DR. HOLLÓSI ANTAL GÁBOR (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Ilyen kora reggeli órán - most már talán mondhatom ezt - illik pozitívat és rövidet hozzászólni. Remélem, hogy ezt teszem, a 31. ponthoz kívánom mindezt megtenni, ami arról szól, hogy a betegellátással és a betegirányítással közvetlenül foglalkozó egészségügyi dolgozó közfeladatot ellátó személynek minősüljön.

Bizonyára emlékeznek a képviselőtársaim - a jelenlévők biztosan - arra, amikor a pedagógusok védelmében a tanárverések megelőzésével kapcsolatosan talán Gyenes Géza képviselőtársunk tette fel azt a javaslatot, hogy az orvosokat is megilletné valami hasonló erejű védelem. Ha ez nem is arról szól, de mindenképpen annak a szellemében fogalmazódott meg, és rendkívüli mértékben hálásak lehetünk érte mi, egészségügyi dolgozók, mert hiszen azért lehet tudni, hogy az egészségügyben az a 8 vagy 10 éve zajló mélyrepülés, amelyik most már olyan szintre jutott, hogy sokszor kriminális események helyszíne egy-egy betegellátó intézmény vagy annak, mondjuk, a recepciós pultja. Tehát mindenképpen úgy ítéljük meg, hogy ez legalábbis valamiféle reálisabb és normálisabb kereteket teremt ahhoz a munkához, ami sokszor valóban jogosan felmerülő feszültségek és elvárások villámhárítóként való leszerelésére és ennek a szélnek a kifogására szolgál.

Köszönjük ezt az intézkedést, a dolgozók körében bizonyára rendkívül pozitív hatással lesz. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage