KÓSA LAJOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Csak szeretném felhívni a figyelmét a szocialista képviselőtársaimnak, hogy a több aljegyző kinevezésének a lehetősége nem újabb vezetői szint, mert ugyan van ilyen, a polgármesteri hivatal vezetői szintjeinél valóban beszél máshol az általam kezdeményezett módosító indítvány erről, de azért, mert egy aljegyző van vagy több, az nem új vezetői szint létrehozását jelenti, tehát ez egy teljes félreértés.

Hadd mondjam el, hogy az önkormányzati törvény szellemében azért a polgármesteri hivatalok struktúráját, működési rendjét nagy szabadsággal az önkormányzati testületek határozzák meg, természetesen az ágazati törvények betartása mellett. Nem egészen értem, hogy miért köszön az vissza folyton-folyvást, hogy valamiért a szocialisták egyszerűen nem tudnak ezzel a szabadsággal megbarátkozni, és állandóan fúrják, farigcsálják, mindig is ezt csinálták egyébként, az önkormányzati rendszert a kialakulásától kezdve. Értem én, hogy van egy nosztalgia a tanácsi rendszerrel kapcsolatban, és az lenne az igazi, ha a párt központi bizottsága, vagy nem tudom, most éppen hogy hívják (Derültség az MSZP soraiban.), határozná meg a magyar közigazgatást a helyi szinteken, hogy mit kell csinálni. De az önkormányzatiságnak mégiscsak - hadd beszéljem rá önöket arra, hogy - az az igazi alapvető vonása, hogy nagy szabadságot adunk az önkormányzatoknak a munkájuk elvégzésére, és az eredményeket követeljük meg tőlük.

(0.20)

Szerintem biztosan nem fogja, ez külön képtelenség egyébként, hogy bármilyen párt az aljegyzők számának növelésével próbálná a klientúráját kiépíteni. Ezt egyébként pontosan a szocialisták tudják a legjobban, mert a klientúraépítésnek mégiscsak ők a verhetetlen bajnokai.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormányzó pártok soraiban.)

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage