*

DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Amikor tavasszal a Lehet Más a Politika a fenntarthatóság pártjaként kérte a választópolgárok bizalmát, akkor a fenntarthatóság jegyében nemcsak arra tettünk esküt, hogy egy olyan politikát fogunk támogatni, amelyik nem engedi azt, hogy a bolygónkat feléljük a mindennapi kényszerek hatására, a fenntarthatóság számunkra ennél jóval többet jelent. Fenntarthatóság alatt gondoljuk azt is, hogy általában véve a ma élők, a mai generációk nem gazdálkodhatnak úgy, hogy az utánuk következő nemzedékek számára elviselhetetlen terheket teremtenek.

Akkor, amikor fenntarthatóságról beszélünk, beszélünk a generációk közötti igazságosságról, hogy a mai terheket úgy próbáljuk elosztani, hogy azok igazságosan oszoljanak meg a ma élők és az utánunk következő generációk, adott esetben a ma élők és a még meg nem születettek között.

Éppen ezért üdvözölni tudtuk miniszterelnök úrnak azt a nagyszerű bejelentését még hónapokkal ezelőtt, amikor közölte, hogy ez a kormány szakítani kíván az előző kormányok adósságfelhalmozó politikájával. Igen, nem szabad ma elkölteni azt, amit holnapra elteszünk. Ehhez képest döbbenten látjuk azt, hogy ez a kormány valójában egyáltalán nem szakít az adósságfelhalmozó politikával, hanem újabb adósságot halmoz fel, most éppen a következő generációk előtt. Új kiadási kötelezettséget teremt akkor, amikor a nyugdíjbefizetéseket, a belapátolt 3000 milliárdot mai, prompt költségvetési célokra kívánja elkölteni.

Minderre azért van szükség, mert az önök igencsak igazságtalan, ha úgy tetszik, a magyar gazdaságtörténet egyik legigazságtalanabb adóreformjával 700-800 milliárdos lyukat vertek a költségvetés falán, és ezt a lyukat kívánják a nyugdíjbefizetésekre félretett összeggel betömködni. Önök a jövő felélését, a jövő felélésének a politikáját, egy nagyon rövid távú gazdaságpolitikát követnek. Önök 19-re lapot húztak. Ha nem jön be az, amit önök elterveztek, úgy tűnik, hogy a mai fiatalok nyugdíja is az alkotmányunk mellett simán el fog férni egy söralátéten. Annak idején a válságadókkal kapcsolatban is azért hangoztattuk kételyeinket, mert egy gazdaságpolitikát nem lehet válságadókra építeni. Mi fog történni a válság után? Mi történik, ha nincsen válság? Önök bíznak a jó szerencsében, hogy majd csak elmúlik a válság, majd csak lesz fedezet az elsikkasztott megtakarításokra. Na, ez a vudu-gazdaságpolitika, miniszter úr.

Annak idején, hetekkel ezelőtt a 98 százalékos adó körüli vita során is elmondtuk azt, hogy a valódi vita nem ott van közöttünk, hogy vitatnánk annak a jogszerűségét, erkölcsi megalapozottságát, hogy a tisztességtelen végkielégítéseket vissza akarják húzni. Ott van közöttünk a vita, hogy elviselhető-e egy jogállamban az, hogy a törvényesen felvett jövedelmeket ugyanaz az állam, amelyik a törvényt hozza, bármikor vissza tudja húzni. Ez a vita sem a magánnyugdíjrendszerről szól. A '98-as kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszert mi is elleneztük, vagy elleneztük volna, ha léteztünk volna, és rossznak tartjuk. Ugyanakkor az LMP a választás szabadságának a pártján áll. Önök nem egyszerűen zsarolnak, hanem a választás lehetőségét, ha úgy tetszik, még a hősi halál lehetőségét is kizárják, hiszen ha valamennyi magánnyugdíjpénztár-tag a maradás mellett döntene, 265 év kellene ahhoz, hogy mindenki január 31-éig ezt az igényét közölni tudja.

Önök félreteszik az útjukban álló jogintézményeket, de az útjukban álló jogelveket is. Egyetlen dologban lehetünk biztosak, abban, hogy az erős kéz mindent visz. Önök ezzel a mostani lépésükkel és ezzel a lépéssorral hadat üzennek egy generációnak, hadat üzennek több millió embernek, aki kiszámítható pályán tudta eddig a vagyoni helyzetét. Azt kockáztatják, hogy Magyarországon az emberek a bankszámla-megtakarításaikat sem fogják biztonságban érezni, azt kockáztatják, hogy nagyon sok fiatal elvágyódik majd olyan helyre, ahol jogbiztonság, kiszámíthatóság uralkodik, ahol tervezhető a jövő.

Az álbaloldali kormányok 1997-ben és 2007-ben felvilágosult abszolutista módjára vágtak bele nagy rendszerek reformjába a társadalom akarata ellenére. Önök most ugyanezt teszik. És nem hivatkozhatnak választási ígéretekre. A kormányprogramban azt írták: nem engedjük, hogy az állami nyugdíjak mellett szolgáltatást biztosító magán-nyugdíjpénztári rendszer megtakarításai veszélybe kerüljenek. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Így járhatnak a választók akkor, ha a kormányprogramot egy jókívánság-gyűjtemény helyettesíti.