*

SZABÓ REBEKA (LMP): Kedves Képviselőtársaim! Térjünk rá akkor a vizsgálóbizottságra. Tehát a Lehet Más a Politika is alapvetően üdvözli a hazai cukorágazat sorsát és a mögötte húzódó folyamatokat megvilágítani célzó vizsgálóbizottság felállítását. Mi is azt gondoljuk, ha sikerül kivizsgálnunk ennek az ügynek a tanulságait, és levonni a helyes konzekvenciákat, akkor a jövőre nézve is nagyon fontos tanulságokkal szolgálhat ez az ügy. Tehát alapvetően egyetértünk abban, amit itt sokan hangsúlyoztak, hogy ez egyfajta ilyen állatorvosi lóként kezelhető, ezért is nagyon fontos vizsgálni az elmúlt 20 év élelmiszer-piaci történései vonatkozásában.

Többen elmondták már, és igyekszem ezt nem nagyon részletezni, a jelenlegi helyzet tulajdonképpen az, hogy az ország a korábbi önellátó, sőt exportpozíciója helyett most, ugye, behozatalra kényszerül, megszűnt több ezer munkahely a cukoriparban, illetve a cukorrépa-termesztésben is, és láthattuk, hogy a cukor ára az utóbbi egy év alatt gyakorlatilag a duplájára nőtt. Tulajdonképpen azt mondhatjuk, hogy ez a szomorú életkép a 2006-ban életbe lépett uniós cukorpiaci reform magyar mérlege.

Ezt a képet azért még két tényező árnyalja, mondjuk, egyik sem teszi rózsásabbá. Az első az, hogy a magyar cukoripar mélyrepülése nem is ezzel a reformmal, hanem még 1997-ben az ágazat privatizációjával kezdődött, és ez zavartalanul zajlott 2003-ig, vagyis a Horn-, az Orbán- és a Medgyessy-kormány alatt is. Azt gondolom, ezt azért fontos megjegyezni. A második tényező pedig az, hogy ezt a reformot tulajdonképpen az egész Európai Unió megszenvedte, igaz, Magyarország ezen belül is a legnagyobb vesztesek közé került. Magyarország az uniós termelés csökkentését célzó téves helyzetértékelésre támaszkodó reform - ami a cukorkvóta visszavásárlásán alapult - egyik éllovasa volt, és gyakorlatilag felszámoltuk a saját cukoriparunkat. Míg az EU-ban gyakorlatilag alig 30 százalékos kapacitáscsökkenés ment végbe, nálunk ez az arány elérte a 75 százalékot, és csupán egyetlen cukorgyár élte túl a drasztikus leépítést, amely egyébként szerencsére ma is nyereséges, és országosan importfüggővé váltunk.

Ugye, azt is említették már, hogy a térségünkben mi jártunk a legrosszabbul, mert a környező országok a kvótájuknak csupán a 20-50 százalékát adták vissza, tehát némi bölcsességgel mi is mérsékelhettük volna a veszteségeket.

Időközben a nemzetközi cukorpiaci környezet alapvetően megváltozott, a korábban a világpiaci cukorárak meghatározásában kulcsszerepet játszó nádcukor nagyobbik részét az agroüzemanyag-gyártás, az etanolipar elszippantotta, így az élelmiszercukor-kínálat visszaesett, az árak pedig megnőttek. Itt én is tényleg csak azért tartottam fontosnak ezt hangsúlyozni, mert valóban a korábbi vitákra visszautalva nagyon fontos felhívni a figyelmet az agroüzemanyagok előállításának veszélyeire.

Azért azt kell mondanom, a répacukor megdrágulásának meglepő módon vannak kedvező mellékhatásai is, például csökken valamennyire a cukorfogyasztás, drágulhat a bor- és pálinkahamisítás, illetve javulnak az egészségre kevésbé káros alternatív édesítőszerek, például a méz pozíciói. Itt szeretném megjegyezni, hogy az orvosi vélemények szerint legfeljebb napi 5 gramm finomított cukor bevitele számít egészséges mértéknek, ez Magyarországon 8 millió felnőttre és 2 millió fiatalkorúra számolva csak 16-17 ezer tonna fogyasztást jelent évente. Ehhez persze hozzáadódnak nem közvetlen fogyasztási célú felhasználások is, ám a magyar népesség egészséges mértéket meg nem haladó cukorbevitele valószínűleg nem éri el évente az 50 ezer tonnát. A fogyasztás enyhe visszafogását persze természetesen a cukoripar és a cukorrépa-termesztés tönkretétele nélkül is el lehetett volna érni, ezért mi is mindenképpen tarthatatlannak tartjuk, hogy kedvező termőhelyi adottságaink ellenére jelenleg évi 200 ezer tonna cukrot importálunk, ez a helyzet nonszensz.

Tehát a fentiek alapján egyértelmű, hogy az eleve rossz irányú reform túlteljesítésével Magyarország kétszeres hibát követett el, amiért most duplán fizetünk, nemcsak az ágazat foglalkoztatása és jövedelemtermelési szintjének összezsugorodásával, hanem a cukor európai átlagot jócskán meghaladó drágulásával is. Ugyanakkor, amennyiben valóban a mostani helyzet kialakulásáért felelősséget viselők teljes körét keressük ezzel a vizsgálóbizottsággal, az elhibázott cukoripari privatizációban, valamint a kvótavásárlásban részes összes kormány szerepét vizsgálni kell, és nem is érhetjük be csupán a múltbeli hibák elemzésével, de kiutat is kell mutatnunk a cukorrépa-termesztőknek, illetve az iparág szereplőinek.

A termelők a nyugati országrészben most egy új cukorgyár alapítását fontolgatják, ez azonban, azt gondoljuk, a jelenlegi kvóták és támogatások ismeretében könnyen lehet, hogy inkább egy illúzió lesz, hiszen érdemi előrelépéssel talán csak az új reform kapcsán, illetve a jelenlegi cukoripari rendtartás hatályának lejártakor kerülhet sor, amennyiben a jelenlegi döntéshozók a korábbinál ügyesebben érvényesítik majd a magyar érdekeket.

Tehát azt gondolom, hogy még mindig van tere annak, hogy okosabban cselekedjünk, mint elődeink. Ehhez azonban pontosan meg kell határozni azt is, hogy mit tekintünk magyar érdeknek, és az iparág mely szereplőinek az érdekeit kívánja a magyar kormány a tárgyalások során képviselni. Gondolok itt arra, hogy a kistermelőknek, a nagyüzemeknek vagy esetleg a cukoripari nagyvállalatoknak akarunk-e inkább kedvezni ezekben a folyamatokban.

Tehát azt kell hogy mondjam, hogy a vizsgálat tárgyával és irányaival nagyrészt egyetértünk, ugyanakkor nagyon fontosnak tartjuk azt is, hogy a vizsgálóbizottság célja ne egyfajta boszorkányüldözés és megint sajnos az utóbbi egy évben meglehetősen szokásos elmúlt 8 évre mutogatás legyen, hanem a mai helyzethez vezető előzmények teljes körű tisztázása, azt gondolom, hogy ez lenne nagyon fontos. Ezért szeretnénk az előterjesztők figyelmébe ajánlani azt is, hogy a javaslat e) pontjából esetleg a már megelőlegezett ítéletet arra, hogy konkrétan mely kormányokat gondolják hibásnak, azt gondolom, hogy egy vizsgálóbizottság céljai közül célszerű volna inkább kihagyni, és majd az eredményekben megfogalmazni ezt. Ez csak egy javaslat.

A másik dolog. Mi azt gondoljuk, hogy nagyon fontos lenne tulajdonképpen a jövőre előrenézni, és azt megvizsgálni, hogy ennek az egész ágazatnak milyen jövője van most a jelenlegi körülmények között Magyarországon, milyen esélyei vannak, mekkora méretű cukoriparra van szükségünk, ennek milyen gazdasági, foglalkoztatási, egészségügyi, illetve ökológiai hatásai vannak, hogyha újra feltámasztjuk a cukorrépa-termesztést és a cukoripart, és mindez hogyan fog majd illeszkedni az aktuális népegészségügyi programokhoz, illetve a most társadalmi vita alatt lévő vidékstratégiai koncepcióhoz. Tehát én nagyon szeretném, hogyha ez a vizsgálóbizottság ilyen kérdésekkel is foglalkozna, hogy tulajdonképpen ne csak egyfajta múltbeli állapothoz akarjunk visszatérni, ami lehet, hogy 10-15 éve még kedvező volt az országnak, hanem azt nézzük meg, hogy a jelenlegi körülmények és feltételek között milyen cukoriparra volna szükségünk. Tehát a mai korhoz és a mostani hosszabb távú stratégiai kormányzati elképzelésekhez igazítsuk majd az ajánlásainkat.

Úgyhogy én ezzel köszönném meg a figyelmüket, és remélem, hogy ez a vizsgálóbizottság sikeres lesz, és valóban fontos, a jövőre néző konzekvenciákat tudunk majd levonni.