HARRACH PÉTER (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagy érdeklõdéssel, bár csökkenõ figyelemmel hallgattam az ellenzéki pártok képviselõinek megszólalását. Igyekeztem felfedezni bennük a különbségeket, nem sikerült, hiszen egybecsengett mind a három, pártjukra jellemzõ sajátosságot nem nagyon találtam bennük. Hibát viszont bõven, egyet hadd idézzek, amikor a kisembereket sújtó adókról volt szó. A felsorolásban többek között a bankadó is szerepelt, valóban szegény bankár kisembereket és az intézményüket sújtotta. Aztán elhangzott olyan is, hogy recesszióba dönti a gazdaságot ez a kormány; a bájos az volt, hogy azok részérõl, akik ezt alaposan megtették néhány évvel ezelõtt.
A nemzetközi gazdasági és pénzügyi válság több hullámban érte el Magyarországot. Amikor az elsõ hullámból kidugtuk a fejünket, akkor azt hittük, hogy nem jön a második. De megjött, és most már kérdések merülnek fel bennünk. Persze, nem az, hogy meddig tart ez a hullám, és egyáltalán milyen hosszú és mély lesz ez a válság, hanem az az alapvetõ kérdés, hogy lehet-e ott folytatni, ahol elõtte abbahagytuk. És ez a döntõ kérdés.
A korszakváltásnak a kényszere jelen van ebben a válságban, még ha tünet is ez csupán, ugyanakkor, ami ennél fontosabb, a szemléletváltás kényszere. És persze, a lehetõsége is, mert ez nemcsak kényszer, hanem lehetõség.
Ennek a válságnak és az azt követõ megoldásnak talán a lényege ott keresendõ, hogy egy olyan államot kell kialakítanunk, amelyik képes úgy nyújtani szolgáltatásait a polgároknak, hogy közben nem dönti magát olyan adósságba, mint amilyenbe eddig is tette. Ha az okokat keressük a válságra, akkor mindenképpen a túlhajtott hitelezés mellett mélyebb okokat is találunk, a növekedési és fogyasztási kényszert, ami elsõsorban a nyugati gazdaságokra jellemzõ.
Korszakváltás elõtt állunk tehát, és akkor fog jól mûködni a mi világunk ebben az új korszakban, ha a pénzmozgás mögött tényleges teljesítmény van, és ha az a bizonyos szemléletváltás, amire utaltam, megtörténik. Ha egyetlen vonását emelem ki ennek a szemléletbeli váltásnak, akkor azt a sajátos magyar jelenséget kell említenem, amely hosszú évtizedek óta olyan berögzõdéseket valósított meg, amiket meg kell szüntetnünk, és ha van valami elõnye ennek a válságos helyzetnek, akkor ez kell hogy legyen.
(13.40)
Tudjuk, hogy a szocializmus alatt az emberi személy szabadságának és kreativitásának a korlátok közé szorítása, a munkamorál sajátos alakulása egy olyan embertípust formált, amely normális körülmények között életképtelen. És persze az elmúlt húsz év nem változtatott, hanem talán még mélyítette is ezt az emberi válságot, hiszen az állam úgy gondoskodott a polgárairól, hogy az végül nem is szociális védõháló volt, hanem gyermekruhába bújtatta a polgárait, magukról gondoskodni nem tudó, a munkáról leszokó embert formált meg.
Ez az az alapvetõ szemlélet, amit nekünk meg kell változtatnunk. A válság kezelése tehát kényszer és lehetõség, a régi adósságot törlesztenünk kell, és egy új szemléletet kell formálnunk, miközben az államot úgy építjük, hogy megadja azokat a szolgáltatásokat a polgárainak, amik még az eladósodás elõtt megadhatók, de ugyanakkor egy magáról gondoskodni tudó, dolgozni kívánó embert formáljon ki, és ezzel a válság utáni idõszakot új alapokra tudja helyezni.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)