GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, alelnök úr. Nem akartam már szólni, de Kósa képviselőtársam megindított, hogy azért még hozzátegyek egy gondolatot ahhoz, amit az előbbiekben elmondtam. (Közbeszólások a Fidesz padsoraiban.) Az előterjesztőnek szeretném mondani a példákat, most csak címszavakban.
Miskolc: 13 vezető, 13 vezető kirúgva. (Németh Szilárd István: Most mondod el ötödször.) Igen. Munkaügyi központok regionális vezetője, 7-ből 6 kirúgva péntekről hétfőre, pénteken azt ígérve, hogy decemberig maradnak. (Közbeszólások a Fidesz padsoraiban.) Mindezek mellett a képviselőtársam nevét viselő testvére, mert vele talán nehezebb elbánni, kirúgva.
Nem akartam beszélni róla, de akkor nézzenek majd a szemembe nekem is. Nekem is van két gyermekem, az egyik - sokan vannak ilyenek az országban persze - két diplomával, adott esetben külföldi diplomával, anyanyelvi szinten más nyelvet beszélve, önök által kitüntetve, önök által elismerve, pozitívan minősítve, majd átsorolva és kirúgva. És azt mondják az osztályában ennek a gyermeknek, ez mondjuk, az enyém, de van ilyen más is, hogy tudod, apád nem Borsodnádasdon agronómus. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Ugyan, ne!) Nem ugyan, ne, hanem ez tényszerű. (Dr. Vadai Ágnes: Hát ez volt.) Ez tényszerű!
Az a baj, képviselőtársaim, hogy ha face to face, mint ahogy az előbb mondtam, ha face to face nem tudunk egymással eljutni odáig, hogy a politikai hitvallásunkból fakadó gondjainkat megoldjuk, akkor egymás családtagjaihoz kell nyúlni? No, ezt nem kívánom, nem magamnak, magunknak, egyetlenegy köztisztviselőnek, közalkalmazottnak sem - bár ki vannak szolgáltatva.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)