DR. NYIKOS LÁSZLÓ, a számvevõszéki és költségvetési bizottság elnöke, az összefoglalt kisebbségi vélemény ismertetõje: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyûlés! Elnök úr, engedje meg, hogy mielõtt rátérek a kisebbségi vélemény ismertetésére, egy reflexióval éljek a többségi véleményt elõadó Szijjártó Péter képviselõtársam mondandójára, aki egyébként a bizottság alelnöke is. Õ a tõle megszokott lendülettel és rutinnal egy gyõzelmi jelentést ismertetett itt nekünk. Én azt gondolom, feltételezem, hogy ez a fajta információtömeg, amit itt hallottunk, nem jelenik meg a bizottságok véleményében, és én azt fogom tenni ezzel szemben házszabályszerûen, hogy csak azt fogom elmondani, ami a hozzám érkezõ kisebbségi véleményekben megjelent.

Azt gondolom, hogy együtt ültünk a költségvetési bizottság ülésén, ebben a bizottságban ilyen mértékû fényezõ anyag - vagy nem tudom, minek nevezzem -, információ nem jelent meg (Dr. Józsa István: Hozzászólás...), hozzászólás nem jelent meg. Tehát azt gondolom, hogy nem volt egészen házszabályszerû ez a fajta interpretáció, én ezzel szemben talán egy kicsit szárazabb és szolidabb leszek, de tartom magamat a Házszabályhoz.

Csak a legutolsó információt hadd minõsítsem, kedves alelnök úr, képviselõtársam. Ön azt mondta, hogy a Számvevõszék pozitív véleményt adott a múlt évi gazdálkodásról és a kormány pénzügyi beszámolójáról. Én nem tudom, milyen jelentést olvastunk, én ezt olvastam (Felmutatja.) elég sokat, oda-vissza, keresztbe-hosszába, ebben ilyen minõsítés nincs. Én ezt majd el fogom mondani a frakció-vezérszónoklatomban, hogy pont a fõ problémája, az egyik fõ gondja a számvevõszéki jelentésnek, hogy nem ad végsõ minõsítést. Nagyon sok mindent ír, pró-kontra, csak azt nem mondja meg, hogy kedves képviselõk, mi most, vagy én most, a Számvevõszék elnöke ezt a zárszámadást elfogadásra ajánlom vagy nem ajánlom. Tehát egyszerûen ilyen megállapítás ebben a jelentésben nincs.

Elnök úr, ezek után engedje meg, hogy rátérjek a valós mondanivalómra. Készülve erre a kisebbségivélemény-mondásra, sokat töprengtem azon, hogy vajon szükség van-e arra, hogy minden parlamenti bizottság napirendjére vegye a zárszámadási törvényjavaslatot és a hozzá csatlakozó számvevõszéki jelentést vagy véleményt. Szijjártó képviselõtársam korrekt módon ismertette azt, hogy a 19 bizottság, amelyiknek a napirendjén szerepelt ez a kérdéskör, miként, milyen arányokban minõsítette, ajánlotta elfogadásra ezeket a dokumentumokat.

A költségvetési törvény vitájában természetesnek tartom azt, hogy minden bizottság foglalkozik a költségvetési törvényjavaslattal, hiszen abban nemcsak pénzügyi adatok, hanem ágazatpolitikai, finanszírozási kérdések is megjelennek. Ezzel szemben a zárszámadás természete olyan, hogy legalábbis - hogy mondjam csak, hogy senkit ne sértsek meg -, mondjuk, a Lajtán túli országokban olyan a természete, hogy elsõsorban számviteli, pénzügyi természetû információkat tartalmaz, és arra keresi a választ, hogy a zárszámadás, a kormány számadása valós képet, hû képet fest-e az ország, az állam, a kormány, illetve a közpénzekkel kapcsolatos pénzügyi és vagyoni helyzetrõl.

Tehát azt gondolom, itt érdemes azon elgondolkodnunk, hogy érdemes-e ezt az egyébként házszabályszerû gyakorlatot a jövõben is fenntartani, és minden bizottságot megkínálni azzal a napirendi ponttal, mint ahogyan ez történt. A hozzám érkezõ kisebbségi véleményekbõl azt a tapasztalatot szûröm le, hogy nagyon frusztráltak voltak ezek a vélemények, egyik-másik bizottságban nem nagyon tudták a képviselõtársaim azt, hogy most végül is mit írjanak errõl a zárszámadásról.

Néhány adatot hadd említsek én is a kisebbségi véleményekrõl! Úgy, ahogyan ezt Szijjártó úr említette, a 20 állandó bizottság közül 19 napirendjén szerepelt ez a kérdéskör, és ebbõl 16 bizottság küldött a költségvetési bizottság titkárságára kisebbségi véleményt. Négy bizottság egy jelentést adott le - a foglalkoztatási, az önkormányzati, a honvédelmi és a fogyasztóvédelmi bizottság -, tehát ebben mintegy integrálták a kisebbségi véleményeket. Formailag egységes kisebbségi véleményt adtak le a foglalkoztatási bizottság kivételével ezekben a bizottságokban, és ezekben a formailag egységes véleményekben azért valamelyik ellenzéki párt véleménye dominált, tehát címében egységes volt, de tartalmában egy pártot jellemzett: az alkotmányügyi bizottságban, a honvédelmi bizottságban lényegében az MSZP véleménye jelent meg, az önkormányzatiban a Jobbiké és a többi.

A mezõgazdasági bizottságban, az oktatási bizottságban, a sportbizottságban elhangzott kisebbségi véleményeket az ellenzéki frakciók képviselõi külön-külön indokolták, és ezek egyöntetûen azt mutatják összegzésként és általánosítva, hogy az ellenzéki pártok a zárszámadási törvényjavaslat általános vitára bocsátásával nem értettek egyet. Ezúttal az MSZP sem értett egyet, ezt azért hangsúlyozom, mert ha visszaemlékszünk, a 2009. évrõl szóló zárszámadást az MSZP-frakció megszavazta a Fidesz frakciójával együtt. Tehát ez a zárszámadás, ennek a fogadtatása annyiban is különbözik az egy évvel korábbitól, hogy mindhárom ellenzéki párt egységesen, bár különbözõ indokokkal általános vitára alkalmatlannak minõsítette.

Ez a fajta összvélemény egy nagyon tarka kép formájában elméletileg akár 57 egyedi véleményben is jelentkezhetett volna, hiszen ha mind a 19 bizottságból mindegyik ellenzéki párt saját, önálló véleményt formál, akkor ez 57 részjelentés lett volna. Nyilván ez nem így történt. Az MSZP 8, a Jobbik 10, az LMP 4 önálló véleményt fogalmazott meg, ebbõl szûrtem le ezt az általános következtetést, hogy részeiben és egészében is elutasították az ellenzéki pártok a zárszámadás általános vitára bocsátását.

Elnök úr, két tanulságot hadd vonjak le ezek után az ellenzéki vélemények tanulmányozása kapcsán. Az egyik az a tanulság, hogy a zárszámadási törvényjavaslat jelenlegi parlamenti procedúrája, amely szerint a zárszámadást és a hozzákapcsolódó számvevõszéki jelentést minden bizottság köteles a napirendjére venni, nem tartom ésszerûnek, nem tartom racionálisnak, nem tartom hatékonynak. Nyilvánvaló, sem én magam, sem ellenzéki képviselõtársaim nem képesek megváltoztatni a Házszabálynak ezt az elõírását, de azt gondolom, azon érdemes elgondolkoznunk mindannyiunknak, hogy ezt az idõt, energiát, kapacitást, amit erre kénytelenek fordítani ehhez a témakörhöz, mármint a számviteli, pénzügyi témakörhöz hivatalból kevesebbet értõ képviselõtársaink felhasználnak, ezt spóroljuk meg más célra, annál is inkább, mert más országokban ez nem így van.

Ez nem így volt Magyarországon sem a két világháború között a múlt század elsõ felében. Ugye, ott kitüntetett helyzetben van a mindenkori parlament mindenkori költségvetési bizottsága, amelyik behatóan és esetleg több napig vitatja a zárszámadást, és nemcsak arról dönt, hogy általános vitára alkalmasnak ítéli-e vagy nem, hanem érdemben foglalkozik vele, õ maga készít jelentést a parlament számára, és a parlament nagymértékben ennek a jelentésnek az ismeretében dönt arról, hogy elfogadja-e a zárszámadást, ezáltal megadja-e a felmentést a kormánynak a gazdálkodás felelõssége alól.

A másik tanulság, amit szeretnék itt megemlíteni, és ez itt nagyon jól kijött az eddigi megszólalásokból, hogy Magyarországon a zárszámadás karakterét az jellemzi, hogy dominálnak benne a gazdaságpolitikai elemek, információk. Ezt tapasztalhattuk Cséfalvay államtitkár úr prezentációjából, az ÁSZ-elnök elõadásából és Szijjártó Péter képviselõtársam felszólalásából is, és kevésbé jelennek meg benne azok az úgymond szárazabb pénzügyi, számviteli természetû információk, mármint a szóbeli interpretációban, amelyek az állam, az államháztartás pénzügyi, vagyoni helyzetérõl konkrét képet mutatnak.

Azt szeretném ismertetni, tisztelt Országgyûlés, hogy mivel indokolták az ellenzéki pártok konkrét formában azt az álláspontjukat, amellyel elutasították ennek a törvényjavaslatnak az idehozatalát. Mint mondtam, a kép meglehetõsen tarka, de mind a három ellenzéki párt tisztában van azzal, hogy önmagában az, hogy a demokráciákban többpárti parlamentáris viszonyok között sem a költségvetést, sem a zárszámadást nem szokás elfogadni ellenzéki pozícióból, ez megszokott, de azért jobb körökben illik valamiféle indokát, mégpedig érdemi indokát adni, hogy miért nem.

Nagyon érdekes, nagyon tarka a kép. Például az alkotmányügyi bizottságból érkezett MSZP-s kisebbségi vélemény pusztán azt említi, hogy idézi azt a bizonyos bevezetõ mondatot a zárszámadás elsõ kötetébõl, miszerint a 2010 májusában hivatalba lépett nemzeti ügyek kormánya azzal szembesült, hogy az elõzõ, a Bajnai Gordon által vezetett szocialista kormány költségvetésében hamis adatok szerepelnek, ez a bevezetõ mondata a zárszámadási dokumentumoknak. Az ott jelen lévõ képviselõ asszony megkérdezte, hogy ezt a kijelentést, ezt az állítást a Számvevõszék ellenõrizte-e. A Számvevõszék fõigazgatója azt mondta, hogy nem ellenõrizte, mert nem is feladata a Számvevõszéknek egy politikai nyilatkozat jellegû kijelentést ellenõrizni, számvevõszéki eszközökkel ez nem ellenõrizhetõ. Ezt követõen megjelent a képviselõ asszony kisebbségi véleménye, hogy ezek után az MSZP-frakció nem támogatja a zárszámadás idehozatalát. Ez rendkívül ügyes és nagyon hatékony módszer, hiszen nem is kellett elolvasni még a bevezetõt sem, elég volt az elsõ mondat, és akkor úgymond már kijelenthetõ volt, hogy nem alkalmas általános vitára, merthogy olyan politikai nyilatkozatokat tartalmaz, amelyek ellenõrizhetetlenek számvevõszéki eszközökkel.

Hasonlóképpen a nemzetbiztonsági bizottság is olyan kritikákat fogalmazott meg, hogy ellenezte a Terrorelhárítási Központ létrehozását. Itt kicsit keverednek azok a kérdések, amelyek a költségvetéshez kötõdnek, és az elszámolástól különböznek, hiszen bármi szerepel is a költségvetésben, az egy legitim információ.

Lehet vitatni, hogy vajon a Terrorelhárítási Központ jó dolog-e, de ha egyszer benne van a költségvetésben, és hozzárendelik azokat az elõirányzatokat, amikbõl ez az intézmény gazdálkodik, akkor ezt már nem lehet vitatni a zárszámadásban.

Hasonló természetûek a honvédelmi bizottságban elhangzott MSZP-s vélemények is. Itt többek között üdvözölte a bizottság elnöke azt a tényt, hogy a HM költségvetése nagyobb kiadást tükröz a zárszámadásban, mint a költségvetési elõirányzat, és meg is indokolta ennek az okait, illetve utalt arra, hogy milyen forrásokból származott ez a többletbevétel. Megint egy kicsit kevésbé a pénzmozgások szabályszerûségét, mint inkább azt a puszta tényt üdvözölte a jelentés, hogy több kiadás jutott a honvédelmi feladatok megoldására.

Az LMP külön álláspontként a költségvetési, a mezõgazdasági és az oktatási bizottság részérõl küldött saját véleményt. Megítélésem szerint leginkább az LMP véleménye volt az, ahol a költségvetési törvény legitimitása, illetve a zárszámadásba való információk között jelentõs félreértés vagy annak tûnõ megnyilatkozás volt. Nem itt van a helye a zárszámadásban azt bírálni, ami a költségvetési törvényben legitim módon le van írva. Ezt más formában lehet bírálni.

Az is félreértés, amit itt meg kell említenem, és talán mindannyiunk számára tanulságos, hogy nagyon korrekt módon, helyesen írja a számvevõszéki jelentés, hogy a Számvevõszék nem tekintette feladatának a zárszámadás vizsgálatakor a közpénzek elköltésének a hatékonyságát vizsgálni. Ez nem a zárszámadási ellenõrzés feladata. Ezért aztán megint csak nem szabad azt számon kérni, hiányolni a számvevõszéki jelentésben, hogy miért nem tette lehetõvé az egyes feladatok értékelését, a hatékonyságot és a támogatások hatásának a bemutatását. Ezt lehet ellenõrizni utólag teljesítményvizsgálat formájában, de nem a zárszámadás keretei között.

A Jobbik részérõl küldött tíz kisebbségi vélemény elsõsorban arra épült, hogy mennyire vannak szinkronban az egyetemes érvényû számviteli törvényben rögzített számviteli elszámolási elvekkel azok a pénzügyi beszámolók, amelyek a zárszámadásban szerepelnek.

Elhangzott részemrõl - és ez valóban elhangzott, a jegyzõkönyvben utána lehet nézni - egy olyan hasonlat, miután elég sok zárszámadást láttam az elmúlt két évtizedben, hogy olyan most a pénzügyi kormányzat, mint ahogy Talleyrand jellemezte a Bourbon-házat annak idején, hogy semmit sem tanultak, és semmit sem felejtettek. Ez a zárszámadás érdemben semmiben sem különbözik az elmúlt esztendõk zárszámadásaitól, amelyek szintén nem voltak jók, és ha visszaemlékeznek az itt jelen lévõ pártok, attól függõen, hogy milyen pozícióban voltak - kormányzati vagy ellenzéki pozícióban -, ellenzékbõl elutasították, kormányoldalról pedig megszavazták, noha a minõségük semmivel sem volt jobb, mint ennek a zárszámadásnak a minõsége, sem tartalmában, sem szerkezetében, sem szakmai színvonalában.

Domokos elnök úr idézte - és én is idézem, mert ideírtam magamnak a jelentésébõl - azt a nagyon fontos mondatot, és csodálom Szijjártó képviselõtársamat, aki közben már elment, hogy ez nem ragadta meg a figyelmét, hogy "a jelenlegi prezentációs rendszer nem támogatja megfelelõen az információtartalom állandóságát, az átláthatóságot, érdemi elmozdulás e tekintetben nem történt". Azt gondolom, ez egy nagyon sommás állítás, és egyáltalán nem támasztja alá azt a gyõzelmi jelentést, amit itt az alelnök úr részérõl hallottunk.

Én az érdemi elmozdulás alatt azt értem, hogy az államháztartási törvény elõírja, hogy az államháztartás alrendszereiben minden pénzmozgásról el kell számolni. Ez nem történt meg. Ez nyilván nem szó szerint értendõ, mert ez lehetetlen lenne, de itt hatalmas lyukak vannak, olyan területek vannak az államháztartáson belül is, meg az államháztartáson kívül is, hogy a kormányzati szféra nagyobb, mint az államháztartás, és jóllehet a számvevõszéki kompetencia erre nem terjed ki a törvény szerint - ez egyik hibája a törvénynek, mert az államháztartás fogalma szerintem mára elavult, itt a kormányzati szektor fogalmát kellene használni, ahogy az Európai Unió is használja, ami több, mint az államháztartás -, nos ennek a szférának számos területérõl nincsenek információk a zárszámadásban, következésképp a számvevõszéki ellenõrzési jelentésben sincsenek errõl információk. Tehát a teljesség elvét, amit az államháztartási törvény preambuluma tartalmaz, nem érvényesítette a zárszámadásban a pénzügyi kormányzat.

Mint említettem, a számviteli törvény egyetemes érvényû, és majd a frakció-vezérszónoki hozzászólásomban el fogom mondani, hogy Magyarországon sajnos a zárszámadás mikéntjérõl, karakterérõl és egyéb követelményeirõl nem törvény rendelkezik, hanem csak egy kormányrendelet. Ebbõl az következik - most szándékosan túlzok, hogy érthetõ legyen -, hogy a kormány arról számol be, amirõl akar, és úgy, akkora kötetekben, amekkorákban akar, olyan áttekintési igénnyel, amilyeneket jónak lát és így tovább, és így tovább. Ez nincs jól. Nem áttekinthetõ ez a zárszámadás, hozzáteszem, nemcsak a laikus érdeklõdõk vagy a szakmával foglalkozó újságírók számára, de a képviselõk számára sem.

Hadd mondjak erre egy példát: a határon túli magyarok támogatási rendszere például átláthatatlan és ebben a formában elfogadhatatlan a Jobbik számára, hiszen a Szülõföld Alapon kívül több pályázati lehetõség is van. Az oktatási tárca és a külügyi tárca azonban nem tudja összehangolni a támogatási politikáját, és ez lehetetlenné teszi egy valóban nemzeti és egységes támogatási stratégia kidolgozását. Az egységes támogatási rendszer figyelemmel kísérésének a hiányában a kiutalt összegeket több esetben nem a pályázatban foglaltak szerint használták fel, ami a határon túli magyarság érdekei ellen szól. Ilyen példák sorozatát lehetne említeni, amire nyilvánvalóan nincs idõ, de szükség sincs.

Azt viszont még mindenképpen meg kell említenem, hogy a valódiság elve - ami talán a legfontosabb a számviteli elvek között - szintén nem érvényesül, az érvényesülése szintén nem érhetõ tetten a zárszámadásban, hiszen az a vagyonnyilvántartás, az a vagyonregiszter most sincs meg, ami nélkül zárszámadásról beszélni szakmai szempontból egyszerûen fölösleges. Ha az állam a vagyonával nincs tisztában, azzal, hogy milyen vagyongyarapodása vagy vagyoncsökkenése volt az elmúlt esztendõben, mely területeken, akkor nincs mirõl beszélni. Pusztán a bevételek és kiadások persze fontosak, de messze nem elegendõk. Én ismerem azt a kormányrendeletet, amely úgy szól, hogy ez év végére kell megcsinálnia a Nemzeti Vagyonkezelõ Szervezetnek azt a leltárt, amely húsz éve hiányzik. Nagyon remélem, hogy ez elõbb-utóbb el fog készülni, de tessék figyelembe venni, hogy önök már másfél éve kormányoznak, tisztelt pénzügyi kormányzat, és nyolc év ellenzékben is lett volna idõ ezeket végiggondolni.

Nem nagyon látszanak azok a törvényjavaslatok, azok a dolgozatok, azok a tanulmányok, azok a koncepciók, amelyekkel a kormányzásra készültek. Amikor a szakmai területek jönnek elõ, akkor megáll a tudomány, az idõ meg múlik. Nincs az országnak hiteles vagyonnyilvántartása, amelybõl kiderülne, hogy mennyi az állam gazdálkodói vagyona, mennyi a kincstári vagyona naturáliákban vagy akár értékben számolva, és ez rendkívül nagy hiányosság.

Én még a Számvevõszéknél voltam, amikor készült egy olyan vizsgálat, amely összevetette a központi költségvetési szervek nyilvántartásaiban szereplõ ingatlanokat a földhivatali nyilvántartások hiteles adataival, mert az utóbbi a hiteles, és ebbõl a jelentésbõl hat-nyolc évvel ezelõtt vagy még több évvel ezelõtt kiderült, hogy az esetek több mint a felében nem azonosak az adatok. A fele vagyonról nem tudjuk, hogy kinek a tulajdonában, kezelésében van. Nem tudom, azóta a helyzet javult-e vagy még rosszabb lett. Hát ezekre kellene választ adnia annak a bizonyos vagyonregiszternek, amit a Nemzeti Vagyonkezelõnek kell majd elkészíteni.

Kedves Képviselõtársaim! Az államháztartási törvény szerint az államháztartás külsõ ellenõrzését az Állami Számvevõszék végzi. Mint már utaltam rá a hozzászólásom elején, a fõ szakmai problémának azt látom a Számvevõszék jelentésében, hogy nem adott egy minõsítõ véleményt, egy megbízhatósági nyilatkozatot, egy olyan összefoglaló véleményt, amibõl kiderül mindannyiunk számára, hogy most ez a zárszámadás elfogadható vagy nem fogadható el. Tehát lemaradt a pont az i-rõl, mint ahogy eddig korábban is, és enélkül magukra maradnak a képviselõk, ha nem tudják, most akkor milyen megfontolásból nyomjanak igent vagy nemet.

Rendkívül sok hiányosság, megállapítás szerepel a számvevõszéki jelentésben. Ezekrõl nem világos, hogy melyik, ami lényeges, melyik, ami kevésbé fontos, mert nem hibakeresés a feladat, azt mindannyian tudjuk, hiszen minden emberi munkában, minden emberi alkotásban lehet hibát találni. Pusztán a hibák keresése nem elegendõ, nem az a feladata a Számvevõszéknek, hanem a lényeges hibák megtalálása, és lényeges hibákat is talált a Számvevõszék bõven, hiszen adott elutasító záradékot. De a többi hiba megemlítésérõl nem lehet tudni, hogy most akkor az elegendõ ok-e arra, hogy az egész zárszámadást esetleg az Országgyûlés ne fogadja el, vagy mégis fogadja el, mert nem olyan lényegesek azok a megállapítások. Ha nem olyan lényegesek, akkor meg minek leírni?

Egy másik hiányérzet, ami megjelenik a Jobbik kisebbségi véleményében, hogy mennyiségileg is rendkívül szerény, kevés az a munka, amit a Számvevõszék a zárszámadás ellenõrzésébe fektetett. Itt Domokos elnök úr is elmondta, hogy 39 financial auditot végeztek. Kérem, ez elképesztõen kevés, hiszen csak a központi költségvetési szervek száma 500-600 körüli, és akkor nem beszéltem még a helyi önkormányzatokról, nem beszéltem a közalapítványokról, nem beszéltem az állami tulajdonban, résztulajdonban levõ gazdálkodó szervezetekrõl.

Tehát egyszerûen nem értem, hogy a Számvevõszék a 600 fõs apparátusából miért ilyen szerény hányadot fordít a zárszámadás ellenõrzésére, miközben ez a legfontosabb feladata. Nincs ennél fontosabb feladata. Itt nem lehet hivatkozni arra, hogy nem volt idõ meg elég forrás. Ezt a kifejezést se értem, hogy "nem volt elég forrás". Kérem szépen, a Számvevõszék a magyar államgépezetben mûködõ szervezetek legjobban fizetett apparátusával dolgozik, a legmagasabb fizetések a Számvevõszéknél vannak. Ezekhez a fizetésekhez méltó teljesítményeket kellene letenni az ország asztalára. Tehát rendkívül kevés ez a vizsgálat, és ebbõl is fakad az, hogy nem tudott a Számvevõszék a zárszámadás egészére nézve végsõ minõsítést adni.

A központi költségvetési kiadások 50 százalékát minõsítette az elnök úr információi szerint. A központi költségvetés durván a fele az államháztartásnak, az már csak 25 százalék, és ha hozzáveszem még a kormányzati szektor részét képezõ, de az államháztartásnak nem a részét képezõ szeletet is, akkor nem több, mint 20 százalékát ellenõrizték a közpénzeknek. Ez rendkívül kevés. Ilyen kevés ellenõrzéssel semmilyen minõsítést nem lehet adni, csak azt, hogy megnéztünk ennyit, ebbõl ez jött ki, és innentõl kezdve mindenki a pártállásától függõen vagy elhiszi, hogy jó ez a zárszámadás, vagy nem hiszi el, és nemmel fog szavazni.