DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én is a 2. ajánlási ponthoz szólnék hozzá, nyilván ez több más ajánlási ponttal is összefügg, és ezek a módosító indítványaink alapvetően - hogy úgy mondjam - arra tesznek javaslatot, hogy a Fidesz tartsa a választási ígéretét, hiszen több vitát folytattunk már az államtitkár úrral, néha egy kicsit indulatosabbat is. Talán ez a késői óra egy kicsit nyugodtabb vitára is lehetőséget teremt számunkra. Önök a kampányban 40 év szolgálati időről beszéltek a hölgyek esetében, 40 év szolgálati idő után nyugdíjba vonulhatnak. Ezt ígérték. Ehhez képest a javaslatuk 40 év munkaviszonyt tartalmaz, amely nyilvánvalóan eltér ettől, hiszen így ebbe nem tartoznak bele az egyetemi évek, nem számítanak bele, és ami végképp megdöbbentő, hogy a szakmunkásképzésben eltöltött évek sem, amelyek adott esetben járulékkeletkeztető időnek is számítanak.

Különösen kínos ez akkor, ha megnézzük, hogy a félszázalékos járulékemelés indokaként önök azt mondták, hogy a hölgyek ilyen típusú nyugdíjba vonulása lehetőségének biztosítása érdekében van szükség erre a járulékemelésre. Egyébként ez kifejezetten sújtja a szegényebbeket, hiszen aki eléri a munkavállalói járulékplafont, azt már nem sújtja az ilyen típusú járulékemelés, tehát mindenképpen az alacsonyabb keresetűeknek egy nagyobb teher, és nagyjából 40 milliárd forintot jelent bevételi oldalon. Ehhez képest az a javaslat, amit most önök az asztalra tettek, számításaink szerint egy lényegesen alacsonyabb összegből teljesíthető. (Babák Mihály: Rosszul számoltátok!) Rosszul is számolhattuk, de a hatástanulmányok tömege sincs e mögött az előterjesztés mögött, tehát azt is el kell mondanunk, a számokról ezt mindig szeretném elmondani, hogy nyilván ha átfogóan gondolkodnánk a nyugdíjrendszerről, többször elhangzott, más típusú vitákban, bizottsági üléseken, átfogó nyugdíjreformra lenne szükség.

Tudom, hogy már késői óra van, de nem einstandolásra lenne szükség, nem a magán-nyugdíjpénztári összegek költségvetésbe bevonására (Babák Mihály: Ti einstandoltátok! Ti privatizáltátok!), 3-4 év alatti elköltésére, hanem egy átfogó nyugdíjreformra lenne szükség. Ennek ez egy nagyon-nagyon pici szelete egyébként, ami - hadd mondjam el - valóban jó 6-7 ezer hölgy munkavállalónak, aki tényleg megérdemli, hogy elmehessen nyugdíjba, és ezt senki nem vitatja.

Mi azt az egyet vitatjuk, hogy egyébként nagyjából 30 ezer embernek teremtett volna lehetőséget, ha szolgálati viszony alapján beszélhetnénk ma előterjesztésről. Önök ezt nem nyújtották be, pedig ezt ígérték az embereknek és nemcsak az országgyűlési választás előtt, hanem többször az önkormányzati választás előtt is megígérték ezt, már akkor is többször kérdeztük, hogy ha ez egy komoly kampányígéretük volt, teljesen mindegy, hogy erről melyik párt mit gondol, akkor miért nem terjesztették be a nagy törvényhozási dömping idején júliusban. Egyébként a válasz az, hogy úgy gondolták, nem maradéktalanul teljesítik ezt az ígéretüket, és ezáltal már rögtön január 1-jétől huszon-egynéhányezer sérelmezője lesz ennek. Na most az önök kétharmada mégiscsak úgy állt össze, hogy több ilyen típusú ígéretük volt, és nyilván az emberek hittek egyes ígéretekben, az a huszon-egynéhányezer ember, annak egy jelentős része valószínűleg azért szavazott magukra, mert úgy gondolta, hogy ő megfáradt a munkában, tisztességgel ledolgozott 40 évet, és egyébként megvan a 40 év szolgálati ideje, mert ez nem feltétlenül ugyanazt jelenti, és egyébként el szeretne menni nyugdíjba.

Jelentem, hozzám is fáradtak el fogadóórára, de beszélünk mindannyian az emberekkel, tudjuk jól, hogy vannak olyanok, akik ezt sérelmezik. Mi meg azt szeretnénk elmondani, hogy abból a félszázalékos járulékemelésből úgy látjuk, hogy több hölgy munkavállalónak lehetne ezt a lehetőséget biztosítani.

(1.10)

Erre irányultak a törekvéseink. No pláne irányultak arra törekvéseink, Gúr Nándor képviselőtársamnak is volt egy önálló indítványa, amit nem vettek tárgysorozatba, hogy ha már itt tartunk, merthogy önöknek ez egy családpolitikai intézkedés, ezt többször mondták... - azért van ez a 8 év is beépítve, ha jól értem, hogy egyébként a többgyermekesek, ez legalább három gyermeket feltételez a gyes esetében, foglalkozhassanak majd nagyszülőként a gyerekkel, az unokájukkal, segíthessenek ezzel a családnak.

Ez nagyon szép egyébként, csak mégiscsak egy szűkebb réteget érint, és azt gondolom, hogy semmiképpen nem érint férfiakat, akik nyilvánvalóan lehetnek hasonlóan megfáradva, 40 év szolgálati idő után. Nemény András képviselőtársam erre utalt, hogy a mi komplex javaslatunk, ami több ajánlási pont alatt szerepel, ennek támogatása lehetőséget adna önöknek arra, hogy ne csak a hölgyeknek biztosítsák ezt a lehetőséget, hanem a férfiaknak is. Nyilván ez egy nagyobb költségvetési teherrel jár, amikor ezt mondják, akkor ebben igazuk lesz. Csak azt gondolom, hogy az éremnek minden oldalát meg kell vizsgálni. Egyrészt, ha már legalább a választási ígéretüket teljesítenék, akkor szerintem boldogabb lenne mindenki, különösen az a huszon-egynéhány ezer hölgy munkavállaló, de ha van egy ilyen szabály, hogy ne legyen ez egy diszkriminatív szabály, hiszen nagyon sok olyan férfi munkavállaló van, ha már a családpolitikánál tartunk, gyereket nevelt, ugyanúgy ott állt, és nagyon sokat tett azért, hogy a család egyben maradjon, fejlődjön, előre haladjon. Akkor legalább ugyanúgy kéne ezt talán a férfiaknak is biztosítani ebben a tekintetben.

Én már ebből komolyabb, indulatosabb vitát nem szeretnék ebben folytatni. Még egyszer elmondom, annak a 6-7 ezer munkavállaló hölgynek a tekintetében, akinek ez kedvező, azok miatt ez még lehetne is támogatható, de mindenképpen fel kell hívnunk a módosító indítványokkal a figyelmet arra, hogy nem teljesítik a választási ígéreteiket. Kérjük, hogy mégiscsak tegyék, és gondolják meg ezt.

Köszönöm szépen.

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage