EGYED ZSOLT (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Az egészségügyi ágazat s így a szakdolgozók életét is befolyásoló számos markáns törvény és rendelet született az elmúlt idõszakban. Olyan átalakítások történtek a fekvõbeteg-ellátó intézményrendszerünkben, amelyek alapvetõen új megvilágításba helyezték az emberi erõforrás kezelésének kérdését. Többéves negatív tendencia következményeként az ápolói létszám országos szinten nagymértékben csökkent, mivel aki tehette, külföldön vállalt munkát, és most az ápolók, akik hivatásának lényege, hogy az embereknek segítsenek, kiemelt figyelmet, sõt támogatást igényelnek. Nagyon sok kórházban nincs olyan nap, hogy ne számolna le egészségügyi szakdolgozó. Ha ez a tendencia így folytatódik, nem lesz szakképzett személyzet a betegágyak mellett.
Az egészségügyben tapasztalható létszámhiány, a területi, a helyi szervezetek információi, valamint az elindított ingyenes álláshirdetési oldalak állásajánlatainak feldolgozása alapján országos helyzetképet lehet felrajzolni. Ezt a tendenciát még inkább alátámasztják a Központi Statisztikai Hivatal évrõl évre kiadott adatai, amelyek a kórházakban be nem töltött üres álláshelyek számáról, mértékérõl árulkodnak.
Elmondható, hogy a hazai fekvõbeteg-ellátás területe a leginkább érintett az emberi erõforrás hiánya tekintetében. Ezen belül is elsõsorban a jól képzett szakápolói, szakasszisztensi végzettséget igénylõ munkaterületeken mutatkozik krízishelyzet. Talán az intenzív betegellátás, az aneszteziológia, a mentõszolgálatok, valamint a pszichiátriai és onkológiai osztályok területén állandósult szintén a szakemberhiány.
A szakdolgozók, ezen belül az ápolók idõsödése is erõteljesen tapasztalható a fekvõbeteg-ellátó intézményekben. Évrõl évre növekszik a dolgozók életkora. Ez az elmúlt esztendõben már megközelítette átlagban a 47 évet. Ha belegondolunk, hogy a közvetlenül a betegágy mellett dolgozó szakápoló kollégáink magját az ötvenes éveihez közelítõ korosztály adja, akkor szintén borús képet vizionálhatunk a napi munkavégzésük, a jövõbeni teherbírásuk alakulásának kérdésében. A következõ tíz esztendõben negyvenszer többen fognak nyugállományba vonulni, mint amennyi harminc év alatti szakápoló a rendszerben az utánpótlást biztosítja.
Ugyanakkor a kialakult helyzet egy másik sarkalatos kérdésre is rávilágít, nevezetesen azt az ellentmondást lehet felfedezni, hogy a jelenleg hatályos, az ágazat létszámigényét meghatározó szabályrendszer igen nehezen megfogható kapaszkodót jelent az intézménymenedzsment, a fenntartó, de az ellenõrzõ hatóságok számára is. Nem tudják finanszírozni a humán erõforrást, mert nincs pénz a rendszerben. A szakápolók problémája Magyarországon egy tipikus esete annak, hogy a kormány a kommunikációban mindennél fontosabbnak tartja az emberek sorsát, életét, egészségét, de most fel lehet tenni azt a kérdést, hogy milyen is lesz a jövõben az ápolói életpályamodell. (Az elnök a csengõ megkocogtatásával jelzi az idõ leteltét.)
Tisztelt Miniszter Úr! Mit kíván tenni ennek a tarthatatlan állapotnak a megváltoztatása érdekében? Mennyit ér önöknek a magyar emberek egészsége és élete? Várom megtisztelõ válaszát.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.)