*

Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársak! A mai vitánk tárgyának előzményeképpen örömest felidéznék egy október 18-ai napot, amikor Orbán Viktor miniszterelnök úr ismertette az öt nappal korábban bejelentett gazdasági csomagot, és akkor Vona Gábor, a Jobbik frakcióvezetője reagálásában arra tett javaslatot, hogy ne álljunk meg a szabad átlépéssel a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatban, hanem úgymond államosítsuk ezt a kudarcot vallott második pillért, a magánnyugdíjpénztárak rendszerét. Miniszterelnök úr ekkor erre azzal reagált, hogy ezt a lehetőséget megfontolták, elvetették, de adott esetben még visszatérnek rá. Láthatólag ez megtörtént.

Ezzel kapcsolatban fontosnak tartom megjegyezni, hogy amikor mi államosításról beszéltünk, akkor nem egy szó szerinti államosításról beszéltünk, hanem a magánpénztárban lévő egyéni számlák egyéni kezelésbe vételéről, állami kezelésbe vételéről. Mivel láttuk, hogy ennek azért számos olyan nehézsége van, ami a kivitelezésben problémát jelenthet, ezért volt egy B típusú megoldási javaslatunk is, aminek a lehetőségét még most is fenntartjuk, hiszen a mostani javaslatok, kormányzati előterjesztések is bővíthetők ilyen irányban. Ez pedig azt jelentette volna, hogy hozzunk létre a második pilléren belül egy állami pénztárat, amelyik virtuális egyéni számlákat kezel azok részére, akik a magánnyugdíjpénztárakból átlépnek, visszalépnek.

Itt kénytelen vagyok kitérni egy olyan fogalmi zavarra, félreértésre, ami végigkíséri szinte az egész vitát az elmúlt hónapokban. Ez pedig az, hogy viták során általában az első pillért, a felosztó-kirovó rendszert azonosítjuk az állami rendszerrel, a második pillért pedig a magánnyugdíjpénztárak rendszerével. Ez odáig még igaz, hogy a felosztó-kirovó rendszert nem is lehet másképp elképzelni, csak állami kézben, az azonban nincs betonba vésve, hogy a második pillérben csak magánpénztárak működhetnek. A logikai különbség ugyanis a két pillér között nem az, hogy állami vagy magán, hanem az, hogy járadékkal meghatározott vagy járulékkal meghatározott rendszerről van szó. Tehát semmi akadálya nem lett volna, és jelzem, a továbbiakban sincs annak, hogy az állami rendszeren belül hozzunk létre az Országgyűlés döntése alapján egy járulékkal meghatározott rendszert, vagy ha úgy tetszik, a járulékkal meghatározott rendszeren belül egy állami pénztárat, ami egy valós alternatívát, valós választási lehetőséget biztosítana azok számára, akik ismert okok miatt el akarják hagyni a magánnyugdíjpénztárakat.

Most mit látunk? Azt, hogy megszűnik a második pillér, megszűnik a magánnyugdíjpénztárak rendszere, ami ugyan ilyen módon sehol nem lett deklarálva, nem lett kimondva, nincs erre törvényi kényszer, de azért lássuk be, olyan alternatíva áll a magánnyugdíjpénztárban maradni akarók előtt, ami mindennek nevezhető éppen, csak választásnak nem. Hiszen az az alternatíva, hogy 24 százalék befizetése ellenére, ami, most mindegy, hogy ezt munkáltatói járuléknak hívjuk, mégiscsak az ő jövedelme, nulla forint nyugdíjra számíthat az állami nyugdíjrendszerből a mostani 75 százalék helyett, ez minden, csak nem valós választási lehetőség. Ez nyilvánvaló fenyegetés, egy kényszer megjelenítése. Mint ahogy az az eljárási mód is, hogy nem azt kell jelezniük a magánpénztári tagoknak, ha ki akarnak lépni, hanem azt, ha bent akarnak maradni, mégpedig azt is fizikailag eléggé jelentősen megnehezített módon.

Nyugodtan mondhatjuk azt, hogy aki mindezek ellenére a magánpénztárak tagja akar maradni, az büntetéssel néz szembe, mert az, amit ez a törvény előterjeszt, gyakorlatilag büntetést jelent. Itt szabad választásról beszélni nemhogy eufemizmus, hanem finoman szólva is megtévesztés. Itt tehát olyan alternatíva nem áll előttünk, nem látunk olyan alternatívát, hogy a jelenlegi magánpénztári tagok olyan módon léphessenek vissza az állami rendszerbe, hogy megőrizhessék a járulékkal meghatározott rendszer előnyeit, az örökölhetőséget, az egyéni számlavezetést. És itt vitatkoznék az előterjesztőkkel abban, hogy az, amit ebben a javaslatban látunk, amire kormányzati kommunikáció azt mondja, hogy lesz egyéni számla, az nem egyéni számla. Egyéni számla akkor lenne, ha azon legalább virtuálisan valamiféle hozamjóváírás is történhetne, illetve valamilyen pénzügyi mozgás. Ilyen számlák nem lesznek. Ami lesz ehelyett, ami rögzíti a befizetéseket, az nagyjából egy bevételi pénztárbizonylatnak felel meg. Ami jobb, mint a semmi, természetesen, de ez még nem egyéni számla.

A mi javaslatunk az volt, és ennek a lehetőségét keressük továbbra is, hogy ezt milyen módon lehetne kodifikálni és ilyen módon előterjeszteni, hogy az átlépők számára lehetőség nyíljon egy virtuális egyéni számla nyitására, ahol az állampapírok éves átlaghozamát minden évben a társadalombiztosítás jóváírná részükre. Jelzem, hogy ez a jelenlegi állapothoz képest nem rontaná az államháztartás egyensúlyát, nem rontaná a felosztó-kirovó rendszer működőképességét sem, hiszen egy virtuális számlavezetésről van szó.

Szabad választásról tehát nem beszélhetünk, de nem ez az egyetlen téves retorika, ami ezt a vitát jellemzi. Legalább ilyen téves és vélhetően szándékosan hazug demagógia az, amit az angolosan - vagy spanyolosan? - távozó szocialista frakció tagjai szoktak állítani, kart karba öltve a pénztárlobbival, ami a pénzügyi szektor, pénzügyi érdekkörök falanxaként működik, miszerint papagájszerűen ismétlik, hogy a kormány le akarja nyúlni a magánpénztári tagok megtakarítását. Ez nem igaz. Abban az esetben, ha ez a javaslat megvalósul, lenyúlásról nem beszélhetünk abban az esetben, ha visszalépnek az állami felosztó-kirovó rendszerbe a pénztártagok. Már eleve megtévesztő az, hogy csak úgy, általában megtakarításokról beszélünk. Úgy beszélünk erről az egyéni számlákon lévő pénzről, mintha ez valami szorgos állampolgári magatartás eredménye lenne, amikor ki-ki a maga erre feláldozható anyagi javait félretette időskori boldogulásának a biztosítására. Ez működik, de nem a második, hanem a harmadik pillérben, amit viszont ez az előterjesztés nem bánt, békén hagy.

Tehát a második pillérben, a kötelező magánnyugdíjpénztárak esetében megtakarításokról beszélni pro forma lehet, hogy igaz, hiszen úgy kezeljük ezeket, de tartalom szerint, lényeg szerint nem tekinthetjük ezeket valódi megtakarításoknak.

Már csak azért sem, mert többletforrás ezek által nem keletkezik a nyugdíjrendszer egészében, hiszen nem másról van szó, mint a munkavállalóktól így is, úgy is levont nyugdíjjárulék átirányításáról. Én mint magánnyugdíjpénztár-tag sem tekintem a saját érdememnek azt, hogy jelen pillanatban x összegű megtakarítás van a magánpénztári számlámon, hiszen ez nem az én döntésem volt, nem az én többlet-hozzájárulásom eredménye volt, hanem egész egyszerűen az aktuális kormányzat annak idején úgy döntött, hogy az általam így is, úgy is levont, befizetett nyugdíjjárulék egy részét átirányította ebbe a rendszerbe.

A képviselőtársaim már jelzik, hogy lassan kezdődik a meccs - vagy már el is kezdődött talán? (Derültség. - Font Sándor: A szocialisták elmentek nézni.) De ennek ellenére a rossz hírem az, hogy amit terveztem, elmondom (Derültség.), a jó hírem az, hogy nem biztos, hogy kitöltöm a 20 percet. (Zaj. - Szórványos derültség.) Na, most kizökkentem itt a futball miatt. (Derültség. - Wintermantel Zsolt: Üljél le!) Tehát mindenképpen... (Zaj. - Wintermantel Zsolt: Üljél le!)