DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! A 3. és a 7. sorszámú ponthoz szeretnék hozzászólni. A módosítás azt szeretné lehetővé tenni, hogy szemben a beterjesztők szándékával, ahol is azt mondja az előterjesztő, hogy a megyei jogú városokban, illetve a megyei önkormányzatoknál több aljegyzőt is lehessen kinevezni, a módosító indítvány pedig ezt a lehetőséget meg kívánná szüntetni.

Mi azt gondoljuk, hogy a főjegyző, az aljegyző és az államigazgatási apparátus megfelelő strukturálásával jól meg lehet szervezni a munkát. Felesleges egy újabb olyan vezetői szintet beiktatni, aminek a feladatellátáshoz édeskevés köze van. Itt nem másról van szó, mint arról, hogy még egy nagy fizetésű ember kinevezésére lehessen sort keríteni. Racionális munkaszervezésnél nincs szükség arra megítélésünk szerint, hogy kinyissuk ebbe az irányba ezt a törvénymódosítást. Mi azt gondoljuk, hogy enélkül is meg lehet racionálisan szervezni a polgármesteri hivatal és az önkormányzati hivatal munkáját.

Köszönöm szépen.

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage