*

DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Szeretném előre jelezni, hogy hozzászólásom során nem sorszám, hanem tartalom szerinti megjelöléssel kívánok végigmenni néhány ajánlási ponton. Szeretnék egy rövid áttekintést adni az alaptörvény jelenlegi, általunk igen siralmasnak tartott állapotáról. Ennek keretén belül hármas tagozódást szeretnék alkalmazni. Az egyik gondolatkörbe tartoznak azok az ajánlási pontok vagy ajánlási részek, amelyekre önöknek senki nem adott felhatalmazást, de mégis erőből megpróbálják keresztülvinni. A másik fontos kérdéskör, amire viszont kaptak felhatalmazást, és amit az emberek szeretnének viszontlátni az alaptörvény szövegében, önök mégis elmulasztják ezt megcselekedni. És a harmadik nagy csoport, amire kaptak felhatalmazást, de csak félig-meddig kívánják megoldani.

Az első nagyobb gondolatkör az önkormányzati részekhez kapcsolódik. Nevezetesen, senki nem adott önöknek arra felhatalmazást, hogy a helyi önkormányzás alapjogát mint alkotmányos alapelvet az alaptörvény tervezetéből kivegyék. Ez nagyon rossz, nagyon sötét gondolatokat ébreszt bennünk, és attól tartunk, hogy a magyar önkormányzatiság egén sötét felhők gyülekeznek, és legkésőbb az év második felében vagy jövő év elején megkezdődik az égzengés is. Bár nagyon szeretnénk ebben a kérdésben tévedni, viszont tartunk tőle, hogy nem fogunk tévedni.

A következő a kényszertársulások kérdése. Felháborítónak és az önkormányzatisággal ellentétesnek tartjuk, hogy alaptörvényi alapelvi szinten próbálják az önkormányzatokat a jövőt illetően belekényszeríteni különböző kényszertársulásokba.

Félig-meddig jó irányba mutatna az adósságkorlát bevezetése, ugyanakkor abszolút korlátokat kellene felállítani, nemcsak az önkormányzati, hanem az államadósság vonatkozásában is. Azt látjuk, hogy az államadósság vonatkozásában válsághelyzetre való hivatkozással majd el lehet térni az 50 százalékos mértéktől, az önkormányzatok esetében pedig majd kormányhivatali hozzájárulás esetén el lehet térni attól az eladósodási mértéktől, amely most az államháztartási törvény tartalma szerint a saját korrigált bevétel 70 százalékáig terjedhet. Ha egyszer már korlátozni akarjuk az adósságállományt, az eladósodást, nagyon helyesen egyébként, akkor ezek ne relatív, hanem abszolút korlátok legyenek, amitől soha, semmilyen módon és indokkal nem lehet majd eltérni; különben nem csináltunk semmit. Indokokat, kifogásokat mindig fognak találni, akár az állami, akár az önkormányzati vezetők, és ilyen módon az eladósodást a jövőt illetően nem sikerül majd úgy megállítani, ahogy az kívánatos lenne.

A finanszírozás kérdése; nagyon sajnáljuk, hogy kapcsolódóan ehhez a gondolathoz, javaslatunkat leszavazták. Egész egyszerűen azt szerettük volna, ha nem holmi arányosság meg egyéb ködös fogalmak mögé bújva határozzuk ezt meg, hanem egyszer s mindenkorra kimondjuk, hogy azokat a feladatokat, amelyeket a mindenkori állam rábíz az önkormányzatokra, finanszírozni kell. Ehhez az államnak a szükséges anyagi fedezetet biztosítani kell, és ettől sem kivételesen, sem közérdekből, sem semmilyen más indokból nem lehet eltérni.

A másik nagy és ennél is sokkal veszedelmesebb azoknak a lépéseknek az elmulasztása, amelyek kívánatosak lennének, amelyek az emberek elsöprő, jóval több mint kétharmados többségének a támogatását élveznék, és amelyeket önök számunkra ismeretlen vagy csak körülbelül sejthető okokból elmulasztanak megtenni. Az első ilyen Gaudi képviselőtársam beadványa a privatizáció felülvizsgálatához kapcsolódóan. Nem hiszem, hogy van ma olyan ember ebben az országban, aki ne értene egyet azzal, hogy az 1988-89-től megindult, s főleg a kilencvenes évek első hat-hét évére jellemző privatizáció fedőnevű rablóhadjáratot ne szeretné felülvizsgálni. Ennek az alaptörvényben való megjelenítése kulcsfontosságú lenne, de önök ezt elmulasztják.

Mint ahogy elmulasztják azt a nagyon fontos lépést is megtenni, amely szükséges lenne ahhoz - amit önök a szavak szintjén elmondanak, csak nem váltanak tettekre -, hogy az elmúlt igen gyászos húsz esztendőt le kellene zárni - ebben egyetértünk, tényleg le kellene zárni -, ehhez viszont nem egyedüli, de nagyon szükséges megoldás lenne az ügynöklisták azonnali teljes és feltétel nélküli nyilvánosságra hozatala. Mivel a Fidesz körüli sajtóban ez ügyben már megindultak hamis fejtegetések, természetesen nem arra gondoltunk, hogy azokat fedjük fel, azoknak a kilétét tegyük ismertté, akik valóban külföldi titkosszolgálatok tevékenységét igyekeztek elhárítani, hanem azokra gondoltunk, akik az elnyomó kommunista rendszer fenntartásában, működtetésében részt vettek, és szinte mindannyiunk életét megnyomorították, ezeket kellene egyszer végre tisztán látni. Önök ezt sajnos nem támogatták az alkotmányügyi bizottságban. Egész egyszerűen nem tudunk másra gondolni, mint arra, hogy ehhez csak annak fűződik érdeke, akinek nincs rejtegetni- vagy félnivalója, akiknek pedig félnivalójuk van, azok szavaztak nemmel erre a nagyon fontos indítványra.

De ugyanígy elmulasztják helyre tenni az emberek körülbelül 99 százalékának azt a régi vágyát és nagyon komoly elvárását, amely szerint meg kellene szüntetni Magyarországon a politikai álláshalmozást, el kellene törölni vagy legalábbis újra kellene szabályozni a mentelmi jogot, és meg kellene teremteni az országgyűlési képviselők visszahívhatóságának intézményét. De ebbe a körbe sorolható még a magyar termőföld és ivóvízkészlet alkotmányos védelem alá helyezése, amit önök szintén elmulasztottak - ez nem is egyszerű hiba, hanem gyakorlatilag politikai bűn a jövő nemzedékével szemben -, aztán nem hajlandók újratárgyalni a halálbüntetés kérdéskörét, amit újfent nagyon sajnálunk.

Végül, de nem utolsósorban hadd kanyarodjak rá arra a területre, amelyben ugyan tesznek előremutató lépéseket, de önmagában ez kevés, ez félmegoldás, rossz szokásukhoz híven félúton megállnak: ez az élet, a testi épség és a magántulajdon jogos önhatalommal való megvédésének újraszabályozása. Természetesen fontos az alaptörvényben mindezt alapelvi szinten rögzíteni, de ez önmagában kevés. A büntető törvénykönyv vonatkozó módosítása nélkül ezt nem tudjuk megoldani. Mifelénk vidéken az a mondás járja, hogy ha valakit megtámadnak akár a saját portáján, akár a nyílt utcán, akkor legfeljebb arra a gondolatra tud hagyatkozni, ha már megtámadják és kitör a botrány, hogy inkább tíz rendőr kísérje, mint egy pap. Felháborító, hogy ma a magyar embereknek a pap és a rendőr, a temető és a fogda között kell választaniuk. Ne állítsuk őket ilyen lehetetlen választás elé, ne hozzuk őket ilyen lehetetlen helyzetbe, hanem mondjuk ki végre, hogy a rablók, a tolvajok, a fosztogatók és a gyilkosok a következő akciójuk során akár meg is sebesülhetnek vagy akár bele is halhatnak abba, ha tisztességes embereket jogtalanul akár az utcán, akár pedig a saját házukban vagy a lakásukban megtámadnak.

Ki kell mondani egyszer s mindenkorra, s nemcsak alkotmányos alapelvi szinten, hanem a büntető törvénykönyvben az áldozatoknak, a sértetteknek erre felhatalmazást kell adni - amivel a magyar társadalom közel száz százaléka egyetért -, hogy a bűnözők korának vége, eljött a tisztességes emberek ideje.