor nagy volt a kísértés, hogy külföldi ideológiák kiszolgálójává váljon az ember.

A felmenőit tekintve német származású, de magyarságát mindig is mélyen átélő Somogyváry Gyula 1895-ben született a Sopron melletti Füles községben. Gyermekkora jelentős részét azonban már Somogyváron töltötte, amely település nevét vette fel később, amikor német hangzású vezetéknevét megváltoztatta.

Részt vett az I. világháborúban, majd a vesztes háború után aktívan bekapcsolódott a nemzeti, antikommunista mozgalmakba. Közben verseket írt, főként Trianon igazságtalanságára irányítva a figyelmet. Ezekből jelent meg első gyűjteményes kötete "Gyújtogatás" címmel. 1933-ban jelent meg első regénye, a személyes háborús élményeire épülő - és később több mint hatvanezres példányszámot elérő - "Virágzik a mandula...". E műve, amelyben a háború szenvedései és küzdelmei mellett a halál közelében lévő fiatal katonák harsány életörömét, bátor önfeláldozását, bajtársiasságát és hazavágyó szerelmét is ábrázolta, akkora sikert aratott, hogy később még két regényt kellett folytatásként hozzáírnia: a "Ne sárgulj, fűzfa!", valamint az "És Mihály harcolt..." című könyvet.

1935-ben országgyűlési képviselővé választották. Első parlamenti felszólalásában így szólt: "Én nem pártpolitikai célokkal léptem át az ország házának küszöbét, hanem azért, hogy mélységes hittel, alázatosan és szerény erőm egész megfeszítésével szolgálhassam Magyarországot." S valóban: kormánypárti képviselő volt, de szűk pártpolitikát sosem képviselt.

A harmincas évek végére országosan ismert költő, regény- és drámaíró, rádiós előadó és közéleti ember. Hazafias költeményei igen népszerűek voltak, ünnepélyeken gyakran szavalták őket. Színpadi műveit - az elismerést és megbecsülést jelző Nemzeti Színház mellett - a vidéki színházak is előszeretettel játszották.

Az országos ismertséget hozó első világháborús trilógiáján kívül számos más történelmi témájú könyvet is írt, csak kettőt kiemelve: az "És mégis élünk" címűt, amely a Rongyos Gárdának állít emléket, vagy a "Vihar a levelet...", amely egy fiatal katona életén keresztül mutatja be a II. világháború eseményeit.

A harmincas években a magyar nemzeti érdekek elkötelezett képviselőjeként egyre határozottabban szembekerült az egyoldalúan és erősödően németbarát külpolitikai irányvonallal. Akkoriban a Teleki Pál és Bajcsy-Zsilinszky Endre nevével fémjelezhető csoporthoz tartozott, s e szellemben munkálkodott.

1938-ban és '40-ben részt vett a felvidéki, majd az erdélyi bevonulásban. Egy apró érdekesség: ő volt a szövegírója az erdélyi bevonulás katonanótájaként közismertté vált Erdélyi indulónak.

1939-ben kormánypárti képviselő létére nem szavazta meg a zsidótörvényeket. Ezután egyre jobban szembekerül az erősödő németbarát irányzattal, aminek következménye, hogy 1944-ben, a német megszállás után két nappal több hónapra letartóztatták. A szovjet megszállás után sem változott helyzete: teljesen elszigetelték, és eltiltották minden publikációs lehetőségtől. Ötvenöt éves volt, mikor az ÁVH saját lakásán fogta el és Kistarcsára internálta. Több mint kétéves fogva tartás után, 1953 februárjában internáltként halt meg.

Tevékeny, küzdelmes és gazdag életpályája szenvedésteljes és tragikus záró szakaszát jelentette tehát két, ellenkező oldalról történt elhurcolása. Bár az ÁVH-s letartóztatása okaként felmerült, hogy őt vélték egy akkoriban Budapesten terjedő rendszerellenes vers szerzőjének, valószínűbb, hogy igazi vétke ugyanaz volt, mint néhány évvel korábban a Gestapo szemében: következetesen Magyarország érdekeit és javát igyekezett szolgálni minden tehetségével és szorgalmával.

Kedves Képviselőtársaim! Úgy vélem, színvonalas művei és példamutató élete is okot ad arra, hogy rehabilitáljuk Somogyváry Gyulát, a kettőt együtt vizsgálva pedig egyértelműen meg kell tennünk mindent annak érdekében, hogy elfoglalja méltó helyét a köztudatban és a tananyagban.