*

GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Először is azt az egy mondatot szeretném azért elmondani, hogy meglepődve tapasztaltam, hogy első helyen kijelölt bizottságként bizottsági véleményt nem mondtunk a parlament falai között. Nem tudom, hogy az adminisztrációs hibák hol születnek ebben a dologban, de mégiscsak furcsa, hogy ha már egy első helyen kijelölt bizottság tárgyalja ezeket a kérdéseket, akkor nem mond többségi és kisebbségi véleményt, miközben a bizottsági ülésen döntöttünk arról, hogy többségi és kisebbségi véleményt kik fognak mondani. (Dr. Kovács Zoltán: Az ülésvezetést nem lehet kritizálni.)

A bizottság üléseinek keretei között, gyakorlatilag az alapvetések között a kisebbségi véleményeknél megfogalmazódott az, hogy ezen két törvénytervezettel kapcsolatosan az aggályok többsége azért vetődik fel, mert a köztisztviselők és a közalkalmazottak tekintetében is úgy látjuk és úgy ítéljük meg, hogy azok az emberek, akik ezen körön belül végzik a munkatevékenységüket, messze-messze döntő többségük tisztességgel, hozzáértéssel és jó szakmai értelemmel végzik mindazt, amit végezniük kell. Ilyen értelemben olyan szabályozási rendszert kialakítani, ami önkényessé teheti, ami a hatalommal való élés, rosszabb értelemben vetten visszaélés lehetőségét adja meg bárki számára, talán nem helyes.

Az alapvetések között tehát a bizottsági vélemények kapcsán a kirúgásokkal fenyegetettség, az indoklás nélküli elbocsátások lehetősége tárházának ekképpeni bővítése nem volt a kisebbség részére elfogadható. Egyszerűen azért nem, mert ha belegondolnak a képviselőtársaim abba, hogy mondjuk, a kormány váltását, egy jó hat-hét-nyolc hónappal ezelőtti időszakot visszaidézve, azt megelőzően volt-e egyáltalán szó arról, hogy mondjuk, a köztisztviselők, a központi közigazgatás keretei között működő köztisztviselők esetében majd indoklás nélkül két hónap alatt bárkiket ki lehet rúgni, akkor az emlékképeik valószínűleg önökben sem hívnak életre olyan gondolatokat, mondatokat, amelyek ezt alátámasztanák. Október 3-áig, érdekes módon, mondjuk, nem a központi közigazgatást érintően, hanem egyébként a köztisztviselőket és a közalkalmazottakat érintően is olyan szabályozási rendszerek, amelyek rájuk nézve ugyanígy negatív hatással bírtak volna, tehát hogy a köztisztviselők ugyanúgy indoklás nélkül két hónap alatt kirúghatóvá válnak, megint csak nem jelentek meg, megint csak nem voltak. Érdekes módon egy önkormányzati választást követően született ez a törvénytervezet, mondhatom, hogy potentát képviselők részéről, hiszen Tarlós István az egyik jegyzője ennek a törvénytervezetnek, és az előbbiekben a pulpituson megjelenő képviselőtársunk, Kósa Lajos a másik polgármester, aki jegyzi ezt a törvényt. Nem véletlen, valószínűleg, hogy nem kormány általi előterjesztésről esett szó, egyszerűen valószínűleg azért, mert így megint csak nem kell lefolytatni azoknak az egyeztetéseknek a sokaságát, amelyek egyébként a nemzeti együttműködés jegyében, a nemzeti kormány által szükségszerűen megtörténtek volna. Így a képviselőtársak, akik persze Budapest és egy megyei jogú város polgármestereként adják be a módosítót, nem kényszerülnek erre a talán nem túl hálás feladatra.

Azt is hozzá szeretném tenni ehhez a történethez, hogy mindezekkel együtt még egyszer hangsúlyozom, ez a történet azért nem volt a bizottság kisebbsége részéről támogatható, mert nem bemérhető, nem előre jelzett álláspontok hitelesítéséről szól, hanem mindig és akkor, amikor olyan politikai döntések után vagyunk, amelyek az adott közeget érintenék vagy érintik.

Az alapvetések tekintetében azt mondhatom, hogy abszolút helytelen meggyőződésem szerint az a logika, amely a bizottsági kisebbségi vélemény keretei között is megfogalmazódott. Azért helytelen, mármint az, hogy két hónap alatt indoklás nélkül kirúghatóvá válnak emberek, mert az élet igazolja, hogy bizony számtalan ilyen példa van. Dr. Kovács Zoltán képviselőtársam az előbbiekben említette, hogy nem kell ezektől a dolgoktól félni. Én a következőket szeretném említeni, képviselőtársam: számos olyan példát ismerek, amely mondjuk, az elmúlt fél év leforgása alatt, tehát nem a korábbi kormányok időszakában, az elmúlt fél év leforgása alatt minősített emberek, mondjuk, kiválóan minősített emberek esetében úgy fordult meg egy fél esztendő leforgása alatt, holott ennek a kormánynak adott miniszteriális felületeiről történő minősítésekről volt szó, amely a kiváló minősítéseket követően az érintett köztisztviselőt kormánytisztviselővé avanzsáltatta, majd adott esetben azon a napon, amikor kormánytisztviselővé avanzsáltatta, vagy nem sokkal azt követően, két-három héten belül kirúgással párosította. No, tessenek elgondolkodni, vagy kezdjünk el közösen elgondolkodni, hogy akkor ez a történet valójában nem a hatalommal való élés vagy rossz értelemben visszaélés lehetőségét adja-e meg. Dehogynem, tények támasztják alá, tények, amelyeket, ha kell, személyi adatokkal, személyi számokkal, sok minden egyéb mással tudok párosítani, tehát nem a levegőbe beszélek.

A másik dolog, ami talán érdekes, és amivel érdemes foglalkozni, azon túl, hogy egyszerűbben válhatnak meg a köztisztviselőktől, gyakorlatilag a vezetői rugalmasság a beosztottak javadalmának a megállapítása tekintetében. Én azt nem szeretném elvitatni, hogy nem baj az, ha a közigazgatásban van rugalmasság, mármint olyan értelemben akár, hogy pozitív és negatív eltérítéseket lehessen alkalmazni egy besorolási rendszer keretei között, de azt mindenképpen szeretném hangsúlyozni, hogy annak az életpályamodellnek, amelyet önök sem cáfoltak az elmúlt időszakban a saját korábbi kormányzásuk időszakában - sőt jelen időszakban is, úgy tudom, Navracsics miniszter úr gondolatait némileg ismerve, hogy ezeknek az életpályamodelleknek a megerősítését kívánják megtenni -, akkor meg értetlenül állok ez előtt a törvénytervezet előtt, amely gyakorlatilag ezt felrúgja, és semmibe nézi a köztisztviselői évtizedes, tisztességes, jó szakmai munkássággal párosuló folyamatokat.

Szóval, nem tudok kiigazodni a történeten, hogy akkor valójában önök mit is akarnak, valójában önök mit is csinálnak. Úgy látom, mindig csak és azt, ami a per pillanatnak megfelel, ha a per pillanat szándékai jelen időszakban azt kívánják, hogy hogyan tudunk kirúgni 100-200-5000 embert - vagy éppen 50 ezret -, akkor ahhoz illesztjük a törvényeket. Nem baj, ha ez adott esetben alkotmánysértő, akkor megváltoztatjuk az alkotmányt. Nem baj, hogy ha ez ellen az alkotmányváltoztatás ellen esetleg fellép az Alkotmánybíróság, és szavát hallatja, nem számít, akkor korlátozzuk az Alkotmánybíróság jogosítványrendszerét. Sőt, most nem akarok nagyon mélyre menni, de hogyha a nép, az istenadta nép esetleg véleményt akar formálni egy ilyen dologban, akkor a népszavazás intézményrendszerét is megváltoztatjuk. Megváltoztatunk mindent úgy, ahogyan az érdekeink azt kívánják, senki ne szólhasson semmihez, mindenki csak azt csinálhassa, amit megrajzol neki a parlament egy adott területen. Szóval, azt gondolom összességében, hogy ez így talán nincs rendjén.

Az sem jó, hogyha - beljebb jőve a törvénytervezethez - az illetményrendszer tekintetében mondjuk semmi, semmi olyan, ami lényegi: az intézményrendszer nagysága vagy a szervezeti bonyolultság, a létszáma, a munka összetettsége és minden egyéb más olyan peremfeltétel, amivel leírható egy szervezeti egység, nem bír befolyással arra vonatkozóan, hogy mondjuk, az illetményrendszer mikéntje hogyan és miképpen alakulhat ki. Az sem jó, hogyha a kinevezett vezető és a megbízott vezető használt fogalmának rendszere tekintetében az illetmények, a bérek, a javadalmak tekintetében nincsenek, nem lehetnek nagyobb különbségtételek. Azt gondolom, az sem jó, hogyha az eredeti munkakör nem megtartása, hanem ellátása mellett kell valaminek megfelelni, mármint megbízott vezetőként, mert valószínű, hogy disszonáns helyzeteket szül.

Az sem hiszem, hogy a legjobb, hogyha csak határozott időre lehet valakiket kinevezni. Azt gondolom, magából a munkajogból eredeztetően, hogy van a határozott, a határozatlan idejű munkaszerződésnek is létjogosultsága, és mindig az élet dönti el azt, hogy melyiket célszerű alkalmazni. Azt gondolom, bebélyegezni azt, hogy csak és határozott időre szóló munkaszerződéseket, kinevezéseket, 5 évre szóló - mint említette polgármester úr, képviselőtársam - kinevezéseket lehessen alkalmazni, az sem biztos, hogy helyénvaló. A visszahívás tekintetében csak és akkor, hogyha valaki alkalmatlan, vagy éppen hogyha átszervezés van? A másik oldalról nézve vagy/és indoklás nélkül 2 hónap alatt bárkit? Szóval, rengeteg ellentmondásos helyzet van ebben a történetben.

Még egyszer azt szeretném hangsúlyozni egy gondolattal, hogy a rendszer rugalmasságát biztosítani kell, de a rugalmassága mellett a korábbi évtizedek pozitív gyakorlatából származtatott életpályamodelleket felrúgni, meggyőződésem szerint helytelen. Az a köztisztviselői kar, a köztisztviselői lét sárba tiprása, meggyalázása - mindegy, hogyan és miképpen fogalmazok - azokkal az emberekkel szemben, akik kellő szakértelemmel és tisztességgel végezték a feladataikat az elmúlt időszakban.

Azt gondolom, talán még azt érdemes újra és újra megerősíteni: nem jó az a gyakorlat, amikor a per pillanat, a holnap szándékaihoz illesztetten próbálják meg megrajzolni a mindenkori törvényeket. Nem jó az, amikor csak és az vezérli a tollakat és a gondolatokat, hogy hogyan és miképpen szabaduljunk meg emberektől. Főleg akkor, hogyha azokat az embereket - mondjuk, az elmúlt fél év időszakában - saját maguk, önök ismerték el, minősítették kiválóra, majd utána, mint ahogy említettem, rúgták ki. Elég érdekesek ezek az összefüggések. A közalkalmazottaknak és a köztisztviselőknek, azt gondolom, ez elgondolkodtató, megfelelő üzenetértékkel bíró, és szeretném, ha félelmet nem közvetítene. Szeretném, hogyha a közalkalmazottak és a köztisztviselők az elkövetkezendő időszakban is nyugodtan, szakmai alapon végezhetnék a munkájukat, és nem kellene ahhoz elhivatottá válni sem jobbra, sem balra, sem semerre, semmilyen zászlót nem kellene lobogtatni annak érdekében, hogy tisztes módon végezhessék a feladatukat.

Torz példák nyilván mindig voltak. Az elmúlt 20 évben is, bármelyik kormányzati színezethez illesztetten lehet mondani, lehet találni ilyeneket; az lenne a jó, hogyha önök ezeket a torz példákat nemhogy nem követnék, hanem nem bővítenék és nem növelnék. Ez a két törvénytervezet, ami előttünk áll, sajnos azt az utat nyitja meg, ahol a torz példák sokaságát már az elmúlt fél esztendőben elkövették, és a mostani két törvénytervezet kapcsán pedig látható módon tovább fogják ezt növelni.

Nagyon nem jó pálya, nagyon helytelen út, egyszerűen nemcsak és azért, mert nagyon sok ember érdekét fogja sérteni, hanem azért is, mert a közigazgatás érdekeit nem szolgálja. Azért is, mert a tisztes tevékenységet folytató köztisztviselők érdekét sem szolgálja, és őket is elrettenti, megfélemlíti, és ugyanígy az önkormányzatok által működtetett intézményekben dolgozó közalkalmazottak tekintetében is olyanfajta gondolatokat indukál, amelyek - meggyőződésem szerint - az elkövetkezendőkben nagyon sok negatív gondolatként települnek majd meg az emberek agyában.