KUKORELLY ENDRE (LMP): Köszönöm. Tisztelt Államtitkár Úr! Kérdésem egy része személyesen a miniszterelnöknek szól, remélem, egyszer majd válaszol is rá. Irodalmi estre invitálnám, utoljára ilyen rendezvényen beszéltünk, idestova húsz éve. Egyébként önt is invitálnám például a hét végén tartandó, a Petőfi Irodalmi Múzeumban megrendezendő Szépírók Társasága fesztiváljára. Összefutva írókkal, látná, mégis milyen helyes fiúk és okos lányok, szép lányok és mufurc fiúk, épp, mint a focisták, traktorosok, műtősök és hajléktalanok. Annyi csupán, hogy a legkonkrétabb nemzetmegmentéssel foglalatoskodnak, ahogy Ottlik Géza írta: a létezés-szakmában dolgoznak.

A kérdésem arra vonatkozik, mire ez a heveny, az ügymenet elősegítése, a kultúra presztízsének emelése helyett beleszóló, kinevezgető, díjazottakat lecserélő, alternatívokat megszorongató kultúrpolitizálás, amelyből a szocializmus alatt nekem legalábbis végképp elegem lett. Minisztertől és beosztottjaitól, a közszolgáktól azt várom, hogy épp a hatalommal kritikus írót, filozófust, zenészt, filmrendezőt, színházigazgatót védje, akár e Ház falai között is. Igen, pont őket, akik olykor nyilván túloznak, és nem méltányosak. Mivel nem az a dolguk. Az a közszolgák dolga, nemde? Ez konkrét kérdés volt, és nem egyetlen percben várom a választ.

Egy még konkrétabb kérdésem volna azonban: mi lesz szegény agyonnyüstölt, az irodalom viszonyait rendbe tenni hivatott Márai-programmal? A projekt a könyvek kiadását, terjesztését és könyvtári jelenlétét segítené, valamint irodalmunk nemzetközi jelenlétét. A nemzet megmentésének királyi útja, ha erőforrást az oktatásba és a kultúrába áramoltatnak. Egy cső két vége: oktatás nélkül nincs szükség kultúrára, ha nem fogyasztják, nincs kultúra. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Ha ezt az angyali kört megszakítjuk, beáll a nihil. Köszönöm. (Taps az LMP és az MSZP soraiból.)