*

KÓSA LAJOS (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Két törvény együttes vitáját fogja lefolytatni a parlament. Az egyik a köztisztviselői törvény, a másik a szociális intézményekre vonatkozó változás alapvetően a közalkalmazotti törvényben. A kettő csak lazán függ össze, de kihasználom az alkalmat, hogy a Ház úgy rendelte, hogy a közös, együttes vita lefolytatható.

A köztisztviselői törvény nagyon jelentős módosítást takar, hiszen ahogy a kormányzati alkalmazottak esetében idén kora nyáron a parlament tárgyalta azt a módosítást, hogy ezentúl a kormányalkalmazottakat indokolás nélkül is fel lehet menteni, ezt szeretnénk kiterjeszteni a köztisztviselői szférára is, ott, ahol - elsősorban az önkormányzati szférában - ez még nem érvényesül.

Tesszük mindezt a következő megfontolásból. Az elmúlt 20 évben egy olyan folyamat és egy olyan hallgatólagos közmegegyezés zajlott le a közszférában, hogy valamilyen furcsa oknál fogva mindenki belenyugodott abba, hogy a közszférában dolgozók köztisztviselőként automatikusan lényegesen kevesebbet kereshetnek, mint a hasonló munkát végző, hasonló beosztásban levő piaci alkalmazottak.

Ez az alacsonyabb kereset ugyan bántott mindenkit, de azzal vélték kompenzálni az ágazat képviselői ezt az alacsonyabb keresetet, hogy cserébe viszont bebetonozták a köztisztviselőket a székükbe, és azt a megoldást választották, hogy igaz, hogy kevesebb a pénz, viszont lényegében - természetesen most kicsit szarkasztikusan fogalmazok -, ha lényegében valaki bejár a munkahelyére, akkor semmiképp sem lehet már onnan eltávolítani. És a fizetése ráadásul egyáltalán nem a munkateljesítményével függ össze, hanem a hivatalban eltöltött idővel, függetlenül attól egyébként, hogy adott esetben elképzelhető, hogy valaki kezdő köztisztviselőként háromszor olyan értékes munkát végez, mint az, aki egyébként 30 éve végzi azt a hasonló munkát. Ez ma elvezetett odáig, hogy ráadásul a törvény megkötötte a munkáltató kezét is abban, hogy a kiemelkedő munkát végző munkatársait hogyan lehet jutalmazni, a bérezésről nem is beszélve.

Mi úgy gondoljuk, hogy ezzel a rendszerrel sikerült kialakítanunk egy olyan szemléletet - tisztelet a kivételnek, természetesen, mert vannak egészen kiváló munkát végző, tényleg a köz szolgálatát megszállottságig komolyan vevő közalkalmazottak és köztisztviselők is -, ez egy olyan szemlélet kialakulásához vezetett, aminek egyenes következménye az, hogy egyébként a magyar választók a köztisztviselőkkel általában nincsenek megelégedve. Ráadásul ehhez párosult az az egyébként... - itt talán mondhatom, hogy ez politikai pártállástól független vélemény, hiszen én magam jól emlékszem azokra a hozzászólásokra, amikor a szocialista kormányzat éppen aktuális önkormányzati minisztere vagy belügyminisztere bejelentette az aktuális költségvetési vitában, hogy 20-30-40 ezer köztisztviselőt szeretnének a rendszerből kitenni, takarékosságra hivatkozva, de egyébként is azt a vélekedést fogalmazták meg, hogy nyugodtan meg lehet tőlük válni, hiszen a teljesítményük kiesése nem látszana meg a rendszeren, ami azért úgy összességében elég lesújtó vélemény.

Tehát az alakult ki a munkaügyi bíróságok gyakorlatában, hogy hiába van meg a köztisztviselői törvényben egy részletes felsorolás arra vonatkozóan, hogy hogyan lehet valakit adott esetben a hivatalon kívülre tenni, ha nincsenek megelégedve a munkájával, de a munkaügyi bíróságok gyakorlata abba az irányba ment el - rendkívüli módon munkavállaló-baráttá vált tulajdonképpen -, hogy alig ismerünk jogesetet, amikor valakinek alkalmatlanság miatt kellett megválnia a hivatalától. Sőt, mindenkinek mondhatom, ha nem szondával fogták meg a munkatársat, pusztán azért, mert valaki például kifejezetten rosszul bánik az ügyfelekkel, modortalan, vagy egyszerűen halmozottan nem teljesíti a saját feladatait, hihetetlen nehéz eljáráson keresztül lehetett a hivatalától megfosztani, ami rendkívüli módon rombolta a köztisztviselői karban egyébként azt a felfogást, hogy minek akkor itt dolgozni.

Márpedig mi azt gondoljuk, hogy ezzel az egész kialakult gyakorlattal szakítani kell két oldalról is, és mind a kettőt megfogalmazza a törvény módosítása. Az egyik az, hogy igenis érezze a köztisztviselő is, hogy muszáj neki jól dolgoznia, mert ellenkező esetben meg fogják köszönni a munkáját, és meg kell válnia a hivatalától. És mindezt egy nagyon egyszerű eljárással, ugyanúgy, ahogy a kormányalkalmazottak esetében is megfogalmaztuk, meg lehet tenni.

Másrészt viszont a munkáltatónak a korábbi kötöttségeit a jó munkát végző munkatársakkal kapcsolatosan megszüntettük, mert egyébként az is egy abszurd korlátozás, ami a korábbi időszakra volt jellemző. A korábbi törvény azt mondta, hogy a hivatal összlétszámát tekintve a 20 százaléknál nagyobb mértékben a bértömeget tekintve nem lehet eltérni a bérezéstől, mert egyébként... - nem is értjük, hogy pontosan miért, pontosabban lehet tudni, azért, mert volt egy teljesen téves alapon megfogalmazott bértömeg-gazdálkodásuk a hivataloknak is, és ebbe a kicsit dolgozunk, de egyébként úgy stabilan ülünk a székünkben, és majd csak kibekkeljük, hogy az esetleg ambiciózusabb munkáltató is vagy beleszokik ebbe, vagy majd elmegy máshova, ez a mentalitás szerintünk nem tartható.

Ha valóban egy korszerű, az állampolgárokat kiszolgáló, modern közigazgatást szeretnénk megteremteni, akkor mind ezt a bebetonozottságot is meg kell szüntetni, mind pedig azt a korlátot, ami azt jelentette, hogy a munkáltatók lényegében rendkívül komoly korlátok között tudtak csak megfelelő bérezést adni a munkatársaknak.

A másik javaslat más természetű. Tulajdonképpen általános, mondhatom nyugodtan, általános megrökönyödést váltott ki az elmúlt ciklusban az a javaslat, amit végül is a szocialista többség meg is szavazott, ami a következőkről szól. Megszüntették azt az egységes rendszert, hogy az intézményeket, amelyeket az önkormányzatok tartanak fenn vagy különböző intézményi fenntartók, állami intézményi fenntartók, azokat egységesen kinevezett magasabb vezetők vagy kinevezett vezetők vezetnek határozott időtartamban, öt évre. És egyébként utána a fenntartónak meg kell fontolni, pályázatot ír ki. Természetesen számtalan kiváló intézményvezető újra pályázott, újra nyert, és továbbvitte az intézményt. És valamilyen ok miatt úgy változtatták meg a szocialisták ezt a rendszert, hogy kivették belőle, majd megteremtették az úgynevezett megbízott intézményvezető fogalmat, pontosabban: a kinevezett intézményvezető fogalmat, és a szociális intézményrendszerben azt vezették be, hogy egyébként, ha valakit oda kineveznek vezetőnek, akkor onnantól kezdve egészen addig, amíg nem megy nyugdíjba, a szociális intézményhálózatban az intézményvezető ott marad, és nem lehet leváltani, csak rendkívüli és nagyon nehéz eljárás keretében.

Mi szeretnénk a korábbi gyakorlatot visszaállítani, minden intézményvezető ötévenként legyen megméretve, és a fenntartó tudja eldönteni egy nyílt pályázat után, hogy továbbra is megbízza az intézmény vezetésével az illetőt vagy sem. És nem találtunk indokot, hogy miért kellene pont a szociális intézményrendszert ebből a korábbi egységből kivenni.

Ezért most arra teszünk javaslatot, hogy a rendszer úgy alakuljon ki, hogy ötévente pályázat útján az intézmény fenntartója kiválasztja, hogy ki vezesse az intézményt, amikor lejár a megbízás, akkor pedig új pályázattal újra ki lehessen nevezni, és ezt a nyugodtan mondhatom, életfogytig tartó gyakorlatot szüntessük meg, ennek semmifajta kézen-közön nevezett indoka nem nagyon van. Ráadásul egyébként az akkori vitákban ezt nem is nagyon tudták a szocialisták sem megindokolni. Erről szól a másik törvényjavaslat.