*

SZABÓ TIMEA, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az alapvető jogok biztosáról szóló törvény megalkotását az alaptörvény 30. §-a írja elő. Az alaptörvény meghatározza a biztos és helyettesei feladatait. Eszerint a biztos az alapvető jogokkal kapcsolatban tudomására jutott visszásságokat vizsgálja ki, és lépéseket tesz a megszüntetésük érdekében, a helyettesek pedig a jövő nemzedékek érdekei, illetve a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét látják el.

A már elfogadott alaptörvény megköti a törvényalkotó kezét, hiszen az előttünk fekvő törvényjavaslat esetleges módosításának határt szab az, hogy a javaslatnak azok a szakaszai, amelyekről az alaptörvény rendelkezik, nyilvánvalóan nem módosíthatók. Most nem is mennék bele abba, hogy ugyan miért volt szükség az országgyűlési biztosi rendszer ilyen módon történő megváltoztatására, arra, hogy megszüntessék az összes szakombudsmant, arra, hogy az adatvédelmi biztos hivatalát teljesen megszüntessék, a kisebbségi és a jövő nemzedékek országgyűlési biztosát pedig lényegében marionettbábuvá degradálják. Azért nem megyek most ebbe bele, mert nyilvánvalóan megkapnánk újfent azt a választ, hogy vettünk volna részt az alkotmányozásban, akkor bele tudtunk volna szólni ebbe a dologba, ami nyilván nem igaz.

Nem mellesleg itt megjegyezném, az imént kaptuk azt az értesülést, hogy Jóri András jogerősen is megnyerte Lázár János ellen a hódmezővásárhelyi úgynevezett szégyenlistával kapcsolatos perét. Ezek után természetesen nem csodálkozunk egy picit sem azon, hogy Jóri András megy a levesbe.

De visszatérve a törvényre, azt gondoljuk, hogy a jövőben újra és újra találkozni fogunk majd azzal, hogy az alaptörvény kutyafuttában történt megtárgyalása és elfogadása következtében az Országgyűlés miféle buktatókat és csapdákat állított önmaga útjába. Ez a tapasztalat, amellyel most kezdünk szembenézni, visszamenőleg is igazolja a Lehet Más a Politika döntését, hogy távol tartsuk magunkat az alkotmányozási cunamitól.

Az elfogadásra váró törvény az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvényt váltja ki. Ez különös körültekintésre kötelezi a törvényhozást, hiszen az állampolgári jogok biztosainak intézményéről általában is elmondható, amit a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvényjavaslat miniszteri indokolása az adatvédelmi rendszerrel kapcsolatban tételesen is tartalmaz, tudniillik, hogy az európai összehasonlításban is kimagasló. Valóban az, köszönhetően, úgy gondoljuk, mindenekelőtt az első országgyűlési biztosok, Gönczöl Katalin, Majtényi László és Kaltenbach Jenő úttörő tevékenységének. Úgy tetszik, a törvény-előkészítők szem előtt tartották ezt a tényt. Az alapvető jogok biztosának jogosítványaira és eljárására vonatkozó szabályok nagy része változatlan formában került át az új törvénybe. A biztost és helyetteseit az Országgyűlés - akár elődeiket - a megválasztott képviselők kétharmadának szavazatával választja meg. Kérdés azonban az, amit nem teljesen értünk, hogy a helyetteseket minek megválasztani az Országgyűlésnek - persze nyilvánvalóan tudjuk, a látszat fenntartása kedvéért -, miután semmilyen önálló hatáskörük nem lesz, ez már elhangzott korábban is. Egyetlen panaszt nem vizsgálhatnak ki önállóan, mindenben az általános biztos beosztottjai, még a kiválasztásuk is tulajdonképpen tőle függ. Hogy nem többek egyszerű hivatalnokoknál, az abból is látszik, hogy hivatali jogállásuk a hivatalvezető főtitkáréval azonos.

Komoly probléma a törvénnyel kapcsolatban az, hogy az kikerült a sarkalatos törvények köréből. Ez azt jelenti, hogy miközben a biztos és helyettesei erős parlamenti felhatalmazással rendelkeznek, a törvény, amely megbízatásuk hat éve során a munkájuk alapját képezi, bármely jövendő parlament egyszerű többségével megváltoztatható. Ez azonban csak része a problémának, az általánosabb probléma az, hogy maguknak az alapjogoknak is csak egy része sarkalatos törvény. Az alaptörvény hatálybalépése után a pártokra vonatkozó törvény továbbra is csak kétharmados többséggel változtatható meg, az egyesülés és a gyülekezés jogáról szóló törvény ellenben egyszerű többséggel módosítható. Az egyházakra vonatkozó törvény kétharmados, ellenben a sztrájktörvény megváltoztatása a jövőben csak egyszerű többséget igényel.

Az alapvető szabadságjogok védelme egyébként nem a kétharmados törvények lététől függ. A demokratikus országok nagy részében az alkotmányt kivéve semmilyen törvény elfogadását nem kötik minősített többséghez, a szabadságjogokat mégsem fenyegeti veszély. Németországban például azért nem, mert az ottani alaptörvénynek a szabadságjogokra vonatkozó szakaszait semmilyen módon nem lehet megváltoztatni, sem kétharmados, sem kilenctizedes többséggel. Azt a tételt ugyanis, amivel a német alaptörvény kezdődik, tudniillik, hogy az emberi méltóság kikezdhetetlen, nem a törvényhozás hozta létre, hanem emberi mivoltunkból következik.

Az persze a mi alaptörvényünkben is benne van, hogy az EMBER - csupa nagybetűvel - sérthetetlen, és elidegeníthetetlen alapvető jogait tiszteletben kell tartani. De az is benne van, hogy ezek a jogok szükség esetén a szükséges mértékben korlátozhatók. Természetesen még ez is elfogadható, hiszen a német megoldás kivételesnek mondható, csak kell egy testület - legyen az a legfelsőbb bíróság, mint Amerikában, vagy az alkotmánybíróság, mint a legtöbb európai országban -, amely a politika hullámverésétől függetlenül jogosult megmondani, mikor és milyen mértékben elfogadható az alkotmányos, az alapvető jogok korlátozása.

Ehhez azonban az kell, hogy ennek a testületnek, nevezzük Alkotmánybíróságnak, a tekintélye és függetlensége vitathatatlan legyen. Ha nem az, akkor az alapvető jogok is ki vannak szolgáltatva a politikai széljárásnak. Ha pedig így van, akkor az alapvető jogok biztosának pozíciója is ingatag, bármilyen erős felhatalmazást kapott is az országgyűlési képviselők kétharmadától. Mindenesetre sajátos ellentmondás, hogy az alapvető jogok biztosa esetén kizáró ok, ha a jelölt az előző négy évben országgyűlési képviselő vagy kormánytag volt, alkotmánybíró esetében pedig nem az. Holott az alkotmánybírónak kellene pártatlanul dönteni azokról az alapjogokról, amelyeket az alapjogi biztos majd védeni fog. Itt zárójelben jegyezném meg, hogy kérdéses az alapjogi biztos megválasztásának feltétele is. Nem teljesen értjük, mit jelent az, hogy kiemelkedő elméleti tudás vagy 10 éves gyakorlat, ugyanakkor az adott területen jelentős tapasztalat szükséges. Nem úgy kellene, tisztelt képviselőtársaim, hogy az adott témában kiemelkedő elméleti tudás vagy az ott szerzett legalább 10 éves gyakorlati tapasztalat szükséges? Persze, amint azt az alkotmánybíró-választásnál is tapasztaltuk, a flexibilis szabály flexibilis értelmezést tesz lehetővé.

Amikor 2007 őszén az Országgyűlés létrehozta a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának tisztségét, egyúttal hét új szakasszal egészítették ki a hatályos törvényt, amelyek meghatározták a környezet védelméért, a jövő nemzedékek számára való megőrzéséért felelős biztos jog- és feladatkörét. A kiegészítés nagyon is indokolt volt, hiszen az emberi jogokat, az alapvető szabadságjogokat, a nemzeti és etnikai kisebbségek jogait meghatározza az alkotmány, meghatározzák a vonatkozó törvények és a nemzetközi egyezmények, amelyekhez Magyarország is csatlakozott. A jövő nemzedékek jogait ellenben nem határozzák meg törvények, ezeket különböző, a környezet védelméről szóló törvényekből kell összegyűjteni, amelyek részben kötelezettségeket, részben tilalmakat tartalmaznak. A jövő nemzedékek biztosának feladatköre is eltér a többi ombudsmanétól, de ebbe most nem megyek bele, mert Jávor Benedek képviselőtársam részletesen is beszél majd arról, hogy Magyarország szempontjából miért kiemelt jelentőségű a jövő nemzedékek biztosának hivatala.

A törvény 1. §-ának értelmében az alapvető jogok biztosa független nemzeti megelőző, illetve ellenőrző jogvédelmi mechanizmusként jár el, ha erre nemzetközi szerződésben vállalt kötelezettség teljesítése érdekében kijelölik. Erről Szabó Máté is beszélt iménti felszólalásában. Tegyük zárójelbe most a nyelvi logikai problémát, hogy hogyan is járhat el egy személy mechanizmusként, és próbáljuk megérteni, mire gondolt az előterjesztő. Magyarázatot ugyanis az 1. §-hoz fűzött indoklás nem ad. Arról van szó, hogy az ENSZ emberi jogi bizottsága létrehozott egy albizottságot, amelynek az a feladata, hogy elhárítsa, megelőzze a kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmódú büntetések alkalmazását. Az albizottság, angol rövidítésében SPT 2007-ben kezdte meg tevékenységét.

Az SPT létrejöttét megelőzte egy opcionális jegyzőkönyv, az úgynevezett OPCAT hatályba lépése 2006 júniusában. A jegyzőkönyvet aláíró államok vállalják, hogy lehetővé teszik az SPT munkatársainak látogatását minden olyan intézményben, ahol az emberek nem vagy nem teljesen szabad akaratukból tartózkodnak, tehát a büntetés-végrehajtási intézeteken, rendőrségi fogdákon, idegenrendészeti szállásokon és menekülteket befogadó állomásokon kívül elmegyógyintézetekben, elmeszociális otthonokban, állami gondozottak otthonában s a többi. A jegyzőkönyvet aláíró államok egyúttal vállalják, hogy létrehoznak egy nemzeti megelőző mechanizmust, angol rövidítésében az NPT-t, amely együttműködik az SPT-vel és az ENSZ egyéb szerveivel, előkészíti és segíti látogatásaikat, és nyomon követi az albizottság ajánlásainak érvényesülését.

Ennek a mechanizmusnak lenne az irányítója az alapvető jogok biztosa, ha erre a feladatra kijelölik. A probléma csak az, hogy Magyarország nem ratifikálta, de még csak alá sem írta a jegyzőkönyvet, holott azt már ratifikálta Németország, Franciaország, Hollandia, Svédország, továbbá Lengyelország, a Cseh Köztársaság, Szlovénia, Bulgária, Horvátország, hogy csak az európai országokat említsük. Persze, sok jót nem várhat Magyarország az SPT látogatásaitól. Nemrégiben az Emberi Jogok Európai Bírósága Strasbourgban a fogva tartás körülményei miatt marasztalta el Magyarországot. Pintér Sándor belügyminiszter úr értetlenségének adott hangot, mondván, hogy az Európa Tanács hasonló feladatokkal megbízott szerve, a kínzás megelőzésére létrejött bizottság, az úgynevezett CPT soha nem fogalmazott meg efféle kifogásokat. Csakhogy ez nem igaz, a CPT számos alkalommal fejezte ki rosszallását, korábbi belügyminisztersége idején pedig maga Pintér Sándor írta alá a CPT jelentésére adott kormányzati választ.

Ez év június 7-én a strasbourgi bíróság a Szél kontra Magyarország ügyben újabb elmarasztaló ítéletet hozott, kijelentve, hogy a börtönök zsúfoltsága, a zárkát a mellékhelyiségtől elválasztó ajtó hiánya önmagában megalázó és embertelen bánásmódnak minősül. Ítélete indoklásában a bíróság ezúttal éppen a CPT jelentésére hivatkozott. Az ítélet azt is kimondta, a bíróság megítélése szerint a hatóságoknak sürgősen reagálniuk kell annak érdekében, hogy a fogva tartottak részére biztosítsák a fogva tartás megfelelő körülményeit. Ha Magyarország végre aláírja az opcionális jegyzőkönyvet, amit a végtelenségig mégsem halogathat, lesz tennivalója az alapvető jogok kétharmados többséggel megválasztott biztosának, aki egyúttal a nemzeti megelőző mechanizmusnak is irányítója lesz. És akkor talán megszületnek azok a jogszabályok is, amelyek biztosítják, hogy a mechanizmus működésében megfelelő szakemberek, jogászok, orvosok, pszichológusok és civil szervezetek is részt vegyenek. Akárki is lesz az alapvető jogok biztosa, vagy neki nem lesz könnyű megbirkózni a jogászi lelkiismeretével, vagy a kormánynak vele.