DR. GYENES GÉZA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt maradék Ház! A 2., 6. ponthoz, illetve a 6. ponthoz szeretnék hozzászólni.

A nők kedvezményes nyugdíjazásával kapcsolatosan az egészségügyi dolgozók eléggé, és főleg az orvosnő kollégáim eléggé hátrányba kerültek, hiszen a képzési időt kivették belőle. Jó, ezt még meg lehet érteni, mert végtére is ez a 6 év egyetem, ha beleszámolják, akkor ugye, nincs annyi pénze a kormánynak, ami elhangzott egy véleményben.

Nos, mi a bánatom? Rendben van, hogy nem számolják be, de kérem szépen, azoknak az egészségügyben dolgozó nőknek, orvosoknak, szakdolgozóknak, akik ügyeleti rendszerben dolgoznak és dolgoztak, az ügyeletben töltött idejét miért nem számolják bele ebbe a kedvezménybe? Csak egy számot szeretnék mondani. Az az orvosnő vagy éppen műtősnő, aki egy hónapban - ez elég kevés számú ügyelet - öt és felet ügyel, az valójában, hogyha azt vesszük, hogy a szolgálati időbe végül is 8 óra munkaidő számít, tehát ezt vesszük alapul, akkor egy olyan nő, aki 40 év szolgálati idő alatt öt és felet ügyel egy hónapban, az valójában több mint hatvannégy egész egynéhány tized év szolgálati időt szerez. Tehát nem értettem, amikor ezt a módosító javaslatot benyújtottam, akkor miért nem akceptálták különösképpen, hiszen az egészségügyben dolgozó nőknél ez meg is mutatkozik a halálozási statisztikájukban, ezek az egészségügyben dolgozó nők még a magyar férfi halálozásnál is rosszabb helyzetben vannak, és hamarabb halnak, nyilván a nagy túlterheltség kapcsán.

Tehát csupán egy megválaszolatlan kérdés maradt, hogy ezeknél a dolgozó nőknél miért nem számolják be az ügyeleti időt. Ezek abszolút dokumentáltak, hiszen az egészségügyi intézményekben, ha jól tudom, talán minimum 20 évig, de úgy tudom, 50 évig meg kell tartani a dokumentumokat, akár még az ügyeleti beosztást is, tehát ez mindenféleképpen bizonyítható lenne.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage