*

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Érdeklődéssel hallottam és hallgattam a Jobbik igen tisztelt képviselőjének felszólalását. Attól tartok, hogy megint valami olyan módon beszélünk el egymás mellett, hogy nem akarjuk megérteni egymást. (Közbeszólás a Jobbik padsoraiból.) Nem arról van szó, hogy nem értik, mert értik, meg vagyok róla győződve, csak nem akarják érteni. (Közbeszólás a Jobbik soraiból: Ti nem akarjátok megérteni!)

Nem arról szól ez a törvény, amiről önök most meg akarják győzni önmagukat és a saját támogatóikat. (Zaj. - Az elnök csenget.) Nem arról szól ez a törvény, tisztelt Ház - és mondanám a Jobbiknak is -, hogy valamiféle civil szerveződések felszámolására vagy megszüntetésére törekedne a kormány, hanem arra törekszik, hogy világosan és egyértelműen a rendőrségnek meglegyen az a lehetősége, meglegyen az a biztonsága, hogy az irányítás mindvégig a rendfenntartás során egyedül és kizárólag az állami szervek kezében lehet.

Szeretném fölhívni az önök szíves figyelmét egy történelmi példára. Az első világháborút követően Olaszországban, amikor a squadrák megalakultak, még sokan támogatták ezt az akciót. Ezek a squadrák nem voltak mások, mint a háborúból hazatért azon katonák, akik arra vállalkoztak, miután az állam nem tudta a rendet fenntartani, hogy rendfenntartással fogják majd segíteni az államot, és segítik az ott élő polgárokat. Aztán persze egy párt szárnyai alá vette a squadrákat, Mussolini megtalálta ezeknek a squadráknak a helyét, és használta is őket egészen addig, amíg a hatalmat meg nem szerezte. Hogy mi lett belőle, azt én most már nem mondanám tovább.

Mindenkinek tanulnia kell abból, hogy modern állam és modern államon belül az irányítás nem lehet felosztható. Nem lehet szétosztható a hatalom olyan módon, hogy a hatalom egyes lehetőségei és feladatai pártpolitikától és pártoktól függően kerüljenek megosztásra és ennek megfelelően felhasználásra. Mindenki, aki segíteni akar, nyilvánvalóan szükséges, hogy segítsen. Hiszen ma - én ezt nagy nyomatékkal mondanám - nem fogadom el azokat a statisztikákat, még akkor sem, ha megharagszanak egyesek rám, amelyek a hivatalos statisztikákban mutatják ki, hogy mennyi az a lopás, mennyi az a tettlegesség, mennyi az a garázdaság, hiszen tudom - tudom, mert ott vagyok minden héten ezekben a falvakban -, hogy ezek az idős emberek, akik meg vannak félemlítve, sokkal jobban meg vannak félemlítve, mint némelyek, akik állítják magukról, ezek nem mernek följelentést tenni. (Taps a Jobbik padsoraiban.) Ez ténykérdés.

De éppen azért akarjuk, hogy ez a törvény keresztülmenjen, akarjuk, hogy érvényesüljön, hogy az állam minden erejével és lehetőségével garantálja, hogy a félelem megszűnjön. (Közbeszólás a Jobbik soraiból: Ez nem erről szól!) Mert, tisztelt Ház, az is világos, hogy ma ebben az országban vannak hivatalos félők. Vannak olyan hivatalos rettegők, akiknek az a feladatuk, az a dolguk, hogy megjelenjenek egy-egy helyen zavarkeltés céljából és elkezdjenek félni mindenki helyett, és igyekeznek ezt a félelmet természetesen továbbadni azoknak is, akiket ők semmi másnak, csak eszköznek tekintenek.

Azt hiszem, hogyha végre elfogadjuk azt, hogy Magyarországon valami olyasmi történt 2010-ben, ami nemcsak ígérte, hanem reményeim szerint meg is valósítja azokat a változásokat, ami demokratikus keretek között helyreállítja az országon belüli biztonságot, helyreállítja az országon belül előbb vagy utóbb - sajnos én is úgy látom, hogy inkább utóbb -, de mégiscsak helyreállítja azt a társadalmi békét, amire a leginkább szükségünk lenne... - de ezt a társadalmi békét nem lehet helyreállítani, nem lehet megvalósítani úgy, hogyha megosztom a hatalmat, és egymással szembeállítom az egyes embercsoportokat.

Az világos és meggyőződésem szerint mindenkinek el kellene fogadnia: vannak ennek a társadalomnak olyan vesztesei, akikről ha nem tudunk valamilyen formában gondoskodni, számukra biztosítani a jövőbeni életlehetőséget, akkor újratermelődnek azok a viták, azok az ütközetek, amelyek ma sajnos egyes településeken tényleg lezajlanak.

Meggyőződésem - és engedjék meg, hogy újra elmondjam, mert nem lehet ezt elégszer elmondani -, hogy ha azt akarjuk, hogy a magyar vidék is emelkedjen, ha azt akarjuk, hogy a magyar vidéken az elkövetkezendő időben dolgos emberek legyenek, akik megtalálják a mindennapokban az életlehetőségüket, akkor nincs más mód és lehetőség, mint hogy a kétharmadot fölhasználjuk arra - itt most ki kell mondanom -, hogy termőföldhöz juthassanak azok az emberek, akik ott dolgozni tudnak és dolgozni akarnak.

El kell tudni érni, és azt gondolom, hogy ha van valami, ami értelmes dolog és amiért érdemes harcolni, akkor ez mindenképpen ilyen ügy. Ezért az ügyért meggyőződésem szerint mindenkinek, aki tényleg magyarnak, tényleg nemzetinek vallja magát, érdemes és lehet küzdeni, érdemes és lehet harcolni még akkor is, ha nézeteink sok minden másban nem egyeznek.

Ezért én azt szeretném, ha a mai nap azt eredményezné, hogy olyan törvényünk születik, amely törvény meghozza a biztonság lehetőségét, a rendőrség elindul azon az úton, ahol visszaszerzi, megszerzi azt a tisztességét, amire föltétlenül szüksége van, az embereknek pedig meg tudjuk hozni azt a nyugalmat és békességet, amire már réges-régen rászolgáltak.