*

SNEIDER TAMÁS (Jobbik): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A most elénk kerülő határozati javaslat a Jobbik egyik alapvető programja volt a választások idején, de úgy gondoljuk, hogy nemcsak a Jobbik programja volt, hanem a lakosság nagyon jelentős része egyetért azzal a gondolattal, hogy a támogatásokért, segélyekért cserébe elvárjunk bizonyos elvárásokat, követelményeket, hogy ne csak szórjuk ki az adófizetők pénzét az ablakon, hanem igenis tegyünk mellé elvárásokat.

Úgy gondolom, ez nem elsősorban a segélyezettek, hanem az adófizetők pénze, és minket, parlamenti képviselőket azért választottak be a tisztelt Ház falai közé, hogy erre a pénzre a legjobb tudásunk szerint vigyázzunk, és minél jobb legyen a felhasználása. Ez a javaslat ezt célozza meg.

Nagyon röviden a javaslat lényege: egy névre szóló, át nem ruházható, készpénzre nem váltható plasztikkártyát kapnának a rászorulók, és a támogatások 80 százalékát ezen a szociális kártyán keresztül vehetnék fel, illetve 20 százalékot készpénzben kapnának meg. Fontos lenne még, hogy együttműködjenek a szociális ellátórendszerrel, jövedéki terméket ne vásárolhassanak rajta, hanem ehelyett élelmiszert, ruházatot, tanszert vagy gyógyszert vásároljanak. Az elmúlt egy évben már nagyon sokat lehetett hallani erről a kérdésről, ezért a javaslatot nem szeretném tovább boncolgatni.

Viszont mindenképpen szeretnék kitérni arra, hogy ugyancsak a bizottsági vitában a kormány részéről az hangzott el, hogy Magyarországon nem időszerű a szociális kártya bevezetése. Szeretném jelezni tisztelt képviselőtársaimnak, úgy látszik, hogy a Felvidéken jobban olvassák a Jobbik programját, mert ott időszerűvé vált ez a kérdés, hiszen tőlünk északra ebben az évben több településen bevezetik a szociális kártyát. Mi úgy gondoljuk, hogy a mi gazdasági és társadalmi körülményeink ugyanúgy szükségessé tennék ennek a rendszernek a működtetését, mint tőlünk északra.

Március 16-án volt a bizottsági vita, akkor hangzott el, hogy nem szükséges a szociális kártya Magyarországon, ugyanakkor némi meglepetésre egy valamelyest hasonló javaslatot terjesztettek a szociális konzultáció révén a magyar társadalom elé, hiszen a konzultációs kérdések 5. pontja úgy szól, hogy "vannak, akik azt javasolják, hogy az állam a szociális segélyt a rászorulóknak ne pénzben, hanem alapvető szükségleti cikkekben, például élelmiszerekben adja". Lehet, hogy vannak olyanok, akik ezt szeretnék, mi viszont azt mondjuk, hogy ez nem igazán egy költséghatékony módszer. Sokkal egyszerűbbnek tartanánk, ha több százezer plasztikkártyát osztanánk ki a rászorulók részére, nem pedig minden évben több százezer tonna élelmiszert, háztartási árut, vegyi árut szállítanánk ki számukra. Sőt, még az sem igazán költséghatékony, ha ők maguk mennek be az önkormányzat különböző hivatalaiba azért, hogy átvegyék ezeket a cikkeket. Azért van a magyar bolthálózat, hogy ott vásárolhassanak. Éppen hogy nem mi akarjuk beosztani mások pénzét, hiszen ha kiosztásra kerülnek élelmiszerek, akkor azok nyilvánvalóan valamilyen meghatározott élelmiszerek lehetnek, a mi javaslatunk szerint viszont a vásárló dönthet arról, hogy a saját keretéből adott esetben parizert vagy virslit kíván étkezni aznap vacsorára.

A másik nagyon fontos dolog az uzsorakamat kérdése. Ez a rendszer határozottan vissza tudja szorítani azt a fajta uzsorabűnözést, ami Magyarországon tapasztalható. Mindenképp meg kell jegyezni, hogy ezt a fajta bűncselekményt elsősorban cigány származású személyek követik el más cigány származású személyek ellen a saját közegükben. Magyarul, a cigányság felzárkóztatásának lényeges eleme lehet ez is, mert higgyék el, hogy az uzsorabűnözők nem élelmiszereket akarnak egyik faluból a másikba vinni, ráadásul ezek után nem tudnának készpénzt kapni, legfeljebb lisztet, cukrot és más hasonló árut. Higgyék el, hogy a 20 milliós fekete dzsipekkel, amelyeken megjelennek a segélyosztáskor, nem azért mennek oda, hogy teletömjék a csomagtartóikat különböző élelmiszerekkel. Meg fog szűnni ez a fajta bűnözés, ha sikerül felállítani ezt a rendszert Magyarországon.